Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2008. 3. sz.
 
 
 

LAPIS JÓZSEF

 

Egytelen

 


Egy szál roston vergődnek perceim.
Csak a kép, ami igaz.
Képtelenség, hogy túláradjon
az érzés a testben
szó a szájban,
hogy kimenjen a divat,
lepke szálljon fára,
harangok üljenek az erekre,
hogy félve lépjen a lélek.
Képtelenség. 


Fortélyos 


Egyszer-egyszer felkerül
a pont az í-re,
a hab a tortára,
szeplő az arcra
ugyanoda a félelem,
mintha semmi más értelme nem
lenne a pontnak,
az í-nek,
az arcnak a szájnak
a vízfestéknek
mintha semmi másra nem
lenne jó a félelem.
Mintha nem lenne igaz
csak igazgat. 


Megindulsz 


Megindulsz, mutatod az utat,
nézed a nézem az órát
határokon
túl a túlnan a
így hulltan a
le az ember
nem tárgy
bele a
múlna ha
mutatod az utat
várom a
többi csak utcazaj. 


Csak egy délután 


Van valami rézsút gyengeség a végtagok vonalán.
Ahogy remeg a toll. A pohár.
Belémolvad a reszketés.
Könnyed József Attila-hatás.
Szomorú ez a trükk is.
Mint hajó, ha merül.
Kifelé.
Evickélek szépen, csendben,
ennyi szépség bújkált bennem,
ne tovább.
Mélyvíz.
Úszóknak világ.
 


Homeward Bound 


majd ha
nem számolom már a fákat
dőlve nagy, szétfútt lombokban
az ágak
sűrűjében a hézagokat
majd haza
nem figyelek a talajba tört fű
közt barna foltokra
a nincsre vagy attól függ
a vanra
nem oszlatok homályt
nem oszlik
majd hazavezetsz 


                    (2006, Debrecen)