Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2008. 3. sz.
 
 
 

HAMVAS BÉLA

 

Napló 1950-51*

 

1950. VII. 3-4. éjszaka,
Szentendre 


Kent (a humánum – a „Közép” –) 

A sátáni (ördögi) kísérlet, hogy az egész életet önmagamban éljem le. Ebből adódik a zárkózottság, bezártság, saját életembe, a fösvénység, a pedantéria, a merevség –

Senkinek nem adok magamból időt – ebből adódik az időzavar – megtartani, magamnak megtartani, felhasználni (mire?) – hogy az enyém legyen – kiélvezni – egyedül enni saját életemből – egyedül ülök az asztalnál –

Persze, aki meg akarja tartani, elveszti –

Nem tud áldozni egyetlen pillanatot sem. Időfösvénység – időgyűjtés – befőzni, eltenni, megaszalni – lekvárt főzni belőle – kivonatot – konzerválni –

Ezzel szemben az, akinek egész élete idejének (önmagának – életének) elszórása.

Ma éjszaka intenzíven átéltem, hogy életemmel, időmmel, önmagammal ugyanazt teszem és folytatom, amit 1944-ig tettem a „külső”-ben, ha ezt így folytatom, ennek vége ugyanolyan – sőt súlyosabb katasztrófa lesz és lehet, és ezt likvidálni kell. 44 előtt is ez állott a dogok mögött. Most ez (kegyelem, Szent Szellem) világosságot nyert.

Mindazt számon tartani, ami az enyém –

Persze a lemondás iskolája 44-ben megkezdődött, drasztikusan. A szegénységre való berendezkedés. De az életgörcs megmaradt. 

Most, hogy intenzíven életem középpontjává tettem az életnek önmagában való teljes ürességét (Leben ist kein Wesen) – ez a gondolat felszínre hozta ezt az alapvető beállítást – önzés – zártság – (hazugság, hogy a zárt helyzetemet védjem) – egész élettechnika, amely azért fejlődött ki, hogy életemet, időmet védjem – persze, nem az élet ez önmagában, hanem már egy magasabb szellem által kvalifikált világ (és sugárzás), amelyben egyedül sütkérezem – 

Ez így nem megy tovább –

K. esete – panasza, hogy élete semmibe szóródik. Pedig ő ez által napról napra több és erősebb és világosabb. Mert aki elveszti, megnyeri. Többet nyer. És aki megtartja, elveszti, vesztésben van. Ezt a vesztés ki kell küszöbölni –

Halál utáni veszély: az egész egyszerre kihull belőlem – elveszett, azt hittem, megtartom, és elveszett.

Az olyan élet és ember, mint Kent. Egész életét Learnek adta, két marokkal. Kőkemény, nyugodt, világos, egyenes, tiszta. – Nagyság. Szépség. És ő tudja egyedül: Ripeness is all. –

A magány problémája.

A mai korszak, amely az embereket a magányból kiugratja és kiparancsolja. A magány immoralitása. Aszociális. Társadalmon kívül. Egész életem: magány keresése és élvezete. Onánia. Közösségmentes atmoszféra.

Selbstgenügsamkeit.

Ezt Böhme nem ismeri.

Fiziognómiai leírás. Darstellung.

A magány Egyház-ellenessége. Soledad. Molinos. Az ön-megváltás bűne. Kísérlet? Protestantizmus ellen. Az egész együtt. Az egyéni üdv. Aprés moi le déluge. – Magányőrület – üdv – mennyország. Wordsworth. Modern magányosok. Ezzel szemben a szentek: San Juan – Loyola – A keleti magányosok. Kereszténység.

Házasság. Magány a házasságban.

Magány a művészetben. 

A „filozófia” mint a magány-üdv megnyilatkozása. 

Kent. Kent „tehetsége”. Tehetséges ember? Fel se merül. Milyen hely illeti meg? Akár így, akár úgy: ezt kell csinálni. A tehetség üdv-szituáció? Megvizsgálni: romlott, léha, aljas, de tehetséges. Létérték – üdvszituáció – üdvrang? Kisebb, mint a kenti helyzet. Mivel nagyobb? A dicsőség távlatával, a tehetség fényével nagyobb Kent. Nem a tehetség ellen (géniusz ellen – nem!) – de a humánum rangja a legnagyobb rang. Ha kérik, odaadni. A mesteri fokozat: az egész életet állandóan feloldott (nyílt – kibeszélhető) állapotban tartani: ez az aurum potabile. Nyújtani. Ez magasabb rang, mint a tehetség. A magány (tehetség) bűne. Lehet bűnös és sötét, és az embert elgáncsolhatja. Kísértés - a tehetség mint kísértés.

