|
BABUS
ANTAL
Fülep Lajos az
1918-1919-es forradalmakban
(V., befejező rész)
Fülep cikke Az
elsodort falu recepciójának tükrében
Fülep Szabó Dezső-cikkéről az idők folyamán
többen elragadtatással nyilatkoztak. Gál István a magyar kritika egyik
legnagyobb teljesítményének nevezte1, Nagy Péter pusztító logikáját
emelte ki2, Mátrai László kétértelmű dicsérete szerint pedig
egész életpályáján ez volt a legnagyobb tett, amivel hozzájárult a magyar
haladó gondolkodás kibontakozásához."3 Fülep kritikája két szempontból
is fontos. Egyrészt saját életművén belül, másrészt Az elsodort falu
irodalmában elfoglalt helye szempontjából. Cikke fontosságát csak akkor
mérhetjük fel, ha összehasonlítjuk a többi korabeli kritikával. A korabeli
kritikán az 1919-1920-as éveket értem, erre a két esztendőre szűkítem a
regény recepciójának vizsgálatát.
Jobboldali kritika
Szabó Dezső hívei
Bodor Aladár, Szabó Dezső "leghűbb
famulusa"4, a Magyar Írók Nemzeti Szövetségének titkára, a jobboldali
Nemzeti Újság hasábjain5 "Végre: a magyar regény..." felkiáltással
üdvözli, s "megteljesedett, megérkezett magyarságú" regénynek nevezi Az
elsodort falut.6 Az erdélyi születésű Bodor büszke rá, hogy
ez a regény Erdélyből jött, "hol a magyar faj emlékezése leginkább lakik."7
A regény hősének a magyar fajt és a faj sorsát legtisztábban képviselő
magyar falut tartja. A legtöbb bírálóhoz hasonlóan, Bodor is Adyra ismert
a regény Farkas Miklósában, illetve észrevette, hogy Ady vonásait viseli,
az ő gesztusaival él.
Pár nappal
később Bodor Szabó Dezső szócsövében, a radikális jobboldali Gondolat
hasábjain a regény ürügyén Ady és Szabó Dezső rokonságáról, és a magyarság
jellemző vonásairól írt.8 Útravalója nem esztétikai jellegű:
"Adjátok csak mindenkinek oda az »Elsodort falut«-t, hogy magyarabbá válhasson
általa."
Az Ifjak
Szavában, Szabó Dezső hívei harcos lapjában Solymossy László nem is
rejtette véka alá, hogy inkább dicshimnuszt írt, mint kritikát: "én nem
tudok szép szavakat, illő kritikát találni, én csak a szívem érzem, a székely
szívem fájón dobogni."9 Nem elemezte, nem racionálisan közelített
a műhöz, hanem érzelmileg. Fülep "csupaész" kritikája ezért nem hatott
sem rá, sem Szabó Dezső többi hívére. Szabó Dezsőt az új Ady Endrének nevezte,
a regényt pedig szegény fajunk pusztulásáról, szépségeink, zsenink meggátolhatatlan
hullásáról szóló jajkiáltásnak.
Palasovszky
Ödön, a későbbi avantgarde-szocialista-kommunista művész sem szabályos
kritikát, hanem kétrészes expresszionista esszét írt.10 Ő is
Ady mellé állítja Szabó Dezsőt, de "Ady az omlás költője volt, Szabó Dezső
az életé." Az elsodort falu a magyar faj könyve, mely kettős tragikus
folyásból indul el. Az egyik a magyar falu küzdelme, melynek sorsát Erdély
viseli, a másik Farkas Miklós küzdelme, aki nemcsak beteg városának, hanem
az egész lecsúszó magyarságnak a hordozója. Egyedül Palasovszky illesztette
be a regényt a magyar próza fejlődéstörténetébe: Móricz Zsigmond, Harsányi
Kálmán, Török Gyula, Oláh Gábor vonal folytatójának, meg Ady utódjának
tartja. Farkas Miklósban, mint mindenki, ő is Adyra ismert. Az elsodort
falunak a kivételes történelmi helyzetből fakadó különösségét Palasovszky
fogalmazta meg a legegyértelműbben: "Ez a könyv egy darab belőlünk, a magunk
magyar életéből, s ezért nem tekinthetjük csak művészetnek, mint ahogy
bizonyára írója se szánta egyedül annak. Ez a könyv a magyar forradalom
szava volt: a belső forradalomé. Éppen ezért nehéz elválasztani a művészetet
a politikától."11 Éppen itt húzódik a választóvonal Fülep és
az összes többi kritikus között. Fülep csupán műalkotásnak, regénynek tekintette
a regényt. Se egy darab magyar életnek, se politikának, hanem csupán irodalmi
alkotásnak. Még az "esztéta" Babits is engedett a művészeten kívüli szempontoknak,
csak Fülep nem.
Palasovszky
szerint Az elsodort falu műfaja politikai regény, amely nem törekszik
nagy formabontásokra, de magához alakította a műfajt. A regény kínálta
gyakorlati, a valós életben - s nem a művészetben! - járható, kivezető
út szerinte is a paraszt felé, a föld felé, és Miklós forradalmiságán kívül
Böjthe János felé vezet. Böjthéről - kíméletesebben - szinte ugyanazt mondja,
mint Fülep: ösztönös ember, aki csak táplálkozik és szaporodik, s ez nem
kárpótolhat a lélek ama gazdagságáért, amit a kultúra rongyaival együtt
magától elvet.
Hivatalos, akadémikus tábor
Az Uránia "-ly" aláírású szerzője
Füleppel és a többi kritikussal összhangban, Farkas Miklós és Farcády Judit
szerelmi jelenetét a könyv "legszükségtelenebb és legvisszataszítóbb" lapjának
tartja.12 Taszítja az 1848-as honvéd temetése is. Dicséri viszont
a román betörés fejezetét, a pótsorozás jelenetét, a kunyeráló Farcády
Jenő epizódját. Egynémely kérdésben "-ly" olyannyira Fülep véleményét visszhangozza,
hogy már-már plágiumra gondolunk. (Az Uránia 1919. április-december
impresszummal jelent meg, elméletileg "-ly"-nek a kezébe kerülhetett Fülep
decemberi cikke.) Hiányolja az egységes meseszövést: "...általában mozaik
benyomását kelti a mű, mely itt-ott ugyan egymásba olvadó, de gyakran csak
egymás mellé rakott jelenetek sorozata." Íme, amit Fülep az eleai módszer
egymásmellettiségének nevez. Fülephez hasonlóan az alakok "betétszerű tirádáit"
kifogásolja, akik "voltaképpen a szerző nézeteinek megnyilatkozásai". Felrója,
hogy Szabó Dezső a naturalizmus és verizmus zászlaja alatt kalózkodó írókhoz
hasonlóan különös szeretettel reprodukál a mindennapi életben hallható
durva, mosdatlan szavakat, jóllehet ezeket a művészi szép érdekében kerülnie
kellett volna. Ebből a megjegyzéséből arra következtethetünk, hogy "-ly"
az "eszményítők" normáit valló konzervatív esztéták közé tartozott. Nem
véletlen, hogy ugyanez a kifogás még Császár Elemérnél bukkan fel, másnál
nem. "-ly" erősen sérelmezi, hogy Szabó Dezső lekicsinylően szól a protestantizmusról,
s protestáns létére a katolicizmussal kacérkodik.13 Fülep, református
pap létére, ezt nem tette szóvá. Nem azért, mert osztotta Szabó Dezső véleményét,
hanem mert esztétikán kívüli szempontnak tartotta. "-ly" azt is szemére
veti Szabó Dezsőnek, hogy bár tiszteli a magyar népet, mégis bepiszkolja.
Íme, egy újabb esztétikán kívüli szempont! A stílust - akárcsak Fülep -
cikornyásnak tartja. Szabó Dezső tehetséges, de amíg hibáit le nem vetkezi,
nem kaphat gáncstalan elismerést a "komoly kritika részéről"- összegzi
véleményét. A "komoly kritikán" nyilván azokat a hivatalos, konzervatív
köröket érti, amelyekhez a legifj. (Szemerjai) Szász Károly is tartozott:
az MTA-t, valamint a Kisfaludy és a Petőfi Társaságot.
Megszólalt
a "komoly kritika" egy másik jeles képviselője is, Császár Elemér.14
Nem mindennapi műalkotással van dolgunk - mondja -, de ez nem a mű művészi
értékét jelzi. Az "eszményítő" esztétika elvárási horizontjával összhangban
szemére veti, hogy a regény az olvasóra nem hat harmonikusan. Természetesen
máshová tette a hangsúlyt, mint Fülep, de végső ítélete megegyezik az övével:
"Talentumos munka sok fogyatkozással - elhibázott alkotás nagy értékekkel..."
