|
SÁNDOR
ZOLTÁN
Az Efezusi
betűk nyomában
Nettitia
K. Froese: Lemúria legtetején
Nettitia K. Froese önálló szerzői entitás. Léte egybevág a posztalkímia
alapművének, a világegyetem összes kultúrájának minden elemét elegyítő
Efezusi betűk létrehozásának céljából a lemúriai Négykarmú Sárkány
Pagodájának negyedik szintjére kétszer hetvenhárom esztendeje visszavonult
bölcs Umar ibn Abi al-Maarri töprengéseinek, valamint fiával, Ibn al-Mukaffa
Mahfúzzal folytatott eszmecseréinek taglalásával. Ontológiai értelemben
kizárólag a lemúriai történetek teremtőjeként egzisztál, szellemi értelemben
pedig egyike Fekete J. József párhuzamosan alkotó szerzői entitásainak.
A Lemúria legtetején című kötetének magánynaplói bejegyzésként
jegyzett nyitódarabjában a bölcs Abi al-Maarri által a szövegteremtő önreflexív
módon szól a szerzői énbe ágyazott független entitások természetéről és
természetességéről: ...ennek a pusztán a gondolatok szintjén egzisztáló
szellemi lénynek célja a további teremtés, s lévén, hogy mindketten a
szavak, a nyelv közegében képzeljük el a teremtést, evidens, hogy ha az
ilyen alkotói entitások, amelyek távolról se azonosak az írói alteregóval,
vagy Uram bocsáss, az álneves közlésekkel, le kívánják írni az általuk
teremtett világot, az írás révén egyre távolabb kerülnek egymástól, és
szeparált világaik burkában tökéletesen megférnek egymás mellett.1
A teremtett hős szerint ezen alkotói entitások közös nevezője a közös
magány, de függetlenül attól, mit veszünk összekötő kapocsnak, tény, hogy
azok, szerzőjük révén, valamilyen módon csakis összetartoznak. Ez a megállapítás
még fokozottabban érvényes, ha elfogadjuk azt a meglátást, miszerint egy
alkotói életműben az egymástól legkülönbözőfélébb jellegű művek is egynek
számítanak, vagy enyhébben fogalmazva: elválaszthatatlanok egymástól.
A szerző szépirodalmi, magán jellegű, tudományos és egyéb alkotásainak
összetartozása kapcsán idézi Fekete J. József Az efemerség aktív utálata
című tanulmányában Szentkuthy Miklóst, aki a következőket írta a téma
kapcsán: ...lehetetlen külön regényirodalmat és külön villamosságelméletet
csinálni, a kettő (és még mennyi más!) egy kell hogy legyen, hiszen
egy jelenségnek millió vonatkozása van, és ha az ember csak egyszer és
pár pillanatig van e világon, szeretné természetesen az
egész igazságot, mindent megtudni arról a zsírfényű kénről vagy kristálypillantású
Biancáról."2 A magánember és az
alkotói én szétválaszthatatlanságát, továbbá a különféle művek szerzőjükön
keresztül létrejövő egybetartozását támasztja alá a Fekete J. József által
műfaji kaméleonoknak becézett napló és levél műfajok kötetről kötetre
való eszményítése: ...meggyőződésem, hogy a jövő műfaja a naplónak
egy különleges változata lesz, nem valami irodalmi napló, hanem egy olyan
szöveg, amely szerves kapcsolatot teremt az író személyes tapasztalata,
olvasmányélményei és fikciója között.3
Az elhangzottak ismeretében, felmerül a kérdés, vajon mennyire szabad
különválasztani egymástól Fekete J. József szerzői entitásait, adott esetben
mennyire lehetséges az érdemi megnyilvánulás a Nettitia K. Froese teremtette
bölcs Abi al-Maarri szellemes értekezéseit fejtegető beszélyekről a rokonentitások
figyelembevétele nélkül, amit a több lehetőség közül talán legpontosabban
úgy válaszolhatunk meg, hogy Nettitia K. Froese lemúriai történeteinek
opusa formailag és tartalmilag egyaránt külön bánásmódot igényel, amelyet
azonban csakis a teljes Fekete J. József-i szerzői én irányából szabad
és lehetséges teljes mértékben boncolgatni.
