|
BABUS
ANTAL
Fülep Lajos az
1918-1919-esforradalmakban
II. rész
Az olasz-magyar
konföderáció terve
A korábban Magyarországgal ellenséges
Corriere della Sera hasábjain hiába jelent meg az országot kedvező
színben feltüntető interjú, Fülepnek nem sikerült eloszlatnia a személye
körül kialakult bizalmatlanságot. Február végén Charmant Oszkár bécsi követet
küldték az olasz fővárosba. Charmant, korábban a Károlyi-család ügyvédje,
közeli, személyes viszonyban volt Károlyival, de nem csupán ezért került
előtérbe. Fülep mellőzésének politikai oka is volt. A magyar-olasz közeledés
híre a párizsi békekonferenciára is eljutott és rosszallást keltett. Fülep,
a különmegbízott túlságosan szem előtt volt, Károlyiék ezért próbálkoztak
kevésbé feltűnően, a bécsi követségen keresztül folytatni a tárgyalásokat.1
Ezt a föltevést erősíti meg az is, hogy Charmant nem vitt új elképzelést
Rómába, ő is az olasz szövetség híve volt. Charmant is úgy vélte, hogy
az olaszokkal szövetkezve Magyarország megőrizheti függetlenségét és területi
épségét.2 Helyzetértékelése egy ponton tért el a Fülepétől:
a magyar-olasz szövetségbe be akarta vonni a románokat.3 Hogy
Károlyi tétovaságát, bizonytalankodását és Fülep tervét megérthessük, vizsgáljuk
meg alaposabban az olasz és a nemzetközi politikai helyzetet.
Az olasz
egység (1861-1871) létrejötte után Olaszország megerősödött, hódító étvágya
megjött, s a Mediterráneumot természetes befolyási övezetének tekintette.
Olaszország tagja volt a hármas szövetségnek, de ez nem zavarta abban,
hogy ne csak Észak-Afrikát és a kis-ázsiai partvidéket igyekezzen megszerezni,
hanem a Monarchia déli tartományaiból is szerette volna leszakítani Dél-Tirolt,
a Dodekanészosz-szigeteket, Albániát, Triesztet, Isztriát, sőt Fiumét is.
Miután pedig Olaszország elárulta egykori szövetségeseit, s az antanthoz
csatlakozott, még kevésbé volt szégyenlős. Olaszország Németország örökébe
kívánt lépni az egykori Monarchia területén, s határozott követeléseket
támasztott Ausztriával és az újonnan megalakult Jugoszláviával szemben.
Németország egykori helyére azonban nemcsak az olaszok pályáztak, hanem
a sokkal erősebb, s a délszláv népek mögé álló franciák is. Az olasz-francia
vetélkedés komoly feszültség forrásává vált a térségben. 1918 őszén az
olasz politikai életben a szlávellenes politikai erők kerekedtek felül,
s ezek az ország nagyhatalmi helyzetét mindenáron, erőszakos eszközökkel
is meg akarták erősíteni: nemcsak az Adrián, hanem Közép-Európában és a
Balkánon is vezető szerepre tartottak igényt. Olaszország ambícióiról találóan
mondta Bismarck, kicsit korábban: "Nagy étvágya volt és ugyanakkor gyenge
fogai."4 Franciaország azonban sokkal előnyösebb helyzetben
volt, mert Olaszországgal ellentétben nagyhatalom volt, a háború során
különleges kapcsolatokat alakított ki Csehszlovákiával, Romániával, Jugoszláviával,
ráadásul élvezte a "hazai pálya előnyét", hiszen a béketárgyalások helyszíne
Párizs volt. Olaszország és fő ellenségünk, a franciák érdekei tehát keresztezték
egymást.5 Az olasz törekvéseknek azonban nemcsak Franciaország
állt útjában, hanem a győztes hatalmak által létesített, születőfélben
levő Jugoszlávia is, amelyik a dalmát tengerpartot, lévén annak lakossága
délszláv, magától értetődően sajátjának tekintette. Ráadásul az antanthatalmak
1915. augusztus 18-i emlékirata a vitatott adriai terület egy részét Szerbiának
ígérte. Érdekei érvényesítése végett Olaszország szövetségeseket keresett
a térség államai között. Értelemszerűen olyan államok felé tapogatózott,
amelyektől az olaszok nem kívántak területet elcsatolni: Magyarország és
Románia felé. Ugyanakkor e két utóbbi országnak is érdekében állt a barátság
az olaszokkal, mert mindkettőnek területi vitája volt Jugoszláviával. A
Bánátra Romániának is és Jugoszláviának is fájt a foga, Magyarország pedig
a Szeged-Baja-Pécs vonaltól délre levő területek 1918. novemberi megszállása
miatt került szembe Belgráddal. A délszláv egységtörekvésekkel szembeni
magyar-olasz közeledés nem volt új keletű. Sonnino már 1915-ben ebbe az
irányba tapogatózott. Tisza István magyar miniszterelnök ekkor azt válaszolta,
hogy a magyar-olasz barátság nem irányulhat Ausztria, vagyis a Monarchia
ellen, mert "Magyarország csak Ausztriával egységben képezhet akadályt
az Adria keleti partjait fenyegető szláv áradattal szemben."6
1918 őszétől azonban Magyarország már önálló állam volt, nem fűzték szövetségesi
kötelezettségek Ausztriához, s ezzel az olasz-magyar politikai közeledés
elől elhárult az akadály. Ezt a közeledést volt hívatva elősegíteni Fülep,
s ezért egyengette oly előzékenyen az útját Grazioli. Fülep "ugyanis a
jugoszlávok békítése helyett a magyar-olasz konföderációnak volt a híve:
"nekünk bizony azokat kellett volna keresnünk, akiknek mi kellünk, nem
a jugoszláv-francia vonalat nyesztetni."7 - mondta öregkorában
is. Grazioli megígérte, hogy északi (bersaglieri) csapatokkal megszállják
Magyarországot, így biztosítva területi épségét.8 Grazoli tervét
a polgári politikusok is támogatták, s ha Magyarország területi épségét
nem is tudták volna biztosítani, az olasz csapatok budapesti jelenléte
valamelyest ellensúlyozta volna a franciák befolyását. Csapatokat - egészen
más célból - az amerikaiak is szívesen küldtek volna Pestre.9
Ők az egyre erősödő bolsevik befolyásnak szerettek volna gátat vetni, mert
az ő szemükben már a Károlyi-kormány is szélsőségesen radikális volt. Magyarország
megítélését a békekonferencián nagyon rontotta, hogy Károlyi nem lépett
fel eléggé erőteljesen a bolsevikokkal szemben. Ezért írta jelentésében
Fülep, hogy az amerikai csapatok budapesti jelenléte mind bel-, mind külpolitikai
szempontból nagyon hasznos lenne.10 A békekonferencia erőviszonyait
ismerve kétséges viszont Fülepnek az az állítása, hogy "Grazioliéknak akkor
volt annyi tekintélyük, hogy más helyzet elé állítsák a párizsi béketanácsot..."11
Nem volt! Az olaszok voltak a leggyengébbek, s politikai törekvéseiket
nemcsak legfőbb vetélytársuk, a franciák, de az amerikaik is ellenezték.
Károlyi
habozott, az olasz orientáció kínálta előnyök helyett inkább a jugoszlávokkal
próbált szót érteni, s a mögöttük álló franciák kegyeit kereste. Károlyi
nem akarta idő előtt elkötelezni magát az egymással versengő nagyhatalmak
közül egyik mellett sem, főleg nem az olaszok, a leggyengébb mellett. Meg
egyébként is főleg francia kapcsolataiban bízott. Másrészt a jugoszlávok
felénk tett lépéseit is túlértékelte, hiszen a jugoszlávokat nem az irántunk
érzett barátság vezette, hanem a félelem a teljes elszigetelődéstől. Ugyanis
szomszédjai (Románia, Olaszország) az elszigetelésére törekedtek. Valamint
úgy gondolták, hogy a Bánát sorsáról velünk könnyebb lesz megalkudni, mint
a románokkal.
Károlyi
ingadozott az olasz és jugoszláv orientáció között, taktikázott, de szűk
környezete inkább Belgrád felé fonta a szálakat. Tágabb környezetében és
az értelmiségi körökben azonban az olasz-magyar szövetségnek is voltak
hívei, sőt ezt a szövetséget ki akarták bővíteni egy harmadik taggal, Romániával.
Türr Stefánia, Türr Istvánnak, Garibaldi legendás magyar harcostársának
a lánya február végén Magyarországra érkezett, ő is azt hangsúlyozta, hogy
a nyugati hatalmakkal való megegyezéshez Olaszországon át vezet az út.12
Tisztán látta és az Új Nemzedék hasábjain kitűnően elemezte az olasz
orientáció előnyeit Gesztesi Gyula is.13 Volt szó róla, hogy
a Róma-Budapest-Bukarest tengely híve volt Charmant Oszkár is, aki február
22-én érkezett meg Rómába. Nem tudjuk, hogy találkozott-e az ekkor még
Rómában tartózkodó Füleppel, de az bizonyos, hogy hivatalos megbízólevelet
ő sem hozott neki, sőt - nem tudjuk, milyen csatornán - "felháborodás jött
a konfirmálás helyett: - Ki a külügyminiszter: Fülep vagy én?"14
Károlyi dühös volt, hogy Fülep nem a rábízott dolgot végezte el, s hazarendelte.
Fülep dacolva az úton rá leselkedő veszélyekkel hazaindult. A vonatot komitácsik,
zeleni káderek15 fosztogatták, s csak lélekjelenlétének és leleményességének
köszönhette, hogy ép bőrrel megúszta az utazást: "...két ízben úgy menekült
meg, hogy »Général français!« kijelentéssel felmutatott egy, a francia
antanttól kapott írást. »De még a lépem is röszketött!« - mondta tanítványainak
-, s amikor átért a Dráván, megölelte az első magyart, akit ért."16
A kalandos utazás után Károlyihoz ment, aki majdnem egy órán át olvasta
Fülep fejére a vádjait, s megkérdezte, hogy utóvégre melyikük a külügyminiszter.
Amikor Fülep szóhoz jutott, elmondta, hogy mit végzett, s bemutatta azokat
az újságcikkeket is, amelyek barátságos hangnemben szóltak rólunk. Fülep
emlékei szerint ekkor a következő párbeszéd játszódott le köztük: " - Tudja,
mit - szólalt meg Károlyi -, menjen vissza újra! - Hát ha talál még egy
olyan máriás huncutot, aki ezt az utat vállalja, végigcsinálja - felelt
Fülep - , de én nem."17 Ezért zsörtölődött L. Nagy Zsuzsa A
párizsi békekonferencia és Magyarország 1918-1919 című könyvének megfogalmazása
miatt, hogy őt Károlyi "elejtette" (64. l.): " - Dehogy ejtette. Ő nem
vállalta a további megbízatást."18
Diplomáciai
küldetéséből hazatérve, még megérkezése napján, március 3-án visszafizette
a külügyminisztérium pénztárába az útiköltségből megmaradt 7360 lírát.19
Ki tette volna szóvá, vagy ki tudta volna ellenőrizni, ha ezt a pénzt elkölti,
elherdálja, "elmulatja"? Senki. Diplomáciai munkáját kötelességnek, szolgálatnak
tekintette, s ezért egy krajcár fizetést se fogadott el, noha "zsugorgott".20
Ezek szerint diplomáciai szolgálatba lépésekor hiába állapították meg a
fizetését évi 18000 koronában, nem fogadott el pénzt. Ez az összeg, amit
havi részletekben előzetesen fizettek volna neki, átlagosnak mondható,
se nem sok, se nem kevés. Egy vezető állású tisztviselő éves fizetése 24000
korona volt ekkor. Fülep fizetése tehát az átlag alatt volt, s még azt
sem vette fel.
