Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 2002. 4.sz.
 
KIBÉDI VARGA ÁRON
 
Napló
 

Augusztus 12
- Egy púpos idősebb asszony izgatottan meséli apósomnak a strandon, hogy tegnap este belefulladt a tengerbe egyik hatvankétéves barátnője. Nagyon vallásos asszony volt, de három éve öngyilkos lett a férje, azóta nagyon megváltozott. Vasárnap délelőtt a mise végén még pénzt gyűjtött be a quimiac-i kápolnában, őt többször hívta azután, hogy jöjjön le vele a strandra, de neki nem volt kedve. "Most utólag, mondja, én ...elnézést, nem jut eszembe a szó ..." és sokáig dadog - "Coupable" (=bűnös), segítem ki végül. "Pontosan, köszönöm, ezt a szót kerestem." Bűnösnek érzi magát, de nem jut eszébe a szó. Freudnak mennyire igaza van.

Augusztus 13
- Amikor így írok a szövegszerkesztőn, az ablakommal szemben egy százéves fa, előtte egy szürke kőfal és azelőtt több mályvarózsa. Anyósom az én kedvemért ültette őket oda, mert azt hiszi, hogy a kedvenc virágom, pedig én csak azért emlegetem, mert szép a neve ("rose trémičre") és mert Nerval egyik legszebb versében szerepel.

Augusztus 14
- Amikor jön a dagály, a strandon sokan - gyerekek és felnőttek egyaránt - izgatottan nekiállnak és nagy szorgalommal építenek bonyolult homokvárakat olyan távolságra, ahol biztosra vehető, hogy a tenger hullámai hamarosan eléri és megsemmisíti őket. Ez a legtökélesebb sziszifuszi munka, jobb példa rá talán nem is akad. Miért szeretik annyira? Elképzelhető, hogy az embert nemcsak az vonzza, ha valami maradandót alkothat, hanem az ellentéte is, amikor tudja, hogy amit alkot, azonnal eltűnik?

Augusztus 17
- A francia patika különleges hely, nemcsak azért, mert egyben illatszertár is, tehát sok nő csak napolajért vagy parfümért jön, hanem azért is, mert a franciákat nagyon foglalkoztják a betegségek - ez a tévéhírekben is feltűnik - , nagyon szeretnek bajaikról beszélgetni. Patikába menni tehát esemény, itt Quimiac-ban a helyi patikában mindig sorban kell állni és rengeteget lát, és főleg hall az ember. Hirtelen megakad a szemem az előttem sorára váró férfi T-shirtjén: VIAGRA van ráírva nagy betűkkel, és hozzá egy gusztustalan rajz. A férfi hatvan év körüli lehet, pocakos, őszül és kopaszodik!

Augusztus 24
- A magyar nyelvtan néhány csodálatos szóval ajándékozta meg a magyar népet, olyan szavakkal, amelyeken sokáig el lehet gondolkozni: "igenév" (ige vagy név?), "helyhatározó" (hogy lehet egy helyet meghatározni?), és a legszebb: "fosztóképző". Képezni, azáltal hogy fosztok. Alkotni, azáltal, hogy rontok. Dekonstrukció. És közben éppen a legszélsőségesebb esetekben van szükségünk a fosztóképzőre: ehetetlen, verhetetlen, hihetetlen, végtelen! Lebontani azt, ami biztos, ami elfogadható, amihez hozzászoktunk. Életünk akkor gazdagodik, amikor megfosztjuk magunkat a biztonságtól.

Augusztus 25
- Augusztus 7-én bejegyeztem ide, hogy sok magyar közéleti személyiségről az utóbbi években derült ki, hogy hívő keresztyének, és ezt csak azért nem tudtuk, mert Kádár idejében erről nem volt tanácsos beszélni. A mai Le Monde írja, hogy Putyin is nagyon vallásos, rövid egyhetes szabadságát arra használta fel, hogy ortodox kolostorokat látogasson végig. Már KGB-ügynök idejében is hívő volt, anyja titokban megkereszteltette. Állítólag más KGB-sek, többek között Putyin akkori főnöke is, rendszeresen jártak abban az időben titokban gyónni. - A baj csak az, hogy az egyház - az ortodox különösen - szeret beleavatkozni a politikába, és általában nemcsak konzervatív, hanem nacionalista nézeteket képvisel (ezt sajnos Magyarországon is tapasztalhatjuk). Az ortodox egyház a nyugatellenes, szláv misztikát szítja és a Le Monde tudosítója szerint az egyik egyházi lap Putyint - már külseje alapján is! - Julius Caesarhoz hasonlította.

