|
VALLASEK
JÚLIA
Nyirő József és
Tamási Áron prózája a II. világháború alatt
Nyirő József a népi mozgalom szellemében
alkotó szerzők első generációjába tartozik, azok közé a "székely írók"
közé, akik a húszas évek elején kezdték műveikben a székely falu világát,
szemléletmódját, nyelvét leképezni. A Benedek Elek köré csoportosuló, majd
a Tizenegyek Antológiáját közreadó fiatal szerzőkre elsősorban Szabó
Dezső Elsodort falujának gondo- latvilága volt nagy hatással, az
íróként viszonylag későn jelent- kező Nyirő írásművészete pedig kifejezetten
Szabó Dezső stíl-expresszionizmusának hatása alatt formálódott. A Tizenegyek
Antológiájának bevezető tanulmányát1 író Balázs Ferenc az
irodalmat Szabó Dezső nyomán a faj önkifejezéseként értelmezi, szerinte
a speciális erdélyiesség az erdélyi lélekben és nyelvben nyilatkozik meg,
s mindez ott jelentkezik, ahol a természeti, társadalmi és történelmi tényezők
teljes hatóerővel működnek, vagyis a székely faluban. Tétele bizonyításában
elsősorban Tamási és Nyirő írásaira hivatkozik. Ugyancsak ő figyel fel
arra, hogy az említett székely írók népisége sajátos népi mitológia-teremtést
feltételez, ennek érdekében a szerzők időnként a műfaji kereteket is széttördelik.
Valóban már Nyirő József első, 1924-ben megjelent novelláskötetének (Jézusfaragó
ember) darabjai is sajátos műfajban íródtak: balladás hangvételű, drámai
erejű, olykor szinte prózában írott költeménynek ható elbeszélések. Ösztönök
és természeti erők irányítják a sokszor naturalista részletezéssel ábrázolt
életeket, ember és természet ősi, történelem előtti egységben él együtt.
A havasi világ realitásai a havasok lakóinak tudatában megőrzött ősi rítusokkal
együtt élnek, sokszor azokon keresztül öltenek formát. Nyirő próza- nyelve
Tamásiéval rokon, mindketten a székely regionális köz- nyelv fordulataira
építenek, sokszor nem egyszerűen környezet- festő erőként, hanem a párbeszédek
sajátos logikájában is.
A második
bécsi döntés idejére Nyirő József az egyik legnépszerűbb író Erdélyben,
Uz Bence című regényének ponyvakiadású füzetei 1940-ben nagy tömegekhez
juttatnak el. A második világháború évei alatt viszonylag termékeny szerző
közéleti szereplése, publicisztikai munkássága Nyirő egyre erősebb jobboldali
kötődését jelzi.2 A közéleti szerepléssel járó népszerűség a
negyvenes években megerősíti Nyirő pozícióját a korszak irodalmi kánonjában.
Az értékelés elsősorban a rövid- prózára (s ezen belül első novelláskötetére)
és nem a regényekre irányul. A Jézusfaragó ember novelláinak színházi és
filmművé- szeti adaptációi3 jelzik a recepció érzékenységét
a korai Nyirő- írások sajátos diskurzusára szemben a későbbi elbeszélések
időn- ként manírba hajló nyelvével.
Nyirő 1943-ban
megjelent elbeszéléskötete4 (Az elszántak) világosan
jelzi azt a változást, amely a szerző prózaművésze- tében már a harmincas
évek végére bekövetkezett. A Jézusfa- ragó ember vagy a Kopjafák
balladai hangja megkopik, a havas már nem öntörvényűségében ábrázolt
világ, hanem díszlet. A tájleírás korábban szimbolikus értelemmel bírt,
itt inkább a couleur locale szerepét játssza. A párbeszédek elfojtott,
kitörő- ben levő érzelmekre utaló tömörsége fellazul, helyet kap az erőltetett
tréfa, a góbéskodás.
"- Mi baja
annak a lónak? - érdeklődtem gyanútlanul. - Tudja az Ántikrisztus! - káromkodik
Béni. - Nem hasmenése van? - Nem, mert tüdőcsúcshurutja! - De akkor mért
megy a gyomra? - okvetetlenkedem. - Az azért mert fogzik! - csúfolódik
az ember." (Részegh Béni)
A kötetbefoglalt
írások nagy része portré, egy-egy jellegzetes figura (falusi rigmusfaragó,
Csalóka Sándor a vén famunkás, a cirkuszi erőművész, a hajdan nagy karriert
befutott muzsikus cigány stb.) alakjának megrajzolása. A parasztfigurák
kivétel nélkül Uz Bence rokonai, az esetek többségében éppen az egyes szám
első személyben megszólaló narrátort tréfálják meg. A forgatókönyv többnyire
azonos: a csavaros eszű főhős rászedi a kívülállóként jelentkező urat (narrátor,
falukutató diákok, zsidó üzletember), de egy adott ponton visszakozik,
amit a narrátor minden esetben mint a becsület jelét nyugtázza a novella
zárlatában. Anekdotázó hang jellemzi az elbeszéléseket, Csóré Márton minduntalan
keresztapákat szerez, soha meg nem született gyermekének (A keresztfiam),
a ravasz székelyek kőszenet vetnek el és a földet mint széntermő mezőt
eladják (A fekete pityóka), Bede Gyuri, a fiatal udvarhelyi tanár
bejelenti, hogy öngyilkos lesz, és a tanári kar különböző (tudományos,
romantikus, naturalista stb.) forgatókönyveket gyártva várja az eseményt,
ami nem következik be. A mindentudó narrátor minősíti, megnevezi a legeldugottabb
érzelmeket is, narrátor szerepén túllépve minduntalan meg is hatódik. Az
anekdotázó stílus Nyirő legsikerültebb írásaiban megtörik, a fordulatokra
és poénokra épülő cselekményt egy apró epizód kimozdítja, ilyenkor a korai
Nyirő novellák zárt világának tragikuma újra megjelenik. A Tanulmányúton
című elbeszélés a falukutatást végző városi diákok kalandjainak tréfás
története, egészen addig a pontig, amikor a fél napot áténeklő, mesélő
"adatközlő", az öreg juhász arra kéri a diákokat, vigyék le a faluba eltemetni
a feleségét. Két idegen kultúra (falusi és városi) találkozása ezen a ponton
ütközik, a falukutató tanulmányút itt nyeri el értelmét, a tapasztalat
és nem a tudományos feldolgozás magyarázza meg a havas népének sajátos
lelki világát és életelveit.