Mellesleg
a Károlyi-kormányra és diplomatáira éppen nem a takarékoskodás volt a jellemző.
A miniszterelnöki keret óriási mértékben megnőtt,21 Bédy-Schwimmer
Rózának, a svájci követnek, nehézségei támadtak az elszámolással is. Fülep
kilógott a sorból: nem pazarolt, magára csak a szükségest költötte.
A diplomáciai
út mérlege
1918. október 31-ig nem volt önálló
magyar külügyminisztérium, nem voltak önálló magyar követségek, mert a
dualista rendszer idején a külügy, a hadügy és a pénzügy közös volt. A
Károlyi-kormány egyik legsürgetőbb feladata volt az önálló magyar külügyi
apparátus életre keltése, hogy ne szoruljon harmadik ország közvetítésére,
ha akárcsak egy jegyzéket akar eljuttatni a nagyhatalmakhoz. A minisztertanács
november 9-én Károlyi Mihályt bízta meg a külügyminisztérium megszervezésével,
s a külügyminiszteri teendők végzésével. Fülep ezért címezte a jelentéseit
közvetlenül Károlyi Mihálynak. Fülep abból a szempontból is kivételnek
számított, hogy a diplomáciai kar nagy része a közös osztrák-magyar külügyminisztérium
munkatársaiból, főként arisztokraták közül verbuválódott. Ő teljesen új
ember volt az apparátusban.
Fülep élete
végéig büszke volt diplomáciai működésére, sikerére: "Valaki mondta is,
»abban az időszakban egyedül Fülep Lajos látott tisztán«."22
Ravasz Lászlónak öntudatosan írta: "Volt egy pár hét, amikor Magyarország
sorsa jóformán a kezembe volt letéve; arra, hogy föladatomnak miként feleltem
meg, úgy érzem, csak büszke lehetek."23 Távol áll tőlem, hogy
Fülep személyes érdemeit kisebbítsem, de úgy vélem, hogy itáliai sikerében
nagyobb szerepe volt Olaszország megváltozott politikai érdekeinek, mint
az ő sokszor hangsúlyozott személyes összeköttetéseinek. Jól mutatja ezt
esete Vasile Lucaciu román politikussal. A Corriere della Seraban
megjelent interjúja hatásáról Fülep önérzetesen így számolt be: "Jellegzetes
tünetként megemlítem azt is, hogy Basilio Lucaciu, az erdélyi oláh miniszter,
aki Itáliában állandóan a legféktelenebb propagandát fejti ki ellenünk,
a »Corriere«-ben megjelent interview-m után több ízben személyesen és telefonon
kereste az érintkezést velem, a szerkesztőségben nagyon elismerően nyilatkozott
az interviewról, velünk való »megegyezés«-ről beszélt, én azonban, mivel
közben már megkaptam a visszahívó parancsot és politikusokkal való tárgyalásokra
meghatalmazásom nem volt, kitértem kívánsága elől."24 Az interjú
valóban kitűnő volt, de a román politikust hirtelenjében nem ez enyhítette
meg irányunkban, hanem az, hogy éppen ekkor kezdődtek az olasz-magyar-román
szövetség kialakítására irányuló tárgyalások.25 A román politikust
nyilván utasították Bukarestből, hogy váltson hangnemet. Fülepet viszont
a kaotikusan dolgozó külügy elfelejtette erről tájékoztatni, s ezért interjúja
érdemének vélte a román politikus viselkedésében történt változást. Amendolával
alighanem ugyanaz a helyzet, mint a román politikussal. Irányunkban hirtelen
megváltozott, felkarolta a magyar ügyet, felajánlotta az általa szerkesztett
világlap hasábjait a magyar helyzet bemutatására. (Ha Fülepet nem rendelték
volna haza, még további cikkeknek adott volna helyet.) De ezt a fordulatot
valóban Fülephez fűződő barátsága idézte elő? Aligha. Hiszen Fülep saját
bevallása szerint is a Corriera és személy szerint Amendola "legnagyobb
ellenségünk volt, a nemzetiségi agitacionak megindítója és fő mozgatója."26
1918. április 8-án Rómában a Monarchiából származó nemzetiségi hadifoglyok
képviselői és a nemzetiségi emigráns politikusok nagyszabású kongresszust
tartottak. A kongresszuson részt vettek a jugoszláv, a csehszlovák és a
lengyel nemzeti bizottságok képviselői, valamint szerb és erdélyi román
politikusok is. Határozatban mondták ki, hogy a Monarchia nemzetiségei
nem kívánnak tovább a birodalomban élni, hanem létre kívánják hozni a saját,
önálló független nemzeti államaikat.27 Ezt a római kongresszust
Amendola szervezte, sőt főtitkára volt a "Comitato per le nazionalitŕ oppresse
dell`Austria-Ungheria"-nak. Elképzelhető, hogy ilyen előzmények után, mintegy
varázsütésre, néhány Füleppel folytatott beszélgetés után megvilágosul,
s belátja, hogy eddigi politikai irányvonala téves volt? Aligha. Fülep
kétségtelenül szuggesztív egyéniség volt, nagy hatással volt környezetére,
de miért nem érvényesült ez a szuggesztív hatása a háború alatt, amikor
Amendola ellenünk tüzelte a nemzetiségeket. Hiszen ebben az időszakban
sem szakadt meg köztük a viszony, a háború alatt is váltottak üzenetet,
csak személyesen nem találkoztak.28 Hajlok arra a véleményre,
hogy Amendola nem Fülep személyes hatására, hanem Olaszország jól felfogott
politikai érdekei miatt enyhült meg irányunkban. A történelmi egybeesések
legalábbis erre engednek következtetni. Amendola kiváló intellektus volt,
de gyakorlatiasabb gondolkodású, mint magyar barátja. Hazája napi politikai
érdekeit szolgáló újságíró volt, s nem idealista próféta. Amendola helyt
adott a magyar problémákkal foglalkozó cikkeknek, mert tisztában volt vele,
hogy Románia túlzott mohósága, mind nagyobb és nagyobb magyar terület elcsatolására
irányuló leplezetlen törekvése akadálya lehet az olasz-magyar-román szövetség
létrejöttének. Tudta, hogy e szövetség létrejöttének előfeltétele a román-magyar
kompromisszum Erdély kérdésében. Hangsúlyozom, nem Fülep érdemeit, diplomáciai
rátermettségét akarom kisebbíteni, csupán arra hívom fel a figyelmet, hogy
milyen szakadék tátongott az igazsághoz olykor saját hazája érdekei ellenére
is ragaszkodó Fülep, s a hazájuk iránt nagyon is elfogult olasz barátai
között. Fülep nem látta, hogy az olaszok machiavellista módszerekkel politizáltak.
Ez leginkább a szláv korridor kapcsán elfoglalt álláspontjukon érhető tetten.
Benešék és a franciák dédelgetett álma volt, hogy Ausztriától és Magyarországtól
elszakított területen folyosóval kötik össze Jugoszláviát és Csehszlovákiát,
a két szláv államot, s ezáltal Csehszlovákia tengeri kijárathoz jutott
volna. A nyilvánosság előtt olasz "szövetségesünk" védte a magyar érdekeket,
határozottan szembeszállt a tervvel, de a színfalak mögött bizalmasan közölték
Benešsel, hogy amennyiben Fiume olasz kézen marad, nem ellenzik a korridort.29
Az olasz
kultúra iránti rajongása elhomályosította Fülep politikai éleslátását.
Nem nézett szembe a tényekkel, hogy 1913-as olasz tárgyú politikai cikkei
megállapításáit mennyire nem igazolta a jövő. A Szláv veszedelem és
olasz barátság című cikkének fő tételeire - 1. az olasz politika hátat
fordított az irredentizmus romantikájának. 2. Olaszország "ma föltétlenül
megbízható, áldozatokra is kész, lojális szövetségese Ausztriának és Magyarországnak..."
3. az olasz politikusok tetteit az a szándék irányítja, hogy az "olasz
politikáról végleg letöröljék a kétszínűség és megbízhatatlanság vádját..."30
- egytől-egyig rácáfolt a történelem. Olaszország 1915. április 26-án Londonban
titkos egyezményt kötött az antanttal, s elárulva korábbi szövetségeseit
- Németországot és az Osztrák-Magyar Monarchiát - hadba lépett az antant
oldalán, mert új szövetségesei megígérték neki, hogy megkapja Dél-Tirolt,
a Dodekanészosz-szigeteket, Valonát, Triesztet, Isztriát, gyakorlatilag
az egész dalmát partvidéket és szigeteket. Később ez az igénylista még
Fiuméval is bővült.31 Az olaszok a XV-XVI. századbeli firenzei
másodkancellár klasszikus és hírhedt tanítását követve, nem keverték össze
a politikát a morális parancsokkal. Csak a mindenben az erkölcsöst, a nemest
kereső idealista Fülep hirdette makacsul még 1916-ban is a Konzervatív
és progresszív idealizmus vitán, hogy politika és erkölcs nem zárja
ki egymást. Fülep a jellegzetesen erkölcsi indíttatású magyar politikai
gondolkodás képviselője volt, csakúgy, mint többek között a ravaszt meghúzó
Teleki Pál.
Egy esetleges
olasz-magyar föderáció politikai kihatásait is alighanem túlértékelte Fülep.
Többször kifejtette tanítványainak, hogy "Az általa óhajtott föderáció
még a fasizmust is kiiktathatta volna. Nem kerülhetett volna sor Mussolini
föllépésére, demagóg, »birodalmi« követeléseire."32
Amíg Magyarország
sorsa nem dőlt el, az olaszok élénken érdeklődtek irántunk, s ebből nekünk
is származott hasznunk. Elég, ha csak arra emlékeztetek, hogy a vörös terror
napjaiban mily sokan köszönhették életüket a Guido Romanelli vezette olasz
katonai missziónak. Amint azonban érdekeik úgy kívánták, az olaszok hátat
fordítottak nekünk, s hamarosan legfőbb ellenségeink, a kisantant élére
állva próbálták érvényesíteni érdekeiket a térségben. 1921 nyarán pedig
Magyarország népszövetségi felvételét lényegében az olasz diplomácia torpedózta
meg.
Vegyes megjegyzések
az októbrista időszakhoz
A mindig szigorú és érzékeny Fülep
nem vette rossz néven Károlyinak külügyi tevékenységét illető szemrehányásait.
