|
NOVOTNY
TIHAMÉR
A szentendrei Vajda
Lajos Stúdió
"NŐ" című kiállítása
[Mediawave, Bezerédj-kastély,
Győr, 2003. április 27 -
május 4.]
Mottó: "Aztán
lefekszünk együtt s pajzánkodunk. /
Gyönyöronkből pók sző álmokat / s nincs újabb
változat."
(K. Kovács Imre /1944-2002/)
A Vajda Lajos Stúdió "nő" témában utoljára
16 évvel ezelőtt, 1987-ben rendezett egy nagyszabású, eleven és sziporkázóan
gazdag csoportos kiállítást a Szentendrén található Péter Pál utcai, történelmi
értelemben ódon hangulatú, ám a közelmúlt és a jelenkor képzőművészeti
megnyilvánulásait tekintve mindig felvillanyozó (esetleg megbotránkoztató,
fellázító) aktualitásokkal előálló Pinceműhelyében. Ekkor bárki bármit
beadhatott a teljesen nyitott, szabad és korlátozásoktól mentes megnyilatkozási
lehetőségeket hirdető nyári tárlatra. A zsűri fogalmát magától értetődően
mégcsak emlegetni sem volt illendő!
A kiállítás
ötlete József Attila Anyám című verséből származott, tudniillik
ennek egyik verssora, játékos elferdítéssel így hangzott: "a mosónők
korán..." AKTOK - Mezítelen testek a modern képzőművészetben.
A 62 résztvevő között természetesen megtalálhattuk a "vajdás" gerinc illusztris
(éppen jelenlévő) tagjait is: Aknay Jánost, Bereznai Pétert, Borgó György
Csabát, Bukta Imrét, Györffy Sándort, Krizbai Sándort, feLugossy Lászlót,
Szirtes Jánost, efZámbó Istvánt, Wahorn Andrást...
A megnyitó
alatt egy valódi, egy természetes meztelenségében elméletileg (mert az
underground szubkultúrák köreiben éltek még a lovagiasság hagyományos,
bár egyénileg értelmezett szabályai) megtapintható, mindenki szeme számára
elérhető közelségben ülő olvasó nő, egy keresztbetett lábú aktmodell izgató
látványa mögött (finom erotikával megbillentett "Noa Noa" fejéről mézszínű
haja omlott, mint a zuhatag függönye) egymásután léptek fel a jobbnál-jobb
alternatív zenekarok: az Új Modern Akrobatika és a Dzsámbó Stivin Happy
Dead Band, az Eszperantó Eszpresszó és a Férfi-Múzsák...
Most, hogy
elmélázok ezen a régi kiállításon, amelyet akkor szintén én nyitottam meg,
akárcsak a jelenlegit (mint egy vásári kikiáltó közszemlére téve az esetleg
közszeméremsértő férfi és női pucér testeket, vagy az annak álcázott installációkat,
objekteket, kipakolásokat, gépezeteteket, mütyüröket, szerken- tyűket és
koncepteket), eszembe jut ef Zámbó István a közelmúltban mesélt anekdotisztikus
története arról, hogy ő tulajdonképpen egyetlen egyszer fordult meg, még
tizenévesen (!) a kedves emlékezetű Pirk János bácsi vezette szentendrei
képzőművészeti szakkörben, és akkor is csak azért, mert megtudta, hogy
aznap éppen aktot, értsd, egy igazi meztelen nőt lehet rajzolni!
És ha már
Pirk János bácsinál, az elementáris érzékenységű festőnél és melegszívű
embernél tartunk (az Isten nyugosztalja őt, mert 1989-ben boldogabb vidékre
költözött!), nem állhatom meg, hogy közkinccsé ne tegyem azt a mondását,
mely kitörő örömmel akkor hagyta el ajkát, amikor még Szentendrén dolgoztam
a Ferenczy Múzeumban, és valami váratlan szeszélytől vezérelve feljött
hozzám a dolgozószobámba, hogy kitekintsen a kitárt szárnyú ablakon keresztül
a napfényben fürdő Fő térre: "Há-há-hát ez re-re-remek! In-nen ki-ki-tűnő-en
le-le-lehet bá-bá-bámul-ni a csa-csa-jokat." És ezt tényleg így mondta,
mert, ha izgatottá vált valamitől, dadogott szegény. (Körülbelül 84 éves
lehetett ekkor!)
