|
NOVOTNY
TIHAMÉR
"Chaos veterum"
- Kecskés Péter művészetéről
és polaroid fényképeiről
[Liget Galéria, 2003.
január 23 - február 16.]
Kecskés Pétert a III. Nyári Képzőművészeti
VLS Szabadiskola hallgatójaként ismertem meg, még Szentendrén. 1989 nyarán
történt mindez. Péter akkor, ha jól számolom 17 éves lehetett, és egy helyszíni
szemle során arról beszélt nekem a Vajda Pincé- ben, hogy Öcsikééktől,
azaz ef Zámbó Istvántól, fe Lugossy Lászlótól és Szirtes Jánostól (a szabadiskola
tanáraitól) lehetőséget kapott arra, hogy a hallgatók beszámoló kiállítása
előtt megrendezhesse élete talán első (ebben már akkor sem voltam olyan
biztos) önálló kamaratárlatát a Pinceműhelyben. (Azóta megtudtam tőle,
ez már a második kiállítása volt abban az időben!)
Csak az érdekesség
kedvéért mesélem el azt, hogy egy hónappal a nyilvános szereplése előtt,
két német művész, Veronika Radulovic és Michael Vorfeld (mindkettő a szabadiskola
résztvevője) mutatta be ugyanitt Rajz és Fény című kiállítását,
ahol óriási méretű áttetsző pauszpapírra festett kegyeleti zászlókként
lógatott, vöröses-barnás, grafitszürkés és aranyfoltos tónusokra épülő
neoprimitivista stílusú képekre automata diavetítőtők segítségével egész
nap ismétlődő emberi testrészeket (női karokat, lábakat, csípőket) és geometrikus
pontokból, illetve síkokból álló fényjeleket "illesztgettek".
Utólag belegondolva,
talán éppen a látottak bátorították fel Kecskés Pétert arra, hogy maga
is ráálljon a hasonló technikára és elképzelésre épülő anyagának bemutatására.
Tudniillik ő is montázs-eljárással készített vetített képeket, jobban mondva
fényfestményeket mutatott be a besötétített pincehelyiségben. Ezeken a
vetített szendvicsképeken egymásra rétegzetten jelentek meg a szubjektív
időfolyamat egy-egy pillanatát, jobban mondva választott témáját rögzítő
színes jelenetek: arcokba forduló fejek, háttérként felsejlő tárgy- és
tárgyszerű térrészletek: vagyis összeépültek a régebbi felvételek és az
új elemek, egymásra másolódtak az éles fénytetoválások és összemosódtak
a párás fényleheletek.
Színes fény
és áteresztő képesség, együttrezgés és sejtetés: ezek lettek szferikus
ars poeticájának kulcsszavai! És úgy érzem ez a folyamat Kecskés Péter
művészetében azóta is tart, s ilyen irányú érdeklődése ma sem szűnt meg,
sőt érzelmi és gondolati tartalmát és technikai felkészültségét tekintve
még inkább elmélyült és kiszélesedett.
Témái a spirituális
mágia, a szellemi tartományok birodal- mába igyekeznek. Mintha csak ebben
a közegben érezné jól magát, a fizikai valóságon túli, az érzékek feletti
vagy éppen a tudat alatti világ képei között. Ezeket a ködös, sejtelmes,
titokzatos jeleneteket és álomszerű jelenségeket, ezt a tudat- tágult,
a pokolival és a mennyeivel egyaránt érintkezni képes alvilági vagy szentséges
lelkiállapotot persze maga hozza létre művészetében, és nem hazudik, nem
akar félrevezetni bennünket.
Kiindulási
pontja látszólag teljesen irracionális, mert egy dologban nem magát a dolgot,
hanem annak a valaminek a lehetséges, a mögöttes tartalmát látja, s ily
módon magát és a nézőket a láthatatlan szellemi világ történéseinek jeleneteiben
részesíti tudatosan megrendezett és megkomponált festmény- szerű fotográfiáin.
Ugyanakkor ráutaló esztétikai magatartásával nem akarja elhitetni velünk,
hogy optikája levadássza nekünk a szellemeket, de azért tiszteli a véletleneket
is.
Képei tehát,
bizonyos szellemi tartalmak és fogalmak megvalósulásai és nem a való világ
jelenségeinek puszta leképezései. Működése során, amennyiben tevékenységét
egy életre szabott folyamatnak tekintem, az áttetsző, áteresztő anyagok
szerkesztő, vázépítő képességeit és az egymásra másolódó fényrajzolatokat,
a tükrözést és az áteresztő tükröződéseket, mint fizikai jelenségeket és
festői eszközöket, a világ tömörített képének megalkotására használja fel.
De mit kezdjünk
Kecskés Péter polaroid képeivel, ahol a világ képét úgy tömöríti, hogy
annak szabad szemel nem vagy csak ritkán érzékelhető rétegeit a végtelenségig
szaporítja, sőt jelenségeit, káprázatait maga alkotja meg, ötleteit a kimeríthetetlenségig
variálja és permutálja?