Az 1940-es
határmódosítás utáni időket nem annyira íróként, mint utazó képviselőként
ábrázolja Nyirő József. A kettős látás eredménye, hogy olykor az elbeszélések
szövetébe parlamenti interpellációba vagy publicisztikába illő részletek
is bekerülnek. A nóta című elbeszélés románcos hangulatban indul:
szerelmi bánatában énekelget egy szekerező székely legény. A történet egy
brutális és értelmetlen gyilkossággal balladás hangon folytatódik, a román
csendőrök által puskatussal agyonvert legényt elragadja a szekér, de haláláig
énekli a régi szerelmes nótát. A tanulság már kissé erőltetett: a hajdani
kedves kéri, hogy az agyonvert legényt is tekintsék hősi halottnak. A narrátor
itt felveszi a honatyai szerepkört, az elbeszéltektől idegen országgyűlés
előtti interpelláció jelenti a történet zárlatát: "Tisztelt Ház![...] Olyan
javaslatot kérek a miniszter úrtól, amely lehetővé teszi, hogy a Pásztor
Lajos nevét felírjuk arra a kőre."
Thúrzó Gábor
a Magyar Csillagban írott recenziójában5 a cselekményesség
előtérbe kerülésével és az eszköztelen, szikár stílus fellazulásával magyarázza
a Nyirő prózapoétikai erejének gyengülését: "Nyirő értéke nem a mese volt,
hanem a mese- hang. S ez kopott meg."
Értékelése
visszaigazolja Németh László hét évvel korábban, a Kopjafák kapcsán
leírt figyelmeztetését, aki a Nyirő írások balladai hangulatát elemezve
kitér arra, hogy a ballada Nyirőnél "nem költészettani meghatározás, hanem
írásműbe zárt hangulat", ugyanakkor e hangulat túlhajtása azzal járhat,
hogy "a bájosból édeskés lesz, a hatalmasból dagályos, az ünnepélyesből
nagyképű, [...] a sötéten fenségesből keresetten rémes."
Nyirő igazi
műfaja a sajátos archaikus-mitologikus novella6, a harmincas
években íródott laza szövésű, mozaikos cselekményű történelmi regényeiben
(A sibói bölény, 1929, Mádéfalvi veszedelem, 1939) vagy az
önéletrajzi elemekből összeálló Isten igájában (1930) elsősorban
egy-egy epizód kidolgozásában vagy a részletek megjelenítő erejében köszön
vissza a novellák elementáris, drámai ereje. A negyvenes években Nyirő
két új regénnyel jelentkezik. A Halhatatlan élet a székely falu
idilli képét rajzolja meg, Bojzás Küs Dani és Péter Anikó szerelmének hátteréül.
A csavaros eszű és mindig tréfálkozó Bojzás Ignác és Dani fia a rendkívül
népszerű Uz Bence-típusú góbé figurák. A regény az egyszerű falusi élet
mindennapjaiban (aratás, kaszálás stb.) kívánja felmutatni az élet szépségeit
és erejét. A Halhatat- lan élet amolyan könnyű, szórakoztató olvasmány,
a szereplők állandóan tréfálják egymást, a konfliktusok vígjátékba illően
könnyedén megoldódnak, csupán az utolsó oldalakon komorul el a történet,
amikor kitör a háború és a főhőst behívják katonának. A regény recepciója
jelzi a kritika fenntartásait az efféle tájjellegű elemekkel díszített
szórakoztató irodalommal szemben. A Nyu- gat recenzense, Kádár Erzsébet
éppen a Halhatatlan élet kap- csán kérdez rá Nyirő népszerűségére
és ugyanakkor írói értéké- re, a gyengén sikerült regény jellemzőit némi
túlzással a teljes életműre vetíti ki: "Miért olyan népszerű ez az író?
[...] Minden, ami szép, nagy, ősi - nála olcsón, tetszetősen, kicsi adagokban
kapható [...] Az ő havasa nem egyszer olyan komoly kereske- delmi árucikk,
mint egy fenyőfürdő tabletta."7
Néma küzdelem8
című regényében Nyirő visszatér a harmincas években írt történelmi regényeinek
több szálon futó cselekményéhez illetve a mozaikszerű szerkesztésmódhoz.
