Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2009. 8. sz.
 
 
 
 

 

SÁNDOR ZOLTÁN

 

Az Efezusi betűk nyomában 

Nettitia K. Froese: Lemúria legtetején 



Nettitia K. Froese önálló szerzői entitás. Léte egybevág a posztalkímia alapművének, a világegyetem összes kultúrájának minden elemét elegyítő Efezusi betűk létrehozásának céljából a lemúriai Négykarmú Sárkány Pagodájának negyedik szintjére kétszer hetvenhárom esztendeje visszavonult bölcs Umar ibn Abi al-Maarri töprengéseinek, valamint fiával, Ibn al-Mukaffa Mahfúzzal folytatott eszmecseréinek taglalásával. Ontológiai értelemben kizárólag a lemúriai történetek teremtőjeként egzisztál, szellemi értelemben pedig egyike Fekete J. József párhuzamosan alkotó szerzői entitásainak. A Lemúria legtetején című kötetének magánynaplói bejegyzésként jegyzett nyitódarabjában a bölcs Abi al-Maarri által a szövegteremtő önreflexív módon szól a szerzői énbe ágyazott független entitások természetéről és természetességéről: „...ennek a pusztán a gondolatok szintjén egzisztáló szellemi lénynek célja a további teremtés, s lévén, hogy mindketten a szavak, a nyelv közegében képzeljük el a teremtést, evidens, hogy ha az ilyen alkotói entitások, amelyek távolról se azonosak az írói alteregóval, vagy Uram bocsáss, az álneves közlésekkel, le kívánják írni az általuk teremtett világot, az írás révén egyre távolabb kerülnek egymástól, és szeparált világaik burkában tökéletesen megférnek egymás mellett.”1 A teremtett hős szerint ezen alkotói entitások közös nevezője a közös magány, de függetlenül attól, mit veszünk összekötő kapocsnak, tény, hogy azok, szerzőjük révén, valamilyen módon csakis összetartoznak. Ez a megállapítás még fokozottabban érvényes, ha elfogadjuk azt a meglátást, miszerint egy alkotói életműben az egymástól legkülönbözőfélébb jellegű művek is egynek számítanak, vagy enyhébben fogalmazva: elválaszthatatlanok egymástól. A szerző szépirodalmi, magán jellegű, tudományos és egyéb alkotásainak összetartozása kapcsán idézi Fekete J. József Az efemerség aktív utálata című tanulmányában Szentkuthy Miklóst, aki a következőket írta a téma kapcsán: „...lehetetlen külön regényirodalmat és külön villamosságelméletet csinálni, a kettő (és még mennyi más!) egy kell hogy legyen, hiszen egy jelenségnek millió vonatkozása van, és ha az ember csak egyszer és pár pillanatig van e világon, szeretné – természetesen – az egész igazságot, mindent megtudni arról a zsírfényű kénről vagy kristálypillantású Biancáról."2 A magánember és az alkotói én szétválaszthatatlanságát, továbbá a különféle művek szerzőjükön keresztül létrejövő egybetartozását támasztja alá a Fekete J. József által műfaji kaméleonoknak becézett napló és levél műfajok kötetről kötetre való eszményítése: „...meggyőződésem, hogy a jövő műfaja a naplónak egy különleges változata lesz, nem valami irodalmi napló, hanem egy olyan szöveg, amely szerves kapcsolatot teremt az író személyes tapasztalata, olvasmányélményei és fikciója között.”3 Az elhangzottak ismeretében, felmerül a kérdés, vajon mennyire szabad különválasztani egymástól Fekete J. József szerzői entitásait, adott esetben mennyire lehetséges az érdemi megnyilvánulás a Nettitia K. Froese teremtette bölcs Abi al-Maarri szellemes értekezéseit fejtegető beszélyekről a rokonentitások figyelembevétele nélkül, amit a több lehetőség közül talán legpontosabban úgy válaszolhatunk meg, hogy Nettitia K. Froese lemúriai történeteinek opusa formailag és tartalmilag egyaránt külön bánásmódot igényel, amelyet azonban csakis a teljes Fekete J. József-i szerzői én irányából szabad és lehetséges teljes mértékben boncolgatni.
