Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 2006. 1. sz.
 
 
CSOKITS JÁNOS
 

A végítélet víziója
Jékely Zoltán és Pilinszky János verseiben


Jékely Zoltán egyik leghíresebb verse, a Madár-apokalipszis, 1947-ben jelent meg a Magyarok című folyóiratban. A vers három ponttal kezdődik:
 

...Az égen háromszoros rianással
szakadtak szét a felhőtorlaszok
és megjelent a várvavárt madárraj;
[...]
Felhő-útvesztőben visongva
keresték az idvezítő utat.
[...]
Földbegyökerezett a lábam,
tudtam, hogy sorsom betelik,
mert eljött már a végítélet,
s pusztulni kell mindennek itt.
[...]
Ezek volnának hát a Jelenések?
[...]
S üzekedő csillagok sugarában
tovább húztak nem-látható hadak,
és én kétségbeesve álldogáltam
az Ítélettől vemhes ég alatt.

 

Jékely víziója minden bizonnyal megragadta az akkor huszonhat éves Pilinszky János képzeletét és a vers apokaliptikus részletei tudat alatt megmaradtak emlékezetében. 1947-ig nem találunk madarakat verseiben és az apokalipszis látomása is csak később tűnt fel költészetében. Először két évvel Jékely említett költeményének megjelenése után, a Vigília hasábjain találkozunk hasonló madarakkal Pilinszky Panasz című versében:

Mintha egy égbolt madár közeledne.

Valamikor 1950-ben kezdte megírni az 1952-ben befejezett Apokrifot, benne a sorral:

A levegőben menekvő madárhad...

A költemény 2. részének vége felé még nagyobb erővel tér vissza a látomás:

                                                                 Élnek madarak,

kik szívszakadva menekülnek mostan
                              az ég alatt, a tüzes ég alatt.

A Jelenések VIII. 7. a Harmadnapon kötetben (1959), közvetlenül az Apokrif elé helyezve látott napvilágot. Pilinszky valószínűleg a kötet szerkesztése közben döntötte el, hogy a két apokaliptikus költemény közül a rövidebbel kezdi, mert ha az Apokrif után helyezné, a vers a hosszabb költemény árnyékába kerülne, így viszont légkörének perzselő képeivel azonnal megfogja az olvasót:
 

Jelenések VIII. 7.

és lát az isten égő mennyeket
s a menny szinén madarak szárnya-röptét
és látja mint merűlnek mind alább
a tűzkorongon átkerűlni gyöngék

és véges-végig mint a rézveres
olyan szinűt dirib-darabra törtet
hol nem találni mától egy kapást
a földet látja mégegyszer a földet

a pusztaságot és a zűrzavart
lovaskocsit keresve hol kigázol
de látja isten nincsen arra mód
kitörni út remény e látomásból!

                                                         (1953)


A vers, Pilinszkynél szokatlanul, kis betűvel kezdődik.* A szövegben, a kötőjelek kivételével, nem használ központozást, csak az utolsó sort zárja felkiáltójellel. A költemény eszerint a végítélet látomásából kiszakított részlet. A verbális vízió egymásba folyó, egymástól elválaszthatatlan képek sodra, amelynek, mint az álmoknak, nincsenek szünetei. A világ felbomlásának képeit a költő szavakban éli át és nyelvtanilag hiányos, illetve hibás mondatokkal érzékelteti. A legegyszerűbb nyelvi eszközökkel éri el célját: a pusztulás folyamatának felidézését. A vers, szövegének a mesterséges nyelvtani törésvonalak mentén négy részre osztásával, részeiben és egészében egyaránt áttekinthetőbbé válik. (A kiemelt szavakkal ezeket a törésvonalakat jelzem.)
 

1.      "és lát az isten égő mennyeket
         s a menny szinén madarak szárnya-röptét"

2.      "és látja mint merűlnek mind alább
         a tűzkorongon átkerűlni gyöngék

         és véges-végig mint a rézveres
         olyan szinűt dirib-darabra törtet"

3.      "hol nem találni mától egy kapást
         a földet látja mégegyszer a földet

         a pusztaságot és a zűrzavart
         lovaskocsit keresve hol kigázol"

4.      "de látja isten nincsen arra mód
         kitörni út remény e látomásból!"


Amikor 1970 körül elkészítettem a Jelenések VIII. 7. nyersfordítását Ted Hughes számára, kiderült, hogy pl. a "szárnya-röptét", "véges-végig", "dirib-darab" hatása, hangulata teljesen el fog tűnni az angol szövegből. Pilinszky versmondattani fogásainak megfelelő angol mondatokat találni hasonlóképpen megoldhatatlan problémának bizonyult. Hughes ezért úgy döntött: amennyire csak lehet, ragaszkodik a szinte szó szerinti nyersfordításhoz és nem kísérletezik a Pilinszky-féle ihletett szabálytalanságokkal. Az eredmény különös. Pilinszky szárazon izzó, szaggatott sorai, strófái után Hughes súlyosan is simán gördülő, ünnepélyes versbeszéde egészen másként hat, mint az eredeti költemény. Az angol fordítás arról szól, amiről az eredeti vers, ráismerünk Hughes stílusára, de az angol szövegből ennek ellenére hiányzik a Jelenések VIII. 7. varázsa, zsenialitása.
     Tisztában vagyok vele, hogy nem minden olvasó tud angolul, mégis teljes egészében idézem Hughes fordítását, mert az olvasókat, akik értik az angol szöveget, a vers eredeti és angol változatának összevetése hozzásegíti a két szöveg közötti különbségek felismeréséhez, ami még jobban kidomborítja Pilinszky költői teljesítményét:
 