A regény a tizenkilencedik század végének egy súlyos társadalompolitikai
mulasztását eleveníti fel, a magyar politikusok és földbirtokosok szűklátókörűségének
következményeképpen lezajló fokozatos identitásvesztést, amely a Mezőség
tömeges elrománosodásához vezetett. A regény kollektív hőse maga az arctalan
tömeg, a szórványközség névtelen lakói közül egy-egy epizód során kiemelkedik
és nevesül valamelyik figura: Enyedi László a megszállott lévita-tanító,
öreg Bara Ferenc, aki papi teendőket végez a közösségének, Ősz Sándor,
aki ellopja a románoknak szánt romtemplom harangját, a lázadó szellemű
Fátyol János, aki felajánlja földjét, hogy legyen hova temetni, a földért
való hit- és nemzetcserében meghasonló Máté, és az asszimiláció veszedelmét
és saját felelősségét felismerő öreg gróf. A leírások többnyire naturalista
élességgel fedik fel a mezőségi falu testi-lelki nyomorát: "A szoba sötét
volt és rideg, savanyú és hideg. A kimerült emberek szanaszét hevertek
vackukon, görbe, merev tagokkal, mintha csatatéren hullottak volna el.
A beteg fiún a láz pecsétjei megfakultak, arca felhúzott ínnyel vigyorgott.
Az avítt condrák keménnyé vastagodtak a megszáradt sártól. Leheletük piszkos,
fehér köde megülte a testeket, mintha már penészednének. Az éjjeli izgalmakban
szétdúlt kuckó ijesztő és utálatos. Olyan, mint a sír, melyben a halottak
összekeveredtek." A mindentudó narrátor ismeri szereplőinek gondolatait,
reakcióit, kommentárjai, hasonlatai időnként mintegy magyarázatként szolgálnak
az elhangzottakra. Ez a narrációs technika ugyanakkor elvon az ábrázoltak
drámaiságából. A pap híján papi tennivalókat vállaló írástudatlan öreg
paraszt sajátos liturgiája, a szövegromlás önmagában drámai ereje a narrátor
szentenciózus magyarázata nélkül nagyobb drámai erővel jelezné a hitbéli
és nyelvi identitásvesztés tragikumát.
Bár Nyirő
József a korabeli kánonban kiemelt helyen szerepelt, a kommunizmus uralomra
kerülésével, a transzszilvanizmus más szerzőivel együtt az ő munkássága
is háttérbe szorult. A kilencvenes években viszont megkezdődött a Nyirő-életmű
újrakiadása, ami lehetővé teszi az újraolvasást és értékelést.
Nyirő József
népszerűségét (a teljes életművet figyelembe véve méltatlanul) a kritika
többnyire azzal magyarázza, hogy a Nyírő-írások megfelelnek az erdélyi
szerzőtől romantikus jellemábrázolást és egzotikus környezetet váró közönség-
igénynek, s így voltaképpen populáris irodalmat jelentenek a hasonló témákkal,
alakokkal dolgozó, ugyancsak a székely tájnyelv elemeiből építkező Tamási
prózájával szemben.
Kétségtelen,
hogy a két világháború közötti erdélyi magyar irodalmi kánonban Tamási
Áron szerepel központi helyen. 1922-ben első írásával (Szász Tamás,
a pogány) elnyeri a Keleti Újság novellapályázatának díját,
majd 1928-ban a Szűzmáriás királyfira Baumgarten-díjat kap. (Vagyis
ekkor már nemcsak a szűkebb, regionális kánonban foglal el kiemelt helyet,
hanem a tágabb összmagyar irodalmi kánonban is.) A helikoni társaság egyik
legaktívabb tagja, ugyanakkor számos írása jelenik meg a Korunk
lapjain, ami azt jelzi, hogy a húszas-harmincas évek vehemens világnézeti
(és időnként poétikai) csatározásaiban az erdélyi irodalmi élet különböző
csoportjai egyaránt elismerik tehetségét. Mindez elsősorban azzal magyarázható,
hogy jelentkezésekor Tamási székely íróként határozta meg önmagát, ami
a konzervatívabb körök felé elsősorban regionális sajátosságként, a baloldali
körök felé pedig népi kötöttségként értelmeződött.
1932-ben,
az Ábel a rengetegben megjelenésekor Reményik Sándor már-már Tamási
felől értelmezi a teljes erdélyi irodalmat: "Mélyen és kitörölhetetlenül
rányomta ő immár egyéniségének bélyegét erre a földre, erre az itt kibomlott
új lelki életre. Azáltal is, ami benne megbámulni való érték, azáltal is,
ami merő ha- szontalanság."9 Ugyanakkor összefoglalja, milyen
poétikai és tematikai újítást jelentett Tamási az erdélyi magyar irodalomban:
"Lassú haladást romantikus kezdetekből, mitologikus és szim- bolikus elemeken
át valami nagyon egészséges, friss realizmusig, ahol köd ritkán gomolyog
már, misztikum ritkán kísért, minden látásnak, történésnek, lelki mozdulásnak
éles, világos, plasztikus, szinte fogható körvonalai vannak. [...] Tamási
legnagyobb aján- déka azonban a humora.[...] Plasztikus realizmusa humorában
virágzik ki."
