Atlantisz
Harmatcseppek a szempillámon, könnyek
ébresztenek,
víz alatti világban jártam,
hangtalanul kiabáltam egy buborék éneket.
Tompa visszhang válaszolt rá, leomló korall-torony,
örvénylik egy halraj ezüstje,
hűvös a tenger hatalmas üstje, a szívem benne forog.
Nem láttál és nem hallottál, megérintettelek,
szilánkokra törtem a tükröt,
semmit markoló ujjaim közt homokot pergetek.
Szerelem tengeri csillagának már csak a háza maradt,
csat gyanánt a hajamba tűztem,
hínárból csend-palástot fűztem, a szó torkomon akadt.
Szememben hajnali harmattal, könnyekkel ébredek.
Rég elsüllyedt világban jártam,
és ordítottam és kiabáltam, de senki nem felelt.