Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2005. 5.sz. 
 
BÓDIS ZOLTÁN
 

Gyermek, nyelv, költészet


 



1. Kérdésfelvetés

"A költészet az emberiség anyanyelve" - e mondat a felvilágosodás korszakában élő, ám a felvilágosodás racionális eszméit el nem fogadó, azokkal folyton hadakozó német filozófus, Hamann egyik írásának vezérgondolata. De a költészetet, a költői beszédmódot a mitikus hagyomány - a Védáktól Orpheusig - az emberi nyelv egy lehetséges ősi állapotának a letéteményeseként, a nyelv eredendőbb létformájának lenyomataként értelmezi. Sőt: a költészet maga az istenek beszéde, s ezért eleve egy magasabb rendű létállapothoz kapcsolódik. Fontos és közelebbről is megvizsgálandó példája ennek a cigány hagyomány1, mely az énekelt-költött szöveget tekinti az igaz beszédnek, annak, amely hitelesen - a puszta elmondásnál hitelesebben - mutat be élethelyzeteket, történeteket. Az "igaz beszéd", a csácsi vorba, ahogy a roma kifejezés szól, alapvetően két sajátos elemből épül fel. A szöveg igazságtartalmát biztosító elem rögzített egységekből áll, meghatározott képek, hasonlatok szerepelhetnek benne, s általában - a témához is kapcsolódó - dallamkészletből merít. Ehhez társulnak a szöveg aktualitását biztosító, a szöveget adott élethelyzethez igazító személyes elemek, a helyszínek, nevek stb. Tehát az "igaz beszéd", amelyet a nyelv alapvető létmódjának tekintenek a hétköznapival szemben, egy a szöveg nagyobb részét kitevő formalizált beszédmódot követ. Ez a formalizált, kötött megszólalási forma az, ami önmagán túlmutatva olyan - pszichikai, esetleg spirituális - értelmezési sémákat kínál fel, amelyek egyben az adott élethelyzetek megoldását is elősegítik. Fontos tehát, hogy a nyelv a költészetben, annak formalizált, kötött volta miatt olyan energiákat köt meg, amelyek képesek arra, hogy "felszabaduljanak", s a hétköznapi nyelvhasználaton túli lehetőségeket nyissanak meg. 
     A formalizált nyelvhasználat pedig szorosan kapcsolódik az európai kultúra egyik alapfogalmához, a művészi hatás emblematikus jelölőjéhez, a katarzishoz, mégpedig úgy, hogy annak a lessingi értelmezés nyomán elterjedt értelmezését is módosíthatja. A lessingi értelmezés szerint a katarzis az emberi "szenvedélyek erényes készségekké történő átformálását jelenti" a "félelem" (phobosz) és a "részvét" (eleosz) segítségével - azaz egy meglévő rendszeren belül történik valamilyen változás, amely azonban a rendszer egészét nem érinti. Werner Söffing2 kutatásai szerint, aki a görög nyelv etimológiai vizsgálatával közelíti meg az antik poétika kulcsfogalmát, a katarzis a "heves, fizikai változásokat is előidéző" "rettegés" és "megrendülés" révén következik be: azaz a morális-didaktikus értelmezés helyett egy a személy egészét gyökeresen megragadó, az orvosi megtisztító gyógymódok és a szakrális megtisztulás felől értelmezhető terapeutikus-transzcendens jelentést ad a folyamatnak.
     S e ponton kell a gyermeklíra, a gyermekeknek szóló lírai alkotások létmódjára rákérdezni. Ha a nyelv sajátos, formalizált-kötött használata, a költészet a letéteményese lehet az emberi személyiséget megformáló erőknek, akkor a hamanni idézet parafrázisaként felmerül egy kérdés, amelyre a jelen dolgozatban a választ keresem: az anyanyelv nem épp a költészeten keresztül tárul fel az ember előtt, még pontosabban: nem a költészet vezeti-e a gyermeket az anyanyelvébe? Az anyanyelv felé vezető utat követve az alábbi gondolatmenet körvonalazódik: Kiindulópontunk az a hipotézis, hogy az anyanyelv alapvetően meghatározza a nyelv használójának világképét, azt a kulturális hálót, amellyel számára a világ megragadhatóvá válik, sőt az anyanyelv az agyi struktúrák kialakulását is befolyásolja. A humanisztikus pszichológia álláspontja szerint az ember alapvetően önmegvalósításra törekvő lény, s a kisgyermek számára pontosan a nyelvelsajátítás, a nyelvbe való belépés jelenti az emberi lényeg egyik legfőbb megnyilvánulását. A kommunikációs kutatások által javasolt autokommunikáció fogalma a gyermeki nyelvhasználatra is alkalmazható, amennyiben a kommunikáció e fajtájának célja nem - vagy nem elsősorban - az információ továbbadása, hanem a kódrendszer megteremtése. A neurolingvális programozás (NLP) pedig épp e kódrendszer nem tudatosított építőelemeit: a különböző nyelvi mintázatok, modulok szerepét tekinti elsődlegesnek. Hipotézisem szerint a gyermekek nyelvi létmódja autokommunikatív, a formalizált nyelvhasználat jellemzi, s az elvont fogalmak helyett a különböző érzékterületek legszélesebb köréből meríti a nyelvi megjelenítő egységeket. Azaz a költészet - illetve a költészet fenti jellemzők alapján meghatározható köréből álló alkotások - formalizált beszédmódja áll legközelebb ehhez a nyelvhasználati módhoz.
 