Kent a derék ember. Mit jelent létérték szempontjából ez a derékség? Kinek van nagyobb hite. Kent a felnőtt, az érett ember, akadály nélkül foglalja el helyét a Paradicsomban (nem bukdácsol és vezekel). – (Dante: Paradiso.)

A technika: magányból naponta 10 perc kötelező: orosz élmény, 1942. A fellélegzés: az ima magánya. Az ima magányát állandósítani. Soledad. Imát realizálni. San Juan. – Hit. – Dante: Paradiso XXIV. A láthatatlanban való bizonyosság. (Pál, Zsid. XI.)

Kent hite.

Gloriage. (Az anyák áldozata. A csendeseké.)

1950. VII. 4. 


Karnevál V.

Az emlékeket gyűjtő ember, aki így őrzi meg idejét, életét, katalogizálva, nem ér rá mással foglalkozni, mint önmagával. Gyűjtés. De inkább az értelme. Poshadt és fülledt magány.

Az aszkézis és önmegváltás értelmetlensége. Ezzel szemben az emberi zártságba való betörés és felbontása és az Egyház alapjainak (feltételének) megteremtése. Ezért az eljövendő igazabb, mint a múlt volt. Érteni. Ez a Feuer-Finsternis, amely kihozza az Egyház Licht-jét, és hozza! 

1950. VII. 12. 


Az őszi tücsök megszólal.
(Korán lesz ősz?) 

1950. augusztus–szeptember 


A bűn 


A rossz roham. – A rossz tett. – A visszavágás. – VIII. 24. – A démonok martaléka. – Betegség. – Mi a bűn. – Elhagyatva. – Segítség nélkül. – Isten haragja. – Sötétség. – Tűz. – „Valamit tenni.” – Az áldozat. – Küzdelem. – Elcsúszások. – Olvasni. – Munka. – Mélyebbre ásni. – Válság. – Ruysbroek IX. 8-9-10. – Böhme. – Mit jelent bűnt elkövetni csak azért (nem! a bűn egyik akaratlan következménye), hogy az ember kitapogassa az Úr akaratát. – A bűnben az ember negatív kapcsolatba jut, elhagyatottsághoz, de ez is kapcsolat, tudomást szerzek létezéséről és hatalmáról. – Ruysbroek alapján mélyebben beástam a Verlogenheit sötétségébe, a Mennyország bűnébe. – Feltárult oly seb és éjszaka, amit a behegedő bűn érzékenysége nélkül nem tudtam volna megérteni. – Most ezt nem szabad abbahagyni. –


[...]

Sal – (erő) – (alak)
Sulphur – (hatalom) – démon – körforgás – tűz – szenvedély – becsvágy
Merkúr – értelem – szó – beszéd – hang

A bűn (a saturnusi: nehézség, akadály), amelyen rongáltságunkról tudomást szerezhetünk, és azt kijavíthatjuk. Luther: tapfer. 