Látta Károlyi 1918-1919-es politikájának hibáit, de elnézően, higgadtan
nyilatkozott róla: "Eszesnek, gerincesnek tartja, kinek azonban nem volt
reálpolitikai érzéke, tapasztalata. Neki se meg társainak se: a becsületes
Berinkeynek, a szobatudós Jászinak. Ezért aztán a Károlyi-kormány cselekvésképtelen
volt, csak tanácskozott. A koalíciós arányokat vitatta, új és új rendeleteket
adott ki, közben nem volt hatalom a birtokában, mert az üvegházban nevelkedett
Károlyi akkor is gentleman akart lenni, amikor machiavellizmusra lett volna
szükség."33
Ebből az
értékelésből az is kitetszik, hogy Fülep Károlyiról kialakult képét nem
módosította Károlyi későbbi politikai pályája. Tanítványai előtt még a
60-as években is, amikor pedig már lehetett egyet s mást tudni Károlyiról,
szinte makulátlan politikusnak festette le: "Ő abszolút tisztességes volt,
de nem igazi politikus. Más körülmények közt talán kormányférfiúvá válhatott
volna, hiszen későbbi írásaiban bölcsebbé vált, akárcsak Kossuth az emigrációban."34
Az emberről is nagy rokonszenvvel nyilatkozott: "elismeri Károlyi jellembeli
értékeit. Már külsőre is jelentékeny figura volt. Látszott rajta, hogy
arisztokrata. Hatalmas szál ember, mégis teljesen lezser; olyan, aki bármit
vett magára, mindent méltósággal tudott hordani."35 Pedig Károlyi
1945 utáni felemás szerepének Fülep is szemtanúja volt. Nem vette észre,
nem tudta, hogy - a Károlyi iránti rosszindulattal aligha vádolható Fejtő
Ferenc szavait idézem - "...lelkes híve volt a szovjetbarátságnak"?36
Nem tudta, hogy 1947-ben Károlyi helyeselte a kisgazdapárti Kovács Béla
mentelmi jogának felfüggesztését és kiszolgáltatását a szovjeteknek,37
hogy még a Mindszenty elleni koncepciós-per idején sem mondott le követi
posztjáról?
Fülep nem
látott bele Károlyi jellemének rejtettebb mélységeibe, noha már 1918-ban
is sokak szemét szúrta "lezser" viselkedése. A számtalan példa közül csak
az 1918. novemberi belgrádi tárgyalására emlékeztetek, amikor térdharisnyában
és knickerbockerben jelent meg Franchet D’Esperey francia tábornok előtt.38
Ez közismert eset volt, nem úgy, mint az, hogy megvetéssel beszélt a parasztokról.39
Azokról a parasztokról, akiknek kápolnai birtokán földet osztott, s akikért
Fülep vidékre költözött. Bár a korabeli sajtó cikkezett róla, s később
maga Károlyi is bevallotta, úgy látszik, az erkölcsi kérdésekben szerfölött
kényes Fülep arról sem tudott, hogy a pacifista Károlyi óriási hasznot
húzott a háborús konjunktúrából.40 Még döbbenetesebb, amit szintén
maga Károlyi vetett papírra, hogy "a választójog hívei elkeseredtek, valahányszor
a katonai helyzet kedvezően alakult, viszont optimisták lettek, amikor
rossz hírek jöttek a frontokról."41 Tehát Károlyi hazája háborús
vereségét óhajtotta!
Sok hasonló
furcsa példát idézhetnénk Károlyi emlékiratából, de erre se hely, se szükség
nincs, s ennyiből is feketén-fehéren látszik, hogy Fülep Károlyi politikai
pályájának és jellemének inkább a fényes oldalát állította előtérbe.
A polgári
forradalom hónapjaiban s a rákövetkező években a politika egyik kulcskérdése
volt a királyhoz, a királysághoz való viszony. Legitimisták, szabad királyválasztók,
köztársaságpártiak hadakoztak egymással. Meglepően hangzik, de 1918. október
végén még csak kevesen akarták kikiáltani a köztársaságot. Sem a Nemzeti
Tanács, sem Károlyi nem akarta megszüntetni a királyságot. A szociáldemokraták
igen. A független értelmiségiek közül is sokan. Babits Éljen a köztársaság!
című kiáltványában szenvedélyesen síkra szállt a köztársaságért. Fülepnek
az államformával kapcsolatos véleményét illetően egyetlen mondata szolgálhat
támpontul. Tanítványa, Tolnay Károly "felségsértési pere" kapcsán, 1917
márciusában A jövő nemzedéke címmel írt, végül kéziratban maradt
cikkében olvasható: "nem vagyok republikánus, még kevésbé anarchista".42
Azt azonban nem árulta el, hogy milyen államforma híve. Azzal is számolnunk
kell azonban, hogy a rohanó történelmi események sodrában, 1918 októberére
Fülep véleménye megváltozott, s mint sokan mások, esetleg már ő is köztársaságpárti
volt.
Fülep itt-ott
elejtett megjegyzéseiből az is valószínűsíthető, hogy sok kérdést másként
ítélt meg, mint az őt diplomataként alkalmazó kormány politikusai. Ezekben
a körökben a Monarchiát gyakorta vádolták a nemzetiségek elnyomásával.
Fülep vegyes nemzetiségű vidéken nőtt föl, testközelből ismerte a kérdést,
s nem ismerte el, hogy "annyira rossz volt a régi Magyarország nemzetiségi
politikája, hiszen Torontál megyében az összes fontos tisztséget nemzetiségiek
töltötték be".43
Fülep az
oly sokak által gyűlölt Tisza Istvánnak, Károlyi legnagyobb politikai ellenfelének
a szerepét is némileg árnyaltabban ítélte meg, mint kortársai: "Elgondolta,
mi lehetett volna Tiszából, ha nem volna ilyen sötét barom. Mert Fülep
szerint akár nemzeti hőseink közt emlegethetnénk, ha azon a nevezetes koronatanácson,
ahol a háborút elhatározták, Bécsben, ő következetes marad. Az egyetlen
volt ugyanis, aki helytelenítette a háborút, bizonyítva a vereség elkerülhetetlenségét.
Végül mégis engedni kényszerült a többség akaratának."44 Már
önmagában az is nagy szó, hogy Fülep tudott Tisza koronatanácsbeli háborúellenes
kiállásáról, mert ez a tény a köztudatban még ma sem gyökeresedett meg.
De hogyan várhatta el tőle, hogy egyedül föléje kerekedjen saját királyának,
a magyar parlamentek, s a német szövetségeseknek? Hogyan győzhetett volna
egyedül ezekkel az erőkkel szemben?
Fülep Fiuméból
cikket küldött Hatvany Lajos lapjába, a Pesti Naplóba, de ez ne
tévesszen meg bennünket, ebből nem következik, hogy osztotta a báró nézeteit,
kultúrafelfogását. Hatvany szerint az ember mozgatója az egyéni érdek és
az önzés, a "legkisebb privát ügy jobban érinti az embereket, mint a legnagyobb
közügy"45, Fülep szerint viszont a kultúra áldozat: ő a közösségért
élt, ezért választotta a lelkészi hivatást is, s ezért vállalta a diplomáciai
munkát is.
A Tanácsköztársaságban
A Külügyminisztériumban
Miután március 3-án hazatért fiumei
és római diplomáciai küldetéséből, Fülep továbbra is a Külügyminisztérium
kötelékében maradt. A kommün kitörésének híre majdnem szó szerint a minisztérium
budai várbéli királyi palotájában, forradalom utáni nevén, a Nemzeti Palotában
érte. Az esetet Dutka Ákos mesélte el színesen, sőt némileg talán kiszínezve.
Dutka - ekkor szintén a külügyi sajtóosztály beosztottja - egy boros éjszaka
után, március 21-én reggel nagy lármára ébredt. A sajtóosztály előadói,
köztük Gesztesi Gyula, a későbbi párizsi sajtóattasé, Winkler Lajos, majdani
kereskedelmi miniszter és Fülep a kommunizmusról vitatkoztak. Fülep tartott
"roppant történelmi tájékozottsággal előadást a világtörténelem során lezajlott
kommunista kísérletek sikeréről és bukásáról."46 Dutka tőlük
értesült a kommunista hatalomátvételről. A történet bizonyára hiteles,
de egy nappal később kellett lejátszódnia, mert a Tanácsköztársaságot 21-én
este kiáltották ki. Március 22-én déli 12 órára Kun Béla külügyi népbiztos
összehívta a külügyminisztérium összes szolgálatban lévő és szolgálaton
kívüli alkalmazottját, s kilátásba helyezte, hogy mindenkit lapátra tesz.47
Fülep egy elejtett mondatából arra következtethetünk, hogy ezen a gyűlésen
ő is jelen volt: "Egyszer csak bejött Kun Béla, s elmondta, hogy proletárdiktatúra
van, akinek nem tetszik, föl is út, le is út."48 Kun azonban
egyelőre még nem váltotta be a fenyegetését. Fülep, a többi nem kommunista
alkalmazottal együtt, teljes tétlenségre kárhoztatva, a minisztériumban
maradt.49 Nagyobb tisztogatásra és személycserékre csak júliusban
került sor. A Tanácsköztársaság helyzete ekkorra mind bel-, mind külpolitikai
szempontból kilátástalanná vált, s az éleződő helyzetben Kun Béla megvált
a megbízhatatlan tisztviselőktől. Július 2-án 94, július 8-án pedig újabb
48 személyt bocsátott el. Fülep nem volt köztük, tehát nem sorolták a legmegbízhatatlanabbak
közé.50
Sőt, úgy
tűnik, hogy a kommün alatt Fülepnek megszilárdult a helyzete a Külügyminisztériumban.
Legalábbis erre utal, hogy szerződéses munkatársból április 4-én kinevezett
külügyi sajtóelőadóvá lépett elő. A Fővárosi Múzeumtól - ahonnan meghatározatlan
időre szabadságolták diplomáciai küldetése kezdetekor - ezért lépett ki.
Mint pénzügyekben mindig, ezúttal is kifogástalanul járt el. A Fővárosi
Múzeum kiutalta neki az áprilisi fizetését, de ő visszaküldte.51
A korabeli zűrzavarban aligha tűnt volna fel bárkinek is, hogy egyszerre
két helyről húz fizetést. Nem világos viszont, hogy sajtóelőadói kinevezése
ellenére, április 20-án kiállított étkezési jegyén miért titulálják továbbra
is kormánybiztosnak.52
A Kommün
idején végzett tényleges külügyi munkájáról mindössze egy sovány adatunk
van. Egyszer megfordult a vörös vezérkar székhelyén, a Hungária Szállóban,
s Kun Bélával tárgyalt a túszul ejtett külföldi diplomaták sorsáról. A
látogatás mély nyomokat hagyott benne, tanítványainak többször érzékletesen
ecsetelte. Kun Béla lábtekercses, forradalmi testőrök gyűrűjében jelent
meg, s a tárgyalás alatt az asztalon meg-megkoccant egy-egy kézigránát.
Nem tudjuk, hogy a vörösök mely külföldi diplomatákat fogták le, nem tudjuk,
hogy Fülep közbenjárása eredményes volt-e. Nem sikerült kideríteni, hogy
mikor történt az eset, s tényleg külföldi diplomaták érdekében járt-e el,
vagy a "jó krónikás szundikált el".53 Annyi biztos csak,
hogy a látogatásra április 16-a után került sor, mert a népbiztosok ekkor
költöztek be a Hungáriába.54 A zavaros, veszélyes éjszakai körülmények
miatt, feltehetőleg ez után a tárgyalás után vitte haza éjfélkor a Logodi
utcába Kun Béla autója: "Mondta is később a házmesterné: - Itt megy Kun
Béla huszárja."55 A házmesterné véleményén nincs miért megütköznünk,
minden autón közlekedő ember olyannyira gyanús volt, hogy Kozma Miklós
szerint: "Aki ma autón járhat, az minden további különösebb bizonyíték
nélkül kötelet érdemel."56 Fülep csak egyetlen egyszer találkozott
Kun Bélával, tehát ekkor kellett őt győzködnie, hogy folytassa a Károlyi
Mihály által 1919 februárjában elkezdett földosztást. Úgy vélte, ha kielégítik
a parasztok évszázados földéhségét, a parasztok megvédik az országot is,
a forradalmat is.57 A kommunista földosztás azonban elmaradt,
mert Kun Béláék fejében a kolhozosítás járt. Már az őszirózsás forradalomnak
is a földbirtok volt a központi problémája. Bár Buza Barna földművelésügyi
miniszter kijelentette, hogy a föld azé, aki megműveli,58 s
a földreform gondolatába mindenki, még a "reakció" is beletörődött, idő
hiányában érdemi, gyakorlati lépésre nem került sor. Károlyi Mihály elkezdte
ugyan a földosztást kápolnai birtokán, de ez elszigetelt jelenség maradt.