2. A tudatformáló nyelv

Az anyanyelv felé vezető kérdést követve érdemes elidőzni a nyelvészet, valamint a pszichológia, illetve az agykutatás néhány érvényesnek tartott megállapításánál. A már-már közhelyszerűen ismételt, s a posztmodern filozófiák által talán el is koptatott tézis, mely szerint a nyelv - az anyanyelv - alapvetően meghatározza a gondolkodást, a látásmódot, a világképet, Edward Sapir és Benjamin Lee Whorf nevéhez köthető. Szerintük a valóság nem más, mint az, amit egy adott közösség a nyelvi szokások révén konstruál, és csak az, hisz a nyelv által létrehozható valóság-konstrukciók nem egy adott világ leírását jelentik, hanem a nyelv által felkínált sémák mentén kiépülő képet. Ez jobbára öntudatlanul határozza meg azt, hogy "hogyan észleljük a valóságot", s a gyermek a nyelvtanulás folyamatával azt tanulja meg, mi az, amit a valóságból egyáltalán észlelhet, s az egymással beszélgető emberek közösen szerkesztik saját világukat3.
     Max Black A nyelv labirintusa4 című könyvében a hagyományos, "kétezer éve uralkodó" nyelvfelfogást, amely szerint a nyelv a világ leírására, a gondolatok, információk továbbítására szolgáló eszköz - amikoris "a gondolat és a nyelvi kifejezése teljesen elválasztható egymástól" - ahhoz hasonlítja, mint amilyen "az emberi test és ráadott ruhák közötti kapcsolat". Ebben az esetben a nyelvi folyamatok egyfajta transzformációs rendszerként működnek, amely a gondolat/szó oda-vissza történő folyamatos átalakítása történik A ruhamodellel szemben Black a dallam-modellt javasolja: azaz a gondolat nem más mint egy "szavak alkotta komplexum", s ahogy egy dallam is csak akusztikus megvalósulásában válik dallammá, a gondolat is egy "belsőleg kifejezett", eleve a nyelvhez kötött jelenség.5 Ugyanakkor ez a beszéd valóban eltérhet attól, amit már hallhatóvá is teszünk, hisz ezen a belső nyelven "nagyon ritkán használunk ... teljes, grammatikus mondatokat", ez jóval inkább egy "saját szórövidítésekből, vázlatos szócsoportokból, kinetikus és vizuális képekből álló" nyelv.6 E "mentális nyelvnek" nevezett lehetőségre később még visszatérünk.
     E nézet kritikusai szerint azonban mindez egy nehezen megragadható szellemi térben zajlik, amelynek működéséről inkább csak olyan metaforikus kifejezésekkel lehet nyilatkozni, ahogy azt Black teszi. Az agykutatás kísérleti eredményei igazolni látszanak a fenti feltevéseket. Az emberi agy két féltekéje közül a bal játssza a fő szerepet a nyelvi jelenségek működtetésében7. Jelenleg leginkább a Chomsky8 nevéhez köthető elképzelést tekinti a szakirodalom elfogadottnak, miszerint az ember egy általános nyelvi kompetenciával rendelkezik, amely képessé teszi arra, hogy valamely nyelvet elsajátítson. Ez kizárólag az ember sajátja, hisz eddig semmilyen állatkísérlet sem volt képes szisztematikusan használt nyelvi jelrendszer használatát feltárni. Ez a nyelvi kompetencia pedig az emberi agy bonyolult szerkezetének az adottsága, s ez az, ami az embert alapvetően kiemeli az állatvilágból. (Az ehhez kapcsolódó evolúciós teória a felegyenesedés, a kézhasználat, majd az így kifejlődő beszéd fokozatos állomásairól pedig egyfajta történeti igazolásul szolgál mindehhez.) Igen érdekes felfedezést tettek azonban az agykutatással foglalkozó tudósok. Az agy szerkezetének - legalábbis a mai formájában -, pontosabban az egyes agyterületekhez kapcsolódó funkciók kialakulásában különleges szerep jut a nyelvnek, amely e struktúrákat kialakítja. Az a Japánban folytatott vizsgálat, amelyről Hámori József számol be9, más szempontból, pontosabban igencsak kézzelfogható módon mutatja meg a nyelv meghatározó szerepét. A már említett bal agyféltekés beszédközponttal szemben a jobb félteke felelős a muzikalitás, a dallamfelismerés működéséért. Mivel azonban a japán nyelv gazdagabb a melodikus elemekben, több benne a zajszerű nyelvi jelenség, ezért a muzikális kérgi központ a jobb helyett szintén a balban alakult ki, a beszédközponthoz kapcsolódva. (Ez nem így történt azoknál a japán gyermekeknél, akik angol nyelvi környezetben, Amerikában nőttek fel, tehát nem genetikus örökségről van szó.) Azaz e példa arra mutat rá, hogy a nyelv egészen a fizikális szintig meghatározhatja a nyelvbe beleszülető egyént. Ha pedig a tudat nyelv általi megformálása nem tekinthető puszta metaforának, akkor igen messzemenő következményei vannak a koragyermekkori nyelvi élményeknek.
 

