|
BORBÉLY
SZILÁRD
Gyermekek az irodalom szélén
Néhány 18-19. századi gyermekeknek
írt mű kapcsán
Valószínűleg mindenki tiltakozna, ha
a felvilágosodás korának gyermeklírája kapcsán a didaktikus versikékre
hivatkoznék, amelyek egyfajta mnemotechnikaként működtek, és a tananyag
emlékezetbe vésését hivatottak szolgálni. Ez volna a 18-19. század gyermeklírája?
Természetesen nem, de a korszak gyermekek számára készült irodalmával kapcsolatban
ezt mindenképp első helyen kell megemlíteni. Mivel a korabeli oktatási
szemléletet szerves részét képezte és nagy hangsúlyt fektetett az úgynevezett
"magolásra", vagyis bizonyos szövegek könyv nélküli elsajátítására1.
Példaként felhozható - Csokonai életrajzának köszönhetően - a debreceni
Kollégium életéről, hogy oktatási rendjéről való ismereteinek egy, a maihoz
képest lényegesen eltérő szemléletről árulkodnak.
Nevezetesen
a tudás elsajátítása klasszikus szövegek memorizálásával, kommentálásával
majd pedig lehetőség szerinti reprodukálásával, vagyis a variációs ismétléssel,
az utánzással történt. Az információkat, adatokat és összefüggéseket, tehát
mindazt, ami nem a retorika hatalmas birodalmához tartozik, a megformált
szöveg által hordozott tudás volt, az is szöveghez kötve, méghozzá retorizált
szöveghez kötve kívánta ez az oktatási szemlélet rögzíteni a tanulók emlékezetében.
Ennek módja pedig a poétika technéjén, gyakorlatán keresztül valósult meg.
A szövegek memorizálását - régi tapasztalat - bizonyos belső ritmus, ismétlődések,
vagyis a kor fogalomhasználatával szólva, a "versifikáció" eszközeivel
elérhető rendezettség könnyítheti meg. A versifikáció, vagyis a nyelvben
rejlő prozódiai és verselési szabályok, törvények és a hagyomány által
klasszifikált, tipizált és elkülönített versformák sorának elsajátítása
és művelése az oktatási rend részét képezte. Csokonai életrajzából sokan
tudják, hogy a Kollégium gimnáziumi fokozatának megfelelő hat osztályából
az ötödik osztályát ezért hívták poétikai osztálynak, mert abban az tanévben
a 13-14 éves ifjak, mert ekkor a - mondjuk így, bár nem pontosan - "közoktatás"
természetesen a fiú gyermekekre terjedt csak ki, Vergilius Aenesanak
néhány részlete először memorizálása alapján történt. A minták olvasása
és kommentálása során ellesték és megtanulták azokat a szabályokat, amelyek
a piktúra, a poétikai leírás módja, az ezt szolgáló poétikai-retorikai
eszközöket: a hasonlatot, a metaforát, a megszemélyesítést, a fokozást,
a retorikus kérdést etc. Aztán a préceptor utasítására valamely kijelölt
tárgyra vonatkozóan maguk is kísérletet tettek a versifikációra. (Ugyanezt
tették a hagyományosan érvelő, bölcselkedő, tanító költészeti nemben, a
propozíciós technika elsajátítása alkalmával, amikor a versben történő
retorikus érvelés eszközeit, felépítését, vagyis kompozícionális és diszkurzív
szabályait sajátították el.2)
Az ismeretek
elsajátítását segítette a latin nyelvű oktatásból származó mintára meghonosodott
úgynevezett emlékezetkönnyítő vers, amely első ránézésre a mnemotechnika
részét képezte inkább, semmint a líráét. Ezek a kis versikék állnak közel
ahhoz az eltérő szemléletű verseléshez, amely a gyermeklíra felé mutathat.