Tamási központi
helye az erdélyi magyar irodalomban a kánon kívülről, az anyaország felől
történő olvasatában sem kérdőjeleződik meg. Tamási írásai mércévé, viszonyítási
alappá válnak, sőt egyes kritikusokban kialakul egyfajta elvárás is, amely
éppen a Tamási-hangot, stílust követeli meg az erdélyi szerzőktől, akkor
is, ha az voltaképpen idegen a tárgyalt szerzőtől vagy műtől. Karácsony
Benő Utazás a szürke folyón című regényén például éppen a Tamási-írások
sajátos humorát kéri számon a Nyugat recenzense: "aki Tamási Áron
hazájából jön, az ne csak Ábel ál-együgyűségét lesse el, a magasabbrendű
írás felé is szabad az útja".10
A húszas évek
elején "székely íróként" jelentkező Tamási munkásságát, (vagy annak egy
adott vonulatát, korszakát) a szakirodalom a népi irányzat eszmekörébe
sorolja.11 A kezdeti korszak etnoregionalizmusa után Tamási
népfogalma a harmin- cas évekre nyitottabbá válik, népen ekkor már nem
a székely falu közösségét érti, a parasztság mellett idetartozik a városi
munkásság sőt az értelmiségi réteg is. Ez a nyitás a Tamási novellák szövegében
is érzékelhető, míg a húszas évek elején írt novellákat a székely nyelvjárási
sajátosságok kitüntetett szerepe jellemzi, ugyanezeknek a novelláknak a
negyvenes évek elején gyűjteményes és válogatott kötetekbe bekerülő változata
lénye- gesen szegényebb tájnyelvi elemekben.12
1935-ben,
a helikoni íróközösség tizedik találkozóján Tamási így foglalja össze azt
a népiségszemléletet, amelynek jegyében két évvel később a különböző irányzatokat
összefogni vágyó Vásárhelyi Találkozó elnöki feladatait vállalja: "Az erkölcsi
magatartásnak a mi életünkben három ismertető jele van. Elő- ször: forduljunk
egészen a nép felé, melynek sorsa, élete és küzdelme a mi egyetlen gazdánk.
Másodszor: a szépirodalmi munkásságon kívül, próbáljuk a szellemi működés
minden más eszközével is felmérni ennek a népnek a sorsát. Harmadszor:
alkalmazzunk mindig szigorú erkölcsi mértéket: erkölcsit, ha cselekedetekről
van szó, s az erkölcsi mellett a legnagyobb mű- vészit, ha írásokkal állunk
szemben."13
Írás és politikai
szerep negyvenes években, a hadbalépéssel egyidőben jelentkező dilemmájában
Tamási Németh Lászlóval és Illyés Gyulával értett egyet abban, hogy sem
a rendszer belső megreformálása, sem a rendszertől való radikális eltávolodás
nem lehet járható út az értelmiség számára, hanem csupán az írás, a művészet
eszközeit felhasználó társadalomkritika. Ugyan- akkor ezekben az években
írott publicisztikájában Tamási kissé eltávolodik saját korábbi írásainak
szabadelvű állásfoglalásaitól. A szociális érzékenységű nemzet illetve
népfogalom helyét egyes írásaiban a történelmi és faji megalapozottságú
nemzet-eszme foglalja el. Ezt a változást példázza a nemzetiségi életforma
és életlehetőségek tekintetében bekövetkező szemléletváltás. A Vá- sárhelyi
Találkozó idején Tamási még hisz a Duna-medence népei- nek együttműködési
lehetőségeiben. "A romániai magyarság és annak ifjúsága a román néppel
való testvéri együttélés és megbékélés szükségességét vallja [...] annál
is inkább, mert meggyőződése szerint a román és magyar népre a Duna-medencében
magasabb rendű közös hivatás vár."14 Néhány évvel később, a
második bécsi döntés után már egyértelműen úgy látja: "...az erdélyi három
nép közös célért egymással szövetkezni és ebben a szövetségben együtt élni,
ezekben az időkben nem tud."15A világháború éveinek zavaros
esztendeiben Tamási állásfoglalásai sem mindig egyértelműek, a kisebbségi
sorsról például kijelenti, hogy az "az ember meggya- lázásának egyik neme"16
ugyanakkor figyelmen kívül hagyja az újraegyesült Magyarország etnikai
sokszínűségét, és azt hangoz- tatja, hogy az államiság eszméjét a törzsökös
magyarságra kell építeni, erre kell figyelni és nem a kisebbségekre. "Az
államiság eszméjét a törzsökös magyarságra kell építeni, nem pedig szét-
szórni gondot, erőt, szellemet és pénzt, abból a célból, hogy a kisebbségek
jók és elégedettek legyenek."
Tamási Áron
írói népszerűsége a Vásárhelyi Találkozó és a második világháború lezárása
közti feszült évek során érkezik tetőpontjára. Ugyanakkor ezekben az években
kevés újat ír, és nem is mindig a korábbi színvonalon. Írói népszerűségéből
fa- kad, hogy ebben az időben, különösen a háború vége felé szá- mos közéleti
feladatot is vállal. Magyarország német megszállása után például tagja
lesz az ország háborúból való kilépését sürgető Erdélyi Magyar Tanácsnak,
igyekszik közbenjárni Kolozsvár békés feladásának érdekében.17
1939-ben megjelent Szülőföl- dem című szociográfiája után, (amit
egyes kritikusok az életmű középpontjába helyeznek), a háború évei alatt
nem a próza hanem a dráma területén kísérletezik, ekkor születik a Vitéz
lélek és a Csalóka szivárvány.