3. A nyelv elsajátítása

A kisgyermek nyelvi világát alapvetően már a születés előtti, anyaméhen belüli hangzó tér élménye határozza meg. Ez a hangzó tér ritmikai rendszereket (szívdobogás, légzés), ismétlődő szekvenciákat foglal magába, s ez a születés után is érvényben marad. A nyelv, a beszéd ebben a térben jelenik meg, elsősorban, mint újabb ritmikai és hangzó hatás. A gyermeklélektan klasszikus hazai szerzőpárosa Mérei Ferenc, V. Binét Ágnes10 könyvükben a beszédtanulást még egy inger-válasz elven működő rendszer kiépüléseként írják le, amely mögött nem nehéz felfedezni az emberi tudatot kondicionált tudati funkciók összességeként felfogó pszichológiai szemléletmódot. Azaz az emberi lényeg a külvilág ingereire adott válaszként értelmezhető, s célja az önfenntartás biztosítása. Az újabb kutatások azonban az utánzásnak és a kondicionálásnak is csak másodlagos szerepet tulajdonítanak, s részleges magyarázatul fogadják el a beszédtanulás szempontjából.11 A Maslow és Rogers elképzelései nyomán kibontakozott humanisztikus pszichológiai irányzatok az emberi személyiséget elsősorban nem külső viszonylataiban próbálják meg megérteni. Feltevésük szerint az ember önmegvalósításra törekszik, az egészséges ember nem elégszik meg pusztán válaszokkal, hanem - az életcélja által meghatározott - személlyé kell válnia. Elvitathatjuk-e ezt az alapvető emberi törekvést a gyermekektől, azoktól, akik a valakivé válás kezdő lépéseit teszik? Más irányú kutatások azt bizonyítják, hogy semmiképpen. A gyermek nem pusztán egy kondicionált lény, amely a külvilág ingereire válaszol, vagy utánozza azokat. Rhoda Kellog, s az ő nyomán Molnár V. József a gyermekrajzok vizsgálata kapcsán jutott arra a felismerésre, hogy a gyermekek korai rajzai nem az utánzáson, nem a külvilág ábrázolásán alapulnak - abban az esetben e rajzok "gyerekesek", "ügyetlenek", "még fejletlenek" lennének -, hanem egyfajta magasrendű, belső, "hozott" tudás jelenik meg bennük, amelynek a népművészet és az archaikus-mitikus művészetek területén lelhetők fel az analógiái.12 Bizonyos alapmotívumok, formák univerzális használata pedig a jungi archetípusokkal állítható párhuzamba. Márpedig, ha a gyermekrajzok e sajátosságokat mutatják, a gyermeki nyelv- és beszédvilágot is újra lehet értelmezni: a gyermek jelentések előtti ritmizált, hangzó, hangulat-központú nyelve nem egy fejletlen nyelvállapot, hanem a nyelvnek egy olyan sajátos létmódja, amely a nyelvet másképp engedi látni - nem az információátadás eszközeként, hanem az emberi tudatot megformáló erőként. A beszédfejlődés-vizsgálatok kimutatták, hogy a gyermekek egyfajta ős-fonémakészlettel rendelkeznek: " a gyerekek úgy jönnek világra, hogy képesek minden nyelv fonémáihoz tartozó hangok megkülönböztetésére. Az élet első évében az változik, hogy megtanulják, mely fonémák fontosak az ő anyanyelvükben és elvesztik azt a képességüket, hogy [...] a saját nyelvük megértéséhez és produkciójához szükségtelen megkülönböztetéseket tegyenek a beszédhangok között."13 Azaz, ha a gondolatmenetünk szempontjából értelmezzük e megállapítást: maga az anyanyelv lesz az, ami megformálja, kialakítja a kisgyermek hangzó világát, s ehhez kapcsolódóan akár a hangképző szervek végleges kialakításában is szerepet kaphat. A hangzókészlet pedig befolyást gyakorol a lelki és tudatállapotokra. Pap János vizsgálatai arra utalnak14, hogy a beszédhangok nem pusztán fizikai hatást gyakorolnak - azaz hallhatóak -, hanem pszichikai hatásuk is van: az m hang, amely a gyermeki "őshangok" közé tartozik - s nagyon gyakran az első szótagok, szavak pld "ma-ma-ma" létrehívói, a tudat lecsendesítését eredményezik, nyugtató, lazító hatással vannak. Könnyen felfedezhetjük a mitikus-szakrális tudatvilág kínálta párhuzamokat: az archaikus ráolvasásoktól, a mantrákon, imádságokon át a tibeti éneklő edényekig a hangok egész emberi lényünket megragadó erejéről számos példa tanúskodik.
 