Fülep földkérdésről vallott nézeteit részleteiben nem ismerjük, de úgy
tűnik, hogy Móricz Zsigmonddal volt azonos hullámhosszon: "...végre kell
hajtani a földreformot. Ez megoldja a honvédelmet: a paraszt meg fogja
védeni a maga földjét."59 Hasonlóan gondolkodott Jászi Oszkár,
ő is a legszélesebb alapokon akart földosztást. Szemében ez inkább erkölcsi
kötelesség volt, mint gazdasági, de nagyon fontos volt neki a vele járó
politikai nyereség is. Ugyanis Jászi, aki jobban rettegett a feudalizmustól
és az ellenforradalomtól, mint a kommunista diktatúrától, a földosztás
révén kívánta elkerülni e két utóbbit.60
ATanácsköztársaság
alatti, az irodalom világán kívül eső életének csak egy-egy morzsáját ismerjük.
Tudjuk, hogy a monitorlázadás során majdnem pórul járt. Logodi utcai lakása
üvegerkélyén fehér ingben ülve kitűnő célpont volt, s kis híján lepuffantotta
egy gépfegyveres őrjárat.61 A monitorlázadás június 24-én volt,
tehát vagy aznap, vagy a következő napokban lőttek rá a vörösök. A tettesek
ugyanis csak a vörösök lehettek, mivel a monitorok mindössze a Hungária
Szállóbeli főhadiszállásra adtak le néhány sorozatot, majd leúsztak a Dunán.
Ebből az esetből is látszik, hogy milyen nagy volt a fejetlenség, milyen
olcsó volt az emberélet: a vörösök válogatás nélkül lőttek mindenre és
mindenkire. Ha a járőr pontosabban célzott volna, egy "vörös" egyetemi
tanárt terített volna le.
Fülep egyéb
mulatságos 1919-es részletekkel is szórakoztatta tanítványait. Mesélt "Cserny
Jóska két ágyújáról, mit folyton fölvonszoltak a Várba, a kommün Vérmezőn
legelő birkanyájáról, melyről megjegyezte valaki, addig tart a kommün,
amíg a birkák el nem fogynak."62 Ezek az anekdoták azonban semmivel
sem gazdagítják Fülep 1919-es szerepéről kialakult képünket.
Az irodalmi élet irányítói
között
A proletárdiktatúra 133 napja alatt
a kulturális életet irányító Közoktatásügyi Népbiztosság élén öt népbiztos
fordult meg, de a munka dandárját a szociáldemokrata Kunfi Zsigmond, és
főként a kommunista Lukács György végezte. A művészet egy-egy ágát a népbiztosság
ügyosztályai felügyelték. Az Irodalmi Ügyosztály vezetését Lukács legjobb
barátjára, Balázs Bélára bízta, de a legtöbb esetben ő maga mondta ki a
végső szót. Lukács közvetlenül a diktatúra kikiáltása után gyökeres változásokba
kezdett. Szovjet mintát utánozva a kulturális életet központi utasításokkal
kívánta irányítani, s meg akarta szüntetni a kultúra árú-jellegét. Gondolatmenete
a következő volt. Az írók a kapitalizmusban ki vannak szolgáltatva a könyvkiadók
kényének-kedvének. Ezt az állapotot meg kell szüntetni. Az írók ezután
állami alkalmazottak lesznek, havi fizetést kapnak, gondtalanul dolgozhatnak,
nem kell rettegniük a létbizonytalanságtól. Ezért az első lépésben el kell
dönteni, hogy ki számít írónak, ki jogosult a havi illetményre. Majd miután
az írókat számba veszik, a többi dolgozóhoz - a vasasokhoz vagy a textilesekhez
hasonlóan - ők is szakszervezetet alakíthatnak érdekeik védelmére.
Az Otthon
Kör baloldali írói már a Tanácsköztársaság kikiáltásának másnapján megalakították
az Írói Tanácsot. A "tanács" szó félreérthetetlenül jelezte a politikai
irányt: Írói Szovjet alakult, a következő tagokkal: Barta Lajos, Nagy Lajos,
Osvát Ernő, Kassák Lajos, Halasi Andor, Révész Béla, Bíró Lajos, Franyó
Zoltán, Rozványi Vilmos, Gallovich Károly (anarchista), Molnár Ferenc,
Móricz Zsigmond, Heltai Jenő, Karinthy Frigyes. Fülep nem volt köztük.
Nem is lehetett, hiszen nem járt az Otthon Körbe. Az Írói Tanács tagjainak
nagy része nemcsak a szocialista, hanem a kommunista eszmékkel is rokonszenvezett.
A Népbiztosság mégis ferde szemmel nézte, mert demokratikusan választott,
s nem kinevezett testület volt. A kommunisták rövid idő alatt mindent
központi irányítás alá vontak: a sajtót, a színházakat, a könyvkiadókat,
stb. Az írók féltették függetlenségüket, s ki így, ki úgy tiltakozott.
A legbátrabban és a legkorábban Szabó Dezső kürtölte világgá aggályait
a Nyugat április 1-i számában, Az egész emberért című cikkében.
Az írók próbáltak elébe menni az eseményeknek, s felsőbb utasítást nem
várva, április 1-én mintegy ötszázan sereglettek össze, hogy megalakítsák
szakszervezetüket. Az egybegyűlteket hideg zuhanyként érte a bejelentés,
hogy a népbiztosság a fejük fölött, a megkérdezésük nélkül, már kinevezte
az Írói Direktóriumot, az Írói Választmányt és a Kataszteri Bizottságot.
A Direktórium Lukács Györgyből, Balázs Bélából, Révész Bélából, Kassák
Lajosból és Komját Aladárból állt. A fekete leves azonban csak ezután jött.
A Választmány és a Kataszteri Bizottság nevében Osvát Ernő felszólította
a jelenlevőket, hogy "oszlassák fel a gyűlést s várják be a tanácskormány
hivatalos utasításait".63A Kataszteri Bizottság tagjai között
találjuk Fülepet is, de nem tudjuk, hogy ő maga részt vett-e a hamvába
holt, feloszlatott szakszervezeti gyűlésen. Jelen volt viszont Lukács György,
s kifejtette, hogy a szakszervezetbe csak azok kerülhetnek be, akik előzőleg
tagjai lettek az írói kataszternek, akiket a Kataszteri Bizottság írónak
minősített: "...különös figyelemmel ellenőrizzük azt, hogy csakis tehetséges
és hivatásos írót tartson el az állam. A kataszteri bizottság tagjai minden
pártérdeken felülálló független és objektív szempontból bírálják majd el
az egyes írók ügyét és ítéletükben megbízhat mindenki."64
A Kataszteri Bizottságban
A Kataszteri Bizottság döntötte el,
hogy ki lesz hivatásos író, s ki nem. Nem tudjuk, hogy mikor alakult meg,
de Márai Sándor - akkor szélsőbalos forradalmár - már április 3-án felsorolta
öt tagját: Babits, Barta Lajos, Halasi Andor, Osvát Ernő és Fülep.65
Tehát április elején még nem volt benne Kassák, a későbbi hatodik tag,
aki Osvát mellett főszerepet játszik majd. Lehetetlen, hogy Márai hebehurgyaságból
felejtette volna ki Kassákot, mivel ekkor eszmetársak (elvtársak) voltak.
Halasi megfogalmazása szerint a feladatok megoldására kiküldött húsztagú
bizottságon - hivatalos nevén az Írói Választmányon - belül az első a kataszteri
bizottság volt.66 Fogalmazása azt sejteti, hogy a Kataszteri
Bizottságot a Választmány küldte ki a maga soraiból. Ezt azonban Kassák
esete cáfolja: őt Reinitz Béla és Kunfi Zsigmond, a két szociáldemokrata
politikus kérte fel.67 Bár Kassák tagja volt a szociáldemokrata
pártnak, ő is és az aktivisták is radikálisabb nézeteket vallottak és szemben
álltak a szocialistákkal. Ez azonban akkor másodlagos szempont volt. Kassákot
minden bizonnyal Lukács hagyta ki az első körben, túlzott hatalmi becsvágya
és iránta érzett ellenszenve miatt. Kunfiéknak meg éppen azért jött kapóra,
hogy megnyirbálják Lukács és a kommunisták befolyását. A szociáldemokraták
és a kommunisták rivalizálása húzódott tehát a háttérben. Az elmondottakból
logikusan levonható az a következtetés, hogy minden bizonnyal Fülepet sem
választották, hanem kijelölték. Egyelőre nincs rá bizonyítékunk, de aligha
kétséges, hogy Lukács György juttatta ebbe a fontos tisztségbe, az irodalmi
élet irányítói közé. Félig-meddig kívülállóként került a nyüzsgő, szervezkedő
bizottságba, amelynek - Fülep kivételével - minden tagja részt vett az
októberi forradalom óta alakult valamelyik irodalmi szervezet, intézmény,
bizottság munkájában. A máskor háttérbe húzódó Babits a Hetilapírók Intéző
Bizottságának, a Nemzeti Tanács Közoktatásügyi Szaktanácsának tagja, a
Vörösmarty Akadémiának pedig alelnöke volt. Barta Lajos és Kassák szintén
tagja volt a Vörösmarty Akadémiának. Barta a Nemzeti Tanács Művészeti és
Szépirodalmi Szaktanácsában is tevékenykedett, Örvény című darabját
pedig januárban mutatta be a Nemzeti Színház. Osvát tagja lett az Otthon
Kör választmányának, az Alkotó Művészek és Tudományos Kutatók Szövetségén
belül alakult Kritikusok Szindikátusa elnökévé választotta, valamint bekerült
a Szocialista Irodalmi, Művészeti és Tudományos Társaság intézőbizottságába
és a korábban említett Írói Tanácsba is. Halasi szintén tagja volt az Írói
Tanácsnak, a Kritikusok Szindikátusában pedig ügyvezető titkárként dolgozott.
Fülep nagyon kilógott ebből a "tisztséghalmozó" társaságból. De ha ennyire
passzív volt, miért került be? Azért, mert ha jól meggondoljuk, a bizottsági
tagok közül Lukács elsősorban Fülepre támaszkodhatott. Babitsra, Osvátra
kevésbé, a többiek meg inkább Kassákhoz húztak. Bár 1918 végén Babits és
Lukács együtt szervezte a délibábos, pacifista Európa Lovagjai társaságot,
sohasem kerültek közel egymáshoz. Arról nem is szólva, hogy Babits bizonyíthatóan
nem járt el az ülésekre. A Direktóriumban mindössze egyszer jelent meg,
tehát jogosan feltételezzük, hogy a kataszteri üléseket sem látogatta sűrűbben.
