Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2007. 1. sz.
 
 
NYILAS ATILLA
 
a hangpostafiókból
 

nulla

három hónapig nem láttalak –
mintha évek teltek volna el.

nem emlékszem, melyik iskolába
jártál, melyik teát szereted.

gesztusaid megelevenednek.
kegyes hozzám a tudás anyja.

ha az utolsó lecke lesz is,
újratanullak.

 

pszichodráma

öt percet várok a kapu előtt, mondtam,
addig utánam jöhetsz.

mintha így eldönthető lenne, ami fontos.
mintha eldönthető lenne bármi.

némelyik lakó talán még megismer.
bujkálok a kapualjban, mint egy gyilkos.

bőrdzsekis alakom nemsokára
beolvad a ködben izzó vérmezőbe.

hátravan még, mikor hirtelen indíttatásból
gyufaszállal rögzítem a csengőd gombját,

pedig akkor éppen mégis ajtót nyitsz majd,
hogy elmetszed ollóval kaputelefonod zsinórját,

és később segítségül hívod egyik barátomat,
mert nem vagyok hajlandó távozni tőled.

aztán mi is az, ami mindezek után
fontosnak fog egyáltalán látszani.

 

birthday’s letter

találkoztunk, és hamarosan észrevette,
hogy úgy érzi, más világban élek, mint ő.
rések támadtak közöttünk,
melyek szakadékocskákká mélyültek.
szeretett volna megérteni valamit abból,
ami érzése szerint körülvesz engem.
félelme nem abból fakadt, hogy esetleg elhagyom,
hanem hogy kizárom, őt is a szemét külvilág
engem őrlő mechanizmusai közé sorolom.
tudja, hogy sokat „éltem”, és az,
ahogyan a világot nézem,
valami számomra fontosból származik.
szavaimból azt hallotta ki, hogy magamon
és az engem közvetlenül érintő dolgokon kívül
mással nem bírok foglalkozni.
nem akarta elhinni, hogy önző állat vagyok.
igazam van abban, hogy embert próbáló lehetett
számomra ez a néhány nap vagy hét.
az is igaz, hogy az alkotás presszó utáni üzenetemre
nem szabadott volna válaszolnia.
igaz, hogy nem sikerült szélsőséges hangulatváltozásaimtól
védetté tenni kapcsolatunkat,
igaz, hogy megszegtem egyik érvényes egyezségünket,
igaz, hogy nem értem oda időben a grinyóba,
igaz, hogy rettenetesen kikeltem magamból a bőrpetikében,
igaz, hogy elvesztettem a fejem,
amikor nem hívott föl a kingáéktól,
igaz, hogy az elmúlt időszakban sok butaságot csináltam,
és hogy végül kiborultam,
de mindez nem döntő fontosságú.
mert minden felé irányuló mondatom, cselekedetem
átitatódik azzal az alapérzéssel,
hogy semmi sem figyelemre méltó számomra,
ami nem belőlem fakad vagy általam táplált,
ugyanakkor ez utóbbiak jelentősége akkora,
hogy eltörpül mellettük minden más.
tudja, hogy nem ismer engem igazán,
mégis nehéz elhinnie,
hogy felsorolt apró ballépéseimet tartom
fő hibáimnak, és az alapproblémáról,
amivel kapcsolatban, úgy hiszi,
már sokan jelezhették észrevételeiket (beleértve őt is),
hiszen olyan szembeötlő,
mintha tudomásom sem lenne.
végül kér, bár adva van a félreértés lehetősége,
miszerint párbeszédre hívna most,
hogy csak akkor válaszoljak erre a levélre,
ha muszáj.