4. Autokommunikáció és nyelvi mintázat

Ha tovább haladunk a megkezdett úton, a kommunikációs elméletek eredményeit is figyelembe kell vennünk. A kommunikáció-elmélet értelmezése szerint a nyelv információk továbbítására szolgáló eszköz. A folyamat rendszerszerű, s lényege, hogy a feladó (ÉN) számára ismert üzeneteket juttat el a befogadóhoz (Ő), aki így részesül az adott információból. Jurij Lotman ezt a leírást nem tartotta elégségesnek - főként az irodalmi kommunikáció vonatkozásában. Véleménye szerint egy irodalmi alkotás nem csak információtovábbító rendszerként működik, az ÉN-Ő típusú kommunikáció mellett ugyanis folyamatosan zajlik egy ÉN-ÉN típusú is. Ebben az esetben az információ minőségi változáson megy keresztül: a kommunikációs folyamat funkcionálisan és strukturálisan átalakul, amely révén többletjelentés kapcsolódik az üzenethez. E rendszerben "a nyelv szavai redukálódnak", a "szavakból szójelek, a jelek indexei lesznek"15, a ritmikusság veszi át a vezető szerepet, ritmikus ismétlődések végtelen láncolata jön létre. Emellett szinte teljesen "hiányzik a szemantikai oldal, vagy törekvés irányul erre". A befogadó szempontjából "a szemantika elsődleges kódja" ugyan megmaradhat, de egy "kiegészítő szintagmatikai kód rakódik rá".16 Azaz "nem új közlemény, hanem új kódok jelentkeznek".17 A kommunikáció e fajtájában, az autokommunikációban a "szöveg kódként funkcionál, nem pedig üzenetként [...] nem új információt ad, hanem átalakítja a tudatunkban már meglévő ismereteket".18 S itt Lotman - ugyan zárójelben - de a gyermeklíra szempontjából igen fontos megállapítást tesz: "A [...] költői szöveg egyszerre két csatornán közlekedik (kivéve [...] a jelentés nélküli gyermekmondókákat...)".19 Azaz Lotman külön kiemeli a gyermekmondókákat, mint amelyek a kommunikáció e speciális fajtájának is egy különleges esetét képezik, hisz azt mondhatjuk, hogy a gyermekmondókák, legalábbis amelyek "jelentés nélküliek", tiszta formában valósítják meg az autokommunikációt. Ennek a kommunikációs típusnak a legfőbb céljaként azt jelöli meg Lotman, hogy a "...belső kommunikáció folyamatában magának a személyiségnek az átalakítása történik meg. [...] a saját, különálló lét-érzékeléstől elkezdve az önfelismerésig és az autopszichoterápiáig."20 Ha a nyelvfejlődés korábban vázolt pszichológiai modelljét és a nyelv tudatformáló szerepét felidézzük, akkor észrevehető, hogy alapvető egyezéseket mutatnak velük az autokommunikációhoz kapcsolódó sajátosságok. Ez pedig - ahogy a lotmani utalás szólt - a gyermekmondókák - s minden a gyermekköltészetben e műfajtípushoz kapcsolódó szöveg - hasonló szerepére utal.