Úgy véli, hogy lángoló fajszeretete Szabó Dezsőt nem teszi elfogulttá,
meglátja a fényt ellenfelei világában is, sőt Szász Károlyhoz hasonlóan
úgy látja, hogy a magyar falut a kelleténél sötétebben festi. Hiányolja
a művészi egységet, s amit Fülep eleai módszernek nevez, az Császárt az
üvegfestményre emlékezteti. Akár Schöpflin Aladár, hibájának tartja, hogy
"elveszíti a művészi önmérséklet gátját és szélsőségekbe csap", de pozitívumként
említi, hogy alakjait nem fokozza torzképekké. A legtöbb élettel megrajzolt
alaknak Farcádyt és Kuncznét tartja. Kiemeli, hogy Farcády nem típus, hanem
igazi egyén, az eszményítés normáinak megfelelően rosszallja viszont, hogy
"már közel jár a torzhoz". Császár is ráismer egy sor regényhős modelljére,
de csak Adyt nevezi meg. Ady kapcsán érhető tetten először Császár, hogy
nem választja el egymástól a regény fiktív hőseit és a mintájukul szolgáló
élő személyeket. Ő ugyanis nem látja a hús-vér Ady költészetében a nemzeti
érzésnek azt a fokát, amint Szabó Dezső ábrázolja Farkas Miklósban. Császár
következetes, hiszen a hivatalos, konzervatív kritika Adyt folyton "nemzetietlensége"
miatt ostorozta. Böjthe Jánost ő is rokonszenves, de élettelen figurának
tartja. A Gyulai-féle esztétikai iskola értékrendjének megfelelően megjegyzi,
hogy nem Jókai módjára van idealizálva. Sokakkal egybehangzóan visszataszítónak
tartja, amikor János Farkas Miklós karjaiban pillantja meg Farcády Juditot.
A jelenethez fűzött lábjegyzetében Császár újra nem választja el az író
személyét a regényalaktól, s ezt a jelenetet Szabó Dezső torz erkölcsi
érzékére jellemzőnek tartja. Pedig Császár Elemér tisztában van vele, hogy
a valóság és a fikció két különböző közeg, hiszen a regény nyelvéről szólva
különbséget tesz az író és a regény személyei között, de ezzel mit sem
törődve kijelenti, hogy az író is örömest beszél durván, nyersen, használ
utálatos szavakat. A konzervatív-iskola a fikció és a valóság között sokkal
szorosabb kapcsolatot látott, mint a modern műértelmező módszerek, ezért
teljesen logikus, hogy Császár költői kérdést tesz fel Szabó Dezsőnek:
"vajon a mindennapi társalgásban, tisztességes, úri emberek között kiejtené-e
ő azokat a csúf szavakat, melyek hol kiírva, hol kipontozva csak úgy hemzsegnek
a regényében?" Szabó Dezső Zola tanítványa és naturalista, de vajon az
idealizmus nem éppen olyan jogosult ábrázolási mód-e, mint a naturalizmus
- kérdezi Császár. Stílusa egyéni, eredeti, de túlságosan képszerű és mesterkélt,
de minden hibája ellenére a regényt, mint korképet, megtartja az utókor.
Konzervatív kritika
Lendvai Ferenc cikkéből érthetjük meg,
hogy műközpontú módszere miért sodorta Fülepet kényes helyzetbe, miért
szigetelte el: "Ma nem lehet igaz járatban, aki e könyvnek forrósága mellett
objektivitást mímel..."15 Fülep a közhangulattal szembeszállva,
éppen hogy - idézem - a "jégkárbecslő objektivitását" erőltette magára.
Nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy lehet olyan történelmi helyzet,
amikor az esztétikai hatáson kívül, egy regényíró egyéb hatásokra is törekedhet.
Azzal sem volt hajlandó számolni, hogy időnként az esztétikai ítélet is
politikai ítéletnek számít. Fülep ilyen pillanatban tette közzé cikkét.
A tragikus történelmi helyzetben kialakult elvárási horizont nem tűrte
el, hogy egy magyarságot védő, hibái ellenére is kétségtelen tehetségről
tanúskodó regényt ennyire levágjon valaki. Lendvai szerint még akkor is
jelentős tett volna Az elsodort falu, "ha irodalom egy sor sem"
volna benne, mert harminc év magyar problémáiról szól, de ráadásul még
irodalom, azaz művészet is van benne. Viszont mivel ennyire aktuális mű,
szükségszerűen több irodalom van benne. Lendvai jól tapint rá a "csak irodalom"
és "irodalmon túli irodalom" problémájára. A regényben éppen az irányt
tartja értékesnek: irány van bennük, útnakvágás és útmutatás, papírszűrő
nélkül adott vér, a mi meggyötört és szabadulást, keringést, testnek építését
sóvárgó vérünk van bennük..." Lendvai látja a regény hiányosságait is, "torzonborz
fésületlenségét", a stílusán látszó elintézetlen harcot, de ennek ellenére
"A magyarságnak [...] hosszú idők óta nincs könyve, amely ennyire élmény
lenne, élmény a nemzet egyetemének, minden csak-irodalmiságon túlnövő élmény,
ennyire politikum..." Szavait megerősítik Az elsodort falu gyors egymásutánban
megjelenő kiadásai is.
A rövid, inkább
újságírói, mint irodalomtörténészi, irodalomtudósi teljesítménynek tekinthető
kritikák közül kiemelkedik Harsányi Kálmáné. Harsányi rendkívül pontosan
érzékeli a regény minden buktatóját, és tisztán látja a Szabó Dezső regényírói
módszeréből és célkitűzéséből eredő csapdákat. Elemzésének sarokpontja,
hogy kettéválasztja a regény történelmi és művészi jelentőségét. A művészi
megformálás hiányosságait Fülephez hasonlóan látja, Az elsodort falut
mégis jelentős műnek tartja. Itt érhető tetten Fülep és az összes többi
kritikus közötti különbség. Fülep szerint a történeti érték nem választható
el az esztétikai értéktől, mert történeti értéke is csak művészileg hibátlanul
megformált műalkotásnak lehet. A történeti érték aktuális érték, a mindenkori
jelenhez szóló érték, csak az adott pillanatban, tér-időben érték. Amint
ez a történelmi pillanat elmúlik, a történeti érték is elmúlik vele. Ami
érték 1919-ben, nem biztos hogy érték 1920-ban. Fülep zseniálisan felismeri,
hogy ha a történeti értéket elválasztjuk az esztétikai értéktől, akkor
az időbeli és az örök korrelatív pár tagjai elválnak egymástól, s ezzel
a szemlélettel műalkotást értékelni nem szabad. Például 1919-ben a legtöbb
művelt olvasó azonosítani tudta a kulcsregény alakjait, de száz évvel később
már csak a filoszok: tehát egy üzenethordozó réteg már nem közvetít üzenetet.
A történeti szempontból fontos mű értéke a témájában, a szüzséjében, a
felvetett problémában rejlik. Azaz, egy összefoglaló kategóriával szólva:
a tartalomban. Fülep azonban képtelenségnek tartotta, hogy a tartalom elváljon
a formától, s önmagában érték legyen. A Magyar művészetben ezt nagyon
sarkosan fogalmazta meg: "Aki egyik oldalon látja a »formát«, a másikon
a »tartalmat«, egyiken az »artisztikumot«, másikon a »világnézetet«, az
seholse látja a művészetet. Dilettánsok elvitathatatlan privilégiuma."16
Ez a kardinális különbség Fülep és Harsányi, Fülep és az összes többi
kritikus módszere között! Ehhez képest nem igazán lényeges, hogy a többi
kérdésben nem tér el lényegesen Harsányi és Fülep véleménye. Az elméletileg
egyébként felkészült Harsányi egyszer hibázik, egyszer nem tesz különbséget
a regény-fikció és a valóság között: nem tudja, hová "skatulyázza" Miklóst
- írja -, mert modelljét, Adyt, nem ismerte személyesen.
Zilahy Lajosnak,
a pár hónappal korábbi vöröskatonának a lapjában, a Kis Krónikában17,
Kállay Miklós radikális felütéssel indít: "Annyi füstre festett, párafoszlású
pesti román után egy magvas magyar regény."18 Csupa realitása,
csupa naturalizmusa ellenére a "legfantasztikusabb magyar könyv". Szabó
Dezső stílusának legjellemzőbb vonása a képekben való gondolkodás. Nem
tartja hibának, hogy egy-egy lapra annyi képet zsúfol össze, hogy abból
más regényírónak egy egész regényre futná, mert a képei lélegzetelállítóak.
Stílusa a legnehezebb veretű magyar stílus. Jó érzékkel hasonlítja egy
másik nagytörvényű író-fejedelemhez, aki szintén az élet királya akart
lenni: D’Anunzióhoz. Kállay az egyetlen, aki Szabó Dezsőben pesszimistát
lát. Bíráló megjegyzése mindössze annyi van, ha ez egyáltalán annak tekinthető,
hogy "Még csupa forrongás, láva, amelynek pokolsara salakot is túr fel."
Baloldali kritika
A proletárdiktatúra a végnapjait élte,
Szabó Dezső pedig vidéken bujdosott, amikor Bálint Aladár, a Nyugat
és a szociáldemokrata Népszava kritikusa tollából az első cikk megjelent
Az elsodort faluról.19 Szépséghibái ellenére jelentős
műnek tartja a regényt. Nyelvi gazdagságától el van ragadtatva, bár helyenként
erőltetettnek érzi az ornamentikáját. Dicséri az író démonikus megjelenítő
erejét. Értékelés nélkül, tényszerűen megállapítja, hogy Szabó Dezső a
magyar fajiság problémáját összekapcsolja a zsidókérdéssel. Azt viszont
felrója neki, hogy ebbe belekeveri Adyt is. Bálint Aladár nem Farkas Miklósról,
a regényhősről beszél, hanem a hús-vér Adyról: nem tesz különbséget fikció
és valóság között! A kulcsregény szereplői, a Nyugat munkatársai
közül többet is azonosít. Bálint cikkének jelentősége abban rejlik, hogy
ez az egyetlen, még a kommün alatt megjelent, s ráadásul baloldali kritika.