Időbelileg és a befektetett energia tekintetében
is egyaránt igényes újságírói, szerkesztői és művelődésszervezői aktivitása
mellett Fekete J. József szerteágazó alkotói tevékenységet folytat, párhuzamosan
működtetett szerzői entitásai által a legkülönbözőbb műfajú szövegeket
hoz létre: esszét, tanulmányt, kritikát, prózát, de még verset is (a teljes
szerzői énből leváló Mihállyi Czobor entitáson keresztül). Az életmű szempontjából
az írói munkásságot négy alapterületre oszthatjuk fel. Az első a Szentkuthy
Miklós életművének és életrajzi mozzanatainak irodalomtörténeti tanulmányozását
fedi. Ezeket a szövegeket polgári nevén közli. Eddig négy olyan önálló
kötete jelent meg, amelyekben Szentkuthy Miklóssal foglalkozik: Olvasat,
Olvasat II., Széljegyzetek Szentkuthyhoz és a POST
Szentkuthy Miklós és művei. Emellett más értekező prózai köteteiben
is találhatunk Szentkuthyval foglalkozó esszét vagy tanulmányt. A második
a könyvekről és az irodalomról szóló kritikusi és esszéírói tevékenységről
szól. A szerzőnek szintén a polgári neve alatt számos folyóirat hasábjain
közölt esszéiből és kritikáiból napjainkig hét önálló kötete látott napvilágot.
A Próbafüzet, Próbafüzet II. és a Próbafüzet III.
című kötetek a vajdasági magyar könyvtermést veszik górcső alá, a Teremtett
világok, a Mit ér az irodalom, ha magyar? és a szerző eddigi
értekező prózai munkássága kompilációjának is tekinthető Perifériáról
betekintő című művek az egyetemes magyar irodalom jeles, ám zömében
nem a fősodort képező irodalmi alkotásaiba nyújtanak bepillantást, de
ide sorolható az Imádságos kolostor című könyv is, amely könnyedebb
hangnemben szól irodalmi alkotásokról, aktuális irodalmi megmozdulásokról
és jelenségekről, vagyis mindarról, aminek bármi köze van az olvasáshoz.
Az írói munkásság harmadik fontos állomása az Ephemeria Silver nevet viselő
prózaírói entitás életművének gazdagítása. Ephemeria Silver novellái tematikailag
és poétikailag is igen széles skálán mozognak, az immár klasszikusnak
nevezhető posztmodern elbeszélésektől a horror és a krimi peremműfajokig
terjednek, de művei létrehozásakor a szerző nem ritkán kísérletezési hajlamát
is latba veti. Nyilván ezen alkotások heterogén volta az, ami miatt a
szerzői entitás még nem rendelkezik saját kötettel. Végezetül, az írói
tevékenység negyedik jelentős területe Abi al-Maarri történeteinek a lejegyzése
Nettitia K. Froese által, aminek eredményeként jelent meg 2003-ban a Lemúriában
nem múlik az idő című, Tíz párbeszéd és egy fülszöveg alcímű
kötet, amely 2009-ben tizenegy újabb történettel kiegészítve, immár Lemúria
legtetején címmel és A lapidaritás dicsérete: régi és új asztali
párbeszédek, gnómák, koanok és egyéb szeszélykék alcímmel látott napvilágot.
Nem véletlenül szemléltettem ilyen részletesen Fekete
J. József eddigi munkásságát, meggyőződésem ugyanis, hogy Nettitia K.
Froese-ban a lehető legszerencsésebb módon találkozik össze egymással
a szerzői én összes többi alakmása, a teljes írói szubjektum esszenciális
kivonatát teremtve meg ezáltal. Az Efezusi betűkön dolgozó aggastyán
töprengéseit, eszmefuttatásait és fiával folytatott párbeszédeit hosszú
körmondatokba foglalt, apró részletekre odafigyelő, barokkos stílusú prózák
nyelvezete a Szentkuthy Miklós-rajongót keltik életre; a történetekbe
foglalt bölcseletek hangoztatása, a legkülönbözőbb elméletek ötvöztetése
és egy síkba való helyezése, valamint az egymással szemben álló érvek
ütköztetése az irodalomtörténész hatalmas tudását, a kritikus olvasottságát
és széles látókörét, valamint az esszéíró mélyenszántó gondolatiságát
és leleményességét idézik; míg a fordulatokban gazdag, rendkívül jól levezetett,
sokszor csattanóra épülő történetek példázódásszerű tartalmiságában Ephemeria
Silver szabadon szárnyaló írói fantáziájának szellemessége és játékos
gördülékenysége érhető tetten. A Doctor Universalisként, szabadfoglalkozású
semmittevőként vagy Lemúria egy helyben ülő világutazójaként is emlegetett
Umar ibn Abi al-Maarri legkülönbözőfélébb jelenségekről szóló bölcselkedése
és véleménynyilvánítása az olvasó embernek a világ megismerése szempontjából
lényegbevágó töprengéseit fogja egybe a szigorú műfaji keretek elhagyásával.
