EPA - Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2010. 3. sz.
 
 
 
 

TANDORI DEZSŐ

 

A Kaposi–trilógia


Fürdőző árnyak 

Tanult tárgyakban fürdőznek az árnyak.
Talált fürdőkben tárgyakul tanulnak.
Fürdött árnyakban tárgyalván kihullnak.
A megtárgyalhatatlan a meg nem talált.

                                                                Csak

A nem lelt úton gördül kocsitengely,
Mely küllőtlen, akár a nap.
Talált tárgyakban fürdők hullanak.
Rosszallás nélkül meglelt szellemekkel

Borzonganak. Ugyan miféle hittel?
Nem kérdi Ernst, Beuys, Duchamp, Schvvitters,
Elüldögélnek végül székek árnyán,
Míg az égen dicsőül a szivárvány.

A talált tárgyak többé sose hullnak,
A helybenmaradással elvonulnak
Képzeletünk égi terén,
A talált tárgy nem ő, te, én,

És alkonyán a tovafürdő napnak
Forgásuk tűntét keresve kongatnak,
Vonulásukban állva helyet hagynak
A nem is keresendő újabbaknak,

Melyek csak szerénykednek röstellkedve,
Egy küllőtlen tengely, egy játékmedve.

 

 

A fele–útja–tintatartó

Mintha egy tintatartóból fakadna,
egy barna félkör, megvilágosult
napnak felelgetve, barnába hullt
fogaskerékkel, mint kérdés, fogas,

melyre csak cigarettafüst
akaszt kabátot, kalapot,
és csak nem is ölt hozzá alakot,
vagy akár egy kerekes, légi üst,

talapzaton, kapálni igyekezve,
vagy varrni, a sötétedés ruháját,
vagy ahogy ezek a fogak kivájják
a képzelet terét,

ahol akármi öltözet elég,
megfelelő anyagon csak a rozsda,
mely az elmúlást már szegre akasztja,
nem kategóriája,

a talált tárgynak maga a ruhája,
a tárgyatlansága, képzelete,
lemondása, hogy nincs szükség reája,
de neki már nincsen szüksége se.



Egy kis lámpás, mely mint a
homokóra
 

Egy kis lámpás, mely mint a homokóra,
a nappal és az éj új fényeit
hullatja, régiségig megforogva,
és hol amott világol, hol emitt,

hol világgal, hol meg világtalan,
hol szétcsorbultan, hol hiánytalan,
hullatva fényt sötétre, ragyogóbbra
fakítani, ami már fáradott,

egy kis lámpás, akár a homokóra,
tündököltet eltűnt varázslatot,
és mindig, akár ha ideje volna,
holott mindent kihullatott,

és mint meglelt valami-semmi
a füvek ágyára dőlt le pihenni,
aztán... talán... megint folytatja útját,
hiába vas, a szelek égbe fújják,

hiába égi semmi, a rögök közt
talál majd önmagához illő eszközt,
hogy a semmit és a mindent tegye,
és számodra a Teremtés kegye,

középpont, világ-helyén jársz vele.