Arról árulkodik, hogy a vörös terror napjaiban a baloldalon is más szemmel
néztek a regényre, mint a fehérterror idején. Amíg Szabó Dezső nem szegődött
a keresztény kurzus szolgálatába, a baloldal elnéző volt vele is, regényével
is. A kommün alatt még a hajdanában Tisza Istvánt ostorozó, a Huszadik
Században rendszeresen publikáló zabolázhatatlan szilaj szövetségest
látták benne, s szemet hunytak különcködései fölött. Később a baloldal
értékítéletét erősen befolyásolta Szabó Dezső politikai szerepvállalása
az ellenforradalmi erők oldalán. Azaz: esztétikán kívüli szempontok játszottak
döntő szerepet a regény baloldali recepciójában is. Ezt látva még magasabbra
értékeljük, hogy Fülep egy hajszálnyit sem engedett a művészeten kívüli
szempontoknak.
A teljesen
elítélő, a teljesen negatív végletet Raab Andor, a Múlt és Jövő
című zsidó folyóirat cionista kritikusa képviselte.20 Már cikkének
címe is előrevetítette - Szabó Dezső zsidótükre -, hogy a regényt csakis
zsidó szemszögből vizsgálta. Nem is regény ez, hanem a magyar faj hullásáról
és a zsidó honfoglalásról szóló mese: "Ez a regény pedig nem igaz", irányregény,
s csupán szerzőjének "képtelen túlzásaihoz, a faji gyűlöletéhez, a hazug
beállításaihoz szolgáltat adatokat." Raab Andort annyira elragadták indulatai,
hogy figyelme ellankadt, s Farkas Miklóst (Ady alteregóját), következetesen
Faragó Miklósra keresztelte át. Természetesen Raab is felismerte, hogy
a kéz Ady Endréé, de a hang Szabó Dezsőé: "Ady Endre szájával Szabó Dezső
beszél s amit mond, az a faji gyűlölet hangja, amely soha sem csendült
fel Ady minden emberi lelket átfogó líráján." Raab a regény esztétikai
bírálatára nem sok szót pazarolt, csupán arra törekedett, hogy kijavítsa
a zsidóságról festett képet. Az elsodort falut nem művészi fikciónak
tekintette, hanem történelmi krónikának, amelynek tényeit, adatait tételesen
cáfolni kell. Például a regény Schönberger-Sarkadijában Hatvany Lajosra
ismer, s ezért összehasonlítja a regénybeli Schönberger-Sarkadi-Hatvany
és a hús-vér Deutsch-Hatvany életútját. Arra a következtetésre jut, hogy
Szabó Dezső torzít, mert a valóságban Hatvany kikeresztelkedett, a regényben
pedig ő a zsidó térhódítás előharcosa.
Fülep annak
tekintette Az elsodort falut, aminek alkotója szánta: regénynek;
ezért szava "csak mint epikai formához" volt, csak a művészi formát elemezte,
s nem a tényeket, amelyekből a fikció építkezik. Fülep nem tért ki a regény
"zsidó-vonalára". Nyilván azért nem, mert ez csak egy szál a sok közül.
Mindössze megemlítette, hogy a regény keresztmetszetében a zsidókat is
bemutatja az író, valamint, hogy Sarkadi zsidó bérlő fia. Az is feltűnő,
hogy sem Fülep, sem a többi kritikus, csak Raab bélyegezte Szabó Dezsőt
fajgyűlölőnek.
Juhász Gyula,
Szabó Dezső hajdani nagyváradi barátja, az elsők között mondott véleményt
az utóbbi évek leghosszabb, de nem legrosszabb regényéről, mely "nem is
annyira regény akar lenni, inkább [...] politikai tett".21 Nacionalista
regény, melynek megváltó üzenete, hogy vissza kell térni a faluhoz. Juhász
Gyulától, a városi költőtől idegen ez a program, mert a kultúra útja szerinte
a városba vezet. Alaposan félreérti Szabó Dezsőt, amikor Rousseau "vissza
a természethez" felhívását látja bele a regénybe. Finom oldalvágással többször
szóba hozza Szabó Dezső politikai pálfordulásait. Juhász Gyula útravalója
briliáns, egyszerre tapintatos és kíméletlen: "Amit pedig Turgenyev üzent
Tolsztojnak, hogy maradjon a regényírásnál, önnek én nem üzenhetem, mert
ön csakugyan nem regényíró. Sokkal lírikusabb, sokkal temperamentumosabb,
sokkal - svungosabb. Most például megint szépen elvetette a svungot. Ez
a lendület még százszor fölemelőbb és vigasztalóbb, mint a politikus csizmadiák
csirizszagú és dikicsszerű bölcsessége." Ez utóbbi mondat félreérthetetlen
rosszallás amiatt, hogy Szabó Dezső a kalandor Friedrich Istvánékkal árult
egy gyékényen.
Molter Károlyra
és a Zord Idő című folyóiratra senki sem sütheti rá a vaskalaposság,
a konzervativizmus bélyegét. Nemcsak azért nem, mert a folyóiratot Osvát
Kálmán, Osvát Ernő testvére szerkesztette, hanem azért sem, mert Molter
rokonszenvezett az októbrista eszmékkel, 1918-ban őt választották a marosvásárhelyi
Nemzeti Tanács titkárává. Molter cikke is tanúsítja, hogy a baloldali körök
diabolikus Szabó Dezső-képe 1919-ben még korántsem volt diabolikus. Cikkében
nagyon jól megfér egymás mellett az októbrista világnézeti háttér és Szabó
Dezső megbecsülése: "Ma jobb könyvet a máról magyar ember nem kaphat."22Az
embert és a regényt is dicséri. Az ember a "végletek gerinces embere",
aki a sovinizmus idején nemzetközi volt, a kommunizmus nemzetközisége idején
pedig minden porcikájával magyar. Úrgyűlölő és antiszemita könyv, de mindenekelőtt
szívet facsaróan és könnyeket kicsalón magyar. Felemlegeti a túlzott sexualitást,
káprázatos nyelvén pedig Ady megtermékenyítő erejét érzi. Mint látjuk,
a többi kritikushoz képest Molter nem szolgál újdonsággal, mindössze az
meglepő, hogy bár antiszemitának tartja a regényt, ez az "antiszemitizmus"
Osvát Kálmánt nem gátolta meg Molter elismerő kritikájának közlésében.
A nyugatosok véleménye
Schöpflin Aladár a Vasárnapi Újságban,
névtelen cikkben sújtott le a regényre.23 Sokan olvassák - mondja
-, mert politikai regény, s tartalma erősen benne úszik a mában. Népszerűségéhez
nagyban hozzájárul zsidóellenes tendenciája is. Szabó Dezső célja a magyarság
belső romlása okainak, s az ebből kivezető útnak a megmutatása. Meghökkentő
Schöpflinnek az a kijelentése, hogy Szabó Dezsőnek a magyarság sorsáról,
helyzetéről vallott koncepciója nem eredeti, hanem a kabarészerző Nagy
Endre politikai költészetének parafrázisa. Rajta kívül még Móricz Zsigmond
hatását érzi. Schöpflin nagyon keményen fogalmaz: az író "beteg lény, tele
abnormitással", s éppen ezért csak a beteg lelkeket tudja megrajzolni.
Amint harmonikus figurát próbál megjeleníteni, mint például Böjthe Jánost,
csak élettelen absztrakcióra futja erejéből. A regény stílusa olyan, mint
az író maga: izgatott, túlzsúfolt, erőszakoskodó, modoros. Durva beszédmódjának
pedig a világirodalomban sincs párja. Fülephez hasonlóan ő is rendkívüli
írói tehetségnek tartja Szabó Dezsőt, aki az "emberi és művészi fegyelem
teljes hiányán és még inkább moralitásának roppant fogyatkozásain" omlik
össze. Mellesleg Schöpflin sem a filológiai pontosság bajnoka. Kuntz Ilonát,
a gyűlölködő tanítónét, Kuruczra kereszteli át. A recenzensek közül talán
Schöpflin hangsúlyozza a legerőteljesebben az író személyisége és regénye
közötti szoros kapcsolatot.24
Érdekes színt
képvisel Laczkó Gézának, Szaákh András álnéven az Aurórában, Giesswein
Sándor keresztényszociális lapjában megjelent cikke.25 Laczkó
kommün alatti szerepvállalása nagyon hasonlít Fülepére: tagja volt az Írói
Választmánynak, és egyetemi tanári kinevezést is kapott. Fülepen kívül
ő az egyetlen, aki élesen különválasztja a regénybéli fikciót és a valóságot.