Ebben az időben
íródott novellái közül sok az egyetlen ötletre épülő novella, amelyekben
egy-egy karcolatra elegendő anyagot kerekít ki anekdotikus elemekkel hosszabb
elbeszéléssé. (Munkácsi sapkák, Angyalok éneke, Hírnök Árpád, Öreg fiú,
December) A Munkácsi sapkák például keretes elbeszélés, indítása
a Szülőföldemre utal vissza. Az egyes szám első sze- mélyben beszélő
narrátor hazautazása, az otthoni változásokban történő tájékozódása jelenti
az elbeszélés keretét. A történet tulajdonképpen egy elbeszélés elbeszélése,
annak a történetnek a papírra vetése, amit az író Ágnes húga mesél el a
fonóban. Tamási mindvégig megőrzi a szöveg beszélt nyelvi jellegét, ugyanakkor
reflektál saját hallgatói attitűdjére is, így egybemossa az elbeszéltek
és az elbeszélés idejét. Az egyszerű kis történetben, hogy három asszony
összevásárolt ötven báránybőrsapkát és elutaztak Munkácsra, hogy ott adják
el jó pénzért, de nem sikerül a vásár, az elbeszélés során a sapka szó
számos nyelvi játékra ad alkalmat, a kimondatlan, a titok metaforája lesz.
A sapka nemcsak a felfüggesztett, ígért, de végig nem mondott történet
tárgyiasuló jele, hanem magáé az elbeszélés is. A beszédre való nógatás
ugyanúgy a képes beszéd fordulatai által fejeződik ki, mint a történet
félbemaradása. "Mind egymásra néztek, amiből nyilvánvaló volt, hogy ő őrzött
valami történetet a sapka alatt. Az alkalom kedvezőnek látszott arra,
hogy a sapkát felemeltessük Ágnessel, s hozzá a havas eső is kopogott
az ablakon, mintha ő is a történetet sürgette volna." "Kérték az asszonyok,
s kértem én magam is, hogy mondja tovább a kilencvenkilenc fekete sapka
történetét, de semmikép- pen nem akarta. [...] Ágnes azonban úgy felakasztotta
ég és föld közé a sapkákat, hogy onnét levenni egyet sem lehetett."18
Pszichologizáló novellái (pl. Házi macska), illetve a nemzeti- ségi-politikai
példázatnak szánt tézisnovellái (Erdélyi társaság) már kevésbé sikerültek.
Taxner-Tóth
Ernő szerint ebből az időszakból elsősorban a mesék, illetve a kamaszszereplőket
mozgató novellákat érdemes kiemelni, amelyek "Tamási legjobban bevált módszerével
készültek. A kamasz fiú régi kedvelt hőse, a meseteremtés pedig alkotó
tehetségének legtermékenyebb ága."19 A Bambuc ördög vagy
a Fekete Sáfrán valóban mese a kisemberek hétköznapi bátorságáról,
ravaszságáról, szereleméről. Tamási "képzelete eredendőleg mítoszalkotó,
látásmódja, komponálása meseszerű akkor is, ha témája száz mérföldre van
a népmese témavilágá- tól." - írja a Jégtörő Mátyás kapcsán Babits
Mihály.20 A mese- hangulat nem feltétlenül a fantasztikumon
keresztül valósul meg, a Bambuc ördögben például a humor egyik forrása
a realista elemek hangsúlyos használata olyan pontokon, ahol a mese műfaji
hagyományai fantasztikus elemeket követelnének. A pokol például jól szervezett,
tartományokra osztott bürokratikus királyság, ahol a főszereplő Bambucot
éppen a rosszhíréről ismerik, Bambucnak szabadságot kell kérnie a királytól,
a földre való utazás költségét a pokol pénztárnál kell fölvennie, és földi
tapasztalatai alapján dollárban kéri.
A világgal
ismerkedő, azt alakítani próbáló kamaszfiú figuráját Tamási az Ábel-trilógiában
dolgozta ki a legalaposab- ban. A harmincas évek végén, negyvenes évek
elején írott elbeszélései, novellái közül azonban újra és újra felbukkan
ez a figura. A Virágzik a csemete a kamaszkori erotika motívumát
játékosan dolgozza össze a szerelemféltéssel, hazugsággal, illetve ezeken
keresztül a bűn és bűnhődés gondolatával. Hőse a Kivirágzott kecskeszarvak,
vagy A legényfa kivirágzik kamasz szereplőinek alteregója, ugyanaz
a világ megismerésként is működő szexus mozgatja. Az igazítás a világon
és a Teremtett világ egyaránt a világ alakíthatóságának kérdését
állítja a cselekmény középpontjába. Az első anekdotikus történet az inasnak
álló falusi fiúról, aki játékos formában próbál változtatni az őt körülvevő
világon: apjával együtt megborotváltatják az elhanyagolt külsejű mestert.
A második elbeszélés a világ "kiigazításának" kudarca, ugyanakkor a törvényszerűségek
felismerése is. Lőrincet, az inasfiút a mester nem engedi haza falusi szüleihez
karácsonyra. Az elbeszélés azonban nem mester és inas konfliktusára koncentrál,
hanem az ünnep magányában és a bor hatására szeretetre, társaságra, férfivá
érésre sóvárgó kamaszfiú belső világára. Lőrinc az emberekben csalódva
egy jobb világban, az állatok között próbálja véghezvinni a krisztusi megbékélés
kísérletét. "Mert az emberek hasznot akarnak, irigykednek és veszekednek,
így azonban ezzel a kutyával a mai estére talán jobb világot teremthet
a »Jézus-fiú« számára. Jobb világot az állatokkal!" A kísérlet természetesen
kudarcba fullad, a fából faragott "Jézus-fiú" bölcsője köré hordott állatok
össze- verekednek, s tönkreteszik Lőrinc utópisztikus világát.