Lukács és Osvát szembenállása pedig közismert tény. A névsorból az is kiviláglik,
hogy a Népbiztosság - ami jelen esetben valószínűleg elsősorban Lukácsot
jelenti - nem csupán a kommunista ideológia iránti hűséget, hanem a szakmai
érdemeket is szem előtt tartva válogatta ki a tagokat. Hiszen fontos feladatot
bízott a frissen végzett teológus Fülepen kívül Babitsra is, pedig ő a
diktatúra kikiáltása előtt tíz nappal kerek-perec visszautasította, hogy
belépjen a kommunista pártba, jóllehet Lukács és Balázs Béla személyesen
győzködte.68 Babits esete azért is említésre méltó, mert ha
Lukács és Balázs Béla győzködte a tőlük mind esztétikai nézeteiben, mind
emberileg távol álló Babitsot, nehéz elképzelni, hogy ne kapacitálták volna
Fülepet, közeli ismerősüket, majdhogynem barátjukat. Osvátot sem politikai
érdemeiért, hanem szerkesztői tehetségéért nevezték ki. Ezt még az Osváttal
folyton huzakodó Kassák is elismerte.69 Azt sem szabad azonban
elfelejteni, hogy a forradalmi hónapokban Osvát nevét adta szinte minden
baloldali írói megmozduláshoz. 1919 májusáig Babits szintén lelkes forradalmár
volt. Fülepnek kettejükhöz képest is, a többiekről nem is beszélve, elenyésző
volt a "forradalmi múltja", őt valóban csak szakmai és személyes okokból
nevezték ki. Talány viszont, hogy Fülep miért nem utasította vissza a kataszteri
munkát. Veszélyes lett volna, vagy fontosabb volt neki a Lukácshoz fűződő
jó viszonya, vagy esetleg azt remélte, hogy használni tud? A katasztert
ugyanis sokan még a baloldalon is életképtelen, íróasztal mellett kiagyalt
ötletnek tartották. A szociáldemokrata Göndör Ferenc a legélesebb szavakkal
ostobaságnak nevezte.70 Az írók körében nagy volt a felháborodás,
az ijedtség és a tanácstalanság.
Az sem
egészen egyértelmű, hogy ki állt a Kataszteri Bizottság élén. Kassák azt
állítja, hogy ő,71 viszont a beszámolókat rendre a kommün irodalompolitikájában
meghatározó szerepet játszott Osvát tartotta, ő elnökölt. Mindenesetre
a bizottság munkához látott, s a Népszavában április 10-én felhívás
jelent meg, hogy a Budapesten - nem tévedés: csak Budapesten! - lakó írók
vegyék át az írói törzslapokat, s azokat öt napon belül a saját érdekükben
juttassák vissza a kataszteri bizottságnak.72
Kassák
szerint az írói bizottságok éjjel-nappal üléseztek. Nyilván a kataszteri
is, hiszen április folyamán ennek jutott a munka zöme. A beérkezett törzslapok
feldolgozásához április 25-én fogtak hozzá.73 A kataszterbe
vett írókat három fizetési osztályba rangsorolták. Halasi Andor szerint
a besorolást Osvát végezte.74 A besorolásról parázs vita kerekedett,
mert a bizottságot nemcsak személyes torzsalkodások, politikai- és pártrokonszenv
osztotta meg, hanem az eltérő esztétikai ízlés is. Két tábor állt egymással
szemben: a nyugatosok és a maista-aktivisták. Babits, Osvát, Fülep képviselte
a Nyugat ízlésvilágát, Halasi75, Kassák a maista-aktivistákét,
Barta Lajos pedig valahol a két tábor között helyezkedett el, de inkább
Kassákékhoz húzott. Bár Osvát ekkor formálisan nem volt a Nyugatnál,
de ez nem változtatott esztétikai értékrendszerén, s ráadásul emberileg
sem szívelte a maistákat.76 Fülepről nemcsak azért állíthatjuk
bátran, hogy a nyugatos szekértáborba tartozott, mert rendszeresen publikált
a Nyugatban, hanem azért is, mert Kassák köréről - igaz, nem irodalmi,
hanem képzőművészeti alkotásaikról - egy korabeli cikkében is nyilatkozott.
Próbálkozásaikat középszerűnek tartotta.77 Évtizedekkel későbbi
nyilatkozataiból azt is megtudhatjuk, hogy személy szerint semmi baja nem
volt Kassákkal, de szabadverseiről nem volt nagy véleménnyel, írásait nem
tudta igazán élvezni, hibájául rótta fel neki, hogy nem tud megjeleníteni,
stb.78
A maistákat
bosszantotta Osvát és a nyugatosok túlzott térnyerése. Halasi is, Kassák
is a Nyugat klikkszellemét kárhoztatta.79 Végül a vita
tárgytalanná vált, s mindenki egységesen havi 3000 korona segélyt kapott.80
A gyakorlati munkát Kassák és titkárnője végezte. Begyűjtötték a törzslapokat,
amelyekből össze lehetett állítani a kataszteri névsort. Kassák annyira
félreérthetetlenül csak saját magát és titkárnőjét említi az adatlapok
összegyűjtőjeként, hogy a kataszteri munkának ebben a szakaszában valószínűleg
sem Fülepnek, sem a többi bizottsági tagnak nem sok szerep jutott.81
957 törzslap érkezett be a bizottsághoz, 550 írót vettek fel, s csupán
34 főt utasítottak vissza. A törzslapok beküldőinek egy részét a tudósok
és a szakírók, az újságírók és a színpadi szerzők szervezetébe irányították.
Másokat felszólítottak, hogy küldjék be műveiket, s az alapján fognak dönteni.
A bizottság igen elnéző volt, megértette, hogy az írók többsége a polgári
világhoz kötődik, s nem lehet velük szemben "abszolút elveket" megvalósítani.82
Halasi Andor emlékei szerint már az első, elvi alapokat tisztázó értekezleten
érvényesült Osvát és Kassák álláspontja, hogy a legszélesebb réteg kerüljön
be a kataszterbe.83 A megértő és elnéző magatartás kitetszik
a névsorból is. Az 550 író között szép számban akad nemhogy nem kommunista,
de még csak nem is szocialista, hanem egyértelműen jobboldali-konzervatív
író: Császár Elemér, Csathó Kálmán, Harsányi Kálmán, Herczeg Ferenc, Komáromi
János, Lyka Károly, Rákosi Viktor, Riedl Frigyes, Sík Sándor (piarista),
Surányi Miklós, Szomaházy István, Tutsek Anna, Takáts Sándor (piarista),
Vojnovich Géza.84 A Tanácsköztársaság bukása után, a számonkérés
idején Babits a konzervatív írók beválasztására hivatkozva jogosan védekezhetett
azzal, hogy a "szakszervezet alig volt politikai jellegű; tagjai közt számos
egészen konzervatív író is szerepelt".85 A névsor tanúsítja,
hogy nemcsak a bizottság, hanem a bizottság munkáját jóváhagyó Lukács is
liberálisan, sőt nagyvonalúan gondolkodott. Ebből azonban nem következik
az, hogy Lukács nem vette komolyan a katasztert. Olyannyira komolyan vette,
hogy az ötletén gúnyolódó egyik szocialista újságírót lefogatta, mint ellenforradalmárt.86
Nem tudjuk,
hogy Fülep mivel járult hozzá a bizottság munkájához. Feltűnő, hogy az
emlékeiket papírra vető bizottsági tagok közül Kassák egy szóval sem említi,
s Halasi is csak a száraz tényt közli, hogy bizottsági tag volt. Ennyire
visszahúzódott volna? Valószínűleg igen, mert ha kataszteri munkájával
haragosokat szerzett volna magának, a Kommün bukása után nyilván felrótták
volna neki.
Végül május
6-ára a kataszter elkészült, s ezzel elhárult az akadály az Írók Szakszervezetének
megalakulása elől is.
A Tanácsköztársaság
idején a legtöbb népbiztosságon zűrzavaros állapotok uralkodtak. Gyakran
előfordult, hogy egy-egy rendeletet pár nappal a megjelenése után vissza
kellett vonni, vagy módosítani kellett. Több jel arról árulkodik, hogy
a Közoktatásügyi Népbiztosságon is nagy volt a fejetlenség. Már önmagában
az is furcsa, hogy 133 nap alatt öt népbiztos működött. A Kataszteri Bizottság
sem állott a helyzet magaslatán. Az 550 író névsorát már közzététele másnapján,
május 11-én ki kellett egészíteni, mert az irodalmi szakosztály költözésekor
a törzslapok elkeveredtek. Ráadásul egyebek közt olyan neves írók maradtak
le a listáról, mint Babits87 (a kataszteri bizottság tagja!),
Bodor Aladár, Hatvany Lajos, Kunfi Zsigmond (népbiztos!), Oláh Gábor, Rákosi
Jenő.88
Az Írók Szakszervezetében
Az íróknak több mint egy hónapot
kellett létbizonytalanságban várniok, mire megtudhatták, hogy írónak minősülnek-e
vagy sem, kapnak-e fizetést vagy sem, azaz beveszik-e őket a kataszterbe.
A kataszterbe vett 550 író közül hozzávetőleg háromszáz jelent meg május
11-én az Írók Szakszervezete alakuló ülésén. A hiányzó 250 fő közül sokan
nyilván nem kívántak közösködni a kommunistákkal. Másokat valószínűleg
elriasztott a Fáklyának, a Közoktatásügyi Népbiztosság napilapjának, a
gyűlést beharangozó mondata, hogy "az írói szakszervezetbe való belépés
a szocialista pártba való belépést is jelenti".89 Az ülésen
Osvát Ernő elnökölt, és a szakszervezet feladatát az írói szabadság, a
kritika függetlensége fölötti őrködésben, valamint az írók egzisztenciájának
biztosításában jelölte meg. A jelenlévőknek - noha a tagjai voltak - még
ekkor sem volt világos, hogy mi fán terem a kataszter, és mi a szakszervezet.
Barta Lajos, kataszteri bizottsági tag adott felvilágosítást: "A kataszter
az írók nyilvántartása, abba mindenkit felvehetnek, akár akarja, akár nem.
A szakszervezetbe az lép be, aki akar".90 Halasi Andor, a Kataszteri
Bizottság másik tagja, Gábor Andor kérdésére válaszolt. A szakszervezeti
gyűlésen tehát a Kataszteri Bizottság tagjainak a fele felszólalt, de Fülep
hozzászólásáról nincs adatunk. Éles viták után végül Bíró Lajos lett az
elnök, alelnökök Osvát Ernő, Révész Béla, Babits, titkár Barta Lajos. A
végrehajtó bizottság tagjai lettek Móricz Zsigmond, Szabó Dezső, Nagy Lajos,
Szomory Dezső, Schöpflin Aladár, Szini Gyula, Elek Artúr, Heltai Jenő,
Komját Aladár, Kassák Lajos.91 A névsorból látható, hogy Elek
Artúr és Schöpflin, az irodalmi élet mindennapjaiban élő szerkesztők kivételével,
csupa szépírót választottak. Nem tudjuk, hogy Fülep egyáltalán részt vett-e
ezen a gyűlésen, vagy sem.92 Mindenesetre a szakszervezet vezetőségébe
nem, csak a szakszervezetbe került be.93 Ebből logikusan adódik
a következtetés, hogy bár tagja volt a Választmánynak és a Kataszteri Bizottságnak
is, az írók körében nem volt annyira ismert és népszerű, hogy vezető posztra
is megválasztották volna. Ez nem meglepő, hiszen ekkor ő már nem élte a
pesti írók szokásos társasági életét, nem szerkesztőségi asztaloknál és
kávéházban múlatta az időt. Sőt, megkockáztatom: ha a Direktóriumot és
a Választmányt nem hatalmi szóval nevezték volna ki, hanem választották
volna, ezekbe sem került volna be. Nagyon valószínű, hogy Fülep senkinek
eszébe sem jutott volna, és semmilyen szerephez sem jutott volna, ha nem
Lukács lett volna a népbiztos.
