Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2003. 10.szám
 
NOVOTNY TIHAMÉR
 
A szentendrei Vajda Lajos Stúdió
"NŐ" című kiállítása
[Mediawave, Bezerédj-kastély, Győr, 2003. április 27 -
május 4.]
 
 
Mottó: "Aztán lefekszünk együtt s pajzánkodunk. /
Gyönyöronkből pók sző álmokat / s nincs újabb

változat."
(K. Kovács Imre /1944-2002/)
 

A Vajda Lajos Stúdió "nő" témában utoljára 16 évvel ezelőtt, 1987-ben rendezett egy nagyszabású, eleven és sziporkázóan gazdag csoportos kiállítást a Szentendrén található Péter Pál utcai, történelmi értelemben ódon hangulatú, ám a közelmúlt és a jelenkor képzőművészeti megnyilvánulásait tekintve mindig felvillanyozó (esetleg megbotránkoztató, fellázító) aktualitásokkal előálló Pinceműhelyében. Ekkor bárki bármit beadhatott a teljesen nyitott, szabad és korlátozásoktól mentes megnyilatkozási lehetőségeket hirdető nyári tárlatra. A zsűri fogalmát magától értetődően mégcsak emlegetni sem volt illendő!
     A kiállítás ötlete József Attila Anyám című verséből származott, tudniillik ennek egyik verssora, játékos elferdítéssel így hangzott: "a mosónők korán..." AKTOK - Mezítelen testek a modern képzőművészetben. A 62 résztvevő között természetesen megtalálhattuk a "vajdás" gerinc illusztris (éppen jelenlévő) tagjait is: Aknay Jánost, Bereznai Pétert, Borgó György Csabát, Bukta Imrét, Györffy Sándort, Krizbai Sándort, feLugossy Lászlót, Szirtes Jánost, efZámbó Istvánt, Wahorn Andrást...
     A megnyitó alatt egy valódi, egy természetes meztelenségében elméletileg (mert az underground szubkultúrák köreiben éltek még a lovagiasság hagyományos, bár egyénileg értelmezett szabályai) megtapintható, mindenki szeme számára elérhető közelségben ülő olvasó nő, egy keresztbetett lábú aktmodell izgató látványa mögött (finom erotikával megbillentett "Noa Noa" fejéről mézszínű haja omlott, mint a zuhatag függönye) egymásután léptek fel a jobbnál-jobb alternatív zenekarok: az Új Modern Akrobatika és a Dzsámbó Stivin Happy Dead Band, az Eszperantó Eszpresszó és a Férfi-Múzsák...
     Most, hogy elmélázok ezen a régi kiállításon, amelyet akkor szintén én nyitottam meg, akárcsak a jelenlegit (mint egy vásári kikiáltó közszemlére téve az esetleg közszeméremsértő férfi és női pucér testeket, vagy az annak álcázott installációkat, objekteket, kipakolásokat, gépezeteteket, mütyüröket, szerken- tyűket és koncepteket), eszembe jut ef Zámbó István a közelmúltban mesélt anekdotisztikus története arról, hogy ő tulajdonképpen egyetlen egyszer fordult meg, még tizenévesen (!) a kedves emlékezetű Pirk János bácsi vezette szentendrei képzőművészeti szakkörben, és akkor is csak azért, mert megtudta, hogy aznap éppen aktot, értsd, egy igazi meztelen nőt lehet rajzolni!
     És ha már Pirk János bácsinál, az elementáris érzékenységű festőnél és melegszívű embernél tartunk (az Isten nyugosztalja őt, mert 1989-ben boldogabb vidékre költözött!), nem állhatom meg, hogy közkinccsé ne tegyem azt a mondását, mely kitörő örömmel akkor hagyta el ajkát, amikor még Szentendrén dolgoztam a Ferenczy Múzeumban, és valami váratlan szeszélytől vezérelve feljött hozzám a dolgozószobámba, hogy kitekintsen a kitárt szárnyú ablakon keresztül a napfényben fürdő Fő térre: "Há-há-hát ez re-re-remek! In-nen ki-ki-tűnő-en le-le-lehet bá-bá-bámul-ni a csa-csa-jokat." És ezt tényleg így mondta, mert, ha izgatottá vált valamitől, dadogott szegény. (Körülbelül 84 éves lehetett ekkor!)