Tamási ebben
a korszakban íródott novellái, elbeszélései többnyire nem tartoznak az
életmű első vonulatába. Az 1942-es Téli verőfény című válogatásból21
feltűnően hiányzik a korábbi novellákra jellemző drámaiság, a "liturgikus
novellák" népi misztikuma, itt a "feleselő novelláknak"22 egy
kevésbé feszes, elsősorban anekdotára épülő változata dominál. Az epikai
jelleg előtérbe kerülése a drámaiság kárára már a harmincas években jelentkezik
Tamási munkásságában, jelentős prózapoétikai változtatásokat vonva maga
után. "A drámaiságot felváltó epikum alapvető műnemi kiteljesedése a népi
műfajok szem- pontjából azt jelenti, hogy a mítoszt, a balladát, a hiedelem-
történetet elsősorban a mese, illetve járulékos formái az anekdota, az
adoma helyettesítik, követik. Stílustörténeti aspektusból pedig az figyelhető
meg, hogy a romanti- kus-újromantikus (affektív) emocionalizmussal, az
expresszio- nizmussal, az avantgárd-dal kapcsolatos nyelvi felfokozottság,
lírai pátosz és szenvedélystilizálás helyébe döntően realista szemléleti
és intonációs formák kerülnek. [...] A szakrális beszédmód örökébe a természetes,
népies megszólalás, beszéd, artikuláció lép."23
Drámaiság
és misztikum háttérbe szorulását a Tamási-prózá- ban az is jelzi, hogy
az 1944-es válogatáskötetben az indulást szimbolizáló Szász Tamás, a
pogány mellett csupán az Emésztő virtus és a Himnusz egy
szamárral képviseli Tamási novellisz- tikájának drámaisággal fémjelzett
korai vonulatát, a többi anek- dota, fabula, mese, népi-realista életkép.
A Révainál 1942-ben megjelentetett reprezentatív Tamási Áron összes
novellái24 című kötetben már nyilvánvalóan helyet kapnak
a korai korszak olyan jelentős novellái, mint a Tüzet vegyenek!,
a Siratnivaló székely, a Rendes feltámadás, az Erdélyi
csillagok vagy a balladai ihletű Szép Domokos Anna. A drámától
az anekdota, a népi miszti- kumtól a népi realizmus illetve a mese irányában
történő elmoz- dulást a korabeli recepció fejlődésként értelmezte. Vajda
Endre például a regényekkel párhuzamosan vázolja fel a Tamási novel- lisztika
fejlődését. "Novellatömbjének műfaji és előadásbeli felbontása szintén
ezt a fejlődést húzza alá poétikailag és sta- tisztikailag. [...] kezdetben
a Szűzmáriás királyfi típusú egzaltált révületben úszó, poétikus
fájdalommal és himnikus vagy jere- miád-szerű szaggatottsággal előadott
elbeszélés dominál, hogy aztán átengedje a teret az Ábel-féle pikareszk
elemekben gazdag és jóval több reális elemet magával sodró novellának,
vagy a Jégtörő Mátyás ősi mesébe visszatalált, a modern európai iro- dalom
csoda-felfedezésével ösztönös rokonságot tartó műfajának."25
Vajda ugyanakkor
arra is felfigyel, hogy újításra van szükség a Tamási novellisztikán belül,
hiszen a dominánsan realista ihlet- ben íródott szövegek lassan elnagyoltnak,
modorosnak fognak hatni. Bóka László, Magyar Csillagban közölt tanulmányában26
ugyancsak "új lélekindulást" sürget Tamásitól. Ez a változás azonban
nem következik be, bár a későbbiekben a drámai hangnem ismét visszatér
Tamási novelláiban. (Harmat és vér, Csipogó madár stb.)
A második
bécsi döntés után kialakult sajátos hangulatot, érzékenységeket megfogalmazó
novellák (Ezüstegér, Hírnök Árpád) megcsonkítva, vagy átírva kerültek
be az 1979-es Tamási Áron Összes novellái címen közreadott kötetbe,
mivel sem Észak-Erdély visszacsatolása felett érzett öröm, sem a románsággal
szembeni ellenérzések nem számítottak szalonképes témának a kommunista
irodalompolitikában. Az Ezüstegér Aranyegér címen közreadott változatából
nemcsak a románsággal szemben tréfásan megfogalmazott ellenérzés marad
ki, hanem maga az egész novella egyfajta antiklerikális tanmesévé változik.
A Hírnök Árpád sem a bécsi tárgyalásokra figyelő falusi közösség
története (mint az eredeti változatban), főhőse a háború végéről és nem
a "hazakerülésről" hoz hírt. A kényszerű szövegváltoztatás, a vitatható
érzelmek, állásfog- lalások kicserélése vagy kihagyása feltűnően sematikussá
teszi a novellák második változatát.
Ugyancsak
a második bécsi döntést követő kor hangulatát tükrözi a Magyari rózsafa
című regény, amely a világháború évei alatt nagy népszerűségnek örvendett,
négy kiadásban is megjelent.27 A Magyari rózsafa "kor-
és lelkiállapotot tükröző mű"28, és éppen ilyenként mind irodalmi
forma illetve szerkesz- tettség, mind a regény által sugallt világnézet
tekintetében vitat- ható érték Tamási munkásságában.