Az Írók
Szakszervezetének alakuló ülése egyúttal utolsó ülése is volt, több gyűlésre
nem került sor.
Az Írói Direktóriumban és az Írói
Választmányban
A meglévő szűkös, sokszor egymásnak
is ellentmondó adatok zűrzavarából nehéz kihámozni, hogy mikor alakult
meg az Írói Direktórium és a Választmány. Március végén már szóbeszéd tárgya
volt, mert Szabó Dezső Az egész emberért című cikkében ezt is firtatta.
Bár április 4-én a Pesti Hírlap közölte mindkét testület névsorát,
a Vörös Újság és a Népszava május 11-én mégis újfent beszámolt
az Írói Direktórium és Választmány kinevezéséről, s újfent közzé tette
mindkét testület névsorát. Furcsa helyzet! Az irodalmi életet papíron addig
is a Direktórium és a Választmány irányította, de hivatalosan egyik sem
létezett május 11-ig. Az Írói Direktórium - mai kifejezéssel: végrehajtó
bizottság -, nem demokratikusan választott testület volt, hanem a Közoktatásügyi
Népbiztosság nevezte ki. Tagjai voltak (zárójelben vázlatosan utalok 1918-1919-es
működésük egy-egy fontosabb eseményére, esztétikai hovatartozására, Lukácshoz
fűződő viszonyára): Babits Mihály (Nyugat, számtalan forradalmi
tisztséget vállalt), Balázs Béla (vasárnapos, KMP-tag), Bíró Lajos (polgári
radikális érzelmű szocialista), Kassák Lajos (radikális baloldali), Komját
Aladár (KMP-tag), Móricz Zsigmond (baloldali nyugatos), Osvát Ernő (Nyugat,
számtalan forradalmi tisztséget vállalt), Révész Béla (szociáldemokrata),
Szini Gyula (az Írók Szindikátusának elnöke). A névsorból látható, hogy
a direktórium erősen átpolitizált testület volt, ráadásul hivatalból
tagja volt Lukács György közoktatásügyi népbiztos is. Magyarán ez azt
jelentette, hogy Lukács kézben tartotta az elnökséget. A Direktóriumba
csak "haladó" írók kerültek, ketten a KMP-nek is tagjai voltak. A "haladó"
táboron belül azonban, összhangban Lukács kulturális politikai elvével,
hogy nincs szükség hivatalos művészeti irányzatra, több irányzat képviselői
is helyet kaptak.
Fülep a Választmány tagja lett. Az
elnevezés megtévesztő: a Választmányt sem választották, hanem - a Népszava
félreérthetetlenül fogalmaz - Lukács György nevezte ki.94 Tehát Fülepet
ezúttal sem írótársai választották meg. Érdemes megnézni, hogy Fülep milyen
társaságba került. Tagok voltak: Barta Lajos (a Fáklya, a forradalom
egyik napilapja szerkesztője, az Állami Könyvkiadó vezetője), Berkes Imre,
Bresztovszky Ede (osztályvezető a Közoktatásügyi Népbiztosságon), Déry
Tibor (KMP-tag), Elek Artúr (Nyugat), Farkas Antal (szociáldemokrata),
Fülep Lajos (vasárnapos, Nyugat), Füst Milán (Nyugat, Alkotó
Művészek és Tudományos Kutatók Szövetségének egyik vezetője, a Vörösmarty
Akadémia ügyésze), Gárdonyi Géza, Gellért Oszkár (Nyugat, a Károlyi-kormány,
majd a Tanácsköztársaság sajtófőnöke), Halasi Andor (Kommunista írók aktivista
és nemzetellenes csoportjának tagja, és számos egyéb tisztség viselője),
Hajdu Henrik (KMP-tag), Heltai Jenő, Jób Dániel, Kabos Ede, Karinthy Frigyes
(baloldali pacifista), Kortsák Jenő, Kosztolányi Dezső (Nyugat),
Laczkó Géza (Nyugat), Lesznai Anna (vasárnapos, a Közoktatási Népbiztosság
munkatársa), Mikes Lajos, Moly Tamás (Lukács ismerőse a Thália Társaságból),
Nagy Lajos (szocialista), Révész Mihály (szociáldemokrata, a Forradalmi
Kormányzótanács jegyzőkönyvvezetője), Rozványi Vilmos (kivált Kassák csoportjából,
mert nem tartotta elég forradalminak. Az Alkotó Művészek és Tudományos
Kutatók Szövetségében tevékenykedett.95), Schöpflin Aladár (Nyugat),
Szabó Dezső (ekkor kommunista érzelmű), Szász Géza, Tóth Árpád (Nyugat,
Az új isten című verse hitvallás), Várnai Zseni (szociáldemokrata).
Nem illik a névsorba Gárdonyi Géza, ő érdemi munkát nem végzett, egyedül
csak írói tekintélyének köszönhette megválasztását. Fontos beosztás volt
ez, mert a választmányi tagok döntötték el, hogy mit ad ki a proletárállam.96
Látható,
hogy csakúgy, mint a Direktórium esetében, elég tarka a kép, többféle irodalmi
és politikai ízlés képviselői kerültek a Választmányba is. Egy szempontból
azonban Fülep mindenképpen kilóg a sorból: ő az egyetlen vallásos, hívő
ember közöttük. A fontosabb, befolyásosabb, szélesebb hatáskörű testület
a Direktórium volt, tehát Fülep eredetileg csak a második vonalba került.
Május 31-én azonban feljebb lépett a ranglétrán: a Közoktatásügyi Népbiztosság,
mint dramaturgot kinevezte az Írói Direktórium tagjává. A kinevezést Fogarasi
Béla írta alá.97 Rejtély, hogy miért éppen dramaturgként nevezték
ki, hiszen Fülep sohasem végzett ilyen munkát. Kinevezése újfent megerősíti
azt az állításunkat, hogy egész 1919-es "karrierjét" a vasárnaposoknak,
elsősorban Lukács Györgynek, másodsorban Fogarasinak köszönhette. Ezt a
föltevést erősíti az is, hogy mindkét testület számottevő hányada már a
Vörösmarty Akadémiának is tagja volt: a tizenegy tagú Írói Direktóriumból
heten, a Választmányból kilencen.98 Fülep azon kevesek közé
tartozott, akik nem voltak "vörösmartysok", mégis pozícióhoz jutottak.
Ez is az erőeltolódást szemlélteti. A Vörösmarty Akadémián főként Hatvany
Lajos befolyása érvényesült, s ezért Füleppel nem számoltak, a Tanácsköztársaságban
azonban Lukács a hatalom közelébe jutott, s Fülep az "ismeretlenségből"
robbant be a vezetőségbe.
Azzal a
ténnyel is szembe kell néznünk, hogy Fülep akkor lett a Direktórium tagja,
amikor mások - például Babits, Móricz - már elnémultak, s nem voltak hajlandók
egy gyékényen árulni a kommunistákkal. Mivel szolgált rá Fülep az előléptetésre?
Semmivel. Azt sem tudjuk, hogy megkérdezték-e a véleményét, hogy beleegyezett-e
a kinevezésébe. A kinevezéséről szóló hír sem hivatalos közlönyben, sem
újságban nem jelent meg. Valószínűleg olyan valakinek az elárvult helyét
foglalta el, aki nem járt a Direktórium üléseire. Mivel elméletileg a Direktórium
csak akkor volt határozatképes, ha minden tagja jelen volt, a megüresedett
helyet be kellett tölteni. Dokumentumok hiányában kénytelenek vagyunk föltevésekbe
bocsátkozni. Miután csalódott pacifista ábrándjaiban, Babitsot folyton
noszogatni kellett, hogy vegyen részt a tanácskozásokon. Tőle magától tudjuk,
hogy mindössze egy ízben jelent meg "végrehajtó bizottsági - azaz direktóriumi
- ülésen".99 De Fülep nem Babits helyére került, mert neki még
Fülep kinevezése másnapján is küldtek meghívót.100
Bizonyos,
hogy Fülep kinevezésekor a Direktórium válságban volt. Talán ez a nyitja
a kinevezésének is. Göndör Ferenc lapjából, Az Ember május 29-i
számából - két nappal Fülep "előléptetése" előtt vagyunk - tudjuk, hogy
az Írók Szakszervezete megalakulásával korántsem csendesültek el az írói
kataszter körüli viták.101 Kiderült, hogy 550 írót az állam
nem bír eltartani, csökkenteni kell a létszámukat. A rostálást nem az 550
író felvételét intéző Kataszteri Bizottságra, hanem a magasabb rangú Direktóriumra
bízták. Gyakran megtörtént, hogy összekeverték a direktóriumot a választmánnyal
és a kataszterrel, de most nem tévedett az újságíró: a cikkében említett
valamennyi személy direktóriumi tag volt. Ezzel cseng össze, és válik érthetővé,
hogy Révész Béla direktóriumi tagként miért idézhette fel a kataszterben
végzett munkáját.102 A Direktóriumban éles vita kerekedett,
Szini Gyula le is mondott. Lukács azonban nem fogadta el a lemondását,
tehát Fülep nem az ő helyét foglalta el. Logikusnak látszik, hogy Fülepet
az éppen ekkortájt, május végén Bécsbe távozott Bíró Lajos helyére nevezték
ki.103
Fülep kinevezésének
másik oka talán az volt, hogy a kataszter összeállításában egyébként is
részt vett, tehát belülről ismerte a problémákat. Harmadsorban Lukácsnak
szüksége lehetett egy erős egyéniségre, akinek tekintélye van a marakodó
tagok előtt. Idővel ugyanis már addig fajultak a viták, hogy Lukács kijelentette:
nem akarja erőszakolni az írók három csoportba osztását. A direktórium
erről le is mondott, s az 550 íróból kiválasztottak 199-et, akiket immár
nem három, hanem tizenöt kategóriába soroltak be. Velük - Osvát Ernő javaslatára
- más-más időtartamra és összegre szerződést tervezett kötni az állam.
A szerződők listájának összeállításában bizonyára már Fülep is részt vett,
mert kinevezése után csaknem két héttel, június 12-én számolt be róla Göndör
lapja.104 A cikk nem közölte a teljes listát, csak kiragadott
egy-egy esetet, s elverte a port az új kataszteren. A Magyar Országos Levéltárban
azonban fennmaradt egy jegyzék, ez apró részletekben eltér a cikkíró megállapításaitól.
Mivel a levéltári listán még csak tizenkét kategória és 195 író van, június
12-e előttről kell származnia. Minthogy a végleges dokumentum elkallódott,
erre vagyunk utalva. Ebből is elég pontos képet nyerhetünk azonban a végleges
változatról. Nincs hely a kategorizálás értékelésére, de elég méltányos.
Például az életük végéig 3000 koronára jogosult írók között nemcsak a "baloldali"
Babits és Móricz, a kevésbé baloldali Krúdy és Gárdonyi, hanem a jobboldali
Herczeg Ferenc is helyet kapott. Fülep pénzügyi szempontból az ötödik legkedvezőbb
csoportba került: három éven át havi 2500 koronát kapott volna.105
Ugyanennyi járt volna Cholnoky Lászlónak, Hajó Sándornak, Lesznai Annának,
Rozványi Vilmosnak és Surányi Miklósnak. Kataszteri bizottsági öt társa
közül kedvezőbb besorolást kapott Babits, Kassák, Barta Lajos, megelőzte
viszont Osvátot és Halasi Andort. Fülep besorolása méltányos, nem élt vissza
helyzeti előnyével. A nyugatos-aktivista szembenállás szempontjából is
tanulságosak a kategóriák: az aktivistákra érvényes volt a nomen est omen.