     A kommunikációs kutatások egy másik fontos iránya a neurolingvális programozás (NLP), amely az öntudatlanul használt nyelvi mintázatok tudatosítása révén próbálja meg elősegíteni a megfelelő kommunikációt, illetve e mintázatok feltárásával pszichoterápiás eredmények elérését reméli. A szemlélet lényege, hogy azon összefüggések feltárására vállalkozik, amelyek "az emberi kommunikáció pszichofiziológiai folyamatai (neuro-), nyelvi kifejezései (lingvisztikai) és a szubjektív gondolkodásmódok és tapasztalásminták" (maga a program) között" tapasztalható.21 Alapját az a felismerés adta, hogy "minden magatartás az érzékelés (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás és érzés) neurológiai folyamataiban gyökerezik [...] s a nyelvet használjuk gondolataink és viselkedésünk strukturálására".22 Vizsgálódásunk szempontjából a bonyolult rendszer néhány elemét ragadom csak ki. Az NLP-kutatások nyomán bizonyossá vált, hogy a tudatunk működését (s ennek következményekként az egész életünket) azok a nyelvi mintázatok, szűrők határozzák meg, amelyek gyermekkorunk óta kialakították tudatunkat, s a nyelvi modulok öntudatlan testi reakciókat is kiváltó mintázatokká válnak. Az NLP-technikák segítségével a nyelv elsődlegesnek tűnő informatív, közlő funkciója mögé lehet betekinteni - véleményem szerint oda, ahol a nyelv megteremti, létrehozza a gondolkodás sémáit. A kognitív tudatfunkciók előtt/mögött(?) - s ez különösen a gyermekkori tudatállapotokra igaz - a fent részletezett érzékelő tudatfunkciók dominálnak.23 A felnőtt világ nagyon sok problémája épp abból fakad, hogy az érzékeléssel kapcsolatos tudatfunkciókat elnyomja a kognitív-fogalmi tudati rendszer. (A pszichoterápiás eljárások egy része, de néhány vallási-lelkiségi irányzathoz kapcsolódó meditatív technika épp azon alapul, hogy a kognitív tudati tevékenységet semlegesítve az érzékelő tudati munkát állítja előtérbe, ami akár teljesen új világ-látást is eredményezhet.) Az érzékelő tudati funkciók - a latin elnevezésből alkotott nemzetközi betűszóval: VAKOG, azaz a vizuális, auditív, kinesztétikus, olfaktorikus és gusztatorikus területek - a gyermeki világ elsődleges forrásai. Hisz világosan látható, hogy a gyermek előbb ismerkedik meg a meleg kakaóval, a meleg kabáttal, mint a melegség fogalmával, előbb szerez tapasztalatot egy fém, fa, üveg, kőtárgy keménységéről, mint magáról a keménységről. S itt nem egyszerűen a platóni idealizáció újramondásáról van szó, hanem arról, hogy az első típusú nyelvhasználathoz tapasztalat kötődik, míg a másikhoz nem. Az egyik élmény, a másik információ, az egyik létrehozza a kódot, a másik a már meglévő kód működtetése.
 

