Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2009. 6. sz.
 
 
 
 

SZOLCSÁNYI ÁKOS 

 

A kutya 


Tavasszal az ég viszket,
kibírhatatlan inger,
érzi minden, mi egy vele,
csak uram, névadóm,
fontosabbik felem
nevet, mint mindig,
s hogy szeressen, játszanom kell,
hogy az eldobott ág,
a szuka érdekel,
a fák ordítanának, látom rajtuk,
és mi: két test hat lábon,
míg azt mondja, elég,
s otthagyom az eget,
nem értem, ő mitől fáradt,
de hát nem is az én dolgom,
csak haza mehetek. 



Az idegenvezető 

Nem emlékszem, átsétáltam-e valaha a hídon,
pedig naponta beszélek róla, ha
szószátyárkodnék, szóljon rám nyugodtan,
vagy nézze a folyót, amíg beszélek,
mintha itt se lennék, holott valóban
nem vagyok itt – egy idegenvezető?
Nos, azt hiszem, testvéreimen,
az ország legbutábbjain
gondolkodtam, amikor rájöttem,
inkább a neoplánokra tartozom,
mint a járókelők közé, habár
a fedélzeten is elválasztanak mindenkitől
a tények és a hang, szóval a legbutább férfiak
mifelénk őrzik a nyugalmat,
ahogy az asztalra csapnak, azt hiszik,
övék itt minden, és a nők, mármint
a legbutábbak, voltaképp őrültek,
ahogy összeszedik a cserepeket, mintha
ők felelnének itt mindenért, pedig
hát mi az, hogy felelni, szóval ahogy
róluk gondolkoztam, hirtelen úgy
éreztem, jó lenne, ha megvernének, de harminc-
évesen inkább idegenvezető lettem, mint nő, beszélni
mindig könnyebb volt, mi az, hogy felelni, itt ez a
híd, mi a miénk, ha nem ez, a munkám felsorolás:
ki ment át rajta, ugrott le róla, melyik megszállót
élte túl és melyiket nem, azt meg se kell említenem,
hogy egy árva kő nem közös benne
az eredetijével, de mire ki merném mondani: a híd
végül is ugyanaz, már a parkolóban állunk,
csoda-e, hogy egyetlen pillantás
sem tapad egyetlen konkrét kőre sem,
a bámészkodás bölcsesség, jó uram,
felelni csak azt lehetne: tudjuk, hogy
tudjuk, hogy tudjuk, és így tovább. 



A kórus és a közhely 


Ismerjük a történetet a lányról,
aki úgy gondolta, az ő démona
nem olyan. Szeretjük ezt a
szerepcserét, amikor évet öregszünk,
fejet kell csóválni, hiszen
a túllövés előtti utolsó
beszélgetéseiről beszélgetünk.

De tudjuk, hogy a történet nem igaz.
A kényelem a leghalkabb szavú démon,
ezért éli túl mindet, történetre unalmas.
Mert valaki a szomszédot is hívta, nem
csak a mentőket, és a pizsamás mérnök,
mint egy állat, öklözte a mellkast,
míg a lány végül felült, szakítok
a szar stricivel, mondta, hányt,
és másnaptól elvonóra kezdett járni.

Bólogatni kell, mert azt is megjegyezzük,
hogy szeretjük a démonokat, a lány
esztétika szakról bukott alá, többen mondtuk,
hogy pornózik Emmanuelle Cunt néven,
hát nevessünk, szemünkben mosódjon
fénnyé a szikra, és nevezzük úgy: irgalom,
hátha akad egy lány, egy másik,
akinek pont ez a mi nyugalmunk kell.