      Időbelileg és a befektetett energia tekintetében is egyaránt igényes újságírói, szerkesztői és művelődésszervezői aktivitása mellett Fekete J. József szerteágazó alkotói tevékenységet folytat, párhuzamosan működtetett szerzői entitásai által a legkülönbözőbb műfajú szövegeket hoz létre: esszét, tanulmányt, kritikát, prózát, de még verset is (a teljes szerzői énből leváló Mihállyi Czobor entitáson keresztül). Az életmű szempontjából az írói munkásságot négy alapterületre oszthatjuk fel. Az első a Szentkuthy Miklós életművének és életrajzi mozzanatainak irodalomtörténeti tanulmányozását fedi. Ezeket a szövegeket polgári nevén közli. Eddig négy olyan önálló kötete jelent meg, amelyekben Szentkuthy Miklóssal foglalkozik: Olvasat, Olvasat II., Széljegyzetek Szentkuthyhoz és a POST – Szentkuthy Miklós és művei. Emellett más értekező prózai köteteiben is találhatunk Szentkuthyval foglalkozó esszét vagy tanulmányt. A második a könyvekről és az irodalomról szóló kritikusi és esszéírói tevékenységről szól. A szerzőnek szintén a polgári neve alatt számos folyóirat hasábjain közölt esszéiből és kritikáiból napjainkig hét önálló kötete látott napvilágot. A Próbafüzet, Próbafüzet II. és a Próbafüzet III. című kötetek a vajdasági magyar könyvtermést veszik górcső alá, a Teremtett világok, a Mit ér az irodalom, ha magyar? és a szerző eddigi értekező prózai munkássága kompilációjának is tekinthető Perifériáról betekintő című művek az egyetemes magyar irodalom jeles, ám zömében nem a fősodort képező irodalmi alkotásaiba nyújtanak bepillantást, de ide sorolható az Imádságos kolostor című könyv is, amely könnyedebb hangnemben szól irodalmi alkotásokról, aktuális irodalmi megmozdulásokról és jelenségekről, vagyis mindarról, aminek bármi köze van az olvasáshoz. Az írói munkásság harmadik fontos állomása az Ephemeria Silver nevet viselő prózaírói entitás életművének gazdagítása. Ephemeria Silver novellái tematikailag és poétikailag is igen széles skálán mozognak, az immár klasszikusnak nevezhető posztmodern elbeszélésektől a horror és a krimi peremműfajokig terjednek, de művei létrehozásakor a szerző nem ritkán kísérletezési hajlamát is latba veti. Nyilván ezen alkotások heterogén volta az, ami miatt a szerzői entitás még nem rendelkezik saját kötettel. Végezetül, az írói tevékenység negyedik jelentős területe Abi al-Maarri történeteinek a lejegyzése Nettitia K. Froese által, aminek eredményeként jelent meg 2003-ban a Lemúriában nem múlik az idő című, Tíz párbeszéd és egy fülszöveg alcímű kötet, amely 2009-ben tizenegy újabb történettel kiegészítve, immár Lemúria legtetején címmel és A lapidaritás dicsérete: régi és új asztali párbeszédek, gnómák, koanok és egyéb szeszélykék alcímmel látott napvilágot.
      Nem véletlenül szemléltettem ilyen részletesen Fekete J. József eddigi munkásságát, meggyőződésem ugyanis, hogy Nettitia K. Froese-ban a lehető legszerencsésebb módon találkozik össze egymással a szerzői én összes többi alakmása, a teljes írói szubjektum esszenciális kivonatát teremtve meg ezáltal. Az Efezusi betűkön dolgozó aggastyán töprengéseit, eszmefuttatásait és fiával folytatott párbeszédeit hosszú körmondatokba foglalt, apró részletekre odafigyelő, barokkos stílusú prózák nyelvezete a Szentkuthy Miklós-rajongót keltik életre; a történetekbe foglalt bölcseletek hangoztatása, a legkülönbözőbb elméletek ötvöztetése és egy síkba való helyezése, valamint az egymással szemben álló érvek ütköztetése az irodalomtörténész hatalmas tudását, a kritikus olvasottságát és széles látókörét, valamint az esszéíró mélyenszántó gondolatiságát és leleményességét idézik; míg a fordulatokban gazdag, rendkívül jól levezetett, sokszor csattanóra épülő történetek példázódásszerű tartalmiságában Ephemeria Silver szabadon szárnyaló írói fantáziájának szellemessége és játékos gördülékenysége érhető tetten. A Doctor Universalisként, szabadfoglalkozású semmittevőként vagy Lemúria egy helyben ülő világutazójaként is emlegetett Umar ibn Abi al-Maarri legkülönbözőfélébb jelenségekről szóló bölcselkedése és véleménynyilvánítása az olvasó embernek a világ megismerése szempontjából lényegbevágó töprengéseit fogja egybe a szigorú műfaji keretek elhagyásával. 