Augusztus 27
- Napok óta olyan szép az idő, hogy kétszer is kimegyek a strandra, egyszer délelőtt és egyszer délután. Délelőtt hátulról süt a nap, teljesen Franciaországban érzem magamat, körülöttem mindenki franciául beszél, rengeteget beszélnek. Délután viszont szemből süt a nap, a tenger vize visszaveri a napsütést, nézem a vitorlásokat és hirtelen erőt vesz rajtam valami melankólia és nosztalgia: az itteni kép mögött feltűnik egy másik, nagyon régi, talán gyerekkori kép, mintha a Balaton mellett lennék, ott nézném a napsugarak tükröződését. Csodálkozom, hogy körülöttem mindenki franciául beszél. Váratlanul egymásba tolódik két kép, a múlt és a jelen. Bizonyára ilyen élményei lehettek Marcel Proustnak, aki olyan sokat emlegeti a váratlan, nem szándékos emlékezet törvényszerűségeit.

Augusztus 31
- Készülünk vissza Amszterdamba, süt a nap és apály van, ez a legjobb pillanat, hogy még egyszer végigjárjam kedvenc utamat: Sorlock felé, az utat köztem és a tenger között régi arisztokrata kastélyok és egy szabadtéri szoborkiállítás szegélyezik. Aztán jobbra fordulok, elmegyek Kercabellec-be, ott a kis kikötőben, a kávéházban találkozom a falu alkoholistáival és írok egy verset. Gyönyörű, hihetetlen táj ez, amikor apály van. A távolban férfiak és nők lehajolva, guggolva keresnek csigát, osztrigát. Sorlocknál még a nappal szemben nézem őket, mind feketék, formátlanok, mintha állatok lennének. De amikor továbbmegyek, rájuk süt a nap és teljesen megváltoznak: visszanyerik színüket, emberek lesznek: férfi és nő, kövér és sovány, fiatal és öreg.

Szeptember 2
- Majdnem két hónap után megint visszaérkeztünk Hollandiába. Útközben Párizsban még gyorsan megnéztem két kiállítást (Dan Graham és Niele Toroni, akit Velencében is láttam és aki nagyon izgatja a filozófusok fantáziáját).

Szeptember 4
- Olvasom, hogy meghalt Panek Zoltán, a néhány éve Budapestre telepedett kolozsvári magyar író. A hetvenes években azok közé a ritka írók közé tartozott, akiknek autója volt és így 1974-ben együtt jártuk be két autóval és több baráttal Észak-Erdélyt és a Mezőséget. (Autója állítólag azért volt, hogy minden hétvégen átugorhasson Nagyváradra, ahol nagy szerelme, egy színésznő dolgozott). Én vele kapcsolatben elsősorban azokra az epikus, szenvedélyes és véget nem érő veszekedésekre emlékszem, amelyeket útközben Lászlóffy Aladárral folytatott.

Szeptember 6
- Mikes konferencia, Határ Győzőt kértük fel az idei Irodalmi Figyelő odaítélésére. Nem tudott eljönni, kazettán nézhetjük, amint felolvassa a laudációt. Szepesi Attila nyertes, akit kevesen ismernek. A kolozsvári Helikonban olvasok tőle egy interjút... Határ Győzővel!

Szeptember 8
- A Mikes Kelemen Kör a tanulmányi napokkal egybekötve ünnepli ötvenéves fennállását. A most már hetvenen felül járó alapító tagok közül heten voltak jelen, egyikük - Bánréti Fuchs Károly - külön átjött Kanadából. A jubileumi vacsorán több mint százan vesznek részt, köztük sok fiatal is. A nagykövet felolvassa egy államtitkár üdvözlő levelét, aki további jó munkát és - megint, ő is! - "jó egészséget" kíván mindenkinek.
 

