Szilveszter éjjelén
 

Ahogy lélegzete megszakad
A lepkeporú nappaloknak
És tüdőbeteg álmukba
Zuhannak a terek, a hó
Lassan peregni kezd
A mennyek magasáról

Ahogyan kopott léptű órák
Ájulnak homályos ládájába
Az éjnek, szemeim rugói és
Fogaskerekei
Rúgni és darálni kezdenek:
Elmémben tengelyek fordulnak
Makacs lassúsággal, csikorgón
És ujjaimban az inak fájnak
Miként ha íjakra feszülnének
A Teremtő munkás karján

Fúgát lehel most a közelgő éjfél.
Feslett pillái az égen
Áhítattal záródnak
És a függönyök
Összehajtják lepel-lelküket, hiszen
Az év összes mocska beléjük ragadt
A tavalyi bor pimpósan áll
És a kenyér morzsákban szalad
A homályosra vakolt sarkok felé:
Egy nyíláson ott még
Elillanhatnak az óév
Mozdulatlan
Sötét testén.

Az összes sirám most egy hangzatként vegyül
Az összes titok egy sóhajként tör fel fodrok
És redők barokk erdejéből, a csipke pedig
Ma egyszer látni engedi azt
Mit halandó szeme nem láthat soha:
Az idő fekete, szomorú mélyét.

Lángok gyulladnak ünnepi-magasztosan:
Ember-gyertyák égnek odakinn a sötétkék felhők között
Míg gazdáik, szolgáik, rabjaik
Puha lepedők közt bújnak össze
És szemük hunyt redői közé
Elméjük zárt lakatján át
Nem hatol be a kinti furcsa világosság.
Úgy tudják a biztonságos ágy-melegben
Úgy hiszik, a pelyhek világába
A lánckesztyűs éj nem fúródik be
A fekete massza nem keveredik
Vanília-álompudingjuk csigái közé.
A mennyei játszótéren
Lelkeik nevetve kergetőznek:
Az égen futkosnak és összeolvadnak a fények.

A szörnyeteg láncát eltépte
Borzalmas úr lovagol a fák között
Fekete ménjén, a fekete éj hátán:
Ruháján, mint a csillagok
– Fehér-ezüst pontok –
Ragyognak az elrabolt lelkek.

Rémkirály dúlja az erdőt Karácsony-óévben.
Dühös szilánkok pattannak patája alól:
Alakja túláradó köpeny most paripája hátán
Halál-mező, melynek az éjszakai fák rojtjai
A kérlelhetetlen éjszakai ég kalapja.
Vágtáz: ütemétől hangos
Az erdő beteges zöld-fényű bádogkondérja.
Gyermekek bújnak rettegve takarójuk alá
És anyák tolják rá a reteszt féltőn emelt ajtajukra
Apák arcán döbbenet ül, és látomásaik
Bíbor-vörösen szikráznak a szoba félhomályán.
Odakinn tűzijátékok felelnek. A lovas az ajtó előtt van.

Leple alatt ott vagyok én is
Visz, amerre járnom kell még
Ilyenkor, Szilveszter éjjelén
Szent áldozatok óráján.
Kapuitok előtt egyenként elléptetünk
Barátaim, kiket elsodortak a folyók!
Milyen parton álltok most
Mely világból integettek most felém
Kedves, meggyilkolt szerelmek?
Szemeitek kékjét, zöldjét, barnáját
Oldom most palettámon áldott keverékké:
Bőrötök hamvas fehérjébe
Mártom kezeimet
S azok új erőre kapnak.
A szél a fák orgonasípjai közül
Döngeti testem, mint egy isteni dallam
És izmaitok melegével szorongat
Barátaim, szerelmeim, halottaim!

Együtt táncolunk egyszer még
Rendezetlen, félbehagyott temetők
Fagyott talaján.

Szemetek a Hold szemével néz vissza rám
Nők s férfiak egyek most:
Lángoló méz ömlik végig ereimben.

***

Reggel minden csöndes.
A jéggé dermedt részegek
Semmit sem láttak abból, ahogy
Áldozatait szedte. Virágos réten
Vezette őket egy gyöngéd kéz,
És a kapuk előtt elsuttogták a Teremtő valódi nevét.

Reggel van. Tegnapi lépteinket belepte a hó
Vándorok pihegnek a vendégszobában
Bakancsukról vízcseppek gyűltek a szőnyegre
Álmuk új évben folytatódik tovább.
Krémes-fehér szendergésükben a kisdedek
Hógolyókból gyúrnak képeket.
Emitt csillámló játékok, amott rég nem látott
Társak szaladnak a friss havon. A hívogató ösvények
Nyálas csíkban folynak tovább a párnán.

Kezemből kiesett a toll.
Kemény rúdja ráfeküdt
Elaludt az asztal lapján
Krisztus véréhez folyt el a tinta.

Munkától görcsös ujjaim
Kiegyenesedtek, kisimultak az inak
A kattogás a precíz faliórába költözött.

Napfény szenteli fel
Keskeny csíkokban
A szobát. Szünetel
A forgalom. Reggel van.