1950. IX. 23. 


Pál, II. Thess. 2, 2-3.: „...az Úr napja nem jön el[...] csak ha elkövetkezik a hitehagyás és megjelenik a bűn embere, a kárhozat fia...”
    Ez a mondat minden fölösleges chiliazmusnak elejét veszi. Az idő előtt elkövetkező végben senki se reménykedjék. A nap nem úgy következik el, hogy egyszerre csak itt van, csaknem kellemesen, mint a morfiumkábulatban a halál. Elhunyt szegény, csendesen, észre se vette, arcán a narkózis bárgyú önkívülete. Vagy a föld reszket, akár a nagyobb arányú szőnyegbombázáskor, kivéve, hogy mindenki tudja, ezúttal minden óvóhely telitalálatot kap, s végül a gépek is lezuhannak. Sem így, sem úgy. Csak ha elkövetkezik a hitehagyás. Senki sem állapíthatja meg önkényesen, hogy most aztán elég. Nem lehet sem jó előre borzongani, sem másokat rémíteni. Sőt még idézni sem lehet. Egyáltalán nem látványos, de biztos, hogy nem szenzáció. S a sajtótudósító irodák nem jelzik, mert kérem a tudósítók csak tényszerű eseményekkel foglalkoznak. A hitehagyás megállapítására pedig, mondjuk így, nincsenek készülékeink. Elvégre sem a kávéfogyasztást, sem a szavazatokat nem befolyásolja. E helyett a szó helyett, hogy hitehagyás, talán mondjon pozitívabbat. Szorongás kétségkívül tapasztalható, de gazdasági okokra vissza nem vezethető. Miért deprimáltabb? A világválság egyik pszichológiai következménye? Reméljük, hatása nem lesz tartós. A vásárlási kedv csökkent, de a közvélemény-kutatás tanácstalan, mert a népek hangulata bágyadt. Mindenesetre megjelent a bűn embere, a kárhozat fia, hyios tés apoleias. Mindenki tud róla, és megbízható ismerősök egymás között nem titkolják. A dolog másként már nem is érthető. Mert amit ez az ember csinál, az oly tudatos szakrilégium, hogy. De kár beszélni róla. Mert az irtózatos nem tetteiben, hanem lényében van. Az igazságtalanság tartós gyakorlata eddig minden esetben lázított, ezúttal azonban a fogcsikorgatásánál megállnak, szemüket lesütik és hallgatnak. Nem olyasmi ez, amivel szemben, tegyük fel valamely lázadás aktusa komoly eredménnyel kecsegtet. Már csak azért sem, mert a lázadáshoz hit kell, s az illető a hitehagyás tényére támaszkodik. Kicsoda? A hyios tés apoleias, vagyis a kárhozat fia. Nyert ügye van. Az ilyen idő igazán nem olyan, mint a morfiumkábulat. És nem olyan, mint a hirosimai bomba. Külső jelek? A hitehagyás nem külső jel. És a kárhozat fia? Ki az, aki bárkire is azt merné mondani, ez itt, rámutat, jobb kezének mutatóujjával, ez itt a hyios tés apoleias, a kárhozat fia? Nem merném megtenni. Félnék, hogy tévedek, és az ilyen tévedés nem vicc, mert még ha bezárnának érte. De azt hiszem, itt nagyobb dologról van szó. Fejemet behúzom és hallgatok. Elvégre nem tudhatom. A színház és a mozi, de főként az iskolai ünnepségek bennünket elkényeztettek. A dolgokat csak széles pofájukról ismerjük fel. Az a bizonyos nap, hémera ton kyrion, vagyis az Úr napja, minden valószínűség szerint nem úgy fog elkövetkezni, hogy az igazgató úr sötét kabátban a dobogóra lép és így szól, tisztelt hölgyeim és uraim. Mint mikor a színpadon megjelenik VI. Henrik harsonaszóval. A zászlókról nem is szólva. Félek, a házakat sem lobogózzák fel. Már régen a bűn emberének zászlói, és az összes ünnepek reszketések, és a hitehagyás vigyorog, íme! Még nem is gyávaság kérdése. Szembeszállni? Kivel? Nem tudom. Nincs hitem, és így nem is tudhatom. 

1950. IX. 24. 


„Hitben járunk és nem látásban.” (II. Kor. 5, 7)
„Ha tudni akarom, hogy mi a hitehagyás, tudnom kell, mi a hit.” (Szent Pál)

Pneumatika.
A pneuma törvényen feletti. Galat. 5, 18.

Legyen bolond – folytatás: az igehirdetés bolondsága elveti az észt. (I. Kor. 1, 19-22.)
Hit – enthuziazmus – imagináció – ész ellen – fölött – botrány – (skandalum) – Newman – Böhme – Szt. Martin.
Félelmetesen folyós állapot. Lágyság.
A hit ébersége (óceánja) – oikonomos.
Nem törvény – kegyelem.
Szent Szellembe vezetni magam!
Hit és szó. Hittem, azért szóltam. (II Kor. 4, 13.)
Gyengeség II. Kor. 12, 9.
Tónis II. Kor. 12, 7.