Persze ez nem költészet, nem líra, és a gyermekekhez is csupán annyi köze
van, hogy a lehetőség szerint egyszerű, és néha már játékos módon igyekszik
rögzíteni az megtanulandó tudást. A csikorgó verselés, a didaktikus szándék
kíméletlensége néha azonban épp az esendőség miatt kényszeredett, már-már
játékos rímeket eredményezett. A sokszor abszurd hatást keltő felsorolásokból,
az erőltetett versifikációból aztán ezek parodizálásával, felhasználásával,
át- illetve szétírásával az iskolai folklór, a diákköltészet kezdett párbeszédet,
és figurázta ki. De ez is csupán pasquillusokat, tréfás, humoros, néha
vaskos darabokat eredményezett. De ez sem gyermekeknek szólt, hanem az
iskolai szellem ellen lázadó nyelv megszólalását jelentette.
Egy másik
nagy mindenképp szemügyre veendő terület a korabeli poézisnak egy szélesen
művelt területe. A mesterkedő költészet név alatt elkülönülő korabeli irodalmiság
egyes darabaji mintha valamelyest mutatnának a gyermeklíra felé, vagy valamilyen
mértékben talán érintenék a gyermeki játékosság jelenségét. De mivel a
gyermeki világ és a gyermeki lélek mint elkülönülő, saját törvényekkel
és nyelvvel rendelkező szféra még nem jelentkezik ebben a korban, ezért
csak távoli és meglehet erőltetett kapcsolat mutatható csak fel itt is.
A klasszikus poétikák több olyan műfajt tartanak számon, amelyek nem illeszkednek
bele a didakszist előtérbe helyező, az utile et dulce szemlélet
rendjébe. Mert bár a játékos elmét gyönyörködtetik az ilyen vállalkozások,
de bármiféle néven nevezhető hasznot - valljuk be - aligha hajtanak. Ide
tartoznak az anagramma-versek, az akrosztichonok, a kronosztichonok, mezosztichonok,
illetve az ábraversek és a képversek3 különféle
változatai. A klasszikus poétikák, de még Földi Jánosnak az esztétikai
szemlélet felé átmenetet mutató verstana is őrzi ennek a műfaji rendnek
a hagyományát.
De ide tartoznak
a quodlibet-ek is: a nevek és szavak esetleges összehordásából létrejövő
versek, amelyek ebben a korszakban a logikai kohézió és a diszkurzív rend
megbontásával, megkérdőjelezésével érnek el hatást. A quodlibet nem csak
műfajként, hanem személyes antológia, kézírásos gyűjteményként is létezett
ebben a korban, épp a szervező rend hiánya miatt a kétséges ízlés és kultúrkritikai
kétely is lábra kapott bennük.
Cento (majd
a kollázsvers) mint gyermeklíra előzménye a műveltséganyag, egy szerző
műveinek töredezett kohéziójú felsorolása. Csokonai A méla Tempefőiben
felléptetett, korlátozottan művelt fűzfapoétája, Csikorgó Clioval szűz
Pazifaé kezdetű versében ebből az irodalmiságból nyújt ízelítőt. Ebben
a versben persze a kritika is jelen van, hisz paródia funkciót tölt be,
de a diákok által használt, és az elfáradó műveltséganyagot forgatja ki
benne a szerző:
Clioval szűz Pazifaé,
Pendítsed tziterádat!
Bőlts Priapus ezek mellé
Szállítsd Szent Mu'sáidat!
Aganippe szép hegyéről
A' Helikon vize mellől
Eljövén, segítsetek!
Az idézett strófa - és természetesen
a vers egésze - olvasásához ismerni kell az antik irodalom kulcsát, a mitológiát.
A paródia természetesen akkor működőképes, ha az olvasója tisztában van
a helyes tudással is, amelyet a vers ellenkezőjére fordít át. Ez a líra
már komoly felkészültséget követel, de az oktatás rendje szerint, amely
a latinitás és a klasszikus irodalom jegyében zajlott, már igen hamar rendelkeztek
a korabeli tizenévesek. A tágan értelmezett gyermekirodalomhoz ez is hozzá
kapcsolódik - véleményem szerint - ebben a korban, épp a még a maihoz képest
lényegesen eltérő műveltségszerkezet okán. De ide kapcsolható a Debreceni
Kollégium keleti nyelvek professzora által írt, Kazinczy figyelmét is felkeltő
és először általa kiadott e-betűs verse - és nem csak a 20. századi fejleményként
hatástörténetileg mindenképp jelen lévő Mekk Elek című bábfilm Romhányi
József által írt szövegkönyve miatt. Az efféle "mesterkedés" a nyelvre
mint jelek játékára, és nem a didakszis, nem a tanítás, még csak nem is
mint a gyönyörködtetés eszközére, hanem elsődlegesen a nyelvi rendszerre
irányította rá a figyelmet. (II. Józsefhez szól, pedig mennyivel jobban
a keze alá dolgozhatott volna Ferenc!)
