Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2007. 6. sz.
  
 

PROSENSZKI RÓBERT 

Pablo Neruda parafrázisok szabadon, prózában,
angol nyelvű fordítások felhasználásával 



Reggel 

Meztelen, egyszerű vagy, mint az egyik kezed; sima, földhözragadt, alacsony, áttetsző és kerek: holdvonalaid, almahéjú erezeted veszejtő labirintusában kétségbeesve keresem Ariadné-fonalad őskori, vízfolyamként kőbe vájódott, idő szaggatta nyomait. Meztelen, karcsú vagy, akár egy kettéhasított búzaszem; meztelen, kék vagy, mint egy júliusi éjszaka Kubában: szőlőtőkék futnak, ágaznak szerte, csillagok fénylenek a te hajadban. Meztelen, kiterjedt vagy és sárga, mint a nyár az Arany- templomban; meztelen, oly apró vagy, akár a körmeid: görbe, árnyalt, rózsás, amíg a nap meg nem születik és vissza nem húzódsz a földalatti világba. Ruháid leomló, hosszú barlangrendszerét sudár angyalalakok őrzik, a mennyezetről színpompás kézimunkák burjánzanak, omlanak alá a falakon, a szövet anyagán, selyem berakások képében tiszta fényed díszesedik, majd amikor a nap elvonul, lehullatja leveleit, és egy meztelen kézzé válsz újra. 

 

Szeretem, hogy oly nyugodt vagy 

Szeretem, hogy oly nyugodt vagy, habár távol voltál. Messziről hallasz engem, de a hangom nem ér el, nem érint meg; csak a szavak balga morajlása, mit a zilált mindennapok ezer meg ezer ellenfrekvenciája zavar. Úgy látszik, mintha kifolytak volna a szemeid, mintha egy hazug csók pecsételte volna le ajkad. Minthogy minden létező, mi a szemem elé és a kezem ügyébe kerül, mit megcsodálok és megérintek, feltöltődik az én lelkemmel, te felemelkedsz e minden mindenségéből, magadban lelkem erejétől telve, önmagadtól betelve; csalóka delej. Olyan vagy, mint a lelkem, egy álom pillangója, olyan vagy, mint a szó: melankólia. Szeretlek nyugodtságodért; messze vagy, a távolban megszelídülsz. Úgy hangzik, bár soha nem könyörögtél, egy pillangó sír, turbékol, mint egy galamb, ki párját vesztette. Te hallasz engem a távolból, de a hangom nem érint meg téged: Engedd, hogy megpihenjek a te fénylő csendességedben, a te nyugalmad templomában! Hadd zarándokoljak oltárodhoz, hadd öljem öledbe férfiúi bánatom, Madonnám! Engedd, hogy lelkedbe tekintsek szeplőtelen tükrein át szerelemre hívó szemeidnek! Engedd, hogy beszéljek hozzád a te csendednek nyelvén, mely fénylő, mint egy lámpa, egyszerű, mint egy gyűrű. Olyan vagy, akár az éjszaka, nyugalmával és kristálypontú csillagképeivel. A te csended olyan, akár egy csillag, távol eső és őszinte. Szeretem, hogy oly nyugodt vagy: így van, minthogy már meghaltál. Akkor egy szó, egy mosoly elég, és én boldog vagyok. Boldog, ami nem igaz. 

 

Költészet 

Ez abban a korban volt, amikor a költészet, kutatva engem, hozzám elérkezett. Nem tudom, honnan jött, a télből vagy egy folyóból, barlangok mélyéből, szemek sötétjéből, egek kékjéből, szavak zenéjéből, rétek zöldjéből, tavak ezüstjéből; nem, nem tudom én. Nem tudom hogyan és mikor, nem voltak hangok, se szavak, se csend, csak a meztelen utca fülsüketítő, hisztérikus sziréna pokla. Behívtak az utcáról, és lefogtak az éjszaka sűrűlevelű ágai között, heves tűz mellé vezettek, hogy az arcom leolvadt, és az enyéim nem ismertek rám; senki sem segíthetett. Akkor és Ott én arc nélkül jártam, ez érintett meg. Nem tudtam mit mondani, számnak nem volt módja nevekkel szólni, a szemeim vakok voltak, koponyám rongyokba tekerve, de valami elkezdődött a lelkemben: láz vagy sebzett szárnyak fájdalmas első moccanása. Megjártam saját utamat, kibetűzve azt a bizonyos tüzet, ami leolvasztotta arcomat, és leírtam az első halovány sort: erőtlen, lényeg nélküli, tiszta nonszensz, nemes bölcsessége annak, aki semmit se tud. És hirtelen megpillantottam a mennyeknek kapuit, ahogy a láncok leoldódnak, és kinyílik az univerzum. Bolygók, kiterjedt, széles ültetvények, gyarmatok, millió nyíllal átrostált éji palást, tűz és virágok, a szeles éjszaka, a MINDENSÉG. És én, e végtelenben elenyésző picinyke lény, megrészegülve a nagy csillagos űrnek látványától; hasonlóság, a rejtelem tükörképe; a szakadék részének éreztem magam. A szívem megszakadt és fájdalmam feloldódott a szélben. 

 

Helsingor (Hamlet városa), 2001 novemberében