26 666 napos bölcselkedő magányában megfogalmazódott gondolatainak
előadása közben Abi al-Maarri nyugodtan kedvében járhat gasztronómiai
ínyencségekre kiélezett ízlelőbimbói kényes elvárásainak, akadály nélkül
elábrándozhat a nemi gerjedelmét felébresztő női melleken és tomporokon,
vagy ha tanulságos mondanivalója azt kívánja, akkor szükség esetén gátlás
nélkül káromkodhat is egy zaftosat. A lemúriai történetek további ismérve
az örök kételkedésből táplálkozó bölcs iróniája és sajátos humora, aminek
révén állapítja meg Beszédes István, a kötet szerkesztője, hogy a
Nettitia K. Froese név alatt közölt esszéprózáról nem könnyű megítélni,
a valódi bölcsesség szól-e belőle, vagy a mindenkori bölcsesség paródiája.4
Az élet valamennyi mozzanatát kikarikírozó és visszájára fordító bölcs
egészséges cinizmusa önmagára irányuló megnyilvánulásában bontakozik ki
a legegyértelműbben. A posztalkímia alapművének megalkotási szándékával
8849 méterrel a tenger szintje feletti magányába vonult Abi al-Maarri
26 666 nap után sem ír le egyetlen sort örökbecsű művéből. A szerzői
önreflexiót sem nélkülöző egyik megszólalásában a következőket állapítja
meg a dologról: Az írás magányossá tesz, önzővé és önimádóvá. Végezetül
már csak olyan szövegeket írsz, amilyeneket olvasni szeretnél, s ebből
következően csak saját írásaidban meg a lexikonokban leled örömödet. Az
élet ugyanis jelen idejű. Ezzel ellentétben az írásnak nincs jelen ideje;
csupáncsak ha nem magának az írást létrehozó cselekvésnek tulajdonítunk
valami jelenidejűségi jelleget. Semmi az írás, és semmi az élet. Vagy
érzékletesebb lesz agg tapasztalatom, ha megfordítom az állításomat? Semmi
az élet, és semmi az írás.5
A visszafordíthatatlanul a halálba torkolló emberi
élet mulandóságából fakadó létértelmezési elmélkedések mellett Abi al-Maarrit
leginkább az írói tevékenység és az abból eredő magatartásforma foglalkoztatja.
Az álmot és valóságot nem szívesen megkülönböztető bölcs töprengésein
keresztül a szerző a valóság és a fikció viszonyáról, a tartalmat magában
foglaló forma lényegéről, valamint az írói én, a posztmodernitás és az
eredetiség hármasságát elegyítő kérdéskörről mereng el. Eközben igyekszik
lépést tartani az Efezusi betűk megalkotása céljából a világegyetem
összes kultúrájának minden elemét tanulmányozó hősével, akinek szószátyársága
által a kötetben a legkülönbözőbb korok legkülönfélébb kultúráinak sajátosságai
érhetők tetten, vallási és mitológiai lények elevenednek fel, irodalmi
vonatkozású utalások és idézetek egész sora épül be szerves részként a
szövegtestbe. Az alkotó egy helyen lábjegyzetben megjegyzi, hogy művében
él a posztmodern idézés gyümölcsöző technikájával, teremtett hőse
által pedig a kötetben két helyen is szóvá teszi, hogy a posztmodernben
csak az minősül plágiumnak, ha el is rontod azt, amit elloptál6.
Az irodalmi berkekben folyamatos vita tárgyát képező téma kapcsán Nettitia
K. Froese (Fekete J. József) írói magatartással foglal állást: egyrészt
tudja meddig mehet el az idézőjelek elhagyásával, másrészt pedig tisztában
van azzal, hogy a jelenség teljes elkerülése lehetetlen, mivel mindennapjai
során számtalan dolog befolyásolja az alkotó egyént, többek között az
elolvasott szövegek is, amelyek később eredeti vagy megszűrt formában
visszaköszönnek műveiben. Hasonlatosságra és különbözőségre kell
törekednie a művésznek, ugyanazon a műalkotáson belül megteremtenie a
már látott és a még nem látott összhangját, harmonizálni a részleteket
összegez Abi al-Maarrin keresztül a szerző, a következőképpen folytatva
eszmefuttatását: E törekvés eredményre törő szándéka nem a hamisításban
nyilvánul meg, hanem a kompilációban. Hiszen maga az élet a legnagyobb
kompilátor: minden tevékenységünk, reagálásunk, megszólalásunk kompiláció
válogatás az elődeink által megteremtett lehetőségek között.7
Az írói ént foglalkoztató örökérvényű vagy éppen
aktuális kérdéskörök boncolgatása mellett, ami a kötet teljes egészére
jellemző és ami az életét a szövegteremtésnek szentelt egyén sajátja,
két lemúriai történet külön is alátámasztja azt az észrevételt, miért
nem lehetséges a Nettitia K. Froese nevezetű szerzői entitás munkásságát
a teljes mértékben a Fekete J. József-i szerzői én mellőzésével vizsgálni.