E nevezetes
s szerte esmeretes vers ekeppen vezettetett be (hogy magam is eszperente
nyelven mondjam):
Felséges Fejedem! Kereszténységnek
feje!
Németeknek, Tseheknek, Nemzetemnek,
és egyéb szélesen el-terjedett Nemzetségeknek Kegyelmes Fejedelme!
Négy egész
Esztendeje, és éppen negyven-hét Hete, Felségednek Debretzenbe lett Érkezésének.
Nem lehet benne kétség: ez egy Bé-térésében, és ez egy széllyel nézésében,
esméretes szemessége szerént, Felségednek sebes Elméje, és széles Értelme,
egybe észre-vette... etc.
Nem mondanám szorosan a gyermeklírához
tartozónak a nyelv iránti olyasfajta érdeklődést, amely például Földi János
verstanának függelékében található, a körülbelül 1500 sornyi versgyűjteményt.
Ez a gyűjtemény nem kap különösebben nagy hangsúlyt a verstan történetíróinál
sem. (Amolyan eltévedt, a kor téves elgondolásaival rokon szándék jegyében
létrejött munka eredményét látják benne, akárcsak a egyre elrugaszkodottabb
szószármaztatási játékokat, melyek a gyökelmélet jegyében folytak. A korszak
költői, írói, még olyan játékos elmének aligha tartható szerző is, mint
Berzsenyi Dániel a szavakkal való legkülönfélébb játékokra ragadtatja magát
a tudományos diskurzus által nem korlátozott rokonítás és származtatás
jegyében.) De azt hiszem, többről van szó, magam merész módon azt mondanám,
hogy valami Weöres Sándor gyermekversei felé mutató szándék rejlik ebben.
Földi ugyanis a magyar nyelvben fellelhető szólásokat, mondásokat, gondolatritmusokat,
gnómatikus megfogalmazásokat gyűjtötte össze, és hihetetlen precizitással
rendszerezte azokat vers- és sorképletek szerint. Közben persze csalt is,
nem is keveset, átírta, stilizálta, metrizálta ezeket a mondatokat. Például
rímes két-szótagos a következő:
Az nyér Ki mér.
Kezess Fizess.
vagy négyszótagos rímes:
Gyűlöljenek Tsak féljenek.
Ha későn jársz Tsontot találsz.
vagy ötszótagos rímes:
A' ki sokat kér Keveset
sem nyér.
El múlt esőnek Nem kell köpönyeg.
Reggel Angyalom Estve agyalom.
vagy hatszógatog rímes:
Ajándék marhának Nints odva
fogának.
Az Isten sem tehet Mindennek eleget.
Félénk eb tsak ugat, De nem igen marhat.
Mennél tsínosabb Szűz, Annál kevésbé szűz.
Nem zörög a levél Ha nem fúvja a szél. etc. etc.
A nyelv iránti másfajta érdeklődés,
játék és a korszak diskurzusa mutatkozik meg az óklasszikai triász vagy
deákos költők egyik tagjának korai munkásságában. A később Batsányi és
Kazinczy Kassai Magyar Társaságához tartozó Baróti Szabó Dezső bocsátott
ki még 1784-ben egy általa Kisded szótár, melly A' ritkább Magyar szókat
az A. B. C. rendi szerént emlékeztetö versekbenn elő-adja4
címmel ellátott sajátos munkát. A furcsa szótár közel száz oldalon keresztül
sorolja az ábécé rendjében a teljességgel esetleges szavakat, méghozzá
hexameterbe szedve őket, példaképpen idézve eképpen:
Alkalom, ámolygás, al, aprósodom,
árbotz, alattság.
