Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2009. 8. sz.
 
 
 
 

 

TAKÁCS NÁNDOR

 

A varázsló kabátja 


Kihűl az ágyad. Kemény ördögök
pattognak lepedődön, hiába van
gyümölcs-illatod. Leszánkázol a tetőn,
egyből a legnagyobb terekre,
átcikázol forgalmas utakon.

Varázsköpenyembe ütközöl,
szürke marok szorítja apró kezedet.
Csillog a szemed, mosolyod elér kelettől
nyugatig, kicsi tested forró, de igazából félsz,
és én is tartok tőled egy kicsit.
Óvatlanul bújsz a kabátlobogásba,
a következő percben már sehol se vagy.
Kellett neked efféle varázslat, többé
hiába keresnek. De nem talállak én se,
mégis viszlek magammal tovább. 




A macskák szaglása 


Hogyan lennék őrült, kemény marok fogja a nyakam,
nélküle semmit sem tudok, a sapkámat is ő igazítja meg,
ha feltámad a szél, hozzád sietünk, fogalmunk sincs, hol lehetsz,
nem tudunk útitervet felállítani, nem ismerjük a térképeket,
de a macskák szaglása jó, rájuk hagyatkozunk,
csukott szemmel, ártatlanul botlunk majd beléd,
bocsánatot se tudok kérni, úgy szorít a kéz, kénytelen leszel
elszaladni, vagy kiolvasni valamit a macskák tekintetéből. 

 



Szabadlábon védekezik 



Legyen inkább úgy, hogy nem szóltam
hozzátok soha. Hogy valójában a hegyek
vonzottak ide és a számos árnyalat a tűzfalakon,
amit nem látni más vidékeken.
Nincsen mögöttem összetört szív vagy elvétett
gyerek, még csak pénzt sem adtatok.
Felejtsetek el, ne várjátok éhes pillantásomat.
Mit érnék kiterítve nyirkos ágyatokban?
Piros arccal üvöltenék, mint egy becsapott kamasz. 




Menekülés 



Ne izgassatok. A könyveket épp jókor
hagytam félbe, és kidobhatjátok kézirataim.
Boldog ember: leporolom a kabátom,
autóbuszon rázkódom a szabadság felé.

Az első faluban öregasszony ásít: mit keresek itt.
Elfordulnék: lustának neveznek, üres korsókat
dobálnak felém. Dühös férfiak ütnek, se lányok,
se macskák nem jönnek megsegíteni. Mire otthon
ételt tennének elém, már mindent megbántam. Kérlek,
legközelebb hagyjatok csak pár percig nézelődni, nyugodtan. 

 




Lidérc 

 

Ruhájából az ördög csiklandozta ki, ő fektette
mellém meztelen, egy szót se tud mondani,
csak némán mosolyog. Szörnyű álmaimból mit értene,
mit érne, ha folyton kényeztetné testemet,
és tele volna ízével a szám? Irigyelnék tőlem a bárban,
a vasútperonon, hallgatnám hétvégenként anyja jó tanácsait,
hogyan érjek hozzá, mikor csináljak gyereket,
ő meg csak szótlan mosolyogna, és míg tömött pipát adna
kezembe, vállam fölött az üres sarokba kacsintana át.