Az egyébként
igen élénk korabeli recepció megoszlott a mű irodalmi megformáltságát illetően
a korhangulatra azonban jellemző, hogy a regény által közvetített ideológiát
nem kifogásolta a kritika. Holott maga az alaptörténet is megkérdő- jelezhető
etikai szempontból. Magyari Balázs, a falusi, (román) csendőr és tanító
hatalmaskodását megelégelő parasztfiú és Ignác, a despotikus hajlamokkal
bíró, világtól elvonult öreg székely igazságtevés címen ugyancsak román,
(de ismeretlen) csendőröket ejtenek foglyul, (a szintén román csendőrpa-
rancsnok hallgatólagos segítségével). A foglyokkal fát vágatnak, készülnek
a hatalmaskodó román közigazgatás elleni nagy csatára, ám a csata elmarad,
mert időközben megszületik a második bécsi döntés. A történet a maga abszurditásával
komi- kusnak hatna, ha a szöveg már-már bombasztikusan hazafias retorikája
nem jelezné "komoly" voltát. (Éppen a hazához való viszony, illetve az
etnikai konfliktusok ábrázolása jelentkezik a leginkább giccses formában,
mint például a román zászlóba burkolt halott csecsemő, vagy az ízetlen
temetői jelenet, amely az egész regény mélypontja.)
A regény elsősorban
jellemábrázolás tekintetében marad el a korábbi Tamási-regényektől. Magyari
Balázs alakját a pogány lázadás és a világ személyes megváltoztatására
való hajlam felől igyekszik megragadni a szerző, a kettő összekapcsolása
azonban erőltetett végkifejletben ér véget. A határváltoztatás hírével
megjelenő pap megkereszteli, s így véletlenszerűen adódott pogánysága véget
ér, mielőtt valóban bekövetkezett volna a hős lelki konfliktusa.
A Magyari
rózsafa cselekmény és konfliktusalakítása a mese szabályait követi,
ebből következően egyszerű a konfliktus, a sematikus figurák mintegy a
jó és rossz harcát jelképezik. A 2000-es újrakiadás előszavában Bertha
Zoltán bináris oppozíciók mentén elemzi regényt, egyrészt a két főhős,
Balázs és Ignác egymáshoz és az eseményekhez való viszonyában (világgal
való harc, világ megszervezése), másrészt a pogányság- vallásos hit kettősségében.29
E bináris oppozíciók függvényében lesz a főhős jelképe a rózsafa "Magyari
vagy minden tekintetben. [...] És rózsafa is vagy, mert szív után vágott
leveleid minden fuvalomra megrezdülnek, a virágaid kényesek és virítanak,
de a töviseid nagyok és seböznök."30 Hit és szabadságvágy összefonódása
kapcsolja vissza Tamási e több szempontból is elnagyolt alko- tását a Szűzmáriás
királyfi messianisztikus-sámánisztikus vagy az Ábel-trilógia humánumban
megnyilvánuló világképéhez.
A Magyari
rózsafa fókuszában a természet áll, legsikerültebb részei a leírások,
a különböző lelkiállapotok többnyire kivetülnek a természetbe, vagy a természeti
képek játszanak kataforikus szerepet, előre jelezvén egy-egy esemény alakulását,
sőt a lélek- tani jellemzés vagy akár a nyelvhasználat is ezeken keresztül
valósul meg. "Más kigondolja s azután kimondja a szavakat, de ez a fiú
teremtette inkább. Színben virágokat idéztek ezek a szavak, s ízben bogyókat
s vad gyümölcsöket."31
A Magyari
rózsafa az igazságérzet, a szabadságvágy tole- rancia és intranzigencia
kérdését a megírás történelmi pillana- tának összefüggésében, a történelmi
és nem a művészi aktualitás jegyében tárgyalja. Ahogy Bertha Zoltán írja:
"A regény fő érté- ke, hogy megmutat Tamási pályáján egy színt, egy szakaszt,
amely sem nem ismétlődhet, sem nem vállalható kritikátlanul, de nem is
iktatódhat ki az író világszemléletéből."32
Bár a második
világháború évei alatt íródott művek nem jelentenek prózapoétikai értelemben
vett változást a Tamási- életműben, sőt bizonyos tekintetben az addig kialakított
stílus- jegyek megmerevedéséről, a kifejezésforma művészi lehető- ségeinek
fokozatos apadásáról beszélhetünk, az a (re)kanoni- zációs folyamat, amely
a második bécsi döntés után az erdélyi írók esetében végbement, megerősítette
Tamási központi helyét mind a transzszilvanista mind pedig a népi mozgalom
irodalmi kánonjában.
Jegyzetek
1 Balázs Ferenc: Erdélyi
magyar irodalom. In: Versek - elbeszélések -tanulmányok. Tizenegy
fiatal erdélyi írótól. Cluj-Kolozsvár. 1923.
2 1939-től a Keleti
Újság főszerkesztője, a második bécsi döntés után ő jegyzi a lap többnyire
szélsőségesen patetikus vezércikkeit. Behívott képviselő lesz a magyar
parlamentben. 1942-43-ban a Magyar Erő című képes hetilap szerkesztője.