     De a "NŐ" témával kapcsolatban mindjárt felötlenek bennem azok a képsorok is, amikor Adamis Gusztiék 1992-ben, úgynevezett tavaszi Aktago- nálé-t szerveztek a Leányfalu alatti szentendrei hajóállomás épületében, a Playboy folyóirat profi aktmodelljeinek közreműködésével. Illetve igazabbat szólok, ha úgy fogalmazok, művészkezekre bocsátásával! Tudniillik itt a hölgyek- kel (!) elméletileg (!) bármit, hangsúlyozom, bármit megtehettek a programban résztvevő alkotók! Ezért maradt meg bennem oly éles emlékezettel feLugossy László performansza, mert ő nem levetkőztette, hanem éppenséggel felöltöztette a rendelkezésére álló anyaszült meztelenségű, gésaszépségű hölgyet. A nő hátára az édesapja által készített zakóját terítette (ti. Laca édesapja egykor színházi szabó volt Kecskeméten), a kezébe pedig, ha nem tévedek, Hamvas Béla Láthatatlan történet című könyvét adta, amiből a Girl csendesen felolvasott egy fejezetet, ha jól emlékszem éppen a Milarepa tibeti szerzetesre vonatkozót, aki már életében szentté minősült, azaz leküzdve az emberi lét anyagi korlátjait, ha kellett elhagyta testét és szellemi lénnyé változott: ti. "fel tudott szállni az égbe az istenekhez és meg tudta hallgatni azok tanítását". (Már nem emlékszem pontosan, de a rövid szertartás során, talán fehér kesztyűk is kerültek a lány kezére.)
     Ám Laca mellett, valami hasonlót eszeltek ki a Xertox csoport tagjai is, akik vágókésekkel Playboy újságokat szeleteltek vékony csíkokra és ezekkel, mintegy szelvényezett ruhakölteménnyel, szép lassan beborították, szorgos önfegyelemmel (a bokájától a nyakáig) beragasztgatták egy csurdén ülő aktmodell meghatóan selymes, odaadóan vagy inkább szenvtelenül tárgyszerű (?!), éppen ezért kihívóan izgató és gyönyörű testét. S ha már így belelendültem az emlékezésbe, megkockáztathatnám azt a kijelentést, hogy a Vajda Lajos Stúdió történetét például (!) a NŐK szempontjából nézve is meg lehetne írni. Jobban mondva, talán ezerszer pontosabb, lényegre töröbb, s egyszersmind igazabb, a művészettörténet számára hasznosabb és célravezetőbb képet kaphatnánk a Stúdió életéről, filozófiájáról, szemléletéről, esztétikai és antiesztétikai, illetve műnemi és kommunikációs sajátosságairól, valamint szokásairól, ha a NŐK felől közelítenénk meg a TÉMÁT. (Tudniillik valószínűsíthető, hogy esetükben, legalábbis a férfitagok többségénél, ha nem is abszolút kizárólagossággal, de "vezérmotívumként", a Téma Témájának a Témája (mintegy "direkte", burkoltan vagy közvetetten is): mindig a NŐ!) Sőt, tulajdonképpen csak most tudatosul bennem a frissen jött gondolat, hogy egy tréfáskedvű, világi gyóntatópapként össze kellene gyűjtenem minden olyan anekdotát, kacagtatóan komikus vagy tragikomikus, illetve szomorúan tanulságos történetet, amely a VLS tagjairól, mint a szerelem és a szex hódító hőseiről, megmosolyogtató balekjeiről és titkolt áldozatairól szól. Ez lenne az Első Kis Magyar VLS Dekameron, amely valószínűleg bombasiker lehetne a könyvpiacon. A megfilmesítésből származó kasszasikerről pedig már nem is beszélek! Mert ami a látszatok alatt, egy-egy életmű műtárgyszerű vagy nem műtárgyszerű rekviziturnai mögött mint NŐ- TÉMA meghúzódhat, bizony nem lehet piskóta! (Hány és hányféle múzsa borzolhatta művészeink lelkét és idegrendszerét?! Köszönet nékik!) - És most az egyszer ne legyünk szemérmesek! Tegyük a szívünkre a kezünket! Hát nincs igazam?! De az általam is tudott néhány konkrét példától most, ha ez megbocsátható, eltekintenék, mert azért ott bujkál bennem, bennünk a félelem, ha ezt "X" meg "Y" tudná!? Talán a pokolra küldene bennünket!
     Így tehát valószínűleg továbbra is maradnak a titkok és nem születnek meg a konkrét műcímekre, műtárgyakra és életművekre vonatkozó kézzelfogható magyarázatok. Pedig milyen szép is lenne! Már egészen beleéltem és beleképzeltem magamat...
     Ezen az inkább kamara jellegű, mint nagyszabású győri kiállításon a résztvevők - Aknay János, Almási Gertrúd, Borgó György Csaba, Frózsi-Nánássy Tibor, Gosztola Gábor, Gubis Mihály, Győrffy Sándor, Holdas György, Kis Tóth Ferenc, Krizbai Sándor, feLugossy László, Margit Szabolcs, Mosonyi Kiss Gusztáv, Pacsika Rudolf, Selényi Károly István, Ungár Ágnes és ef Zámbó István - egy vagy két munka erejéig vallanak érzelmeikről, indulataikról, gondolataikról vagy tudatalatti világukról, ami a NŐ témával kapcsolatban megérintette őket. (Almási Gertrúd és Ungár Ágnes természetesen mint igazi NŐK tekintenek önmagukra - és mit mondjak (?) - ez az alternatíva engem, minden "másság" tisztelete mellett, őszintén, megnyugtat.)