|
CSOKITS
JÁNOS
A végítélet víziója
Jékely Zoltán és Pilinszky János
verseiben
Jékely Zoltán egyik leghíresebb verse,
a Madár-apokalipszis, 1947-ben jelent meg a Magyarok című
folyóiratban. A vers három ponttal kezdődik:
...Az égen háromszoros rianással
szakadtak szét a felhőtorlaszok
és megjelent a várvavárt madárraj;
[...]
Felhő-útvesztőben visongva
keresték az idvezítő utat.
[...]
Földbegyökerezett a lábam,
tudtam, hogy sorsom betelik,
mert eljött már a végítélet,
s pusztulni kell mindennek itt.
[...]
Ezek volnának hát a Jelenések?
[...]
S üzekedő csillagok sugarában
tovább húztak nem-látható hadak,
és én kétségbeesve álldogáltam
az Ítélettől vemhes ég alatt.
Jékely víziója minden bizonnyal megragadta
az akkor huszonhat éves Pilinszky János képzeletét és a vers apokaliptikus
részletei tudat alatt megmaradtak emlékezetében. 1947-ig nem találunk madarakat
verseiben és az apokalipszis látomása is csak később tűnt fel költészetében.
Először két évvel Jékely említett költeményének megjelenése után, a Vigília
hasábjain találkozunk hasonló madarakkal Pilinszky Panasz című versében:
Mintha egy égbolt madár közeledne.
Valamikor 1950-ben kezdte megírni az
1952-ben befejezett Apokrifot, benne a sorral:
A levegőben menekvő madárhad...
A költemény 2. részének vége felé még
nagyobb erővel tér vissza a látomás:
Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek
mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
A Jelenések VIII. 7. a Harmadnapon
kötetben (1959), közvetlenül az Apokrif elé helyezve látott napvilágot.
Pilinszky valószínűleg a kötet szerkesztése közben döntötte el, hogy a
két apokaliptikus költemény közül a rövidebbel kezdi, mert ha az Apokrif
után helyezné, a vers a hosszabb költemény árnyékába kerülne, így viszont
légkörének perzselő képeivel azonnal megfogja az olvasót:
Jelenések VIII. 7.
és lát az isten égő mennyeket
s a menny szinén madarak szárnya-röptét
és látja mint merűlnek mind alább
a tűzkorongon átkerűlni gyöngék
és véges-végig mint a rézveres
olyan szinűt dirib-darabra törtet
hol nem találni mától egy kapást
a földet látja mégegyszer a földet
a pusztaságot és a zűrzavart
lovaskocsit keresve hol kigázol
de látja isten nincsen arra mód
kitörni út remény e látomásból!
(1953)
A vers, Pilinszkynél szokatlanul,
kis betűvel kezdődik.* A szövegben, a kötőjelek
kivételével, nem használ központozást, csak az utolsó sort zárja felkiáltójellel.
A költemény eszerint a végítélet látomásából kiszakított részlet. A verbális
vízió egymásba folyó, egymástól elválaszthatatlan képek sodra, amelynek,
mint az álmoknak, nincsenek szünetei. A világ felbomlásának képeit a költő
szavakban éli át és nyelvtanilag hiányos, illetve hibás mondatokkal érzékelteti.
A legegyszerűbb nyelvi eszközökkel éri el célját: a pusztulás folyamatának
felidézését. A vers, szövegének a mesterséges nyelvtani törésvonalak mentén
négy részre osztásával, részeiben és egészében egyaránt áttekinthetőbbé
válik. (A kiemelt szavakkal ezeket a törésvonalakat jelzem.)
1.
"és lát az isten égő mennyeket
s a menny szinén
madarak szárnya-röptét"
2. "és látja mint merűlnek mind
alább
a tűzkorongon átkerűlni
gyöngék
és véges-végig
mint a rézveres
olyan szinűt dirib-darabra
törtet"
3. "hol nem találni mától egy kapást
a földet látja
mégegyszer a földet
a pusztaságot és
a zűrzavart
lovaskocsit keresve
hol kigázol"
4. "de látja isten nincsen
arra mód
kitörni út remény e
látomásból!"
Amikor 1970 körül elkészítettem
a Jelenések VIII. 7. nyersfordítását Ted Hughes számára, kiderült,
hogy pl. a "szárnya-röptét", "véges-végig", "dirib-darab" hatása, hangulata
teljesen el fog tűnni az angol szövegből. Pilinszky versmondattani fogásainak
megfelelő angol mondatokat találni hasonlóképpen megoldhatatlan problémának
bizonyult. Hughes ezért úgy döntött: amennyire csak lehet, ragaszkodik
a szinte szó szerinti nyersfordításhoz és nem kísérletezik a Pilinszky-féle
ihletett szabálytalanságokkal. Az eredmény különös. Pilinszky szárazon
izzó, szaggatott sorai, strófái után Hughes súlyosan is simán gördülő,
ünnepélyes versbeszéde egészen másként hat, mint az eredeti költemény.
