Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 2005. 8. sz.
 
   
 
K. KABAI LÓRÁNT


valóságshow
 

ahogy elnézem, úgy élek már egészen,
mint a mostanában oly népszerű tévéműsorok szereplői.
dolgozni ugyan eljárok még
(bár három héten belül leépítenek),
de miután végre hazaérek, és az ajtót kulcsra zárom,
én már sehova, emberek közé főleg nem.
(nagyritkán, ha valaki, aki néha még szóba áll velem, látni kíván,
inkább idehívom, pedig nincs nálam semmi csábító.)v
álságshow belső-erzsébetvárosi illegális albérletemben,
egy omladozó ház fűtetlen lakásában.
szerethető bezártság egyedül, kamerákra semmi szükség,
holott tudom, hová helyezném őket.
mindegyik csak egy-egy fragmentet mutatna:
kettő a konyhába, egyik a számra fókuszálna, evés közben,
a másik a kávéfőzőre, ami fölött unokahúgom fényképe figyel,
így legalább őt látom először reggelente,
jól indul a nap, belőlem csak kéz; és hogy kell elrontani:
mindig iszonyú kávékat sikerül főznöm.
a fürdőszobai kamera csak mellkastól combközépig működne,
a számítógép előtt ülve mindössze a szemem látszana.
az ágy mellé kettő kerülne: egy a lábamhoz, egy a fejemhez,
és ezzel kész, ennyi részletből összeállítható a rész.
korántsem az, aki vagyok; de ez nem is az a műsor,
innen még kiszavazni sincs kit, rajtam kívül persze,
és minden jel arra mutat, hogy én leszek az.
most, hogy kesztyűs kézzel írni próbálok, a lehelletem is látom.
túl gyakran görcsölnek be végtagjaim,
és lassan talán tökéletes meteopata leszek: már mindig csak fázom.
egyszer a barátommal, aki persze én vagyok
(micsoda kijelentés ez itt!), arról beszéltünk,
hogy egyedül a megfagyásban van méltóság;
intelligensebb az éhhalálnál, elegánsabb a fulladásnál.
mondjuk akkor most gyakorlok.
anyukám, ha tudnád. (de ne tudd meg sohasem,
mert rossz gyermeked vagyok. bár tudod jól,
hogy szeretlek;
és elviselsz bármit, csak senkiházi fiaid
ne legyenek holmi jöttmentek, de még én se.
magadból vonsz ki, és esélyem sincs hozzádadni,
pedig ez lenne a legkevesebb.
látod, anyukám, ma is ittam, túl sokat cigiztem,
nem eszem rendesen, baszok fűteni;
üss a mocskos számra, gyűlölj és ölj meg,
ha szar, szemét gyereked vagyok.)
és te, édes tündérem
(mert szívem tornácán három nő),
ki nem lehetsz itt, és mégis elviselsz;
na nézd, milyen furcsán beszélek rólad, ha egyáltalán,
mert téged akarlak megőrizni magamnak, szerelmem,
te, utolsónak vélt esélyem az emberszámra.
a falakból ugyan kiment már meleged, de te vagy az;
látod, egymást olyan szépen, és nem szólunk,
a titok titok marad. és még sokkal szebben is tudjuk.
hiányodból viszont veszedelmes árnyék nő a kerek
penészhold alatt.
néma vagyok; nézzük tehát, mi van játékosunkkal:
lábtól fejig alvó ember, fejtől lábig halott ember.