Tisztán látja, hogy a kritikusok is, és a közvélemény is összemossa a két
közeget, s a regényt nem immanens értékei szerint ítélik meg, hanem aszerint,
hogy ki miként viszonyul Szabó Dezső irodalmon kívüli, politikusi, irodalompolitikusi
működéséhez. Javaslata: "beszéljünk külön a cselekvő emberről és külön
az író emberről". Szabó Dezsőt káprázatos emberi jelenségnek tartja, sőt,
"élete pompásabb regény, mint eddig akármelyik elbeszélő műve." Elítéli
Szabó Dezsőt pogrom-hallelujái, irodalmi torzképei, beteg erotikájú stílusdíszei,
fenegyerekeskedése miatt, mert mindez kirí a regényből, művészileg fölösleges,
ártó, de aki - bármilyen előjellel - Az elsodort faluból csak az
antiszemitizmust olvassa ki, olyan, mintha Arany János verseiben csak az
alliterációkat látná meg. Szabó Dezső művészi érdemének tartja, hogy visszavitte
az elfranciásodott, eloroszosodott, elangolosodott magyar regényt Jókai
csapására. Mint Jókainál, nála is a mellékalakok a sikerültebbek: Farcády,
Kuntzné. Laczkó fájlalja, hogy Szabó Dezső nemcsak író akar lennie, s elfecsérli
írásra fordítható idejét.
A történelmi egyházak
szemszögéből
Katolikus szemmel
A recenzensek közül csak Brisits Frigyes,
ciszterci szerzetes, későbbi neves Vörösmarty-kutató vizsgálta a regény
keresztény vonatkozásait.26 Szerinte Farkas Miklósnak
és Juditnak a vallás nem "spiritus et vita", hanem esztétikai élvezet.
Farkas Miklós kereszténysége politika, Judité érzelgősség. Kifogásolja,
hogy a "kereszténység nem lényege szerint pozitív alakban lesz a magyarság
támaszává, hanem mint a zsidóságot kirekesztő és a magyarságot tradícióinak
formáiban kiegészítő, teljessé tevő drága faji hagyomány". Brisits azonban
nem penget filoszemita húrokat: idegen tőle az ilyen politikai színezetű
nézőpont. Érdekes módon, egy szóval sem tér ki rá, hogy a regény milyen
hízelgően nyilatkozik a katolikusokról, s hogy az író a kereszténység révén
akarja feltámasztani a magyarság életerejét. A teológus Fülep egy szót
sem ejtett a regény és a kereszténység viszonyáról. Nem, mert ez esztétikán
kívüli szempont. Brisits tisztában van a regény történelmi jelentőségével,
a magyarság életében betöltött szerepével, tudja, hogy sokáig elhallgatott
igazságokat mond ki, de hiányérzete van, mert a nagyszerű tendenciáknak
a "regényben nincs meg az eszthetikai igazolása". Hatalmas regény - mondja
Brisits - de "nem elsősorban művészi értékeiért, hanem grandiózus témájáért."
Farkas Miklós kapcsán rátapint a "puskini" alkotómódszer problémájára:
ragyogó alak, de "nem a regény belső mélységeiből kitűnő szükségesség."
Brisits is érzi az író stílusának sodró erejét, de durvaságát, frivolitását,
a túlzott igésítést, dekorációja mesterséges pompáját is. Egy tisztultabb,
harmonikusabb, egyszerűbb Szabó Dezsővel szeretne a jövőben sokszor találkozni.
Református nézőpont
Szabó Dezső panaszkodott, hogy regénye
kálvinista körökben nagy visszatetszést szült.27 Bizonyára így
volt, de ennek egyelőre kevés írásbeli nyomát ismerjük, két cikkről tudunk.
Az Őrállóban,
a Református Újságkiadó Társaság lapjában Bogdán Gyula valóban nem tett
lakatot a szájára.28 Kertelés nélkül kijelenti, hogy nem Szabó
Dezső művét fogja bírálni, hanem az azt "átlengő szellemet állítja pellengérre",
mert ez a szellem nem keresztyén, hanem szocialista, trágár, s a regény
a szabad szerelmet, a szabadgondolatot, a felekezetközséget adagolja az
olvasóknak. Végkövetkeztetése brutális: "Szégyenlem, hogy olyan református
papok vannak, amilyenekről Szabó Dezső ír, de százszor jobban szégyenlem,
hogy olyan református hívek vannak, mint amilyen Szabó Dezső."
A szigorú
értelemben vett, hivatalos" református vélemény nagyon rövid és szűkszavú
volt. Az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos lapjában, a Református
Szemlében - felelős szerkesztője Ravasz László - Berde Mária olvasói
leveléhez Ravasz László fűzött pár velős mondatot.29 A regény
(fikció) esztétikai értékeivel egyikük sem foglalkozott, hanem - akár Raab
Andor - egybevetették a fikciót és a valóságot. Mindketten visszautasították
a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanárairól és diákjairól festett negatív
képet. Mivel sem a Hartyányi-Kovács féle Szabó Dezső bibliográfia, sem
Nagy Péter monográfiája nem tud a cikkről, tehát gyakorlatilag ismeretlen,
Ravasz László sorai álljanak itt teljes terjedelmükben. Annál is inkább,
mert ekkortájt Fülep és Ravasz meghitt barátok voltak, tehát e pár sor
ebből a szempontból is érdekes: "Divatok az irodalomban épen úgy vannak,
mint boudoirokban. Móricz Zsigmond óta nem comme il faut dolog kálvinista
papnál elismerni, hogy esetleg józanéletű és intelligens ember. Szabó Dezső,
akinek kora ifjúságától kezdve első rangú élvezete volt az úrasztali kehelybe
belebuborékolni, kénytelen ezen a nyomon haladni, különben sohasem lehetne
»nagy író«. Azt, hogy háromszáz éven át a Bethlen-kollégium papnöveldéje
volt Erdély kultúrájának sporángiuma, Szabó Dezső sohsem fogja megérteni.
De ez neki baj.
Láthatjuk,
hogy Fülep kilógott a reformátusok közül is, mert ő a regényt csak regényként
bírálta, s ezért Ravasz Lászlóval ellentétben, nem tette szóvá a reformátusokat
ért támadásokat sem.
Táboron kívüliek
Az Erdélyi Szemlében Szentimrei
Jenő minden hibája és tendenciózussága ellenére a várva várt nagy regényt"
üdvözli Az elsodort faluban30, amely, akár Fülepet, őt
is Zola naturalizmusára emlékezteti. A faluábrázolását Eötvöséhez hasonlítja.
A regény bűnének és sikerének titka ugyanaz: irányregény. Pesttől távol,
jó szemmel veszi észre, hogy ez az irányregény megosztja a kulturális élet
szereplőit: a fővárosi sajtó egy része alábecsüli, a másik része kötelező
olvasmánynak tekinti. Méltatlankodik a budapesti sajtó kettős mércéjén:
Szabó Dezsőt most aszerint kezdik értékelni, hogy milyen volt az előélete,
milyenek az erkölcsei, bezzeg ugyanez a sajtó Ady magánéletét a zseni szabadságának
tekintette. Szentimrei itt Fülep nézőpontja felé közelít: sérelmezi a művészeten
kívüli szempontok előtérbe kerülését. De nem következetes. Pár sorral lejjebb,
a zsidókérdés kapcsán, Raab Andorhoz hasonlóan összeveti a regény valóságát
a történelmi valósággal. Fájdalmas, de igaz történetnek tartja, hogy a
háború a falut elsodorta, a zsidót pedig meggazdagította. Hűen az erdélyi
hagyományokhoz, higgadtan nyúl ehhez a kényes kérdéshez: mindkét tábor
félremagyarázza Az elsodort falu "becsületes, merész igazságait",
az is amelyik antiszemita kirohanást lát benne és elítéli, s az is, amelyik
éppen ezért dicséri. A fajszeretettől izzik minden szava, de nem "Istóczy
Győző antiszemita hecclobogóját ragadta fel most egy új kéz." Szentimrei
azon kevesek közé tartozik, aki nem Szabó Dezső pálfordulásának tartja
ezt a könyvet, a modern Szabó Dezső nem lett itt egyszerre sötét és konzervatív
- mondja. Prózája erőtől duzzadó, gazdag. A rejtvényt Szentimrei is játszi
könnyedséggel oldotta meg: ráismert Ignotusra, Hatvanyra, Balázs Bélára,
Adyra.
A Tavaszban,
Tabéry Géza rövidéletű nagyváradi folyóiratában, Agárdi László kritikája
látott napvilágot.31 Nem is kritika volt ez, hanem a regény
iskolás tartalmi ismertetése, jámbor, hazafias elmélkedésekkel, magyarázatokkal
kísérve.32 Jókai óta ez a legnagyobb hatású és szabású magyar
regény, a nagy orosz regényírókra emlékeztet. Hatása nemcsak költői, hanem
politikai is. Agárdi nem érzékeli a regény esztétikai buktatóit, sőt, a
problémák felismeréséig sem jut el. Érdekfeszítőnek tartja a Szabó Dezső
életfelfogását kifejtő fejezeteket, s fel sem merül benne, hogy a művészi
színvonal rovására mehet, ha ennyire élesen különválasztható az író és
regénye szereplőinek véleménye. Agárdi szinte szakrális könyvként olvasta
Az elsodort falut, a regény minden lapja "útmutatás és bátorítás
a homályba burkolt jövő felé".