Aggastyán, alom, alkonyodás, aranyászok, aszályos.
Apród-esztendők, armás, asztalnok, avúltság.
Aggasztó bú, gond; apránként, ál-hajas, akna...
és ekképp végződik a z-betűnél:
Záp, zavarék, zaj, zab-gyermek,
zavarítani, zátony.
'Zib-vásár, zúgó, zajdúl, ökrődni, 'zarolni.
'Zembe, 'zinár, zakatolni, zemes, zurboltam, zötsellem.
Zárla, zajos, zúgódni, zömök, 'zákmánylani, zubbony.
Az egyes szavakhoz lábjegyzetek
kapcsolódnak, és azok világosítanak fel a pontosabb, árnyaltabb jelentésről.
De sokszor ez sem segít. Pl. a 'zinár szóhoz kapcsolódó magyarázat
a következőképpen hangzik: "hivalkodó, koszlobár, heába-való".
Amikor tudomásom
szerint elsőször megjelenik a gyermeknek szóló irodalom, mint a korabeli
irodalmiság megcélzott közönsége, erre a magyar hírlapi és folyóirat-irodalom
első szárnypróbálgatása idején kerül sor. Az első magyar hírlap, az 1780-ban
a Patzkó József által nyert császári privilégium és a tudós Ráth Mátyás
szerkesztő által Pozsonyban megindított Magyar Hírmondó heti
két alkalommal látott napvilágot, és az udvar illetve az európai és tengeren
túli háborúkról való tudósítások mellett kevés tere és lehetősége jutott
akár az irodalommal és a műveltség egyéb területeivel foglalkozni. Amikor
ez a vállalkozás már bejáratott és üzletileg is hasznot hajtó volt, a Patzkó
által alkalmazott egyik szemfüles szerkesztő, a magyar újságírás első jelentős
alakja, Szacsvay Sándor egy társával, Tállyai Dániel úgy döntött, hogy
érdemes még egy újságot indítani. Első hirdetésük szövege, amely Patzkóval
való szakításhoz és egyéb háborúsághoz vezetett, amelyben a meghirdetet
új folyóirat, a Magyar Kurír (majd egy évvel később, és Bécsben
indult meg) melléklapjait is reklám okokból bejelentették. Itt jelenik
meg, természetesen külföldi mintára, először a gyermekeknek szóló folyóirat
gondolata:
Kedves Hazánk' és Nemes nemzetünk'
szeretetével búzgó szívünk' el-tökéllett tzélja, hogy ha annyi Érdemes
Hazafiak fognak segitségűl lenni, ezen el-kezdett szándékunkban, mint ezen
folyó esztendő elején Posonyi Ujságinknak valának Érdemes Olvasói; így
a' Szombatonként küldendő Magyar Kurir-is, valamint a' Szerdai, egész árkusból
álló Hírekkel fog-bé-állani az ő Érd. Olvasóhoz; (küldvén a Lipsiai
Gyemekek' számára írt Levelek-szerént, minden Szombaton fél-árkusból
álló Gyermek-Ujságot; mellyek a' gyenge elméknek felséges gondolatokban-való
nevelésére, az értetlen indulátoknak jó erköltsökben lejendő formálására
annyira szükségesek vólnának, mint az éhel halónak egy falat kenyér a'
szájába) mert ezen faradozásinkal nem annyira nyereséget, mint a' közönséges
jót, az unalommal terhes üres-oráknak külömb külömb történetek' olvasásával-való
könnyebbittését, és annyai-nyelvünknek elémozditását vadászszuk: a' honnan
mi, a' mi itten tett fogadásunknak és igéretünknek az utolsó pertzig tsalhatatlanúl
meg-felelni, és annak bizonyságára, hogy valyon leheté az Előrefizető Urak'
segitségével Szombaton-is egész árkusból álló Levéllel szolgálni, (az az:
A' fél-árkusnyi MAGYAR KURIRRAL,
GYERMEKEKNEK SZOLLÓ fél-árkusnyi
Levelet-is ugyan azon eddig szokásban vólt 10. N. Forintnyi eszt. előfizetésért
küldeni) vagy nem?
