Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2009. 7. sz.
 
 
 
 

 

K. KABAI LÓRÁNT

 

tandori dezső: joseph beuys:
hogyan magyarázzunk el verseket...


tandori dezső joseph beuys: hogyan magyarázzunk el verseket...[!]
című versének elején a szerző egy képet „mutat”,
beuys akciójának fényképét,
melyen ott látható maga joseph beuys egy halott nyúllal,
„és ez így maga egy kép” – mondja tandori;
és ez így maga a „kép”, melyet a szerző mutat,
s melyben, magától értetődően, benne áll maga tandori dezső is.
mit magyaráz
ez a kép és kinek,
a joseph beuyst és a nyulat ábrázoló képet
felmutató tandori jelenléte által?
maga a megjelenítő, tandori dezső soha nem jelenne meg előttünk
beuys halottas zsír-maszkjában,
valószínűleg nem jelenne meg sehogy sem
a maga fizikai mivoltában,
de hol van ő maga, amikor felteszi a kérdést:
„de hol vagyunk mi?
miféle semmibe néz el
a nyúl gyengéden tartott teteme fölött beuys?
mi az, amit igazából csak a halott nyúl
– történetesen egy nyúl –
ért meg... miből?”
ez a kérdés, a miből is!
nyilván az együttlét az, amit érteni kell ebből a jelenetből.
nemcsak joseph beuysét, a nyúlét,
tandoriét
és a képek képzetét
(materializálódjanak ezek akár
versként),
nemcsak a fizikai lehetetlent, és nem csak a szellemit.
hanem hogy a képek, éppúgy, mint a versek, megértésre vágynak.
hogy a halott nyúl oly közelségbe került hozzánk
– történetesen egy nyúl, holtan –,
hogy „mostmár ledőltek a korlátok.”
most már a „megmagyarázhatatlant elmondhatjuk”, el annak,
aki azt se tudta volna különben,
hogy „van” („»van«”) valami megmagyarázandó.
de hogy azt a nyúl „tudta”, hogy van „valami” nyúlság fölötti,
biztosra vehető, mondja tandori, „biztosra vehető”, s folytatja,
ahogyan mi is „tudjuk”, hogy van valami fölöttünk,
a képeink fölött, a vers fölött,
túl ezen (és
ezen is), meg ami mondható róla.
és még valamit: a halott nyúllal most már kapcsolatunk van,
és csak mert képzőművészek, költők vagyunk,
ezért jön be a kép, a vers.
hogyan magyarázzunk el egy halott nyúlnak... – mit is?
ez az, nem volna mit mondani, nem lenne a neve,
a végső kapcsolatnak persze, a kapcsolat túlján,
ha nem neveznénk el képnek vagy versnek,
vagy ha nem volna épp az vagy amaz – ez –
végül „kép” vagy „vers”.
míg ezt írtam,
macskáink, wittgenstein és kosztolányi, a büdös és a radírpók
egymást kergették körbe-körbe a lakásban.
egyszer jó lenne elmagyarázni nekik,
miről is volt (van) itt szó ezzel.
egyszer el fogom magyarázni nekik, biztosan, ezt a verset.
addig meg – például most – megyek és megetetem őket,
hogy ezzel is tovább tolódjon mindenféle magyarázat.
az etetéssel azt próbálom elmagyarázni magamnak
– és persze nekik, illetve mindazoknak, akik ezt olvassák –,
hogy erre az írásra itt most igazából nincs is szükség.
és tandorira gondolok, a beuysra gondoló tandorira
(ahogy mintha beuys „imádkozott” volna érte),
hogy nem volt semmi szó, egy hang se azon a képen,
„én is láthatatlan maradok”
– gondolja, pedig mégiscsak látható,
hiába nincs semmi szóban semmi kép ott (itt),
mintha legalább a szóban nem forogna a világ. 


 

„koan” 


tandori dezsőnek
és
kemény istvánnak 


néma h a hang helyett.
de a néma h mi helyett? 



részlet-töredék a véletlenszám-táblázatból 


45
51
77
81
39 



egy tiszta tárgy megtalálása
(töredék td-nek) 


hogy egyáltalán szólhassunk
hosszúra nyúlt sz.-i tartózkodásáról,
hogy érkezését, távozását
– (ugyan?)oda, (ugyan?)onnan –,
rengeteg izgága mászkálását és helyben maradását (közben),
e mozgások és mozdulatlanságok (látszólag?) céltalan ismétlődését
egyáltalán valahogyan elképzelhessük,
mintha egy kihalt városban bolyongana egyhelyben,
szólnunk kell
[...]