A felkérésre íródott Abi al-Maarri és a modern regény és Abi
al-Maarri és a whisky című darabokról van szó, amelyek egy-egy irodalmi
óriást elemeznek a maguk módján. A Don Quijote megjelenésének 400.
évfordulójára íródott történetben a furfangos szerző egymással szembe
helyezve Abi al-Maarrit és Cervantest, jobbára az ő dialógusukon keresztül
értekezik a modern regény alapkövének számító alkotásról, a könyv létrejöttének
társadalmi és művelődéstörténeti hátteréről, nem hagyva ki természetesen
a lehetőséget, hogy szót ejtsen a posztmodernről, összességében egy részletekben
gazdag, szellemes szöveget hozva létre. Az Edgar Allan Poe születésének
200. évfordulója kapcsán született novellában a dús étkezésre készülő
Abi al-Maarri a krimi atyjának becézett író és költő halála körülményeinek
sajátos változatát taglalva Ibn al-Mukaffa Mahfúz névre hallgató fiának,
egyben az emberi kínszenvedések, kínzások és bestiális bánásmódások rövid
történetét is felvázolja olvasójának, ebbe a pozitív értelemben vett irodalmi
katyvaszba sűrítve bele Poe fontosabb életrajzi adatait is, a lehető legjobban
szemléltetve eközben, miféle rendkívüli teljesítményekre képes az írói
fantázia, mialatt a mögötte megbúvó tudós a vizsgált alkotó által kifundált
borzalmakat a történelem enciklopédiájához képest húsvéti kifestőkönyvnek
nevez, hangoztatván, hogy a borzalmat nem az alkohol, a szex, a
drog, a szenvedély vagy az elvetemültség, nem az írói fantázia szüli,
hanem kizárólag a hataloméhség kapzsi angyala8.
A két kiemelt történet kimagasló példája annak, hogyan lehet a már számtalanszor
feldolgozott témához újra hozzányúlni, aktualizálni, párhuzamba állítani
más kérdésekkel, s ami nagyon fontos: olvasmányosan előadni. Az adott
témák feldolgozódhattak volna a szerző polgári neve alatt jegyzett esszében
vagy tanulmányban is, ehelyett azonban a gondolkodó ember játszani kezdett
és kisremekeket alkotott, egyben illusztrálva azt is, hogy mindig az adott
téma választja meg a műfajt és a formát, és nem fordítva. Jól tudja ezt
Fekete J. József, aki egész életművében ugyanazt teszi, amit Umar ibn
Abi al-Maarri tesz Lemúriában: az Efezusi betűk nyomában a legkülönfélébb
szövegeket elemez, ötvöz és helyez azonos síkba, felhasználásuk és továbbgondolásuk
révén teljesen új szövegekkel gazdagítva az eszményi világkönyvtárat,
miközben hasonló mélységeket boncolgat mint a tangóról is értekező
vak argentín. (zEtnaBasiliscus, Zenta, 2009)
1 |
Nettitia K. Froese: Lemúria legtetején. zEtnaBasiliscus,
Zenta, 2009, 6. o. |
2 |
Szentkuthy
Miklós: Bianca Lanza di Casalanza. Jelenkor, Pécs, 1994,
103. o. Idézi: Fekete J. József: Perifériáról betekintő. Felsőmagyarország
Kiadó, Miskolc, 2008, 39. o. |
3 |
Fekete
J. József: Utazás a lakatlan szigetre. In: Fekete J. József:
Teremtett világok. zEtna, Zenta, 2006, 143. o.
|
4 |
Csupán az
Isten a művész. In: Magyar Szó, 2009.07.1112., 10.
o. |
5 |
Nettitia
K. Froese: Lemúria legtetején. zEtnaBasiliscus, Zenta, 2009,
17. o.
|
6 |
Uo.
61. o. A másik helyen a következőképpen fogalmaz: ...csak
az számít lopásnak emelkedettebb hangulatban a plágiummal
helyettesítette ezt a szót , ha az ember elrontja azt, amit
mástól elvett. 88-89. o. |
7 |
Uo. 30-31.
o. |
8 |
Uo. 75. o.
|
|
|