Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2008. 1. sz.
 
 
 
SÜTŐ CSABA ANDRÁS 

 

errare humanum est 


„ha olvasni tudtam volna,
valaha is: a fecskék
röptét, a kék légre írott
íveket, bölcs és szelíd
lennék tán. de tűnődve
itt, az őszi ég simáján
rejtve van; a feslés, a
tűnő jegyek nyoma,
s mögöttük kozmikus,
örök rendet ígérnek a csillagok.” 

 

alkalom ez is. újabb alkalom. kezemben kormány. taposok, utazom. aszfalton gördül a kerék. egy a pár, páratlan én. a sokaság, ojtott, hűlő szomjúság. száraz levelek. fáradó erek. utója nyárnak. halovány másnap. kupacok a föld felett. lépcsős gúlák, képtelen képzelet. avar. nézi az elme, kavarja szél. földbe süpped. tűzben föld, abban ég. szerszámok a kézen, a kéz közén. szándék a szándék. égbe lép és földbe száll. oldódik, bomlik, visszájára hull. guruló testen tekerő tömeg. nem áll, nem lépeget. piros kerítés, rohanó rács. helyén persze, mégis. illékony, lassú bomlású fém. vascövekek. párhuzamban, a derék szögén. a közben fütyül a szél. zölden ágáll a fű. szikkadt, mézhajú homlokon. ezer, ezernyi fű. 


kívül, körben, a vascső. egyszeri útját körbe rója. vissza önmagába tér. A tápboltnak támasztja vállát a méteres gaz. mekkora iharos. örök csalán. nincs talán. bőröd hordja, bőröd égeti. 

              a
            v  
          a    
        k      
      o        
    l          
  a            
t              

nagy rendben

busong

              n
            a  
          l    
        t      
      a        
    m          
  l            
a              
némája
valami irg
 
 
felfalja lassan,
 
 
önmaga árnyán ül diadalt
egy magával - más a kelő nappal  

és más a játék, míg új nap régire jő. pedig csak egyik, egyik a másik után. vigyázzunk azért. úgy téved az elme, ha becsapja szem. de csak nem véti el hát. 

ez a két kerék, ez a páros láb. hogy e rengeteg burján. ide hogy került. hordó, kongó, a rozsda ölén. vörheny árnyán. ágyon a testek. nyugodtan fekszenek. bent űzik, hajtják, míg kint kergetek. hőt, távoli bokros, gubancos fényt. málló rögöt. kövek kopását. elhaló hangokat. egyesti, éppen árnyakat. kovászolt holnapot. 

támítom aztán. fémet a kőhöz. lassú húzódzkodás. eltűri a beton. testünk alatt nem hajol. ugrik befelé, ugrik át. a gazba tér. hű körébe, lágy testvérei közé. kemény a föld. 

a korlátban lassan körbeér a bogár. mint ki hajnali fényét unta. világából haszonnal menekült. és sötétben ízelt tovább. fémes, furcsa illatot. hányadik repedés csalta ki. fényünk fogytán, hold idején. csillagos eget talál. repedt, réteges felület. ha ráfog, lemezt markol a kéz. morzsolja. foszlik a cső. pusztító erő. aztán a fűre lép. pólóját előbb betűri még. bársony a talp alatt, mintha más. sodronya lágy, hajlongó terep. tűnő engedelem.  

népes alkony. látszólag, lég, üres. miféle népeket űz ez az alkony. nyugtalan táncba. kék és zöld az élet. azúr az ég románca. a föld, fonnyadó haragot, testére ölel. vértelen, sarjadó nász. emléktelen nemzés. köre az évnek, gyűrűje fának. a fűre, fedezve árnyát, rézsút dől. estében nyugalom. testéből förgeteg. lég járja át. légzés, egyetlen út. oldalt a vonalak mészpora. a terület határai. teltkarcsú alkony öleli körbe. haránt esik még, a korai lámpafény. gócából indul, sugárban vegyül. pászmáin semmi, lécein bogarak. határról határra. érezve még. e néma lüktetést. a fájatlan valót. 

a négynégyzet íve. vonaltól indul. vonalat talál. szerény, otromba rendjét. gyeptéglákon át. pedig dehogy. alapja, sarjadása egy. szigorú, elzárt terület. lakat a kapun. tilosban mégis hát. körben palánk, lendülő láb. szökdöső élet. míg nyomába eredünk. rohanó testek, párállók, ütközők. flaskák a partvonalon. szomjas, ziháló, hörpölő száj. felissza testét. víz a vizet. csituló szomj. lefogja, a lélegzetet. egyre merészebb a sötét. hozzá jó a szem. 

pamacsok lógnak, mintha, félemeleten. húnyóban a születő fény. mint el nem mondott szerelmek lassú sora. az élet furcsa alkonyán. tolul mindig, e tűnő hivalkodás. nézni napba akárha. szemet káprázó fény. de pásztázni hold testén. sejteni, hogy tengerrel telik. ami innen, valljuk meg, folton a folt. részed a pálya, arcodra hajol. 

ketten áll a félkegyelmű. ketten, a közép közepén. előbb te vagy, mondod még. előbb csak te, mégsemégis én. és húnyott szemmel indul. már a kapu felé. gólba tartván. társa néma, magában röhög. fülei  egyensúlyként. földre szegez. kapuhoz tol. elvéted mégis. a középirányt. valahol, a dzsindzsás szélénél. vállára hideg kéz zuhan. nézd, mit tettél. az akarat halála ez. szemtől szemben nem lehet. valami hajlít. túl bádogos ereszeken. ez, itt, másféle vonzás. tévedés, az akarat ellen. akarva, görcs határán. áttűnt a kék. fekete, sárga, sugaras vér. testére ölel, gyermek a gyermekét. elfekszel akkor, áldott csöndben. messzi és közel vagy. testedben egyként, alakként sokasodva. magad. 

a határban, rendek között, látod, a föld is meghasad, engesztelhetetlenül hízik.

Látod? Közel a reggel.