5. A költészet sajátos szerepe

Így közelítve a költészethez, s a kisgyermekeknek szóló lírai alkotásokhoz, jól látható, hogy a költészet kínálta lehetőségek: a hangsúlyozott ritmikai jegyek, a hangulatok, hanghatások előtérbe állítása, a jelentés háttérbe szoríthatósága mind a nyelv aszemantikus sajátosságainak alapvető voltára utalnak. Dobszay Ambrus egy tanulmányában összegyűjtötte, melyek azon legfontosabb formai jegyek, amelyek a magyar gyermeklíra alkotásait jellemzik: az erőteljes formavilág, a zeneiség; a magyar nyelv szóhangsúlyainak kiemelése, egyszerű mondatszerkezet, ismétlések, párhuzamosságok, redukált szókincs, nyelvi játékok, képszerűség.24Ahogy láttuk, alapvetően ugyanez jellemezte a "mentális beszédet", valamint az autokommunikációt is, sőt a nyelvelsajátítás korai szakaszában a felnőttek olyan nyelvet használnak a gyermekekkel szemben, amely szintén hasonló jegyekkel írható le.25A költészet tehát lényegei azonosságokat mutat a nyelvhasználat azon módozataival, amelyekben a nyelv tudatformáló erőként mutatkozik meg. Különösen fontossá válnak a népköltészet gyermekeknek szóló mondókái: a koragyermekkor szövegei - amellett, hogy nagyon sok olyan nyelvi elemet tartalmaznak, amelyekben a későbbi nyelvi mintázat alapjául szolgáló érzékelő tudatterületek nyilvánulnak meg, vagy a nyelv terápiás hatására építenek - jórészt a beszédtanulás legkorábbi fázisát idézik. Ahogy az első hangok, az "őshangok" egy "globális reakció" részeinek tekinthetők, amelyben a gyermek "egész testével" beszél: rugdalózik, kapálózik, az izomfeszültség változik,26 úgy a népi gyermekszövegek többségét is mindig valamilyen - a gyermek önálló, vagy a felnőttel együtt végzett - mozgása kíséri. Ez különösen fontos, hisz a gyermeki megismeréssel foglalkozó kutatások a motoros gondolkodás jelentőségét hangsúlyozzák.27 Ez a mozgásos feszültség kapcsolódik a szövegek ritmikus feszültségéhez, amely végül önállósul. Az elaborációs áttételsor végül a feszültség oldásához vezet, ami nem más, mint maga a katarzis.28 Véleményem szerint tehát a népi gyermekszövegek nem pusztán egy áthagyományozási szokásrend miatt maradtak fenn, nem egyszerűen a kollektív emlékezet véletlen kincseiről van szó az esetükben. Érvényességüket éppen annak a hatásmechanizmusnak köszönhetik, amit eddig bemutattam.29 Különösen érdekes ebből a szempontból újragondolni a magyar gyermekköltészet alkotásait: hisz így a gyermeklíra korpusza nem pusztán azon szövegek összessége, amelyeket akként használ a magyar nyelvű (felnőtt- és gyermekolvasó) közösség. A didaktikus, majd az egyre hangsúlyosabbá váló esztétikai szöveghasználat mellett maga a nyelv - a nyelvi reprezentáció és az autokommunikáció fenti sajátosságainak dominanciája mentén - teszi e használatra alkalmassá az alkotásokat, a nyelv kristályosítja ki, hívja elő a benne rejlő tudatformáló erőket.
 