Sajnos, ez a Gyermek Ujság nem
valósult meg, csupán a Magyar Musa, amely verseket és könyvismertetéseket
tett közzé. 1787. január 2-tól kezdve jelent meg. De ennek ellenére, hogy
az eddigi keresésünk nem vezetett gazdag eredményre, a gyermekirodalom
praktikusan mégis csak létezett, mert ekkoriban is voltak olyan szövegek,
amelyeket a gyermekek szívesen és gyakran olvastak. Ezek létéről pedig
az írói visszaemlékezésekből, illetve a sorok között megbúvó utalásokból
lehet következtetni. A kor hagyományos gyermekirodalma azonban természetesen
nem nagyon különbözött a széles olvasóközönség által fogyasztott irodalomtól.
Ezeket pedig a népkönyvek, a ponyvairodalom termékei jelentik, melyek nyelve
egyszerű volt, mesés, fantasztikus vagy épp szórakoztató, nevettető históriákat
adtak elő. Ezek szóltak a gyermekeknek a kor könyvkínálatából leginkább.
Tudunk ezek legkedveltebb köréről, Arany János archaikus műveltségű gyermekkorára
való utalásból is, sőt ezekről a haszontalan, mihaszna, léha és időpocsékoló,
a műveletlenség melegágyaiként és a gyerekek ízlésének, erkölcsének megrontóiként
aposztorofált könyvekről Bessenyei Holmi című munkájából. De Csokonai
és kortársai műveltségének mélyén, újra és újra felbukkan, a mélyben ott
rejtőzik ez a szövegemlékezet és elbeszélésminta. Ezek között, mint mindenki
sejti, ott található a Toldi Miklós- történet, de olyan ma már kevésbé
közismert szövegek, mint a Nyúl éneke, a Markalf históriája,
Ponciánius históriája, a (Nagy) Sándor regény rövidített változata,
a Disznóvá változott leány históriája, a Telemakhusz- történet.
Erre a nagy hagyományra hivatkozik Csokonai címek és nevek nélkül a Dorotytyához
írt előszóban: "Csak vegye az emberi Lélek méltó képzelőre! Egy kies réz
Erdő, túl az Óperentzián - egy kerek erdő, mellyben ezüst Madarak szóllanak
- ez már valami: de abban osztán egy arany Vár, melly kakassarkantyún forog
- már megmeg valamibb: hanem, a' tűndér Királykisasszony, a' kinek minden
pillantatjára Órientálisi gyöngyök repegnek - - hahó, ez már nem lári fári!
Hát még a' szép Királyfi, a' gyémánt buzogánnyal, a' táltos lóval? 's több
illyen álmélkodásra méltó Jelenések szinte az Akastyányi hegyig, melly
50 Mértfőldről, az egy Griffmadaron kivűl, mindent magához szippant? -
- - Már illyen Istóriákat talám nyóltz lovas Debretzeni szerkérrel is lehetnek
a' Pesti Vásárra vitetni, mint a' Lipsiaira a' sok Feengeschichtéket
mit einem saubern Tittelkupfer. Már az efféle Kőltemény nyalatná magát,
mint a' méz; de a' Szatira vajmi nyögve nyelő Orvosság!" Az utalásokból
itt felbukkanó olvasmány pedig, amely a János Vitéz kalandjaihoz vezet
tovább a 18. század egyik legsikeresebb népkönyve, a Stilfid és Bruncvik
című, eredetileg cseh népkönyv. Ezeket a ponyvákat idővel újabbak szorítják
ki a piacról, de irodalmunk, és a gyermekirodalmi művé átalakult János
Vitéz még őrzi a nyomát, akárcsak a Toldi-históriáét Arany verses munkája.