Az angol fordítás arról szól, amiről az eredeti vers, ráismerünk Hughes
stílusára, de az angol szövegből ennek ellenére hiányzik a Jelenések
VIII. 7. varázsa, zsenialitása.
Tisztában
vagyok vele, hogy nem minden olvasó tud angolul, mégis teljes egészében
idézem Hughes fordítását, mert az olvasókat, akik értik az angol szöveget,
a vers eredeti és angol változatának összevetése hozzásegíti a két szöveg
közötti különbségek felismeréséhez, ami még jobban kidomborítja Pilinszky
költői teljesítményét:
Revelations VIII. 7.
and God sees the burning heaven
ang against it birds flying
and he sees sinking deeper and deeper
those too weak to cross the disc of fire
and from end to end
in a redness of copper broken to fragments
where a man hoeing will never be found again
he sees the earth and once again the earth
the desert and the chaos
and a horse and cart searching to wade out
but God sees there is no way
or road or hope to break from this vision!
Az eltérés a vers magyar és angol
változatának jelentése közt viszonylag csekély mégis feltűnik: a Pilinszky
által a versből kihagyott szavak a fordításban mind jelen vannak, a szórend
természetes, sehol semmi versmondattani fogás, és az utolsó strófa angolul
nem olyan tömör, mint magyarul.
Mi teszi a
különbséget?
A magyar szavak
száma a versben : 65
a magyar szótagok
"
: 126
az angol szavak
"
: 88
az angol szótagok
"
: 111
Pilinszkynek soronként 10-11-10-11,
strófánként 42, összesen 126 szótagra van szüksége a vers 65 szavához,
vagyis átlag két szótagos szavakat használ, balladai félhomályt és feszültséget
teremt szabálytalan mondatképzésével, refrénszerű szóismétléseivel és a
hiányzó vagy nem megfelelő helyre szoruló szavakkal, mondatrészekkel.
Hughes ezzel
szemben 111 szótagból hozza létre 88 szóból álló fordítását, ő átlag egy
és egynegyed szótagos szavakkal, elbeszélő stílusban fogalmazza meg a vers
mondatait. Nem vitás, hogy a rövid szavakban gazdag angol nyelv szókincsével
több mondanivalót lehet a vers szövegébe sűríteni, mint a hosszabb szavakból
épülő magyar verssorokba. Ami nem mindig előny, amint azt a Jelenések
VIII. 7. angol fordítása is bizonyítja.
Ha Pilinszky
nem szaggatottan, írásjelek nélkül, hanem szabályos mondatokban, elbeszélő
stílusban írta volna meg a Jelenéseket: átlagos, hibátlan Pilinszky-vers
lett volna belőle, minden feszültség, drámai hatás nélkül. Nem tudhatjuk,
kísérletezett-e vele, csak annyi biztos, hogy megtalálta hozzá a tökéletes
hangot és formát. Versének egyik sajátossága, hogy a sorok szabályos szótagszáma,
üteme és diszkrét rímei (asszonáncai) szinte észrevétlenül ellensúlyozzák
a mondatok nyelvtani szabálytalanságát és a strófákat összefogva egyensúlyban
tartják a költemény széthullani látszó szövegét.
A bibliai
Jelenések Könyve a világ végének vízióját írja le. A VIII. 7.
Pilinszky versének nem tárgya, hanem lélektani háttere, a költemény
egyik kiindulópontja. (A másik: Jékely Zoltán Madár-apokalipszise.)
A vers és a Jelenések Könyve VIII. 7. szövege sehol nem fedik egymást:
egyetlen közös szavuk a tűz, az újszövetségi látomásban jéggel és vérrel
vegyesen földre zuhogó tűzeső, Pilinszkynél tűzkorong a mennybolt színén.
Égbolton menekülő
madarakkal a Jelenések VIII. 7. után sehol sem találkozunk Pilinszkynél.
Két és fél évtizeddel később, a Szálkák kötetben (1971-1972) a Van
Gogh imája (először a Vigíliában, 1971 decemberében) és a Baleset
(csak a kötetben) emlékeztetnek – halványan – a Jelenések madaraira:
Madarak, nap és megint madarak.
(Van Gogh imája)
Madarak vérzik be a mennyet.
(Baleset)
Egyik vers légköre sem apokaliptikus
és a központozás sehol sem hiányzik. Hogy ezek a madarak mennyiben voltak
emlékei az Apokrif környéki madár-jelenségeknek, az filológiai találgatás
tárgya marad.
A fentebbiek,
úgy hiszem, alátámasztják a feltevést, hogy a menekülő madarak Jékely Zoltán
Madár-apokalipszisének áthallása útján kerültek a végítéletről szóló
Pilinszky-költeményekbe. Lírai áthallásnak nevezem, ha egy érett költő
valamely kortársának versét vagy verssorát, akár egyetlen kifejezését,
olyan érzékenyen, személyéhez szólóan éli át, hogy többé nem tud szabadulni
tőle és a szöveget, szót, tudata mélyén megőrzi, ahonnan azt a költői ösztön
versírás közben úgy löki föl, mintha sajátja volna. Példát az ilyen áthallásra
magyar versekben, említhetnék nem is egyet, de úgy gondolom, hogy ez itt
nem lenne helyénvaló.
* Egyetlen másik kis betűvel
kezdett verse, ugyancsak a Harmadnapon ciklusban, a Hideg szél,
de ott használ központozást. |
|