26 666 napos bölcselkedő magányában megfogalmazódott gondolatainak előadása közben Abi al-Maarri nyugodtan kedvében járhat gasztronómiai ínyencségekre kiélezett ízlelőbimbói kényes elvárásainak, akadály nélkül elábrándozhat a nemi gerjedelmét felébresztő női melleken és tomporokon, vagy ha tanulságos mondanivalója azt kívánja, akkor szükség esetén gátlás nélkül káromkodhat is egy zaftosat. A lemúriai történetek további ismérve az örök kételkedésből táplálkozó bölcs iróniája és sajátos humora, aminek révén állapítja meg Beszédes István, a kötet szerkesztője, hogy „a Nettitia K. Froese név alatt közölt esszéprózáról nem könnyű megítélni, a valódi bölcsesség szól-e belőle, vagy a mindenkori bölcsesség paródiája”.4 Az élet valamennyi mozzanatát kikarikírozó és visszájára fordító bölcs egészséges cinizmusa önmagára irányuló megnyilvánulásában bontakozik ki a legegyértelműbben. A posztalkímia alapművének megalkotási szándékával 8849 méterrel a tenger szintje feletti magányába vonult Abi al-Maarri 26 666 nap után sem ír le egyetlen sort örökbecsű művéből. A szerzői önreflexiót sem nélkülöző egyik megszólalásában a következőket állapítja meg a dologról: „Az írás magányossá tesz, önzővé és önimádóvá. Végezetül már csak olyan szövegeket írsz, amilyeneket olvasni szeretnél, s ebből következően csak saját írásaidban meg a lexikonokban leled örömödet. Az élet ugyanis jelen idejű. Ezzel ellentétben az írásnak nincs jelen ideje; csupáncsak ha nem magának az írást létrehozó cselekvésnek tulajdonítunk valami jelenidejűségi jelleget. Semmi az írás, és semmi az élet. Vagy érzékletesebb lesz agg tapasztalatom, ha megfordítom az állításomat? Semmi az élet, és semmi az írás.”5
      A visszafordíthatatlanul a halálba torkolló emberi élet mulandóságából fakadó létértelmezési elmélkedések mellett Abi al-Maarrit leginkább az írói tevékenység és az abból eredő magatartásforma foglalkoztatja. Az álmot és valóságot nem szívesen megkülönböztető bölcs töprengésein keresztül a szerző a valóság és a fikció viszonyáról, a tartalmat magában foglaló forma lényegéről, valamint az írói én, a posztmodernitás és az eredetiség hármasságát elegyítő kérdéskörről mereng el. Eközben igyekszik lépést tartani az Efezusi betűk megalkotása céljából a világegyetem összes kultúrájának minden elemét tanulmányozó hősével, akinek szószátyársága által a kötetben a legkülönbözőbb korok legkülönfélébb kultúráinak sajátosságai érhetők tetten, vallási és mitológiai lények elevenednek fel, irodalmi vonatkozású utalások és idézetek egész sora épül be szerves részként a szövegtestbe. Az alkotó egy helyen lábjegyzetben megjegyzi, hogy művében él a posztmodern idézés gyümölcsöző technikájával, teremtett hőse által pedig a kötetben két helyen is szóvá teszi, hogy „a posztmodernben csak az minősül plágiumnak, ha el is rontod azt, amit elloptál”6. Az irodalmi berkekben folyamatos vita tárgyát képező téma kapcsán Nettitia K. Froese (Fekete J. József) írói magatartással foglal állást: egyrészt tudja meddig mehet el az idézőjelek elhagyásával, másrészt pedig tisztában van azzal, hogy a jelenség teljes elkerülése lehetetlen, mivel mindennapjai során számtalan dolog befolyásolja az alkotó egyént, többek között az elolvasott szövegek is, amelyek később eredeti vagy megszűrt formában visszaköszönnek műveiben. „Hasonlatosságra és különbözőségre kell törekednie a művésznek, ugyanazon a műalkotáson belül megteremtenie a már látott és a még nem látott összhangját, harmonizálni a részleteket” – összegez Abi al-Maarrin keresztül a szerző, a következőképpen folytatva eszmefuttatását: „E törekvés eredményre törő szándéka nem a hamisításban nyilvánul meg, hanem a kompilációban. Hiszen maga az élet a legnagyobb kompilátor: minden tevékenységünk, reagálásunk, megszólalásunk kompiláció – válogatás az elődeink által megteremtett lehetőségek között.”7