A végleges listát újabb viták során tovább alakították, de ez nem maradt
fenn.106 Egyébként pedig a Tanácsköztársaság bukása miatt már
nem volt idő életbe léptetni az új rendszert.
Fülep direktóriumi
és választmányi tevékenységéről kevés kézzelfogható adatunk van. Az egyik
a Nyugattal kapcsolatos. A sajtódirektórium május 3-i ülésén fontos
feladattal bízták meg: "A Bizottság magáévá teszi az Irodalmi Direktóriumnak
azt az előterjesztését, hogy a Nyugat a Közoktatási Minisztérium
javára fenntartassék és felkéri Fülep Lajos elvtársat, hogy a Nyugat
mostani szerkesztőjével lépjen érintkezésbe és hozza tudomására, hogy
június 1-ével a Nyugat az előbb említett rendeltetésnek fog megfelelni.
Elhatározza a Bizottság, hogy a Nyugat nyomdai előállításának költségeit
attól az időponttól fizeti a Szellemi Termékek Orsz. Tanácsa, amikortól
kezdve a Közoktatási Népbiztosság céljait szolgálja."107 Talányos
felkérés. A Nyugat akkori szerkesztője Babits volt. Fülepnek vele
kellett közölnie a Direktóriumból kiinduló előterjesztést, jóllehet Babits
direktóriumi tag volt, Fülep pedig akkor még nem. (Újabb bizonyíték Babits
teljes félrevonulására.) Az is rejtélyes, hogy miért Fülepet kérték fel
a közvetítésre, hiszen ő nem volt tagja a Nyugat szerkesztőségének,
ellenben Ignotuson és Ambrus Zoltánon kívül a Nyugat összes többi szerkesztője
- Elek Artúr, Gellért Oszkár, Móricz, Laczkó Géza, Schöpflin Aladár - direktóriumi
vagy választmányi tag volt. Kénytelenek vagyunk föltevésekre hagyatkozni.
Három nappal korábban, április 30-án, a Szellemi Termékek Országos Tanácsában
Fülep hivatalból képviselte az irodalmi osztályt, tehát aktív "ülésező"
volt. Mivel a Nyugattal kapcsolatos határozat az SZTOT-t is érintette,
s neki ott is volt funkciója, elég valószínűnek tűnik, hogy ezért esett
őrá a választás.
A Nyugat
kapcsán fölmerül egy másik, a mai napig tisztázatlan ügy. Pogány József
népbiztos betiltotta a Nyugatot, s Füleptől magától úgy tudjuk,
hogy a helyette tervbe vett folyóiratnak ő lett volna a szerkesztője.108
A Nyugat júliustól nem jelent meg, s ekkor a mértékadó írók már
hátat fordítottak a proletárdiktatúrának. Úgy tűnik tehát, hogy Fülepnek
egyrészt nem voltak hasonló aggályai, másrészt a kommunisták megbíztak
benne. Viszont az sem elképzelhetetlen, hogy az igazság sokkal profánabb.
Talán Lukács nem kapott megfelelő embert erre a feladatra, s Fülep - hajdani
szerkesztőtársa - kéznél volt. A Szellemi Termékek Országos Tanácsa Sajtódirektóriumának
1919. június 11-i ülésének jegyzőkönyve szerint három új folyóirat indítását
vették tervbe. A kéthetente napvilágot látó Új Folyóirat című szépirodalmi
lapnak Osvát Ernő lett volna a főszerkesztője, helyettese pedig Nagy Zoltán
és "egy még megnevezendő író".109 Ezen kívül Komját Aladár és
Rozványi Vilmos Testvér címen szerkesztett volna hasonló lapot. Barta Lajos
Emberiség című hetilapjának pedig egy félig kész, de a bukás miatt meg
nem jelent példánya ránk is maradt.110 A dátum nagyon lényeges!
Az ülés időpontjában még megjelent a Nyugat, de ezek szerint már határoztak
a megszüntetéséről. Nyilván az elsőként említett folyóirat lépett volna
a Nyugat örökébe. Erre utal a folytonosságot képviselő Osvát, s a kéthetenkénti
megjelenés. Lukács talán a tervezett Nyugat-utód lapot akarta elvenni Osváttól,
talán ebben az ügyben interveniált nála Fülep. Ugyanis magától Füleptől
tudjuk, hogy a Nyugatot el akarták venni Osváttól, s ez ellen tiltakozott
Lukácsnál.111 Fülep kijelentése körül azonban sok a tisztáznivaló,
mert rosszul emlékszik. Mivel 1919-ben a Nyugat szerkesztését Babits átvette
Osváttól, a Nyugatot csak Babitstól vehették volna el. Lukács esetleg
a tervezett Új Folyóirat szerkesztőjeként nem számított Osvátra.
Fülep szerkesztőként
minden valószínűség szerint csak ennél a folyóiratnál jöhetett szóba, mert
a másik két, szélsőbalos szerkesztővel aligha fért volna meg. Viszont tényleg
csak szóba jött, vagy felröppent a neve, mert semmiféle dokumentumunk nincs
az esetről. Talán ő volt az "egy még megnevezendő író". Bölöni György említi,
hogy Pogány József megbízásából ő is előkészítette egy nagy, "népfrontos",
nem kommunistákat is megszólaltató irodalmi folyóirat megjelenését, de
a leendő szerkesztő társak között Hevesi Sándort, Karinthy Frigyest és
Kosztolányit említi, Fülepet nem.112 Ez szinte törvényszerűnek
tekinthető, mert nemcsak Karinthy, hanem Kosztolányi is Pogány siófoki
"udvarához" tartozott.113 Mindenesetre érdekes, hogy Fülep se
párttag nem volt, se hitet nem tett a kommunizmus mellett, a bolsevik kulturális
vezetés mégis számított rá.
A Szellemi Termékek Országos
Tanácsában
A felszámolt kapitalista kiadóvállalatok
helyett alapították az Állami Könyvkiadót, ezt pedig a március 26-án létesített
Szellemi Termékek Országos Tanácsa (SZTOT) irányította. Ez utóbbinak kellet
benyújtani a kiadásra szánt műveket. Ha itt elfogadták őket, továbbították
az Állami Könyvkiadóba, ahol újabb lektorok rostáján kellett átférniük.
Ha két lektor kiadhatónak ítélt egy művet, az állam megvásárolta. Mivel
az Írói Választmány tagjai automatikusan az Állami Könyvkiadó lektorai
is voltak,114 Fülepnek is, lévén választmányi tag, hivatali
kötelességei közé tartozott a lektori munka. Egy lektori megbízásáról tudunk.
Június 11-én, Fogarasi Béla Renan A kereszténység eredetének története
című könyve tervezett magyar nyelvű kiadásáról kért tőle sürgős szakvéleményt.115
Testhez álló, szakmai feladat egy református teológiát végzett embernek.
Tehát június 11-én, amikor már igen sokan félrehúzódtak a közszerepléstől,
Fülep nem azért kapott lektorálásra könyvet, mert ő még ekkor is szívvel-lélekkel
a proletárdiktatúra híve volt, hanem hivatalból osztották ki rá a munkát.
Fülep szakvéleménye nem maradt fenn, nem tudjuk, hogy egyáltalán elkészítette-e.
A lektori
megbízáson kívül egy másik, nagy felelősséggel járó beosztást is szántak
neki. Fennmaradt az SZTOT szervezeti felépítésének eddig publikálatlan
terve. A terv hat tevékenységi kört különít el, és megnevezi ezek szellemi
és technikai irányítóit. Az Író szekció szellemi irányítására - tehát a
fontosabbik, a tényleges irányításra - Fülep volt kiszemelve.116
A dokumentumon nincs keltezés, de március 26-a és április 30-a közötti
időből kell származnia, mert az SZTOT március 26-a óta működött, a szellemi
termelő osztályt vezető bizottság pedig április 30-án alakult meg. Az alakuló
ülésen az irodalmi osztályt hivatalból Fülep képviselte.117 Fülep több
ismerőse vett részt ezen az ülésen: Balázs Béla és Hauser Arnold. A jegyzőkönyvet
a későbbi jó barát, Kner Imre vezette. A jegyzőkönyv fennmaradt, Fülep
nem szólt hozzá egyetlen napirendi ponthoz sem. Többet nem is tudunk sem
Fülep SZTOT-béli tevékenységéről, sem a bizottság későbbi munkájáról.
Mellesleg
a Szellemi Termékek Országos Tanácsának élén is Fülep barátja állt: Elek
Artúr.
(Folytatjuk)
Jegyzetek
1 L. Nagy Zsuzsa: A
párizsi békekonferencia és Magyarország 1918-1919. Bp. 1965. 61.
2 Vö. Charmant Oszkár:
Az októberi forradalom után. Új Magyar Szemle. 1920. november. 1.
sz. 2.
3 Romsics Ignác: Olaszország
és a román-magyar megegyezés tervei, 1918-1938. In: Romsics: Helyünk
és sorsunk a Duna-medencében. Bp. 1996. 137.
4 L. Nagy Zsuzsa:
A párizsi békekonferencia és Magyarország 1918-1919. Bp. 1965. 36.
5 L. Nagy Zsuzsa:
A párizsi békekonferencia és Magyarország 1918-1919. Bp. 1965. 35.
6 Gróf Tisza István
Összes Munkái. IV. k. Bp. 1926. 263-264. Idézi: Romsics Ignác: Olaszország
és a román-magyar megegyezés tervei, 1918-1938. In: Romsics: Helyünk
és sorsunk a Duna-medencében. Bp. 1996. 134.
7 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. II. 261.
8 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. II. 260.
9 Fülep Lajos levelezése
I. Bp. 1990. 379.
10 Fülep Lajos
levelezése I. Bp. 1990. 379.
11 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. II. 261.
12 Türr tábornok
lánya Budapesten. Pesti Napló, 1919. február 25. 4.
13 Gesztesi Gyula:
Magyarország integritása és az entente. Kik akarnak bennünket feldarabolni?
VI. Új Nemzedék, 1919. január 4. A cikkről Gábor Zsuzsanna értesítette
a Rómában tartózkodó Fülepet. MTAKK Ms 4587/27.
14 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. II. 261.
15 Zeleni, vagy zöld
kádereknek a katonaszökevényeket hívták.
16 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. I. 43.
17 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. I. 43.
18 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. II. 371.
19 MTAKK Ms 4592/78.
20 MTAKK Ms 4592/83.
Fodor András naplójában az 1920-as római út helyett tévesen az 1919-esre
teszi Fülep rendkívül súlyos isiászát. Vö. Fodor András: Ezer este Fülep
Lajossal. Bp. 1986. II. 364.
21 Fehéri Armand:
A vesztegető forradalom. Politikusok, írók és hírlapírók az országpusztítók
zsoldjában. Kertész József könyvnyomdája, Budapest. Cenzurat: Moldovan.
É. n. 21.
22 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. II. 260. Ld. még: I. 626-627.
23 Fülep Lajos
levelezése II. Bp. 1992. 552.
24 Fülep Lajos levele
Károlyi Mihálynak. In: Fülep Lajos levelezése I. Bp. 1990. 392.
25 Romsics Ignác:
Olaszország és a román-magyar megegyezés tervei, 1918-1938. 135.