Szeptember 11
- Lóránt mondja délután háromkor a mobil telefonon Párizsból, hogy kapcsoljam be gyorsan a tévét, mert történt valami Amerikában. Így egyenesben láthatom pár perc múlva, ahogy a második repülőgép belerohan a második toronyba és egy fél óra múlva azt is, ahogy rövid időközökben összeomlik a két torony. Milliók, milliárdok látnak valós időben egy minden horrorfilmet meghaladó borzalmat, a háborúnak egy új fajtáját, egy olyan háborútípust, amilyen eddig nem volt: ismeretlenek a világ leghatalmasabb országa ellen.
     - Új keresztesháború, most az arabok a Nyugat ellen? A CNN szerint mind a négy eltérített gépbe több terrorista szállt fel, köztük gyakorlott pilóta is. De el lehet-e képzelni olyan embert, aki résztvesz hosszú légi kiképzésen Amerikában csak azért, hogy később a szent ügy érdekében öngyilkos lehessen? Igenis el lehet, ti. úgy, hogy akiket mi terroristának nevezünk, magukat mártíroknak tekintik, a mártíromságra készülnek hónapokig, esetleg évekig. Egyenesen a paradicsomba kerülnek, ha megölik a hitetleneket. Két szélsőség áll egymással szemben: egyrészt a moszlim fundamentalisták, akik az amerikai társadalmat erkölcstelennek és perverznek tartják és éppen ezért meg akarják semmisíteni és másrészt amerikai youppik világa, ahol mindenki állandóan rohan és mindent csak pénzértéke szerint tud meghatározni. Európa, úgy érzem, e között a két szélsőség között helyezkedik el.
     Bin Ladent, az elsőszámú gyanúst, egyébként rokoni szálak fűzik a tálibok főnökéhez.

Szeptember 12
- A berlini parlamentben mindenki fekete ruhát visel, és egy képviselő bejelenti, hogy most egy új világrend kezdődik. Putyin is fekete ruhában beszél a tévén az oroszokhoz. A moszkvai amerikai nagykövetség előtt mintha még több lenne a virág és a könnyező asszony, mint másutt.

Szeptember 13
- A harmadik világban nem áll ki a sajtó egyértelműen az amerikaiak mellett. Sőt még egy argentin lap is kritikus: megemlíti, hogy pont szeptember 11-én volt annak is az évfordulója, hogy a chilei jobboldal az amerikai titkosszolgálat segítségével megdöntötte a törvényesen megválasztott baloldali Allende-kormányt.

Szeptember 14
- Megyek reggel félkilenckor újságokat venni a közeli vasútállomáson. A bejáratnál egy mosolygó fiatalember brosúrákat próbál osztogatni és hangosan üvölti, hogy itt a világ vége és mindnyájan a pokolba kerülünk.
     - A mai nap a gyász napja. Bush felszólít minden amerikait, hogy menjenek a templomba és imádkozzanak. Maga jár elől jó példával, a papok után ő is beszél. Mindenki feketében, de a nyakkendők körül már bajok vannak: az egyik magasrangú tisztviselő az első sorban erre az alkalomra piros nyakkendőt kötött. - A zászlók félárbócon minden nyugati országban. A francia elnöki palota udvarán most játsszák először az amerikai himnuszt. A zenekar elé járul Chirac elnök, egy magasrangú tiszt és az amerikai nagykövet. Chirac egy diszkrét kézmozdulattal jelzi az amerikainak, hogy maradjon egy lépéssel mögötte, a tiszttel együtt; elvégre ő az elnök, az első hely a protokoll szerint még ebben az esetben is egyedül őt illeti meg. Utána három perc csend a halottak tiszteletére (miért három?, máskor eggyel is megelégednek), és azután a két himnusz.

Szeptember 15
- A közösség ösztöneire apellálnak, ősi ösztönökre.
     - Érdemes megnézni, hogyan számol be egy-egy ország televíziója az amerikai eseményekről. Különösen a CNN és az európai tudósítók között tűnik fel a különbség. Az amerikaiak rövidek és érzelmesek, a nézők érzelmeire, könnyeire apellálnak, hosszabb, higgadtabb kommentárokat csak az európai adók hoznak. És ez nemcsak azért van így, mert a tragédia Amerikában történt, és az európaiak távolabb vannak.

Szeptember 16
- Egy szép századeleji villát tataroznak tőlünk párszáz méterre, végigmegyünk előtte, útban a most kihagyhatatlan, mindennapi nemzetközi sajtóért. A falra ki van téve egy tábla a vállalkozók nevével. Két Hollandiában teljesen ismeretlen név. Az építész: Kakes, a festő: Tates.
     - Bush összeült katonai tanácsadóival, hogy megbeszéljék a helyes stratégiát. Mindegyik kekiszínű egyenruhában, nyitott gallérral. A gyásznak vége, most a frontra készülünk.