Szent Pál azt mondja, ha tökéletesek lennénk, látnánk, és ha tökéletesek leszünk, látni fogunk, mint ahogy azok, akik tökéletesek, látnak. A hit egyfajta nem tökéletes, hanem homályos látás. „Adott nekik kábult szellemet, nem látó szemeket, nem halló füleket mind a mai napig.” (Róm. 11, 8) Az ép és éber szellem lát. A kábult szellem és a nem látó szem hisz. Aki pedig szellemét elveszti, vak, hitetlen. Sötétség. A hitehagyás az, amikor valaki a számunkra lehetséges látást (a hitet) elhagyja. Az Upanisádok azt mondja, csak az éber szellem lát. Ez az éber látás a vidya. Ugyanaz a szó, ami a latin videre vagy a görög idea és eidos. Tudás és látás és látvány, vagyis éber szellem. A kihalt szellem ezzel szemben avidya, a vakságban, a tudatlanságban és az alvásban szenved. A hit a kettő között áll, úgy, hogy aki hisz, az lát, de zavartan, és minél inkább hisz, annál világosabban, minél kevésbé, annál homályosabban. Szent Ágoston is ezt mondja. Newman kardinális szerint a hitet a kábultságtól az emeli ki, hogy a valósággal hangoltságban (assent) van. A hitetlen álomképek közt tévelyeg (az Upanisádok azt mondja, ez a maya). A hit még nem teljes éberség, de van assent-je. Már dereng. Szent Pál tovább megy. Életünk legfontosabb táplálékát a hit szerzi meg. „Az igaz ember hitből él.” (’O dikaioz ek pistewz xhsetai.) De Szent Pál még tovább megy. Csak az szól, aki hisz. „Hittem, azért szóltam.” (II. Kor. 4, 13) A hitehagyás az, amikor elvesztem a látást és megvakultan álomképek közé merülök; amikor a valósággal való hangoltságomat elvesztem; amikor tudatlanná válok; amikor elvesztem a szót; amikor életem legfontosabb táplálékát elvesztem. A kárhozat fia csak és egyedül akkor jöhet el, ha elkövetkezik a hitehagyás. A hitehagyott nem hogy nem lát, hanem esetleg, az eszeveszett, abban a révületben él, hogy az angyal jelent meg. 

1950. IX. 25. 


Pénz – logosz-szurrogátum.

Az a maya, hogy a pénz hatalom, teremtő mágikus erő, amely a dolgokat számomra jelenlevőkké teszi, birtokomba hozza (birtok és mágia – a tulajdon mágiája), holott (Guénon: a pénz intervenció) a teremtő mágikus aktus a szó. A pénz eldologiasított logosz? A démoni papírpénz. A papírpénz és a könyvnyomtatás. A szóinfláció kezdete. A szekularizált szó – az újkori nyelvek papírpénznyelvek. A nemes valuta. Az arany. A kinyilatkoztatás szava. Aranyfedezet. Az aranyat nem lehet megkerülni, ahogy a kinyilatkoztatás logoszát nem lehet. Varázshatalom – de démonikussá lett mágikus erő a pénz, amely nem teremt már, csak a meglévőt birtokomba (tulajdon) hajtja.

Logosz – arany – sperma. (Pénz.) A sperma csak arany alakjában szakrális logosz-analógia (analogon). Spermainfláció és a gumi.

Mennyország – bűne: logoszt, aranyat, spermát magamnak megtartani. (Onánia és fösvénység és magány.)

A mágikus tulajdon – a teremtő hatalom. Logosz-paradicsom negatívuma. Aki megtartja, elveszti. Aki a szót megtartja, elveszti a beszédet. Pál – a kétféle beszédről. (Nyelvbeszéd – retorika?) A szóval való visszaélés (l. jegyzet.) A személy és a szó. A személytelen és az ál-szó (hazugság) stb.

Tulajdon és mágia. 

1950. [december] 


Hatalmi aktus 

Csak másodsorban fegyveres erő fenntartása, elsősorban a primer élettényezők birtokbavétele (táplálék, lakás, ruha). Így tehát a klerikalizmus a primordiális életfenntartó tényező (szellem) birtokbavétele (neki nincs szüksége gazdasági tényezőkre – fontosabb, véglegesebb hatalom a tényleges és végleges hatalom, a tényleges „élet”/üdv/tényezők birtokbavétele).