De a "NŐ"
témával kapcsolatban mindjárt felötlenek bennem azok a képsorok is, amikor
Adamis Gusztiék 1992-ben, úgynevezett tavaszi Aktago- nálé-t szerveztek
a Leányfalu alatti szentendrei hajóállomás épületében, a Playboy
folyóirat profi aktmodelljeinek közreműködésével. Illetve igazabbat szólok,
ha úgy fogalmazok, művészkezekre bocsátásával! Tudniillik itt a hölgyek-
kel (!) elméletileg (!) bármit, hangsúlyozom, bármit megtehettek a programban
résztvevő alkotók! Ezért maradt meg bennem oly éles emlékezettel feLugossy
László performansza, mert ő nem levetkőztette, hanem éppenséggel felöltöztette
a rendelkezésére álló anyaszült meztelenségű, gésaszépségű hölgyet. A nő
hátára az édesapja által készített zakóját terítette (ti. Laca édesapja
egykor színházi szabó volt Kecskeméten), a kezébe pedig, ha nem tévedek,
Hamvas Béla Láthatatlan történet című könyvét adta, amiből a Girl
csendesen felolvasott egy fejezetet, ha jól emlékszem éppen a Milarepa
tibeti szerzetesre vonatkozót, aki már életében szentté minősült, azaz
leküzdve az emberi lét anyagi korlátjait, ha kellett elhagyta testét és
szellemi lénnyé változott: ti. "fel tudott szállni az égbe az istenekhez
és meg tudta hallgatni azok tanítását". (Már nem emlékszem pontosan, de
a rövid szertartás során, talán fehér kesztyűk is kerültek a lány kezére.)
Ám Laca mellett,
valami hasonlót eszeltek ki a Xertox csoport tagjai is, akik vágókésekkel
Playboy újságokat szeleteltek vékony csíkokra és ezekkel, mintegy
szelvényezett ruhakölteménnyel, szép lassan beborították, szorgos önfegyelemmel
(a bokájától a nyakáig) beragasztgatták egy csurdén ülő aktmodell meghatóan
selymes, odaadóan vagy inkább szenvtelenül tárgyszerű (?!), éppen ezért
kihívóan izgató és gyönyörű testét. S ha már így belelendültem az emlékezésbe,
megkockáztathatnám azt a kijelentést, hogy a Vajda Lajos Stúdió történetét
például (!) a NŐK szempontjából nézve is meg lehetne írni. Jobban mondva,
talán ezerszer pontosabb, lényegre töröbb, s egyszersmind igazabb, a művészettörténet
számára hasznosabb és célravezetőbb képet kaphatnánk a Stúdió életéről,
filozófiájáról, szemléletéről, esztétikai és antiesztétikai, illetve műnemi
és kommunikációs sajátosságairól, valamint szokásairól, ha a NŐK felől
közelítenénk meg a TÉMÁT. (Tudniillik valószínűsíthető, hogy esetükben,
legalábbis a férfitagok többségénél, ha nem is abszolút kizárólagossággal,
de "vezérmotívumként", a Téma Témájának a Témája (mintegy "direkte", burkoltan
vagy közvetetten is): mindig a NŐ!) Sőt, tulajdonképpen csak most tudatosul
bennem a frissen jött gondolat, hogy egy tréfáskedvű, világi gyóntatópapként
össze kellene gyűjtenem minden olyan anekdotát, kacagtatóan komikus vagy
tragikomikus, illetve szomorúan tanulságos történetet, amely a VLS tagjairól,
mint a szerelem és a szex hódító hőseiről, megmosolyogtató balekjeiről
és titkolt áldozatairól szól. Ez lenne az Első Kis Magyar VLS Dekameron,
amely valószínűleg bombasiker lehetne a könyvpiacon. A megfilmesítésből
származó kasszasikerről pedig már nem is beszélek! Mert ami a látszatok
alatt, egy-egy életmű műtárgyszerű vagy nem műtárgyszerű rekviziturnai
mögött mint NŐ- TÉMA meghúzódhat, bizony nem lehet piskóta! (Hány és hányféle
múzsa borzolhatta művészeink lelkét és idegrendszerét?! Köszönet nékik!)
- És most az egyszer ne legyünk szemérmesek! Tegyük a szívünkre a kezünket!
Hát nincs igazam?! De az általam is tudott néhány konkrét példától most,
ha ez megbocsátható, eltekintenék, mert azért ott bujkál bennem, bennünk
a félelem, ha ezt "X" meg "Y" tudná!? Talán a pokolra küldene bennünket!
Így tehát
valószínűleg továbbra is maradnak a titkok és nem születnek meg a konkrét
műcímekre, műtárgyakra és életművekre vonatkozó kézzelfogható magyarázatok.
Pedig milyen szép is lenne! Már egészen beleéltem és beleképzeltem magamat...
Ezen az inkább
kamara jellegű, mint nagyszabású győri kiállításon a résztvevők - Aknay
János, Almási Gertrúd, Borgó György Csaba, Frózsi-Nánássy Tibor, Gosztola
Gábor, Gubis Mihály, Győrffy Sándor, Holdas György, Kis Tóth Ferenc, Krizbai
Sándor, feLugossy László, Margit Szabolcs, Mosonyi Kiss Gusztáv, Pacsika
Rudolf, Selényi Károly István, Ungár Ágnes és ef Zámbó István - egy vagy
két munka erejéig vallanak érzelmeikről, indulataikról, gondolataikról
vagy tudatalatti világukról, ami a NŐ témával kapcsolatban megérintette
őket. (Almási Gertrúd és Ungár Ágnes természetesen mint igazi NŐK tekintenek
önmagukra - és mit mondjak (?) - ez az alternatíva engem, minden "másság"
tisztelete mellett, őszintén, megnyugtat.) |
|