Cholnoky László
a Pesti Futár nevű pletykalapban dorongolta le a regényt.33
Főként Szabó Dezső stílusát kárhoztatta, magyartalanságait pécézte ki.
Írása Fülep és Kosztolányi cikkének a keveréke. Megvannak benne a Fülep
cikkére jellemző, általánosságok szintjén mozgó lesújtó megállapítások,
de Kosztolányihoz hasonlóan kihalászott néhány aranyköpést is. Van a regényben
ragyogó aforisztika, tüneményes megfigyelések, néhány gyémántból köszörült
jelző, s ezeken kívül ólomszürke unalompocsolyák, üres szószátyárkodás,
sok-sok prepotens póz, nyegle affektáció, lehetetlen magyarság, kibicsaklott
szófűzés - eddig Fülep stílusában. Majd, akárcsak Kosztolányi, kóstolót
is ad a nyelvi ficamokból. A regénnyel semmilyen más szempontból nem foglalkozik.
*
Ha a két véglettel - Szabó Dezső rajongói,
illetve Raab Andor - nem számolunk, a korabeli kritikának eléggé egyöntetű
a véleménye a regényről. Elismerik értékeit, nagyratörő szándékát, de kivétel
nélkül mindenki látja az esztétikai megformálás egyenetlenségét. Lényegében
mindenki ugyanazt mondja, mint Fülep, pontosabban Fülepnek egyetlen olyan
kifogása sincs, amit más ne tett volna szóvá. Ezt igazolja Szabó Dezsőnek
regénye második kiadása elé írt előszava. November 30-án, tehát még mielőtt
Fülep cikke megjelent, számba vette, a művét bíráló megjegyzéseket: "1.
Szép, de nem regény. 2. Rossz a szerkezete és nincs főhőse. 3. Ismert közéleti
alakok szerepelnek benne. 4. Böjthe János valószínűtlen Jókai-féle alak.
5. Túlozza az élet sötét színeit. 6. Morált sértő jelenetek vannak benne.
7. Nyelve túlmesterkélt, fárasztó, vagy: túlspontán, rendezetlen, zsúfolt.
8. Irányregény."34 Fülepnek nem volt ennyi kifogása! Tehát cikke
tartalma senkit sem érhetett meglepetésként. Meglepetést az okozott, hogy
Fülep merészelte írni. Az ő személye és stílusa volt az oka, hogy a bírálók
közül csak neki támadtak kellemetlenségei. A recenzensek között ugyanis
egy sincs, aki a proletárdiktatúra alatt oly fontos tisztségeket töltött
volna be, mint ő. Aki a kommün alatt sürgött-forgott, a bukás után vagy
vezekelt, vagy hallgatott. Fülep viszont úgy viselkedett, mintha misem
történt volna. Kihívó, szókimondó stílusa olaj volt a tűzre, felbőszítette
Szabó Dezsőt és az új kurzus híveit. Még egy lényeges különbség van Fülep
és az összes többi recenzens között. Fülep értette Szabó Dezső mozgatórúgóit,
látta a regény esztétikán kívüli jelentőségét, ki is mondta ("És tekintettel
kívánnék lenni a rettenetes, bizonyára mélyen és őszintén átérzett elkeseredésre,
a tőlem semmiképp sem idegen fájdalomra a magyarság sorsa felett."), de
erre nem pazarolt szót, mert ezzel ő elvből nem volt hajlandó foglalkozni.
Azzal is tisztában volt, hogy 1919-ben egy ilyen cikkel mit von a fejére,
de nem törődött vele. Honnan, miből merítette ezt a konok erőt? Eleven
vallásos hitéből. Nem az emberek óhajának kívánt megfelelni, hanem a belső
hangnak, az isteni parancsnak engedelmeskedett: "tartozom az igazsággal
annak, aki kéri tőlem, ha olyankor is adtam, amikor nem óhajtották." Az
ateista kommün funkcionáriusa nem akart, s nem is bújt ki a bőréből: eleven,
személyes hite ebben a cikkében is tetten érhető.
Ha Fülep cikke
nem Fülep neve alatt jelent volna meg, nem kavart volna ekkora vihart.
Pontosabban, ha Fülep nem az 1918-1919-es múlttal a háta mögött írta volna
meg, akkor sem idézett volna elő ilyen dühös támadást.
A cikk hatása és
következményei
Fülep cikkére dühös ellentámadás volt
a válasz. A Gondolat január 1-i számában Pápua álnéven Fülep
Lajos a toreádor (sic!) című cikk jelent meg.35 Nem tudjuk,
hogy ki lapult az álnév mögött, de nyilvánvalóan személyesen ismerte Fülepet,
mert az ő szavajárásával levágó kritikát emleget. A cikket rossz szándékú,
de eszes, tájékozott ember írta. Azzal gyanúsítja Fülepet, hogy bértollnok,
zsidóbérenc. Fülep Babitsnak írt föntebb idézett levele egyértelműen cáfolja
ezt a rágalmat. Nem a Nyugat szerkesztői, hanem Fülep volt a kezdeményező
fél, s novemberben is Fülep kereste meg az újrainduló Nyugatot,
egészen pontosan Fenyő Miksát, a kész cikkel.36
Szakmai kérdések
helyett Pápua Fülep válásának részleteit teregeti ki, sűrűn potyogtatja
magánéletére vonatkozó bennfentes értesüléseit. Ez azt sejteti, hogy Pápua
talán nem is Fülep, hanem inkább Erdős Renée ismeretségi körébe tartozhatott.
Pápua azt is sérelmezi, hogy a felelősségrevonás helyett, Fülep újra a
külügyminisztérium szolgálatába állhatott.
Fülepet nemcsak
sajtóbeli, hanem nagyon kézzelfogható támadás is érte. Szabó Dezső darutollas
fogdmegekkel naponta kerestette a lakásán, s ezek elől a zaklatások elől
menekült el Itáliába külügyi szolgálatba.37 Nagy Péter úgy tudja,
hogy kritikája megjelenése után Fülep hosszabb ideig nem alhatott otthon,
mert a különítményesek vadásztak rá.38 A fővárosban több szabadcsapat
is önkényeskedett 1919 végén. Ezek a félkatonai alakulatok főleg zsidó
érdekeltségi körbe tartozó klubokat, intézményeket támadtak meg. Fülep
kritikája Az elsodort faluról 1919. december 16-án jelent meg. A
külügyminiszter december 25-én kérte fel olaszországi diplomáciai szolgálatra,
s ő december végén el is utazott. A darutollasok a közbeeső két hét alatt
kereshették. De egyelőre csak logikus feltevés, s nem dokumentumokkal igazolható
tény, hogy közvetlenül Szabó Dezső állt az akció mögött. A darutollasokkal
Fülep nem találkozott, s ha találkozott volna velük, azok nyilván akkor
sem nevezték volna meg felbujtójukat. Fülep tehát csak szóbeszédre, vagy
megérzésre alapozhatta állítását. Nem lehetetlen, hogy jó volt a megérzése,
de nem valószínű, hogy Szabó Dezsőnek ekkora befolyása volt. Az Ifjak
Szava már november 23-án védelmezni kényszerült vezérét39,
maga Szabó Dezső pedig december 11-én arra panaszkodott, hogy betiltották
fő orgánumát, az Ifjak Szavát, és a MOVE női osztályának nem tarthatta
meg az előadását: tiszavirág életű irodalmi vezérsége a végét járta.40
Az viszont
durva ferdítés, hogy részben a Szabó Dezső cikk miatt kellett vidéken meghúznia
magát.41
Szabó Dezső
is felvette a kesztyűt, íróhoz méltó bosszút állt Fülepen. Gál István figyelt
fel rá, hogy Havas tanár alakját az ő vonásaival ruházta fel 1926-ban,
a Segítség! című nagyregényében.42 A maróan gúnyos, gyűlölködésre
mindig kapható Szabó Dezső szokatlanul visszafogott, szelíd pasztellképet
fest kritikusáról: "...Havas tanár, akibe Párizs, Flórenc, Róma belemérgezték
a csak szépségben, csak esztétizálásban, csak kultúrában élés vágyát. Itt
tanár már tizenkét év óta. Itt, ahol az uccákat por és trágya fedik, ahol
naponta kétszer disznókonda sivít végig a házak közt, ahol vasárnap délután
hármonika a zene és ahol a patikusnak irodalmi véleményei vannak! Szenvedélyesen
veszi a könyveket, a képeket, a folyóiratokat: elbújtatja közéjük életét.
És ír, ír a fiókjának tanulmányokat, esztétikai méltatásokat: hogy nagyvárost,
tudományt és kultúrát hitessen maga köré. Nem jár sehova, lányra nem néz.
Csak ezek közé a titkos tüzű lelkek közé jön el néha, hogy kibeszélhesse
könyvekben felszívott lelkét."43 Ez az enyhe irónia talán arra
utal, hogy Szabó Dezső megbocsátott Fülepnek. De ha nem is bocsátott meg,
figyelt Fülepre, igazolható, hogy egynémely cikkét olvasta.
Újra diplomáciai
szolgálatban, újra Rómában
Fülep 1919. augusztus 6-án érkezett
vissza a fővárosba a Nógrád megyei Rétságból, ahol a kommünt átvészelte.