Nos tehát: a 17. században nem gazdasági és nem politikai és nem katonai, hanem szellemi aktus: Descartes. A klerikalizmus legyőzése, hogy a szellemet csikarja ki (a klerikalizmus módján). Ez a kérdés alig van megvizsgálva: a racionalisztikus tudomány a klerikalizmus helyett véglegesebb hatalmi módszer (en masse létformák) kidolgozása. A primer életfenntartó nem a táplálék, ruha, stb., hanem a szellem, vagyis aki a szellemet diktálja, annak eo ipso a többi mind kezében van. Ez természetesen sohasem történhet meg a primer szellem bizonyos elváltoztatása (célszerűsítése, meghamisítása) nélkül. A klerikalizmus is, a szcientifizmus is. A szellem hatalmi ösztön eszköze (főeszköze) lesz. Miért? Mert önmaga nem tudja magát irányítani.
Az élet fogalmát nem mérték le (ehhez mértek), legfeljebb ab ovo elvetették (aszketikus, álvallásos okból) – ezt a kérdést kell megvizsgálni. 

1951. március 20. 


Senki, aki a hagyományról csak valamit is hallott és tud, a kérdést nem tudja megkerülni: vajon milyen sajátságos eltévelyedés volt azt elhagyni, és amiben most élünk, ezt választani. Ha a tévedést az emberiség követte el, nem kellene-e sürgősen visszatérni? Ha úgynevezett történeti erő, nem kellene-e megtagadni? A hagyományt nem kell kimerítően ismerni. Néhány sor a Tao te kingből vagy Zarathustrából, az Upanisádok vagy a mózesi törvény egy-két mondata éppen elég ahhoz, hogy az ember lássa, miről van szó. Nem a magas gondolat és nem az értelmes magatartás. Mindabból, amit a hagyomány mond, hiányzik az a rekedtség, amely Pál apostol óta az ember alaphangja lett. Az ott közvetlen és meleg, tiszta és nyugodt. Ez itt kapkod és erőlködik. Miért? Valamiért, amit elérni semmi reménye sincs, és végül magát össze kell törnie, ahogy össze is töri. A hagyomány emberisége, ha nem is volt boldog, de a boldogságból táplálkozott, és tiszta lelkiismerettel. Amióta kereszténység van, nincs boldogság és nincs tiszta lelkiismeret. És minél mélyebbre megyünk, annál kevésbé. A kérdés, amit nem lehet megkerülni: vajon mi tette szükségesség azt, hogy az ember a hagyományt elhagyja és kereszténnyé legyen. 

1951. [június vége] 


Első tapasztalatom, alig gyermekkorból, bizonyos irányban való sűrűsödés. Nehéz másképpen mondani. Olyan helyen, ahol nincs semmi, sajátságosképpen minden világtájról erővonalakat véltem gyülekezni látni egy láthatatlan középpont köré. Feltűnő, hogy az erővonalak éppen a nemesek és az erősek voltak. Úgy gondoltam, e vonalakat magamra vonzom, és abban a láthatatlan középpontban én fogok állni, hogy azok bennem és körülöttem sűrűsödjenek. Mágikus aktus volt, nem nehéz megállapítani. A sűrűsödésről nemcsak nekem volt tudomásom. Ha nem is tudatosan, de azzal többé-kevésbé minden ember számolt. Tudták, hogy valami készülőben van, az erővonalak gyülekeznek, olyan módon, ahogy az atmoszférában a zivatar előtt az elektromos feszültségek egy pont körül megnőnek, de pontosan fordított előjellel, azok nem viharfelhőkké sűrűsödnek, hanem egyre masszívabb és intenzívebb tisztasággá és világossággá. Gyermekkoromtól fogva nem is tudtam másként elgondolni, mint hogy itt élő lény fogadására feltételek keletkeznek. Azért gondoltam, ha a középpontba állok, az erővonalakat magamra vonhatom, és a sűrűsödést felhasználhatom. Én is tudtam, hogy milyen irányban fekszik, ahogy mindenki tudta. Néhány lépéssel előttem, egy kicsit feljebb, megmagyarázhatatlanul közel, nagyon nehezen elérhetően, olyan távolságban, hogy ha nem mozdultam, nem értem el, de ha feléje csak egyetlen mozdulatot is tettem, már túlmentem rajta. Úgy láttam, az emberek számoltak vele, de önmagukról nem is merték feltételezni, hogy magukra vonzzák. A dolog nekik túl nagy volt, és általában azt mondták: lehetetlen. Fel is adták s elszéledtek. Az én véleményem, különösen gyermekkorban, önmagamról igen jó volt. Nekem nem volt túl nagy, sőt. Ez éppen nekem való. Nem adtam fel. Most sem adom.

 

* Hamvas Béla naplójának részleteit a jogutód, Dúl Antal engedélyével közöljük. Az idegen szavak esetében megtartottuk a szerző írásmódját. (Danyi Zoltán)