Jegyzetek

1 Vö. Michael Stewart: "Igaz beszéd" - avagy miért énekelnek az oláh cigányok? In.Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája köréből, (szerk. Kovalcsik Katalin), ELTE-IFA-OM, Bp., 2001.337-361. ld. 338.: "Az éneklés az a kifejezési mód, amelyen keresztül a cigányok közlik, sőt bizonyos értelemben megteremtik legerősebb és legfontosabb élményeiket és tapasztalataikat a közösség leglényegesebbb eseményeivel kapcsolatban - a keresztelőtől a temetésig." (Kiemelés B.Z.), illetve a ritualizált előadásról szóló rész: 358-361.
2 Vö. Werner Söffing: Deskriptive und normative Bestimmungen in der Poetik des Aristoteles, Grüner Verlag, Amsterdam. 1981.
3 Em Giffin: Bevezetés a kommunikációelméletbe, Harmat, Bp., 2001. 43.
4 Max Black: A nyelv labirintusa, Holnap, Bp., 1998. 67.
5 Max Black: A nyelv labirintusa, Holnap, Bp., 1998. 67-68.
6 Max Black: A nyelv labirintusa, Holnap, Bp., 1998. 69. Érdekes módon fogalmaz egy pszichológiai szakkönyv: " ...a gondolkodást úgy jellemezhtejük, mint az 'agy nyelvét'. Az önmegfigyelés azt sugallja, hogy nem egy nyelvünk van..." A propozicionális gondolkodás (azaz "agy-nyelv")a lelki füleinkkel, képzeleti a lelki szemeinkkel érzékelhető, a motoros gondolkozásnak pedig a mentális mozdulatok felelnek meg. Vö. Rita L, Atkinson - Richard C. Atkinson: - Edward E. Smith - Daryl J. Bem: - Nolen-Hoeksema: Pszichológia, Osiris, Bp., 2001. 255.
7 Rita L. Atkinson - Richard C. Atkinson - Edward E. Smith - Daryl J. Bem - Nolen-Hoeksema: Pszichológia, Osiris, Bp., 2001. 60-62.,274-275. illetve Hámori József: Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal...- Az emberi agy asszimetriái, Kozmosz, Bp., 1985. 27. és 115-116. A Hámori József által idézett kísérletek alapján az emberek 95 %-a balféltekés beszédközponttal rendelkezik. A beszédközpont elhelyezkedése független a kézhasználattól, de időben korlátozott a kialakulásának lehetősége: bizonyos életkor felett már csak a jobb félteke veheti át a szerepét, de akkor ez csak egy csökkent értékű nyelvhasználatot eredményez.
8 Rita L. Atkinson - Richard C. Atkinson - Edward E. Smith - Daryl J. Bem - Nolen-Hoeksema: Pszichológia, Osiris, Bp., 2001. 272.
9 Hámori József: Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal...- Az emberi agy asszimetriái, Kozmosz, Bp., 1985.41.
10 Mérei Ferenc - V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan, Gondolat, Bp., 1985.