Szeptember 19
- Brüsszel. Lóránttal ebédelünk egy olasz vendéglőben. A pincérnő barátságosan mosolyog, amikor hallja, hogy magyarul beszélünk. Kiderül, hogy kolozsvári és román, de vannak magyar barátai.

Szeptember 21
- A Libération interjút közöl egy ír származású katolikus pappal, aki megállás nélkül járja Manhattan utcáit, hogy beszéljen a hozzátartozóikat keresőkkel és a kimerült tűzoltókkal. Jó olvasni, a szeretet és a béke hangja. Szeretni kell mindenkit, még az ellenség is felebarát. A terrorizmus ellen harcolni más, mint bosszút állni. A kereszténység szerencsére már régen elhagyta azt a vallásokra gyakran jellemző első és intoleráns periódust, amiből az iszlám, úgy tűnik, még nem került ki teljesen.
     - Stefan George-est Amszterdamban. Elmegyek, mert tizenhat éves koromban nagyon szerettem, és ma már nem értem, miért. Talán csak a különös tipográfia miatt, meg azért, mert a főneveket ő kivételesen kisbetűvel írta? Könnyen elképzelhető, hogy ilyen külsőségek miatt, mert régi lelkesedésem titkára most se jöttem rá. Szépen olvassák verseit és bizonyára a legszebbeket választották, de én bizony most is modorosnak tartom. Távol áll tőlem az is, ahogy ő a költő szerepét látja. George szerint a költő vátesz, de nem közéleti, hanem ontológiai értelemben.
     - Csodálkozásomra a terem szépen megtelt, voltak talán kétszázan is. Sose hittem volna, hogy ebben a városban ilyen sok különös kinézésű, régimódi öltözetű és frizurájú férfi és nő található, öreg és fiatal egyaránt. Mintha kortársak lennének, mintha egy évszázaddal visszarepülnénk az időben. Elbűvölve néztem a termet, mintha hirtelen egy 1900 körüli irodalmi esten vennék részt.

Szeptember 22
- A mai El Pais megint csak azt írja Kafkáról, hogy "autor checo". Ezek szerint Bodor Ádám vagy Balla Zsófia román írók voltak mindaddig, amíg át nem költöztek Magyarországra, és csak azután lettek magyar szerzők? Szeretnék egy levelet írni a szerkesztőségnek Madridba, de nem tudok elég jól spanyolul.
     - Amerika teljesen megváltozik és itt két dolog érdekes. Egyrészt az egész világ megtudja, hogy milyenek az amerikaiak: közösségi érzés, pátosz, patriotizmus, másrészt végre az amerikaiak is megtudják, hogy nagyon sokan nem szeretik őket. Arrogánsnak tartják az amerikaiakat még a hozzájuk közelálló európaiak is, nemcsak az arabok.

Szeptember 23
- A Kalligram legújabb száma nagyszerű antológiát közöl középkori orvostudományi szövegekből. Marbodus Redonensis (11. század) a drágakövek szimbolikájával kapcsolatban azt írja a hiacintról: "A hiacint az ég arcával változtatja színét [...] Az apostol maga hiacint volt, és úgy alkalmazkodott, hogy mindenkinkinek mindene legyen; ezt mondva mindenkinek: mindeneknek mindenné lettem, hogy megtartsak mindenkit (1 Kor. 9,22)" A fordító hozzáteszi egy lábjegyzetben, hogy Károli Gáspár fordításában ez a mondat egészen másképpen hangzik: "Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket."

Szeptember 25
- Megkérem valamire egy volt tanítványomat, aki azóta maga is egyetemi tanár. Természetesen elutasít. Sejthettem volna, a féltékenység nála a klasszikus apagyilkos formát ölti. Eszembe jut egy régi történet. Amikor annakidején disszertációját előterjesztettem az évi legjobb szellemtudományi disszertációnak kiosztott tizenötezer guldenes nagydíjra és ő megnyerte, barátainak azt mesélte, hogy én ezt nem ő miatta tettem, hanem csak azért, hogy az én hírnevem növekedjék. A tizenötezer guldenből még egy vacsorára se hívott meg.