Eddig több
ezer ilyen felvételt hozott létre, ami ha e műfaj technikai sajátosságait
és mélyebb tartalmi összetevőit nézem, már elég tekintélyes számnak tűnhet
ahhoz, hogy felfigyeljünk rá a polaroid-fényképezés történetében.
Edwin H. Land
így nyilatkozott az általa 1947-ben feltalált és szabadalmaztatott technika
eszmei hátteréről: "Kutatómunkám során végig azt az esztétikai igényt tartottam
szem előtt, hogy újfajta eszközhöz segítsem mindazokat, akik se rajzolni,
se festeni nem tudnak, mégis önmaguk kifejezésére vágynak. A fényképező
immáron egyazon időben szemlélheti témáját és alkotótevékenysége eredményét."
(Szilágyi Gábor: A polaroid fénykép. In.: A fotóművészet története,
Képzőművészeti Alap, Budapest, 1982.)
A polaroid-fényképezés
kreatív lehetőségeit a ’60-és ‘70-és évek neoavantgárd irányzatainak képző-
és fotóművész képviselői kutatták fel és dolgozták ki. 1972-ben szintén
Land, "egy új géptípust ismertetett - az SX-70 Land Camerát (fantázianevén
Aladdint) -, amely végre teljes szabadsággal ruházta fel a fényképezőt.
Az expozíciót követően, a gép "kidobja" a 8,9x10,8 cm-és képet (a hasznos
felület 8x8 cm), amely néhány percen belül, a fényképező szeme láttára
nyeri el színeit, anélkül, hogy bármit is le kellene hántani róla." (Im.)
Azt hiszem
tehát, hogy a polaroid-fényképezés lényege egyrészt a használó kreativitásában,
másrészt a létrehozott mű egyszeriségében és egyediségében rejlik. Ugyanis
a polaroid kép pozitív kép, ezért csak újrafényképezéssel ismételhető meg,
ami természetesen már nem ugyanaz a kép, mint ami eredetileg volt. Itt
állandó és folyamatos a kapcsolat, a kommunikáció a művész és tárgya, az
alkotó és témája között, s ha ismétlődik valami, akkor az azért történik,
hogy új rétegek, új fejlemények, új érzések és gondolatok felé vigyék az
előrevetített képet.
Én nem tudom,
hogy Kecskés Péter fest-e, rajzol-e, de az biztos, hogy a polaroid-gép
olyan eszköz számára, mint festőnek az ecset. Gépét azonban nem a társas,
hanem az alkotó élet eszközeként használja. Ötletei kimeríthetetlenek.
És ez nemcsak a gépkezelésben (homályosság, élességállítás), a segédeszközök
alkalmazásában (szűrők használata, tükörfólia, üvegpalack, üvegpohár, fénymásoló),
a témák változatosságában (napfogyat- kozás, festményfelület-csillogás,
bemozdulás, makrovilág, testkép), de magának a polaroid képfelületnek az
"erőszakos" kezelésében (a vegyi folyamat mechanikus akadályoztatása, a
felület préselése, dörzsölése) vagy a váratlan meghibásodások okozta helyzetek
kihasználásában is tetten érhető (ti. a polaroid film olyan sok feladatréteget
tartalmaz /szín-, szűrő-, előhívó, fényudvarmentesítő-réteg stb./, hogy
ezek közül bármelyik meghibásodása a többi folyamatra nézve befolyásoló
tényezővé válik).
Továbbá az
is feltűnt nekem, hogy Kecskés Péter polaroid képei olyanok, mintha egy
oszthatatlan világról szóló végtele- nített körmondat töredékei volnának.
Erre abból mertem követ- keztetni, hogy ír is, és verseinek felépítése,
szerkezete képalkotó módszerével pont ellentétes természetű, tudniillik
olyan, mintha ezt a titokban meglelt végtelenített szent körmondatot gyökeres
törlések árán megfosztaná összefüggő jelentésétől. Csak a nagyon távoli
képzettársítások tartják össze a légüres térben lebegő kurtán-furcsán elnyesett
mondattöredékeket és szavakat. Közülük csak egyet idéznék: "lapis lazuli
megvetett / mennypálca kergeti / az ékelt ima / mezőfacérságát / hunyászkodó
hűségeddel / öntözöd a felkent kő / forrasztás lúgozott / ásónyomait /
romlásba / húzott / veréb / repülés / kedv / kalendárium / okairól / olló
/ hon / gyorsan / élete / tapizó / inga / per / felöltő / kajd / és / kért
/ tesz / én / ölt / azt / ne / fa / kér / nem / el / tesz / te".
Íme, ami teljes
az ritkítható, s ami töredékes az bővíthető. Vagy úgy is mondhatnám: ami
szavakban ritkítható, az képekben bővíthető.
És ez is Kecskés
Péter: ősapáink káoszában rendet kereső - és a rendből őskáoszt teremtő.
Sőt az is
különös, hogy a maga harminc évével a mai kihívások mellett még mindig
kitart e "lecsengő" technika és az ősi "rögeszmék" mellette. De hogy miért
és meddig, az egy másik történet lesz... |
|