11 Rita L. Atkinson - Richard C. Atkinson - Edward E. Smith - Daryl J. Bem - Nolen-Hoeksema: Pszichológia, Osiris, Bp., 2001.270-271.
12 Vö. Molnár V. József: A Nap arca, Örökség, Gödöllő, 1990.
13 Rita L. Atkinson - Richard C. Atkinson - Edward E. Smith - Daryl J. Bem - Nolen-Hoeksema:  Pszichológia, Osiris, Bp., 2001. 269.
14 Vö. Pap János: Hang - ember - hang: rendhagyó hangantropológia, Vince, Bp., 2002. 
15 Jurij Lotman: A kommunikáció kétféle modellje, in, Kultúra, szöveg, narráció, Orosz elméletírók tanulmányai, Janus Pannonius Egyetemi K., Pécs, 1994. 25-26.
16 Jurij Lotman, i.m. 30.
17 Jurij Lotman, i.m. 31.
18 Jurij Lotman, i.m. 33.
19 Jurij Lotman, i.m. 31. Kiemelés B.Z.
20 Jurij Lotman, i.m. 31.
21 Joseph O'Connor, - John Seymour: NLP, Bioenergetic, 1996. 11.
22 Joseph O'Connor, - John Seymour: i.m. 25.
23 Bagdy Emőke: Álmaink jelentése nyomában..., in."Jelbeszéd az életünk" 2. (sz. Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor), Osiris, Bp., 2002.219-234. Bár az írás főként az álomértelmezés újabb lehetőségeit taglalja, mégis számos megállapítása a jelen szempontból is érdekes.
24 Dobszay Ambrus: A magyar gyermekvers - klasszikusok és maiak, in, Nézőpontok, motívumok. Irodalmi témakörök, Krónika Nova, Bp., 2001.387.
25 Vö. Max Black i.m. 18. "A gyerek válaszol a környezete felnőtt tagjaitól érkező egyszerű, egyszavas mondatokra, még mielőtt utánozni tudná azokat."
26 Mérei Ferenc - V. Binét Ágnes: , Gondolat, Bp., 1985. 47.
27 Atkinson Rita L. - Richard C. Atkinson - Edward E. Smith - Daryl J. Bem - Nolen-Hoeksema i.m. 255. Szemben a felnőttekre jellemző propozicionális és képzeleti gondolkodással. Ahogy pedig az "agy mentális nyelvéről" beszélnek felmerül a lehetősége egy "mentális mozdulat"-készlet létezésének is.
28 Vö. Mérei Ferenc - V. Binét Ágnes i. m. 241-242.
29 Felmerül a kérdés, hogy van-e történetisége e problémának, vagy inkább egy időtől, korszaktól nem függő univerzális jelenségről van szó. Ennek megválaszolása túlmutatna a jelen dolgozat keretein. Annyit azért fontos megjegyezni, hogy nem feltétlenül arra a népköltészeti hagyományra gondolok elsősorban, amelynek korpusza a különböző gyűjtések nélkül valószínűleg nem is létezne. Jóval inkább azokra a szövegekre, amelyek "természetes módon" hagyományozódnak (s tán a legutóbbi nemzedékekig hagyományozódtak is) nemzedékről-nemzedékre, s amelyek a korai gyermekkor alapszövegei: rigmusok, altatók, lovagoltatók stb.