Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2008. 6. sz.
 
 
 

FILIP TAMÁS

 

Nulla fok

 

Egy emléktúra korai lenne
még, se életrajzom, se legendám,
és nem tudom, hol keressem
a verseimtől félájult olvasót.

Innen bármi jöhet még.
Az is, hogy marad a nulla fok,
többé nem fagy, nem olvad,
a lakatlan ház lakatlan marad.

Helyszínelés sárga szalagja
vesz körül, mintha a képzelet
nyomait próbálnák rögzíteni.
Tanúim eloldalognak.

Csak egyet szabadjon még,
mielőtt én is távozom:
Ez már
a kései versek közül való?

 

 

„Magamban hordom hamvaim”

 

Mintha egy gyűrött oldalon
pihennének kicsit, pergamen
ruhájú vándorok. Mikor leültek,
mozgott az út alattuk, és tudták,

sorsuk felől ikertestvérük határoz.
Ha távolból parancsot küld, erőt
vesz rajtuk a gyújtószenvedély:
próbálják másolni a régi tüzeket.

Amikor lávaként folytam a hegy
oldalán, s falvakat töröltem el,
próbáltam titkolni, hogy kételkedem.
Sötétre tettem, fejemben imbolyog

még saját történetem. Végül
egy időhurokban elporlad
pergamen-ruhám, árnyékaim
kormos tűzfalra vetődnek. 

 

 

A Déli Bábok életéből

 

Szállóvendégek egy kitalált
hotelben. Senki sem jön, pedig
tenyérrel ütöm a csengőt.
Legyen szobánk a huszonhetes.

Mondd, érzed még a forró
fenyők gyantaillatát, és izmaidban
az út nyugodt kanyarjait?

Látod, szakadozott tapéták közé
jutottunk, itt kéne ítélkeznünk
a váratlan hívások felett.

A parton nagy tekézők gurítják
félénk vasgolyóikat. Üres nyugágyak
süppednek a száraz ingoványba.

A tengert nem őrzi senki.
A hangosbeszélő nevünket ismételgeti.
Egymásra nézünk, zsebemből
földre veti magát az elnémított telefon.