Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2009. 8. sz.
 
 
 
 

 

IZSÓ ZITA

 

este 



a lány azt várta, hogy azt mondják neki,
érte nyúlt át
pestre a híd
de nem bókol senki sem. mindenki csak mosolyog.
talán gyilkosságra spórolják a haragot
aztán az egyik fölé hajol,
s a lány kimondaná, de nem tudja, miért
mint valami gyógyszert,
nyeli le a saját nevét
végül pedig, miután a másik vele már jóllakott
a lány csak álmodja, hogy vele maradhat évekig
mint étkezés után felszedett kilók. 




végződés 



talán már indulna hozzám, de meg kell várnia,
míg az óramutató sorompója feljebb emelkedik
aztán mint gyermek a túlszínezett papírsárkányt
lélegzetében szerelmes szavakat ereget
de sohasem tenne a testembe gyereket
mint ahogy a vagyonát sem hagyná nyilvános helyen
aztán ha eltűnök, nem sír, s ha akar, sem követ.
lépteim nem hagynak
még a sárban sem sebet 




ismeretlen katona sírja 



a valódi apám nagy ember. még sokra viszi.
nevet nem ad nekem. nevét helyettem
egy utca viseli,
én meg talán az oltár előtt
egy másik férfiét megkapom
mint ahogy uralomváltás után átnevezték a marx teret,
pedig a férfi nem is. csak a neve kell, ami mögé a végén elbújhatok.
kicsit úgy érzem magam, mint aki
egy idegen sírról fejfát lopott