Szeptember 26
- Mindenki hevesen tiltakozik Huntington elmélete ellen, magyar politikus, holland újságíró, francia filozófus. Gyanús ez a nagy tiltakozás. Miért ne lehetne igaz, hogy a nagy kulturális ellentétek váltják ki a válságokat? A terroristák iránt csak olyan mohammedánban merülhet fel rokonszenv, aki a nyugati civilizációt materialistának és dekadensnek, az iszlám tanaival ellentétesnek tartja.

Szeptember 27
- "Történelmi időket élünk". Ezt a kifejezést én először akkor használtam és kezdtem megérteni, amikor a rendszerváltás után, Geremek, Klima és Konrád György jelenlétében felkértek Hágában - már nem is tudom, kik - egy rövid bevezető előadásra. A kifejezés ugyanis paradoxiális. Történelminek azokat a pillanatokat nevezném, amikor hirtelenjében megszűnik a történelem, nincs történelem. Nem tudunk a múltra támaszkodni, útmutatást kapni történelmi példák alapján. Minden felgyorsul és mindenki megváltozik. Az amerikai elnök kijelenti, hogy át kell vizsgálni az amerikai kultúra értékrendszerét és támogatni kell a távoli, szenvedő népeket, Putyin németül tart beszédet a berlini parlamentben, Blair retorikája Churchillre emlékeztet. Az oroszok a legmodernebb fegyverekkel látják el a tíz évvel ezelőtt ellenük harcoló, de most tálibellenes afgánokat és a volt szovjet köztársaságokban amerikai katonák állomásoznak.

Október 6
- Párizs. A Bon Marché áruházban veszünk egy cipőt, mellettem megy el Jean Tiberi, a botrányairól híres, korzikai származású volt polgármester. Délután zuhog az eső, de nem ülhetek a végtelenségig a Flore kávéházban, elindulok galériákat és könyvkereskedéseket nézni. Denise Renénél, aki a párizsi galériás világ nagyasszonya és akinek a tiszteletére nemrég külön kiállítást rendezett a Centre Pompidou, megint gyönyörű Soto látható. Arrébb Frank Horvát striptease fotói. A harmadik kerületben pedig Fabrice Hybert divatos, de érdektelen installációi. - Az irodalmi szenzáció pedig Robbe-Grillet. Nyolcvan éves, húsz év után újból írt egy regényt és osztogatja a mulatságos és agresszív interjúkat. Balzacot unalmas írónak tartja, szidja Philippe Sollerst és mélységesen sajnálja a középszerű és jelentéktelen Houellebecqet (aki egyébként egy pillanatra beugrott a Flore kávéházba, amikor ott ültünk). Houellebecq legújabb regényét szeptember 11-e előtt egyébként mindenki rettenetesen dicsérte. Főtémája a szexturizmus, amellett olyan durva dolgokat mond az iszlámról, hogy a párizsi mohamedán hitközség beperelte. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy idén ő fogja elnyerni a legelőkelőbb francia irodalmi díjat, a Prix Goncourt-t. Én mondtam Sophienek, hogy a New York-i terrortámadás után biztos nem ítélik oda ezt a díjat egy pornográf és iszlámellenes regénynek, így is történt. A mai francia újságok írják, hogy már az utolsó hat jelölt könyv listájáról is levették - ami teljesen szokatlan -, viszont utólag hozzátették Robbe-Grillet regényét, ami éppen ilyen szokatlan. Egy nyolcvanéves, jelentős, de eddig sohasem díjazott író lesz idén a nyertes?

Október 7
- Koraeste repülünk vissza Amszterdamba. Lille fölött lehettünk, amikor megindult az angol-amerika támadás a tálibok ellen. Otthon azonnal nézzük a tévét. Mutatnak egy katari kazettát Bin Ladenről, kísérteties. Pontosan úgy beszél, mint Göring 1943-ban. "Állandósítani kell a félelmet" az amerikaiakban, éljenek állandó szorongásban. A különbség, hogy Bin Laden közben állandóan Istent emlegeti. "Istennek hála, ledőlt New Yorkban a két felhőkarcoló." Egyébként állítólag a nácik is küldtek ügynököket New Yorkba, azzal a céllal, hogy robbantsák fel az akkori legmagasabb felhőkarcolót, az Empire State Buildinget, csak idejében lefülelték és kivégezték őket.