Revelations VIII. 7.

and God sees the burning heaven
ang against it birds flying
and he sees sinking deeper and deeper
those too weak to cross the disc of fire

and from end to end
in a redness of copper broken to fragments
where a man hoeing will never be found again
he sees the earth and once again the earth

the desert and the chaos
and a horse and cart searching to wade out
but God sees there is no way
or road or hope to break from this vision!


Az eltérés a vers magyar és angol változatának jelentése közt viszonylag csekély mégis feltűnik: a Pilinszky által a versből kihagyott szavak a fordításban mind jelen vannak, a szórend természetes, sehol semmi versmondattani fogás, és az utolsó strófa angolul nem olyan tömör, mint magyarul.
     Mi teszi a különbséget?

     A magyar szavak száma a versben :   65
     a magyar szótagok          "             : 126
     az angol szavak               "             :   88
     az angol szótagok            "             : 111

Pilinszkynek soronként 10-11-10-11, strófánként 42, összesen 126 szótagra van szüksége a vers 65 szavához, vagyis átlag két szótagos szavakat használ, balladai félhomályt és feszültséget teremt szabálytalan mondatképzésével, refrénszerű szóismétléseivel és a hiányzó vagy nem megfelelő helyre szoruló szavakkal, mondatrészekkel.
     Hughes ezzel szemben 111 szótagból hozza létre 88 szóból álló fordítását, ő átlag egy és egynegyed szótagos szavakkal, elbeszélő stílusban fogalmazza meg a vers mondatait. Nem vitás, hogy a rövid szavakban gazdag angol nyelv szókincsével több mondanivalót lehet a vers szövegébe sűríteni, mint a hosszabb szavakból épülő magyar verssorokba. Ami nem mindig előny, amint azt a Jelenések VIII. 7. angol fordítása is bizonyítja.
     Ha Pilinszky nem szaggatottan, írásjelek nélkül, hanem szabályos mondatokban, elbeszélő stílusban írta volna meg a Jelenéseket: átlagos, hibátlan Pilinszky-vers lett volna belőle, minden feszültség, drámai hatás nélkül. Nem tudhatjuk, kísérletezett-e vele, csak annyi biztos, hogy megtalálta hozzá a tökéletes hangot és formát. Versének egyik sajátossága, hogy a sorok szabályos szótagszáma, üteme és diszkrét rímei (asszonáncai) szinte észrevétlenül ellensúlyozzák a mondatok nyelvtani szabálytalanságát és a strófákat összefogva egyensúlyban tartják a költemény széthullani látszó szövegét.
     A bibliai Jelenések Könyve a világ végének vízióját írja le. A VIII. 7. Pilinszky versének nem tárgya, hanem lélektani háttere, a költemény egyik kiindulópontja. (A másik: Jékely Zoltán Madár-apokalipszise.) A vers és a Jelenések Könyve VIII. 7. szövege sehol nem fedik egymást: egyetlen közös szavuk a tűz, az újszövetségi látomásban jéggel és vérrel vegyesen földre zuhogó tűzeső, Pilinszkynél tűzkorong a mennybolt színén.
     Égbolton menekülő madarakkal a Jelenések VIII. 7. után sehol sem találkozunk Pilinszkynél. Két és fél évtizeddel később, a Szálkák kötetben (1971-1972) a Van Gogh imája (először a Vigíliában, 1971 decemberében) és a Baleset (csak a kötetben) emlékeztetnek – halványan – a Jelenések madaraira:

Madarak, nap és megint madarak.

                                                           (Van Gogh imája)

Madarak vérzik be a mennyet.

                                                                   (Baleset)

Egyik vers légköre sem apokaliptikus és a központozás sehol sem hiányzik. Hogy ezek a madarak mennyiben voltak emlékei az Apokrif környéki madár-jelenségeknek, az filológiai találgatás tárgya marad.
     A fentebbiek, úgy hiszem, alátámasztják a feltevést, hogy a menekülő madarak Jékely Zoltán Madár-apokalipszisének áthallása útján kerültek a végítéletről szóló Pilinszky-költeményekbe. Lírai áthallásnak nevezem, ha egy érett költő valamely kortársának versét vagy verssorát, akár egyetlen kifejezését, olyan érzékenyen, személyéhez szólóan éli át, hogy többé nem tud szabadulni tőle és a szöveget, szót, tudata mélyén megőrzi, ahonnan azt a költői ösztön versírás közben úgy löki föl, mintha sajátja volna. Példát az ilyen áthallásra magyar versekben, említhetnék nem is egyet, de úgy gondolom, hogy ez itt nem lenne helyénvaló.
 

* Egyetlen másik kis betűvel kezdett verse, ugyancsak a Harmadnapon ciklusban, a Hideg szél, de ott használ központozást.