Az 1944-es német megszállás után is politikai szerepet vállal, (az Erdélyi
Párt képviselőinek többsége ekkor visszavonul), majd a Szálasi-puccs után
a nyugatra menekülő parlamenttel tart.
3 1942-ben Nyirő elbeszélésekből
készül a forgatókönyve az Emberek a havason című, Szőcs István által
rendezett filmnek, amelyik elnyeri az 1942-es velencei Biennále első díját.
Ugyanabban az évben a kolozsvári Művészeti hetek nagysikerű előadása a
Jézusfaragó ember című színjáték.
4 Nyirő József: Az
elszántak. Révai Könyvkiadó, Budapest, 1943.
5 Thúrzó Gábor: Nyirő
József: Az elszántak. In: Magyar Csillag 1943. június. 15. 759.
6 Bertha Zoltán: Nyirő
József redivivus. In: Bertha Zoltán: Sorstükör. Felsőmagyarország
Kiadó. Miskolc, 2001.469.
7 Kádár Erzsébet: Három
erdélyi író. In: Nyugat. 1941/8. 556-59.
8 Nyirő József: Néma
küzdelem. Révai Könyvkiadó, Bp., 1944.
9 Reményik Sándor: Ábel
a rengetegben. Jegyzetek Tamási Áronról új könyve alkalmából. In: Erdélyi
Helikon 1932/9.624-629.
10 Kádár Erzsébet: Utazás
a szürke folyón. In: Nyugat, 1940/ 577.
11 Ilyen értelemben tárgyalja
Borbándi Gyula: A magyar népi mozgalom. A harmadik reformnemzedék.
Püski, Bp., 1989., Uö: Népiség és kritikai önismeret, In: Szabédi
napjai. Komp-Press, Kolozsvár, 1998, Cseke Péter: Horváth István.
Balassi Könyvkiadó, Bp., 2000. Z. Szalai Sándor: "Hit a harcban, remény
a bajban", Pályakép Tamási Áronról. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1991.
Féja Géza: Tamási Áron. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1967. Taxner-Tóth
Ernő: Tamási Áron. Gondolat Kiadó, Bp., 1973.
12 Dávid Gyula mikrofilológiai
pontossággal vizsgálja ezt a kérdést, különösen a Tüzet vegyenek!
c. novella két szövegváltozatának összevetésében. Dávid Gyula: utószó Tamási
Áron: Zeng a magosság . Válogatott novellák. I-II. Kriterion Könyvkiadó,
Bukarest, 1980.
13 A tizedik helikoni
találkozó jegyzőkönyve. In: A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája
(1924-1944) közzéteszi Marosi Ildikó. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979.
II. 66.
14 Hitvallás:
In: Tamási Áron: Virrasztás. Bp., Révai, 1943. 308.
15 In: Virrasztás.
Budapest, Révai, 1943
16 Tamási áron: A
tűz világossága. In: Tamási Áron: Virrasztás. Budapest, Révai,
1943. 405.
17 Balogh Edgárral és
Jordáky Lajossal együtt rábeszéli Bánffy Miklóst arra, hogy tárgyaljon
Horthyval, kérjék Kolozsvár békés feladását, hogy ezzel megkíméljék a várost
az ostrommal járó pusztítástól. Bánffy követsége végül sikerrel járt, Dálnoki
Veress Lajos valóbanharc nélkül vonta ki a szövetséges csapatokat.
18 Tamási Áron: Összes
novellái. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1979, II. 135-142.
19 Taxner-Tóth Ernő:
Tamási Áron. Gondolat Kiadó, Bp., 1973. 122-123.
20 Babits Mihály: Népmese
és regény. In: Zeng a magosság. In memoriam Tamási Áron. Nap
kiadó, Bp., 1997. 91-94.
21 Tamási Áron: Téli
verőfény. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1942.
22 A Tamási-novellisztika
"feleselő" illetve "liturgikus" novellákra való felosztását lásd Szabédi
László: Tamási novellái. In: Zeng a magosság. In memoriam
Tamási Áron. Nap kiadó, Bp., 1997. 143-151.
23 Bertha Zoltán: Egzisztencia
és forma. (A drámai novella alakváltozatai és elmozdulása Tamási Áron
első írói korszakában) 136.
24 Tamási Áron: Összes
novellái. Révai, Bp, 1942.
25 Vajda Endre: A
novellaíró Tamási. In: Zeng a magosság. In memoriam Tamási Áron.
Nap kiadó, Bp., 1997.141.
26 Bóka László: Tamási
Áron novellái. In: Magyar Csillag. 1942/10.
27 Az Erdélyi Szépmíves
Céh és a Révai Könyvkiadó közti egyesség értelmében ugyanabban az időben
(1941) jelent meg mindkét kiadónál, majd 1943-ban a Székely Egyetemi és
Főiskolai Hallgatók Egyesülete adta ki, végül 1944-ben ismét a Révainál
jelent meg újrakiadása. Hosszú szünet után 2000-ben adta ki újra a Kairosz
Kiadó.
28 Szabó Zoltán In: Magyar
Nemzet. 1941, június 29.
29 Bertha Zoltán: Rege
a világ kiigazításáról. (Tamási Áron "Magyari rózsafájáról") In: Uö.
Sorstükör. Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2001. 167-167.
30 Tamási Áron: Magyari
rózsafa. Kairosz Kiadó, 2000. 154.
31 Tamási Áron: Magyari
rózsafa. Kairosz Kiadó, 2000. 108.
32 Bertha Zoltán: Im.
167.
|
|