KOVÁCS
LAJOS
Erőlködik a mély röptű októberi ég. Egy gránátalma bőrén a lassú fény megég. * Elsodródik tokjából a gyapot, az aszfaltszéli fűben fennakad, birkák bámulják benne magukat. * Dolgavégezetlen szakadékok. Hullik feléjük öreg varjak röpte. Átkot ráz a sziklák kopár ökle. * A diadalív elfordul a tengertől. Vesztesek vérében habos-sós az íz. Holtfehér márványban vértelen a fríz. * Az utak partján törpe templomok: útifüvek, Krisztusvirágok. Előttük suhanás, mögöttük árok. * Zeusz babráló krétafirkáit átírják morcos szerzetesek. Lebegni: mászó lépcső liheg. * A Kharon-arcú révész behajózza a mohó xerxészi áradatot. Itt a rombolás is újat alkotott. * Nyihogva száguldó kentaurok bérautónkba öklelnek, horpaszunk sebéből sár csepeg. * Lezuhant az ég, súlyos az éjjel, a házak is összébb húzódzkodnak. Nyoma veszett a menekülő holdnak. |