Új Forrás - 2005. 6. sz.
 
DANYI ZOLTÁN


Fejezetek
(részletek)


Egy gipszfigura megreped

Soha nem látott hidegek érkeztek. Amikor a hőmérők higanyszála a legmélyebbre süllyedt, már a szomszédos utcáig is életveszélyes lett volna elindulni. Bezárkóztunk otthonainkba, és lementünk a pincébe, ahová a hideg nem tudott követni bennünket. Ismét a föld alá vonultunk hát, hogy túléljünk egy újabb könyörtelen időszakot. Egyesek nagytakarókat terítettek magukra, az arcukat is egészen bebugyolálták, csak a szemük látszott ki. Olyanok voltak, mint valami rongyokból összetákolt dzsinnek. Mások vastag tollkabátban ücsörögtek. Ebben a szótlan, egykedvű gubbasztásban mindenki úgy festett, mint egy felborzolt tollú, dagadt madár.
     A temetőcsősz az ólban húzta meg magát. A disznók között olyan meleg volt, mesélte a hidegek elmúltával, hogy gatyára kellett vetkőznie, de néha még így is csorgott róla a veríték.
     Egyedül a mogyorószívű Lola néni szenvedett fagyhalált.
     Miután a bejárónője is leköltözött a pincébe, mindenki megfeledkezett róla. Lola néni hallani sem akart arról, hogy a föld alá bújjon. Odáig semmiképp nem süllyed, mondta, hogy a pincébe, büdös kipárolgású emberek közé menjen. Egyedül ücsörgött a szobájában, makacsul, dideregve.
     A legvégső napokban aztán a fagy szétrepesztette a csontjait. Aszott teste, akár egy gipszfiguráé, töredezve hullott apró darabokra.
 


Végigcsorog az utcákon

Mielőtt végleg elmúlt, a tél ismét megmutatta erejét, ezúttal nem csontig hatoló fagy, hanem meghökkentő mennyiségű és színű hó alakjában.
     Enyhe márciusi nap volt, napfény derengett át a bársonyos felhőkön. Az emberek meg-megálltak egy pillanatra, és teleszívták tüdejüket a friss levegővel. A galambok is kezdtek megélénkülni a pusztító hetek után.
     Ekkor történt, hogy váratlanul, minden előzmény nélkül szinte megdermedt a levegő egy pillanatra, és hirtelen csend lett és mozdulatlanság. Mindössze egyetlen pillanatig tartott az egész. Mintha szünetjel került volna a világidő óriási kottafüzetébe. A következő percben enyhén megremegett az ég, és hullni kezdett a hó, sűrű, hatalmas, vérvörös pelyhekben. Három napon át hullott megállás nélkül. Három napon át mélységes csend volt, aggasztó szótlanság.
     A harmadik nap éjjelén olvadni kezdett, és a csatornákba ömlő hólé magával ragadta az elmúlt hetek minden szennyét. Folyt a piros lé végig a városon, kitisztította az utcákat, tereket, parkokat, udvarokat. Olyan volt, mint valami végső feloldozás.
     Bogdán és Iszkander sok rácsot tisztított meg ezen a hajnalon a berakódott kavicsoktól és ágaktól, csikkektől és kifakult nejlonzacskóktól, rozsdás biciklialkatrészektől és szétszakadozott krumpliszsákoktól. Halászcsizmában dolgoztak, és hahotázva emlegették a bogaras illetőt, aki nem is olyan régen levelet írt nekik az özönvízről és a könyörtelen pusztulásról. Mulatságos volt, hogy valaki végítéletről meg özönvízről ír, miközben ők térdig taposnak a vérvörös áradásban.
     A következő héten egyik pillanatról a másikra kitavaszodott, és megérkeztek Perzsiából a fekete rigók. Amikor rátaláltak a telet itthon átvészelt párjaikra, zajos éneklésbe kezdtek.
 


Még egyszer kitavaszodik

Ha pontosan kellene meghatározni, hogy mikor tavaszodott ki abban az évben, akkor azt mondhatnánk, hogy éppen abban a pillanatban, amikor az utolsó palackból kifogyott az utolsó csepp pálinkánk.
     Az utcán langyos szellő futott végig.
     Gorán Jovánovics felvette túrabakancsát, és hosszú kirándulásra indult a hegyekbe. G. Erika délelőttönként a folyó menti erdőben sétált, és élvezte a sarjadó levelek illatát. A temetőben zöldellő fű lengedezett a sírokon. Ágota a legújabb divat szerint vásárolt magának cipőt és szoknyát. A doktor félmeztelen kapálta udvarában a földből épp csak kibújó dohányt. Musztafa a parton ült, szívében mély bánattal. A cigányok újhagymalevest főztek a szeméttelepen. Bagó Áron a legújabb bútorait rendezgette a kirakatban. Milos borbély csattogó ollója szikrázott a nyitott ablakon beözönlő napsütésben. Bogdán magot szórt, palántát ültetett, ágakat metszett a tanya körüli kertben, én pedig egy régi jazz lemezt, a Summertimeot hallgattam, és szép terveket szövögettem magamban. Folyton a pincében megismert lányra gondoltam. Próbáltam elterelni a figyelmem, próbáltam elfelejteni, de a lelkem mélyén tudtam, hogy le vagyok győzve.
     Védtelenné váltam, még egyszer ebben az életben.