Már várta a Külügyminisztérium sajtófőnökének a levele, amely azonnal a
minisztériumba rendelte.44 Nem tudjuk, hogy ki volt ez a sajtófőnök,
mert augusztus 6-a éppen a Friedrich-Csilléry puccs, a jobboldali hatalomátvétel
napja. Vajon Fülepet a Friedrich-kormány külügyi sajtófőnöke rendelte be,
vagy a korábbi baloldali Peidl-kormányé? Mindenesetre munkába már a jobboldali
kormány alatt állt. Hamarosan igazoló eljáráson esett át: "igazoltak; nem
kértem róla írást, nem kellett, restelltem volna..."45 1919 őszén
a Külügyminisztérium beosztottai két táborra szakadtak, s a két tábor között
rendkívül ellenségessé vált a viszony. Azok a diplomaták, akik a kommunizmus
alatt eltávoztak, mert nem voltak hajlandók Kun Bélát szolgálni, a diktatúra
bukása után visszatértek a Külügyminisztériumba, s megengedhetetlennek
tartották, hogy a forradalmak alatt állományban maradt, kompromittálódott
kollégáik az ellenforradalmi rendszer szolgálatába szegődjenek. A vezető
tisztségekbe azonban a júliusban Kun Béla által elbocsátott, de addig a
vörös uralmat szolgáló, és szeptemberben a minisztériumba visszatért diplomaták
kerültek. Így fordulhatott elő, hogy az igazoló eljárásokat előíró szeptember
5-i körrendelet leszögezte: "A hivatalban a kommunista rendszer alatt való
továbbszolgálás ténye önmagában még egyénileg kifogás tárgyát még (sic!)
nem alkothatja, mint ahogy a rendelkezési állapotba vétel vagy a hivatal
elhagyása sem tudható be senkinek különös érdeméül."46 A "kompromittálódott"
tábor gondoskodott arról is, hogy ez az elvi iránymutatás a gyakorlatban
is érvényesüljön. A fegyelmi bizottságnak az elnöke, a másodelnöke és a
tagjai is olyan személyek voltak, akiket alkalmazott a Tanácsköztársaság.47
Ezek után az is érthető, hogy Fülep igazolása miért ment olyan simán. Helyzetét
az is könnyítette, hogy az igazoló bizottságnak tagja volt Dutka Ákos,
Fülep ifjúkori cimborája is.48 A bizottság másodelnöke pedig
Praznovszky Iván, Fülep közvetlen felettese volt. Illetve dehogyis érthető
ez a sima igazolás, hiszen a többi "kompromittálódott" bűne mindössze az
volt, hogy bár passzívan, bár tétlenségre ítélve, de Kun Béla tisztviselői
maradtak. Egy sem volt azonban köztük, aki Fülephez hasonlóan "vörös" egyetemi
professzori állást és különféle írószervezetekben tisztségeket is kapott,
s aki ráadásul még a nagy júliusi külügyi tisztogatásokat is megúszta.
Más intézményekben az igazoló bizottságok olyan részletkérdésekkel nem
bíbelődtek, hogy a "vörös" professzor Assisi Szent Ferencről prelegált.
Mások esetében a puszta tény, hogy a kinevezést elfogadták, már elegendő
ok volt az állásvesztésre. Fülepnek szerencséje volt, megúszta a számonkérést,
de magabiztossága - "igazoltak; nem kértem róla írást, nem kellett, restelltem
volna" - aligha indokolt.
Bár augusztus
elején sürgősen berendelték, talány, hogy dokumentálhatóan miért csak decembertől
volt a Külügyminisztérium sajtóosztályának szerződéses munkatársa. Nem
tudjuk mit csinált, miből élt a közbülső időben. Somssich József külügyminiszter
1919. december 25-én bízta meg, hogy utazzék Rómába, s teremtsen kapcsolatot
az olasz gazdasági körökkel, segítse elő a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok
újrafelvételét. Egyelőre nem tudjuk, hogy Fülepet ki ajánlotta erre a munkára.
Somssich előtt ismerősen kellett, hogy csengjen a neve, lévén ő maga is
műkedvelő művész: festett, szobrászkodott, kiváló karikatúrákat rajzolt.
Baráti körébe tartozott Ambrus Zoltán, Herczeg Ferenc, Bosnyák Zoltán.
Herczeg szerint nem is sejtették, hogy ez a bohém, nagyvilági művész egykor
tekintélyes diplomata és külügyminiszter lesz.49 A "művész"
Somssichnak pedig tudnia kellett a művészeti író és kritikus Fülepről,
hiszen Fülep Ambrus Zoltán lapjába is írt.
Maga Fülep
második olaszországi kiküldetését hányaveti módon azzal magyarázta, hogy
szigorú bírálata miatt Szabó Dezső ráuszította a darutollas fogdmegeket,
az író hívei életre-halálra keresték, barátai ezek elől menekítették Olaszországba.50
Elképzelhetetlennek tartom, hogy csupán a darutollasok zaklatása, tehát
egy magánügy elegendő ok lett volna Fülep újabb olaszországi kiküldetéséhez.
A Külügy elsősorban azért küldte Olaszországba Fülepet, mert rá volt szorulva
kitűnő olasz kapcsolataira. A diplomáciai életben ekkor vezető szerepet
játszó fajvédők - köztük Fülep közvetlen elöljárója, Eckhardt Tibor - élharcosai
voltak az olasz orientációnak, s szemükben életbe vágó kérdés volt, hogy
tengeri kikötőhöz jussunk: az olasz orientáció így kapcsolódott össze Fiume
kérdésével.51 Fülepnél keresve sem találtak volna alkalmasabb
személyt e politikai irányvonal képviseletére. Igaz, hogy az országot megszálló
román hadsereg világtörténelmi léptékkel mérve is példátlan fosztogatásai
következtében a román-magyar, és ebből következően a román-magyar-olasz
közeledés meghiúsult, s ez pillanatnyilag lehűtötte az olasz-magyar kapcsolatokat
is, de súlyos ellentét nem feszült a két ország között, a kapcsolatok bármikor
felmelegíthetők voltak. S nekünk erre szükségünk is volt, mert a nagyhatalmak
közül Magyarország ekkor csakúgy, mint Fülep egy évvel korábbi diplomáciai
küldetése idején, csak az olaszoktól remélhetett támogatást. Fülepet ezért
küldték ki. Az ország politikai érdeke nyilván nagyobb súllyal esett a
latba, mint az ő magánügye. Kétségtelenül kellett, hogy legyenek támogatói,
barátai is a Külügyben, akik felkarolták az ügyét, de az első az ország
érdeke volt. Útjára püspöke tudtával és engedélyével, és legmelegebb támogatásával
indult: "csak menjen, ez most minden másnál fontosabb"52.
Munkáját Eckhardt
Tibor, a külügyi sajtóosztály vezetője irányította és felügyelte. Eckhardt,
a későbbi neves kisgazda politikus, Gömbös Gyula egyik legközelebbi barátja,
ekkor a politikai paletta jobbszélső oldalán foglalt helyet. 1918 decemberében
- amikor Fülep az egyre inkább balra sodródó Károlyi-komány diplomatája
- Eckhardt a fajvédő Ébredő Magyarok Egyesületének alapítója és első elnöke.
Pár hónappal később a Horthy-féle Nemzeti Hadsereg Fővezérségének külügyi
referense volt és a titkos Etelközi Szövetség (Ex) alapító tagja. Az áthidalhatatlannak
tetsző ideológiai távolság ellenére Eckhardt a legnagyobb elismeréssel
szólt beosztottja 1920-as diplomáciai működéséről: "először is kitűnő bulletinjeiddel
kell foglalkoznom, melyek számba véve a tekintetbe jövő nehézségeket, igazán
a legnagyobb elismerésre méltók [...] Az olasz-magyar komité bámulatos sokoldalúsággal
felvetett eszméje bizonyára a legkomolyabb elbírálást igényli."53-
írta 1920. március 15-én.
Eckhardt,
s nyilván más vezető külügyminisztériumi tisztviselők is, megbíztak Fülepben,
de volt aki nem tért napirendre politikai pályája látszólagos fordulatán.
Ritoók Emma, értesülvén róla, hogy Fülep újra a Külügyminisztériumba került,
mozgósította Wolff Károlyt, az Egyesült Keresztény Liga befolyásos alapítóját
és ügyvezető elnökét, hogy járjon utána, vajon ez a megbízhatatlan ember
együtt sodródott-e vasárnapos barátaival a kommunizmusba. Wolff teljesítette
a kérést, de nem tudott Fülepnek ártani, mert "nagyon hatalmas pártfogói"
voltak.54 Elképzelhető-e, hogy Ritoók Emma információi pontosak? Kik lehettek
Fülep pártfogói? A kommün bukása után a tényleges hatalom a háttérből irányító
titkos társaságok kezében összpontosult. A legnagyobb, legerősebb irredenta
titkos társaság a Szegeden, 1919-ben alakult Etelközi Szövetség (Ex) volt.