A korabeli
gyermekolvasókat megcélzó kiadványok, mivel nem képviseltek maradandó irodalmi
értéket, inkább vagy az iskolai oktatáshoz kapcsolódtak, vagy piaci vállalkozások
voltak, ezért kivesztek az emlékezetből. Néhány példát említek meg, jelezve
csupán, hogy milyen volt annak az irodalmiságnak a színvonala, amelyet
a gyermekolvasóknak szántak. Így például nagy sikerű, széles körben használt
könyv volt Raff György Geográfiája, A' gyengébb elmékjekhez alkalmaztatott,
és magyarúl ki-adattatott, Vátzon, Nyomtattatott Ambro Ferentz. betüivel,
1791. Még ismertebb és kedveltebb volt a szerzőnek egy másik munkája: Természethistoria
a' gyermekeknek. Mellyet Raff György Kristián Göttingiai tanító után,
Némelly hozzáadásokkal, és szükséges változtatásokkal, a' maga költségén
Magyarúl kiadott, és kinyomtattatott Fábián Jo'sef, 14 Réztábla Rajzolatal.
Weszprémben nyomtattatott Számmer Mihály betüivel. 1799. A teljes munka
670 oldal terjedelmű. Növények, állatok és ásványok birodalmát mutatja
be. (Ennek a munkának később új kiadását készítette el a később Táncsics
Mihály néven ismertté vált pedagógus és gondolkodó: Raff György' Természethistóriája
gyermekek' számára / a' kor' kivánatához alkalmazva kijav. Stancsics
Mihál (reprint kiadása 1986-ban jelent meg Sebestyén Lajos gondozásában,
Bp., Kossuth K.).
Raff az állatok
bemutatása során a katekézis és az erkölcsi célzatú oktató műfajok hangnemét
ötvözte. A szemléltetés kedvéért egy hosszabb részt idézek:
Mi ujsággal kedveskedjem néktek édes
Fiaim? Imhol egy képes könyvet adok, a' mellyben le vagynak festve külömbkülömbféle
apróbb és nagyobb állatok, fák, fűvek, és virágok, 's más sokféle dolgok
a' Természethistoriából - Forgasssátok tsak! majd találtok ebben fekete
és fehér embereket, majmokat, oroszlánokat, és elefántokat; madarakat,
czeteket, békákat, és sok egyébb földi 's vizi állatokat - Még czúkornád,
thea, és kávéfa-is van ebben.
Ejnye be
szép könyv ez! Ugyan régen szerettünk vólna illyet látni - Szeretittek
e' hát édes Fiaiam? Óh nagyon kedves Tanító Uram! - Köszönjük szépen. No
örülök rajta. De nézzétek-meg először-is van e' benne ollyan-is, a' mit
ti még nem tudtok. Olvassatok tsak a' hangyákról, vagy a' selyemhernókról,
akár a kásztorról - Ah be gyönyörű! de még illyen sok szépet bizony nem
tudtunk édes Tanító Uram ezekről a' kitsiny állatokról.
Disznó! Schwein
mond-el a' historiádat. Óh, miként
tudnám elmondani? Osztán mért nem? No meg kell lenni, utálatos! Ha a' sárba,
ganéjba, tudsz szüntelen hevergődzni, a' szántóföldeket, réteket, és kerteket
fel tudod túrni, 's más egyéb károkat tenni, megtselekedheted azt-is. Mondjad
hát, külömben botot kapsz.
Úgy! tehát
kénszerit Kelmed? No a' furtsa! De tudja e' hogy a' verés, az én vastag
sertémen, kemény bőrömön, és vastag szalonnámon általnem hat, és így én
azt nem felette nagyon érzem, 's nem-is igen félek tőlle? Vagy a' fejemet
akarja beütni, és a' lábaimat eltördelni?
Jegyzetek
1 Lukácsy András: Kiment
a ház az ablakon, Költészet és játék, Bp., 1981., 153. skk.
2 Szaduer József: Az
Estve és Az Álom,
3 Lukácsy András, i.
m., 341-
4 Írta Erdélyi Baróti
Szabó Dávid, A' Kassai Fő Iskolákbann a' szelídebb Tudományoknak Első Királyi
Tanítója, Kassán, Landerer Mihály betűivel, 1784. |
|