Október 9
- Flór Ede telefonál Dél-Franciaországból. Elolvasta legújabb tanulmányaimat és csodálkozik, hogy egyszer sem említem azt a három művészt, akik szerinte a legjentősebbek a huszadik században: Cézanne-t, Giacomettit és Morandit. Igaza van, különös, de én persze az utánzás és ismétlés dialektikájáról írtam, ott egyszerűbb példákra volt szükségem. - Utána persze mi is a politikai helyzetről beszélgetünk.
     - Egy francia újság írja, hogy a francia külvárosokban az utóbbi években mennyire megváltozott a viszony az iskolákban fiúk és lányok között. Külön csoportokban járnak, egymással alig van kapcsolat, a fiúk lekurváznak minden lányt - mesélik a lányok az újságírónak -, aki szóba áll velük, kedves hozzájuk. A lánynak szűznek kell lennie az esküvő pillanatában, aki szóba áll a fiúkkal, az csak kurva lehet. Az újságíró nagyon ügyel a politikai korrektségre, nem teszi hozzá, hogy ezek a külvárosi fiatalok túlnyomó többségben mohamedán családokból származnak.

Október 10
- A médiákat, különösen a televízióadókat, óriási felelősség terheli abban, hogy lassanként kialakul egy tömegpszichózis. Legszívesebben csak nyugtalanító eseményeket mutatnak, például azt, hogy Pakisztánban hány fanatikus mohamedán tiltakozik az amerikaiak és a saját kormánya ellen, de azt nem teszik hozzá, hogy a lakosság nagyobbik része támogatja a kormányt. Vagy azt nézhetjük, hogy Indonéziában, egy kétszáz milliós országban, hogy vonul fel háromszáz diák az amerikai nagykövetség előtt. És ha nincs hír Afganisztánból, ugyanezeket a képeket mutatják, sokszor két-három napon keresztül: az ismétlés egy retorikai alakzat, különösen alkalmas arra, hogy erős emocionális reakciókat váltson ki. Ugyanazt ismételni napokig, és mindenki nagyon ideges lesz. A terroristák pontosan ezt akarják, mintha a CNN is nekik dolgozna. Ami máskor híranyag, az most teljesen a háttérbe szorul, pl. a Nobel-díjak. De a háromszáz indonéz diák napokig tartó világszenzáció.

Október 11
- Esik az eső. Csodálatos digitális nap: 11-10-01! Ez november 30 után már nem megy. - Este nyilvános interjú Theo de Boer-ral, az egyik legismertebb holland filozófussal. Ő szerkesztette "az év száz legszebb holland verse" című antológiát, ezért először a költészetről tesznek fel neki kérdéseket. Egyetlen nyelven sem tudom elképzelni, hogy írnak száz jó verset egy évben, de véleményünk a költészetről egyébként is eltér minden ponton. Szerinte a versnek "ereje" kell, hogy legyen és a tömegnek kell, hogy szóljon. Arról, hogy a nyelv sohasem fedi a valóságot és hogy a (modern) költő pontosan ezt a szakadékot járja körül, egy percig sem beszél. A szünetben egy chilei énekesnő lépett fel, utána pedig más volt a téma: a filozófiáról és a hitről faggatták, itt már sokkal érdekesebb dolgokat mondott.

Október 12
- Mint tavaly ilyenkor Budapesten, most itt is huszonöt fok van, mintha nyár lenne. Még szél sincs.
     Szép idő: "Weh mir, wir sind’s toch." Tizenöt-tizenhat éves lehettem, amikor először olvastam ezt a Rilke-verset: Pontos fordítása talán úgy hangzik, hogy "Jaj nekem, mi vagyunk ezek mégis", de én a többesszámra se akkor, se azóta nem gondoltam: az egyén rettenetes ontológiai rádöbbenését éreztem ebben a versben. Gyakran eszembe jut. Megyek az utcán és hirtelen magamra gondolok, hogy igenis, ez itt én vagyok, én járom végig az életemet. A különös az, hogy majdnem mindig magunkon kívül élünk, másra gondolunk, terveinkre, szerelmünkre, most talán éppen Afganisztánra, de magunkra, arra, hogy én vagyok az, aki itt ül vagy jár, és erre vagy arra gondol: majdnem soha. "Weh mir, wir sind’s doch."