Befolyásos tagjai közé tartozott egyebek között gr. Ráday Gedeon, Perényi
Zsigmond br., Bánffy Miklós és a "szegediek", köztük Eckhardt Tibor, Bajcsy-Zsilinszky
Endre, Gömbös Gyula. A másik nagyhatalmú titkos társaság a fentebb említett
Wolff Károly-féle szövetség volt, soraiban egyebek között Teleki Pállal,
Bethlen Istvánnal. Az 1922-es választásokon a két szövetségnek vagy hetven
tagja került be a parlamentbe.55 Ezek a titkos társaságok mindenről tudtak,
közvetlenül befolyásolták a kormányzót és a miniszterelnököt, szó szerint
élet-halál urai voltak. Az ő akaratuk ellenére Fülep aligha léphetett volna
újra diplomáciai szolgálatba. Ebből kifolyólag nem valószínű, de teljességgel
nem zárható ki, hogy Fülepnek volt kapcsolata a titkos társaságokhoz. Mai
ismereteink szerint ilyen kapocs lehetett Göde Lajos szekszárdi
lelkész, Fülepnek meghitt, jó barátja az 1920-30-as években. Göde tagja
volt az Etelközi Szövetségnek, s 1922-ben a titkos társaság őt szerette
volna látni a protestáns tábori lelkész posztján.56 Bár Fülep
közbenjárt Göde tábori lelkészi kinevezése érdekében Ravasz Lászlónál57,
ez csak feltevés, mert nem tudjuk, hogy Fülep és Göde ismerte-e egymást
1919-ben. Sőt, azt sem tudjuk, hogy Fülep tisztában volt-e barátja titkos
társaságbeli tagságával.
Mindenesetre
kivételes eset volt, hogy egy "októbrista", akit a kommunisták is alkalmaztak,
s nem is csak diplomáciai pályán, pár hónapra rá az antikommunisták diplomatája
legyen. Ráadásul kinevezése előtt kilenc nappal, december 16-án jelent
meg gyilkos bírálata Szabó Dezső kurzus-műnek számító regényéről a "nemzetietlen"
Nyugatban. Akkor egy külügyi állás elnyeréséhez aligha lett volna
elégséges ajánlólevél pusztán a kitűnő olasz kapcsolatok megléte. Az ideológiai
megbízhatóság legalább akkorát nyomott a latban. Tovább bonyolítja a helyzetet,
hogy Fülep élete végéig tiszta szívből megvetette az "ébredő magyarok"
sötét korszakát.58 Tehát nemcsak azt a kérdést kell feltennünk,
hogy az "ébredők" miért alkalmazták Fülepet, hanem azt is, hogy Fülep miért
szegődött a szolgálatukba? Egészen bizonyos, hogy nem köpönyegforgatásból!
Ha köpönyegforgató lett volna, a megváltozott politikai helyzetben nem
engedte volna megjelenni nyáron írt Szabó Dezső-cikkét, s főként nem fejelte
volna meg az "öngyilkos" bevezetéssel. Inkább a baloldalért dobogott a
szíve, de szívvel-lélekkel nem tartozott egyik táborba sem. Nem politikai
szekértáborokhoz igazodott, nem politikai érdekek vezérelték: bajba jutott
hazáján igyekezett tőle telhetőleg segíteni.
Két forrás
szerint is Fülep 1920. április 12-ig, Nemes Albert gróf római követté való
kinevezéséig, teljhatalmú megbízottként dolgozott, minden külügyi teendőt
maga végzett.59 Egy harmadik forrásban viszont ennek némileg
ellentmondó adat szerepel. E szerint Rómában már 1919. november 16-án nyílt
magyar képviselet, s vezetésére Nemes gróf, volt császári és királyi követ
kapott megbízást,60 tehát Fülep legföljebb másodhegedűs volt.
Viszont Eckhardt Tibor fentebb hivatkozott április 12-i levelében félreérthetetlenül
fogalmaz: arra kéri Fülepet, hogy eredetileg teljesen önálló hatáskörét
ezentúl legyen szíves Nemes gróf irányításának alávetni.61
Az ellentmondás megoldása talán az lehet, hogy a grófot 1919 őszén megbízták,
de a hivatalos teljhatalmú kinevezésére következő év tavaszáig kellett
várni. Mindenesetre Fülep minden nehézség ellenére is eredményesen dolgozott,
szerkesztette a L’Ungheria. Rassegna settimanale economica e politica
című lapot, melynek összesen kilenc száma jelent meg. Nehézséget az okozott,
hogy Fülepet a "világtörténelem legnagyobb" isiásza ledöntötte lábáról.62
Ha leszámítjuk Fülepnek a rá jellemző túlzását, isiásszal, lázasan lapot
szerkeszteni, részben írni, tárgyalni, embert próbáló feladat lehetett.
Római lapszerkesztői működése nem maradt titok a hajdani vasárnaposok előtt
sem. 1920. május 16-án, Bécsben, Balázs Béla a következőt jegyezte fel
naplójában: "Vajon, hogy gondol a »Vasárnapra« a két renegát: Ritoók Emma
és Fülep Lajos, aki most Rómában van, a Horthy-kormány propaganda-lapját
szerkeszti."63 Valójában csak Ritoók Emma fordult élésen szembe
a forradalommal, Fülep csak ímmel-ámmal. S Fülep nem is Horthy, hanem hazája
propagandistájának szegődött el Rómába. Értékrendje nem nagyon idomult
a jobboldali elvárásokhoz, megmaradt függetlennek.
Római tevékenysége
idején, 1920 tavaszán, az olasz-magyar kapcsolatok újra megélénkültek.
Olaszország nagy mennyiségű hadianyagot szállított Magyarországra, s az
angolokkal karöltve a béketárgyalások zárt ülésein is síkra szállt az igazságosabb
magyar határokért. A később a békeszerződéshez csatolt, ún. Millerand-féle
kísérőlevél, amely elvben lehetővé tette a határok jövőbeni módosítását,
a közös olasz-angol kezdeményezésnek köszönhető. A magyar diplomácia tehát
eredményesen dolgozott, de arról semmiféle adat, dokumentum nincs a birtokunkban,
hogy Fülepnek milyen szerepe volt az olasz-magyar közeledésben. Az azonban
bizonyos, hogy az olaszokat újra inkább a világpolitikai helyzet változása
fordította felénk. A szovjet-oroszországi hadszíntér vészesen közeledett
Románia felé, s ezért Bukarestnek hirtelenjében megint fontos lett a Róma-Budapest-Bukarest
tengely. Az olasz politika pedig kihasználta a lehetőséget, s újra megkísérelte
az egy évvel korábban kudarcba fulladt háromoldalú tárgyalásokat felújítani.
Fülep 1920.
június 20-ig dolgozott a külügyminisztérium sajtóosztályának előadójaként
Rómában, majd hazatért. Szerződését - nem tudjuk, hogy milyen okból - csak
október 15-én bontotta fel64, s két napra rá, a szeptemberben
letett második lelkészképesítő vizsga birtokában, megkezdte lelkészi hivatását
egy parányi, különös nevű Tolna megyei faluban: Medinán. Életének új szakaszába
lépett.
Jegyzetek
1 Gál István: Jegyzetek
Fülep Lajosról. In: G. I.: Bartóktól Radnótiig. Bp. 1973. 49.
2 Nagy Péter: Szabó Dezső.
Bp. 1979. 236.
3 Mátrai László: A
két világháború közötti korszak esztétikájáról. Művészettörténeti Értesítő,
1973. 2. sz. 122.
4 Bohuniczky Szefinek,
a szemtanúnak a kifejezése. In: B. Sz.: Emlékezés Szabó Dezsőre. Irodalomtörténet.
1958/1. 79.
5 Bodor Aladár: Szabó
Dezső: Az elsodort falu. Nemzeti Újság, 1919. október 2. 1.
6 A kor pálfordulásait
illusztrálandó jegyzem meg, hogy 1919 júliusában a szekszárdi tanároknak,
köztük Babits húgának, Bodor tartotta a kommunista átképző kurzust. Vö.
A vádlott: Babits Mihály. Dokumentumok, 1915-1920. Szerk. Téglás
János. Bp. Universitas Kiadó, 1996. 370.
7 A recenzensek között
feltűnően sok az erdélyi, vagy erdélyi gyökerű. 1919-1920-ból 26 recenzióról
tudunk, s ebből 9 erdélyi író tollából.
8 Bodor Aladár: Szabó
Dezső magyarságáról. Gondolat, 1919. október 5. 7-9.
9 Solymossy László: Szabó
Dezső: Az elsodort falu. Ifjak Szava, 1919. november 23. 12.
10 Palasovszky Ödön:
Az elsodort falu. I-II. Ifjak Szava. 1919. november 30. 13-14.;
Karácsony. 7-8. szám. 27-29.
11 Palasovszky Ödön:
Az elsodort falu. II. Ifjak Szava. 1919. Karácsony. 7-8. szám. 28.
12 -ly.: Az elsodort
falu". Uránia, 1919. április-december. 4-12. sz. 87-90.
13 A Gyulai-féle esztétikai
értékrend, a protestantizmus védelme, érzékenység az erdélyi román betörés
kapcsán, azt valószínűsíti, hogy "-ly" legifjabb Szász Károlyt (1865-1950),
az Uránia felelős szerkesztőjét rejti. Keresztnevének utolsó betűjével
írta alá cikkét. Gulyás Pál Magyar írói álnév lexikona (Bp. 1978.)
ugyancsak megerősíti föltevésünket.