      Az írói ént foglalkoztató örökérvényű vagy éppen aktuális kérdéskörök boncolgatása mellett, ami a kötet teljes egészére jellemző és ami az életét a szövegteremtésnek szentelt egyén sajátja, két lemúriai történet külön is alátámasztja azt az észrevételt, miért nem lehetséges a Nettitia K. Froese nevezetű szerzői entitás munkásságát a teljes mértékben a Fekete J. József-i szerzői én mellőzésével vizsgálni. A felkérésre íródott Abi al-Maarri és a modern regény és Abi al-Maarri és a whisky című darabokról van szó, amelyek egy-egy irodalmi óriást elemeznek a maguk módján. A Don Quijote megjelenésének 400. évfordulójára íródott történetben a furfangos szerző egymással szembe helyezve Abi al-Maarrit és Cervantest, jobbára az ő dialógusukon keresztül értekezik a modern regény alapkövének számító alkotásról, a könyv létrejöttének társadalmi és művelődéstörténeti hátteréről, nem hagyva ki természetesen a lehetőséget, hogy szót ejtsen a posztmodernről, összességében egy részletekben gazdag, szellemes szöveget hozva létre. Az Edgar Allan Poe születésének 200. évfordulója kapcsán született novellában a dús étkezésre készülő Abi al-Maarri a krimi atyjának becézett író és költő halála körülményeinek sajátos változatát taglalva Ibn al-Mukaffa Mahfúz névre hallgató fiának, egyben az emberi kínszenvedések, kínzások és bestiális bánásmódások rövid történetét is felvázolja olvasójának, ebbe a pozitív értelemben vett irodalmi katyvaszba sűrítve bele Poe fontosabb életrajzi adatait is, a lehető legjobban szemléltetve eközben, miféle rendkívüli teljesítményekre képes az írói fantázia, mialatt a mögötte megbúvó tudós a vizsgált alkotó által kifundált borzalmakat a történelem enciklopédiájához képest húsvéti kifestőkönyvnek nevez, hangoztatván, hogy „a borzalmat nem az alkohol, a szex, a drog, a szenvedély vagy az elvetemültség, nem az írói fantázia szüli, hanem kizárólag a hataloméhség kapzsi angyala”8. A két kiemelt történet kimagasló példája annak, hogyan lehet a már számtalanszor feldolgozott témához újra hozzányúlni, aktualizálni, párhuzamba állítani más kérdésekkel, s ami nagyon fontos: olvasmányosan előadni. Az adott témák feldolgozódhattak volna a szerző polgári neve alatt jegyzett esszében vagy tanulmányban is, ehelyett azonban a gondolkodó ember játszani kezdett és kisremekeket alkotott, egyben illusztrálva azt is, hogy mindig az adott téma választja meg a műfajt és a formát, és nem fordítva. Jól tudja ezt Fekete J. József, aki egész életművében ugyanazt teszi, amit Umar ibn Abi al-Maarri tesz Lemúriában: az Efezusi betűk nyomában a legkülönfélébb szövegeket elemez, ötvöz és helyez azonos síkba, felhasználásuk és továbbgondolásuk révén teljesen új szövegekkel gazdagítva az eszményi világkönyvtárat, miközben hasonló mélységeket boncolgat mint a tangóról is értekező vak argentín. (zEtna–Basiliscus, Zenta, 2009)

 

1
Nettitia K. Froese: Lemúria legtetején. zEtna–Basiliscus, Zenta, 2009, 6. o. 
2
Szentkuthy Miklós: Bianca Lanza di Casalanza. Jelenkor, Pécs, 1994, 103. o. Idézi: Fekete J. József: Perifériáról betekintő. Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2008, 39. o. 
3
Fekete J. József: Utazás a lakatlan szigetre. In: Fekete J. József: Teremtett világok. zEtna, Zenta, 2006, 143. o. 
4
Csupán az Isten a művész. In: Magyar Szó, 2009.07.11–12., 10. o. 
5
Nettitia K. Froese: Lemúria legtetején. zEtna–Basiliscus, Zenta, 2009, 17. o. 
6
Uo. 61. o. A másik helyen a következőképpen fogalmaz: „...csak az számít lopásnak – emelkedettebb hangulatban a plágiummal helyettesítette ezt a szót –, ha az ember elrontja azt, amit mástól elvett.” 88-89. o. 
7
Uo. 30-31. o. 
8
Uo. 75. o.