Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2009. 6. sz.
 
 
 
 

FECSKE CSABA

 

Nincs kinek 


ülnék apámmal kint az udvaron
a kecskelábú asztal mellett
borozgatnánk szó szót követne
lassan kimérten botorkálva
kora ősz lenne az érő Izabella
illata időzne körülöttünk hallanánk
a zöldjüket vesztő fűszálak méltatlankodását
az útról beköszönne egy-egy kedves ismerős
tekintetünket húzva maga után akaratlanul
a harangszó felezte nap második felében
lennénk s mi észre se vennénk hogy életünk
hátra lévő részét kezdtük el a délutáni nap
cirógatna anyásan fülünkben macskánk bölcs
dorombolása mosolyt – optimista eleven plakát –
tűznék arcomra és azt mondanám
amit még sohase mondtam de ki kellett
volna mondani rég

mégse mondom  mert már nincs kinek 

 

 

Elszakadt szál 


te szakítottál vagy én
ki tudja már
elszakadhatott hát elszakadt
mint minden ez a történet  is véget ért
de ami volt szép volt nagyon
emlékezéshez príma nyersanyag

tetszhalott évek –

kettőnkből csak én maradtam
szállást adok
a sorsára hagyott érzésnek 

 


Piknik 


a nyársra húzott szalonna  vitatkozott a tűzzel
egyre szaporábban csepegtette kenyérre földre kézfejre
forró érveit a júliusi ég alatt
egy vidám társasággal helyrebillent
a régi rend a nap (ahogy szokott) csak ment tovább
a szalonnasütők hangja már
az erdőben sietős lombú fák alatt erőtlen mint a
magára hagyott avar néma tiltakozása
s újdonsült hiánya valaminek ami ígéret
volt s öröm a szél a tó közepéig sántikált
ott meggondolta magát és eltűnt mint az önfeledt
mozdulatokkal rovátkált délután a parton
a hamu rég elfelejtette a tüzet üresebb és ostobább mint
a halál csend volt hallani lehetett amint egy
fűszál jobb híján hozzáütődik a másikhoz