14 [Császár Elemér] r.
r.: A pusztuló falu regénye. Budapesti Szemle. 1919. aug.-szept.
234-240.
15 Lendvai István: Szabó
Dezső regényéről. In: A harmadik Magyarország. Jóslatok és tanulságok.
Bp. 1921. 139. Első megjelenése: Új Nemzedék, 1919. december
16 Fülep Lajos: Magyar
művészet. Az első kiadás előszava. Bp. 1971. 19.
17 Igaz, hogy Zilahy
rövid ideig vörös katona volt, s a Kis Krónika főmunkatársa volt
a jobboldalinak bajosan nevezhető Krúdy Gyula is, ennek ellenére Kállay
Miklóst máshová, mint a jobboldaliak közé nem sorolhatjuk.
18 Kállay Miklós: Az
elsodort falu. Szabó Dezső regénye. Kis Krónika. 1. évf.
1. sz. 1919. szeptember 23. 15.
19 Bálint Aladár: Szabó
Dezső: Az elsodort falu. Corvina. 1919. július 20. In: Mindenki
ujakra készül..." IV. Bp. 1967. 640-642.
20 Raab Andor: Szabó
Dezső zsidótükre. Mese a magyar faj hullásáról és a zsidó honfoglalásról.
Múlt és Jövő, 1919. 6. sz. 4-5. Raab Andort nyilván befolyásolta, hogy
Szabó Dezsőnek és a Múlt és Jövőnek lovagias ügye volt egymással.
A Tanácsköztársaság napjaiban a Írói Választmány egyik ülésén Szabó Dezső
élesen kikelt a folyóirat ellen, mondván, hogy ebben a papírinséges időkben
értékes lapok nem tudnak megjelenni, bezzeg ez a "zsidó sajtpapír" akadálytalanul
megjelenik. Vö. Kassák Lajos: Egy ember élete. Bp. 1983. II. 587.
21 Juhász Gyula: Szabó
Dezsőhöz. Délmagyarország, 1919. szeptember 28. In: J. Gy. összes művei
6. Bp. 1969. 239-241.
22 Molter Károly: Szabó
Dezső: Az elsodort falu. Zord Idő, 1919. október 16. 126.
23 Irodalom és művészet.
Vasárnapi Újság. 1919. november 2. 29. szám. 340. A korabeli művész
körökben nem volt titok, hogy Schöpflin a cikk írója, Cholnoky László név
szerint hivatkozik rá. Vö. Cholnoky László: Elsodort falu. Pesti Futár.
1919. november 28. 13.
24 Pápua, a Gondolat
álnéven író szerzője azt állítja, hogy szóban, négyszemközt Schöpflin "nagy
dolognak" tartotta a regényt. Vö. Pápua: Fülep Lajos a toreádor.
Gondolat. 1920. január 8. 10.
25 Szaákh András [Laczkó
Géza]: Szabó Dezső az életben és az irodalomban. Auróra, 1920. január
1. 3-4.
26 Brisits Frigyes: Szabó
Dezső: Az elsodort falu. Katholikus Szemle, 1920. március. 34. köt.
III. füzet. 179-183.
27 Szabó Dezső: Visszatekintés
egy elmult harcra. Protestáns Szemle, 1920. 1-10. sz. füzet. 45.
28 Bogdán Gyula: "Elsodort
falu." Őrálló, 1920. február. 8.
29 Berde Mária: Levél
a szerkesztőhöz. Református Szemle. 1920. március 15. 38-39.
30 Szentimrei Jenő: Szabó
Dezső: Az elsodort falu. Erdélyi Szemle, 1919. november 2. 586.
31 Agárdi László: Egy
új történeti regény. Szabó Dezső: Az elsodort falu. Tavasz,
1920. 23. sz. 462-465.
32 A szerző talán Agárdi
László piarista tanárral azonos.
33 Cholnoky László: Elsodort
falu. Pesti Futár. 1919. november 28. 13-14.
34 Szabó Dezső előszava
Az elsodort falu második kiadásához. Ifjak Szava. 1919. november
30. 2.
35 Nem igaz, hogy sajtótámadások
érték, mindössze erről az egy cikkről tudunk. Vö. R. P. [Ruffy Péter]:
Fülep Lajos nyolcvanéves. In: Fülep Lajos emlékkönyv. Bp.
1985. 59.
36 Vö. Földi Mihály
levele Fülep Lajosnak. In: Fülep Lajos levelezése I. 400.
37 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. I. 631.
38 Nagy Péter: Szabó
Dezső indulása. Bp. 1958. 126.
39 Huzly Imre: Nem
adjuk Szabó Dezsőt. Ifjak Szava. 1919. november 23. 1.
40 M. V.: Szabó Dezső
kálváriája a lakásával és a románokkal. Gondolat, 1919. december 11.
21.
41 Zs. O. [Zsadányi Oszkár]:
25 év emigráció után megszólal Fülep Lajos, a zengővárkonyi református
pap, akit nem engedtek katedrához, mert megmaradt kommunistának. In:
Fülep Lajos emlékkönyv. Bp. 1985. 56.
42 Gál István: Jegyzetek
Fülep Lajosról. In: G. I.: Bartóktól Radnótiig. Bp. 1973. 49.
43 Szabó Dezső: Segítség!
Püski. Bp. 1997. 225.
44 Fülep Lajos személyi
iratai, életére vonatkozó dokumentumok. A fiumei kormánybiztosi működés
és a római kiküldetés kiküldetéssel kapcsolatos iratok. 1918-1920. MTAKK
Ms 4592/83.
45 MTAKK Ms 4592/83.
1930-ban a Külügyminisztérium ezért nem tudta igazolni Fülep forradalmak
alatti működését. Nagyon korrektül azonban hozzátették, hogy az igazoló
eljárásról jegyzőkönyvet nem találtak, de nem találtak olyan adatot sem,
amely szerint "magatartása kifogás alá esett volna". Fülepnek a pécsi egyetemi
habilitációs kérvényéhez volt szüksége az igazolásra.
46 Vö. Iratok a magyar
külügyi szolgálat történetéhez 1918-1945. Az iratokat válogatta, szerkesztette
és jegyzetekkel ellátta Pritz Pál. Bp. 1994. 420.
47 Vö. Pritz Pál: A
magyar külügyi szolgálat keletkezése és története 1930-ig. In: Pritz
Pál: Magyar diplomácia a két háború között. Tanulmányok. Bp. 1995.
41-42.
48 Vö. Iratok a magyar
külügyi szolgálat történetéhez 1918-1945. Az iratokat válogatta, szerkesztette
és jegyzetekkel elláttta Pritz Pál. Bp. 1994. 421. Dutka nevét tévesen
Duttkának írták, de kétségtelen, hogy róla van szó, mert 1919-ben sajtóelőadóként
itt dolgozott.
49 Herczeg Ferenc: Emlékezései.
A gótikus ház. Bp. 1985. 252.
50 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. I. 631. Kovács Ákos: Egy Fülep-dokumentum
története. Magyar Nemzet, 1985. február 4. 6.
51 Vö. Pritz Pál: A
fajvédők külpolitikai nézetei (1918-1936). In: Pritz Pál: Magyar
diplomácia a két háború között. Magyar Történelmi Társulat. Bp. 1995.
200., 202-203.
52 Fülep Lajos levelezése
II. Bp. 1992. 73.
53 Baranya Megyei Levéltár.
A Pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Rektori Hivatalának Iratai:
649/1931/32. In: 873/1931/32. sz. iratcsomó. Az Egyetemi Tanács 1931. február
25-én tartott VI. rendes üléséről felvett jegyzőkönyv. 8.
54 Évek és emberek.
Ritoók Emma visszaemlékezései. Második rész: 1919 március - 1919 vége.
132. OSZK, Fond 473.
55 Páter Zadravecz
titkos naplója. Bp. 1967. 129. skk.
56 Páter Zadravecz
titkos naplója. Bp. 1967. 87.
57 Fülep Lajos levelezése
II. Bp. 1992. 166.
58 Előszó a Magyar
művészet második kiadásához. In: Magyar művészet. Bp. 1971.
9.
59 Baranya Megyei Levéltár.
A Pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Rektori Hivatalának Iratai:
649/1931/32. In: 873/1931/32. sz. iratcsomó. Dr. Fischer Miklós pécsváradi
főszolgabíró levele Bozóky Géza rectornak. 1931. február 17. Ld. még:
Fülep Lajos levelezése II. Bp. 1992. 28.
60 Vö. In: Pritz Pál:
Magyar diplomácia a két háború között. Tanulmányok. Bp. 1995. 23.
61 Fülep Lajos levelezése
II. Bp. 1992. 28.
62 Fülep Lajos levelezése
IV. Bp. 1998. 421.
63 Balázs Béla: Napló.
Magvető Könyvkiadó. Tények és tanúk. Bp. 1982. II. 407-408.
64 Baranya Megyei Levéltár.
A Pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Rektori Hivatalának Iratai:
649/1931/32. In: 873/1931/32. sz. iratcsomó. Az Egyetemi Tanács 1931. január
28-i V. rendes üléséről felvett jegyzőkönyv. 4. |
|