|
DANYI
ZOLTÁN
Fejezetek
(részletek)
Egy gipszfigura megreped
Soha nem látott hidegek érkeztek. Amikor
a hőmérők higanyszála a legmélyebbre süllyedt, már a szomszédos utcáig
is életveszélyes lett volna elindulni. Bezárkóztunk otthonainkba, és lementünk
a pincébe, ahová a hideg nem tudott követni bennünket. Ismét a föld alá
vonultunk hát, hogy túléljünk egy újabb könyörtelen időszakot. Egyesek
nagytakarókat terítettek magukra, az arcukat is egészen bebugyolálták,
csak a szemük látszott ki. Olyanok voltak, mint valami rongyokból összetákolt
dzsinnek. Mások vastag tollkabátban ücsörögtek. Ebben a szótlan, egykedvű
gubbasztásban mindenki úgy festett, mint egy felborzolt tollú, dagadt madár.
A temetőcsősz
az ólban húzta meg magát. A disznók között olyan meleg volt, mesélte a
hidegek elmúltával, hogy gatyára kellett vetkőznie, de néha még így is
csorgott róla a veríték.
Egyedül a
mogyorószívű Lola néni szenvedett fagyhalált.
Miután a bejárónője
is leköltözött a pincébe, mindenki megfeledkezett róla. Lola néni hallani
sem akart arról, hogy a föld alá bújjon. Odáig semmiképp nem süllyed, mondta,
hogy a pincébe, büdös kipárolgású emberek közé menjen. Egyedül ücsörgött
a szobájában, makacsul, dideregve.
A legvégső
napokban aztán a fagy szétrepesztette a csontjait. Aszott teste, akár egy
gipszfiguráé, töredezve hullott apró darabokra.
Mielőtt végleg elmúlt, a tél ismét megmutatta
erejét, ezúttal nem csontig hatoló fagy, hanem meghökkentő mennyiségű és
színű hó alakjában.
Enyhe márciusi
nap volt, napfény derengett át a bársonyos felhőkön. Az emberek meg-megálltak
egy pillanatra, és teleszívták tüdejüket a friss levegővel. A galambok
is kezdtek megélénkülni a pusztító hetek után.
Ekkor történt,
hogy váratlanul, minden előzmény nélkül szinte megdermedt a levegő egy
pillanatra, és hirtelen csend lett és mozdulatlanság. Mindössze egyetlen
pillanatig tartott az egész. Mintha szünetjel került volna a világidő óriási
kottafüzetébe. A következő percben enyhén megremegett az ég, és hullni
kezdett a hó, sűrű, hatalmas, vérvörös pelyhekben. Három napon át hullott
megállás nélkül. Három napon át mélységes csend volt, aggasztó szótlanság.
A harmadik
nap éjjelén olvadni kezdett, és a csatornákba ömlő hólé magával ragadta
az elmúlt hetek minden szennyét. Folyt a piros lé végig a városon, kitisztította
az utcákat, tereket, parkokat, udvarokat. Olyan volt, mint valami végső
feloldozás.
Bogdán és
Iszkander sok rácsot tisztított meg ezen a hajnalon a berakódott kavicsoktól
és ágaktól, csikkektől és kifakult nejlonzacskóktól, rozsdás biciklialkatrészektől
és szétszakadozott krumpliszsákoktól. Halászcsizmában dolgoztak, és hahotázva
emlegették a bogaras illetőt, aki nem is olyan régen levelet írt nekik
az özönvízről és a könyörtelen pusztulásról. Mulatságos volt, hogy valaki
végítéletről meg özönvízről ír, miközben ők térdig taposnak a vérvörös
áradásban.
A következő
héten egyik pillanatról a másikra kitavaszodott, és megérkeztek Perzsiából
a fekete rigók. Amikor rátaláltak a telet itthon átvészelt párjaikra, zajos
éneklésbe kezdtek.
Ha pontosan kellene meghatározni, hogy
mikor tavaszodott ki abban az évben, akkor azt mondhatnánk, hogy éppen
abban a pillanatban, amikor az utolsó palackból kifogyott az utolsó csepp
pálinkánk.
Az utcán langyos
szellő futott végig.
Gorán Jovánovics
felvette túrabakancsát, és hosszú kirándulásra indult a hegyekbe. G. Erika
délelőttönként a folyó menti erdőben sétált, és élvezte a sarjadó levelek
illatát. A temetőben zöldellő fű lengedezett a sírokon. Ágota a legújabb
divat szerint vásárolt magának cipőt és szoknyát. A doktor félmeztelen
kapálta udvarában a földből épp csak kibújó dohányt. Musztafa a parton
ült, szívében mély bánattal. A cigányok újhagymalevest főztek a szeméttelepen.
Bagó Áron a legújabb bútorait rendezgette a kirakatban. Milos borbély csattogó
ollója szikrázott a nyitott ablakon beözönlő napsütésben. Bogdán magot
szórt, palántát ültetett, ágakat metszett a tanya körüli kertben, én pedig
egy régi jazz lemezt, a Summertimeot hallgattam, és szép terveket szövögettem
magamban. Folyton a pincében megismert lányra gondoltam. Próbáltam elterelni
a figyelmem, próbáltam elfelejteni, de a lelkem mélyén tudtam, hogy le
vagyok győzve.
Védtelenné
váltam, még egyszer ebben az életben. |
|