In: Romsics: Helyünk és sorsunk a Duna-medencében. Bp. 1996.
26 Fülep Lajos
levele Károlyi Mihálynak. In: Fülep Lajos levelezése I. Bp.
1990. 391.
27 Magyarország
története tíz kötetben 7/2. 1890-1918. Főszerkesztő Hanák Péter. Szerkesztő
Mucsi Ferenc. Bp. 1978. 1198.
28 Fülep Lajos levele
Károlyi Mihálynak. In: Fülep Lajos levelezése I. Bp. 1990. 385.
29 L. Nagy Zsuzsa:
Az olasz érdekek és Magyarország 1918-1919-ben. Történelmi Szemle.
1965. VIII. évf. 2-3. sz. 258.
30 Szláv veszedelem
és olasz barátság. In: Fülep: Egybegyűjtött írások II. 165.
31 Romsics Ignác:
Olaszország és a román-magyar megegyezés tervei, 1918-1938. 132.
In: Romsics: Helyünk és sorsunk a Duna-medencében. Bp. 1996.
32 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. II. 261. Ld. még: I. 346.
33 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. I. 626-627.
34 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. II. 363.
35 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. II. 290.
36 Fejtő Ferenc: Budapesttől
Párizsig. Emlékeim. Bp. 1990. 308.
37 Fejtő Ferenc: Budapesttől
Párizsig. Emlékeim. Bp. 1990. 304. Kovács Bélát a szovjetek elhurcolták,
s csak 1955-ben tért vissza a Szovjetunióból.
38 Hatvany Lajos:
Egy hónap története. In: Esztendő. 1918. december. 150.
39 Fejtő Ferenc: Budapesttől
Párizsig. Emlékeim. Bp. 1990. 308.
40 Károlyi Mihály:
Hit, illúziók nélkül. Bp. 1977. 101.
41 Károlyi Mihály:
Hit, illúziók nélkül. Bp. 1977. 117.
42 Fülep Lajos: A
jövő nemzedéke. In: Egybegyűjtött írások III. Bp. 1998. 363.
43 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. II. 371.
44 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. I. 729-730. Mint mindekire, aki látta
vagy találkozott vele, Fülepre is nagy hatással volt Tisza erős egyénisége:
"Újságíróskodása idején került a politikával is kapcsolatba. Látta parlamentben
Tisza Istvánt. Jelentékeny figura volt: bajszos keleti fej. Ült mint egy
bálvány, s végül előhúzott egy levelet, s közölte: "Őfelsége feloszlatja
a Házat." Uo. 729.
45 Hatvany Lajos:
Egy hónap története. In: Esztendő. 1918. december. 15.
46 Dutka Ákos: Kun
Bélára emlékezem. In: Pirkadása a magyar égnek. Írók emlékezései
a magyar Tanácsköztársaságról. Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp. 1959. 51-52.
47 Dutka Ákos: Kun
Bélára emlékezem. In: Pirkadása a magyar égnek. Írók emlékezései
a magyar Tanácsköztársaságról. Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp. 1959. 52-54.
48 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. I. 623.
49 Baranya Megyei
Levéltár. A Pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Rektori Hivatalának
Iratai: 649/1931/32. In: 873/1931/32. sz. iratcsomó. Dr. Fischer Miklós
pécsváradi főszolgabíró levele Bozóky Géza rectornak. 1931. február 17.
50 Vö. Iratok a
magyar külügyi szolgálat történetéhez 1918-1945. Az iratokat válogatta,
szerkesztette és jegyzetekkel elláttta Pritz Pál. Bp. 1994. 128-129.
51 Fülep levelezése
I. Bp. 1990. 393.
52 Fülep Lajos különféle
igazolványai, tagsági jegyei. MTAKK Ms 4597/557. Vö. Tisztviselői Konyhák
Központi Irodájának 1919. április 20-án kelt, Fülep részére kiállított
Részvételi-jegye, mely szerint a Külügyminisztérium szolgálatában levő
kormánybiztos 1 (egy) adag ételre jogosult a Nemzeti Palota köztisztviselő
konyháján.
53 A forradalmak összes
áldozatát számba vevő könyv nem említ külföldi diplomatákat. Vö. "Martirjaink".
Az "őszirózsás" forradalom és a proletárdiktatúra áldozatainak meggyilkolása,
lelki és testi megkínzása. Szerkesztette: Olysói Gabányi János. (Az
1922-es kiadás hasonmás kiadása) Bp. 2000.
54 Vörös Könyv
1919. Lakitelek, 1993. 91.
55 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. II. 18. Ld. még: uo. I. 623.
56 Kozma Miklós: Az
összeomlás. 1918-1919. Az Athenaeum R.-T. kiadása. [1933.] 181.
57 Az esetet Illyés
Gyula júliusra tette. Júliusban azonban Fülep nászúton volt, tehát korábban
kellett találkoznia Kun Bélával. Vö. Illyés Gyula: Az eligazító. In:
Fülep Lajos emlékkönyv. Bp. 1985. 183.
58 Kerék Mihály: A
magyar földkérdés. Bp. 1939. 149.
59 Czine Mihály: Móricz
Zsigmond a forradalmakban. Irodalomtörténeti Közlemények. 1959. 2.
sz. 224.
60 Vö. Beszélgetés
Lesznai Annával. In: Irodalmi Múzeum 1. Emlékezések. Bp. 1967.
14. Ld. még: Jászi Oszkár: Az archimedesi pont. Világ, 1919. február
2. 1.
61 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. I. 631.
62 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. I. 626.
63 m.[árai] s.[ándor]:
Mi lesz az írókkal? Magyarország, 1919. április 3. In: "Mindenki
ujakra készül..." IV. Bp. 1967. 84.
64 m.[árai] s.[ándor]:
Mi lesz az írókkal? Magyarország, 1919. április 3. In: "Mindenki
ujakra készül..." IV. Bp. 1967. 85.
65 m.[árai] s.[ándor]:
Mi lesz az írókkal? Magyarország, 1919. április 3. In: "Mindenki
ujakra készül..." IV. Bp. 1967. 84. A Pesti Hírlap április 4-i
híradásában Fülepet nem említi a kataszteri tagok között.
66 Halasi Andor: Előszó.
In: Pirkadása a magyar égnek. Írók emlékezései a magyar Tanácsköztársaságról.
Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp. 1959. 17.
67 Kassák Lajos
tevékenységéről a proletárdiktatúrában. In: Visszaemlékezések 1919-ről.
Gondolat. Bp. 1989. 98.
68 Dr. Szabó Tivadar:
Babits Mihály. Diákkultúra. 1919. október 20. In: Babits Mihály:
"Itt a halk és komoly beszéd ideje". Interjúk, nyilatkozatok,
vallomások. Szerk. Téglás János. Celldömölk, Pauz-Westermann Könyvkiadó
Kft. 1997. 44. Lukács Babits állítását nevetségesnek és teljesen alaptalannak
nevezte. Vö. Eörsi István: Életrajz magnószalagon. 2. (Interjú Lukács
Györggyel) Új Symposion, 1981. szeptember. 323. Az ominózus esetkor Schöpflin
Aladár a költő társaságában volt a Centrál kávéházban, s megerősítette
Babits szavainak igazát. Vö. Basch Lóránt: Mester és tanítvány. Kortárs,
1966/2. 294.
69 Kassák Lajos: Egy
ember élete. Magvető Könyvkiadó. Bp. 1983. II. 561.
70 Göndör Ferenc:
Vallomások könyve. Wien. 1922. 119.
71 Kassák Lajos: Egy
ember élete. Magvető Könyvkiadó. Bp. 1983. II. 563.
72 Az írók a társadalomban.
Népszava, 1919. április 10. In: "Mindenki ujakra készül..." IV. Bp. 1967.
929.
73 Az írók elhelyzekedése
az új rendszerben. Fáklya, 1919. április 25. In: "Mindenki ujakra
készül..." IV. Bp. 1967. 234.
74 Halasi Andor: Előszó.
In: Pirkadása a magyar égnek. Írók emlékezései a magyar Tanácsköztársaságról.
Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp. 1959. 18.
75 Halasi és Osvát
sohasem kedvelte egymást. Halasi - balról - többször bírálta a Nyugat
kozmopolitizmusát és l’ art pur l’ art esztétikáját. Vö. Halasi Andor:
Irodalom és kritika. Hegedűs Géza előszava. Bp. 1955. 11.
76 Vö. Lengyel József:
Visegrádi utca. Bp. 1968. 22.
77 Két kiállítás.
In: Fülep: Egybegyűjtött írások III. Bp. 1998. 124.
78 Fodor András: Ezer
este Fülep Lajossal. Bp. 1986. II. 118., 355., 593.
79 Halasi Andor: Előszó.
In: Pirkadása a magyar égnek. Írók emlékezései a magyar Tanácsköztársaságról.
Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp. 1959. 19. Valamint: Kassák Lajos: Egy
ember élete. Magvető Könyvkiadó. Bp. 1983. II. 588.
80 Halasi Andor: Előszó.
In: Pirkadása a magyar égnek. Írók emlékezései a magyar Tanácsköztársaságról.
Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp. 1959. 18-19.
81 Kassák Lajos
tevékenységéről a proletárdiktatúrában. In: Visszaemlékezések 1919-ről.
Gondolat. Bp. 1989. 98.
82 Megalakul az
írók szakszervezete. Fáklya, 1919. május 9. In: "Mindenki ujakra
készül..." IV. Bp. 1967. 325.
83 Halasi Andor: Előszó.
In: Pirkadása a magyar égnek. Írók emlékezései a magyar Tanácsköztársaságról.
Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp. 1959. 18.
84 Az írók szakszervezete.
Fáklya, 1919. május 10. In: "Mindenki ujakra készül..." IV.
Bp. 1967. 331-334.
85 Dr. Szabó Tivadar:
Babits Mihály. Diákkultúra. 1919. október 20. In: Babits Mihály:
"Itt a halk és komoly beszéd ideje". Interjúk, nyilatkozatok, vallomások.
Celldömölk, 1997. 46. (Szó sincs róla, hogy Babits összemossa a szakszervezetet
a kataszterrel. Szakszervezeti tag csak kataszteri tag lehetett, tehát
lényegében ebben a kérdésben is a kataszteri bizottság döntött.)
86 A bolsevizmus
Magyarországon. Szerkesztette Gratz Gusztáv. Bp. Franklin-Társulat,
1921. Herczeg Ferenc: Irodalom. 697.
87 Ez is megerősíti
Babits állítását, hogy nem járt el az ülésekre.
88 Az írói szakszervezet
kiigazítása. Fáklya, 1919. május 11. In: "Mindenki ujakra készül..."
IV. Bp. 1967. 1001-1002.
89 Az írói szakszervezet
kiigazítása. Fáklya, 1919. május 11. In: "Mindenki ujakra készül..."
IV. Bp. 1967. 1002. Kun Béla ellenkezése hatására az automatikus szocialista
párttagságból nem lett semmi.
90 Megalakult az
írók szakszervezete. Fáklya, 1919. május 13. In: "Mindenki ujakra
készül..." IV. Bp. 1967. 355.
91 Megalakult az
írók szakszervezete. Fáklya, 1919. május 13. In: "Mindenki ujakra
készül..." IV. Bp. 1967. 354-357.
92 Babits, bár tagja
volt a Választmánynak is, a kataszteri bizottságnak is, itt sem jelent
meg.
93 Az írók szakszervezete.
Fáklya, 1919. május 10. In: "Mindenki ujakra készül..." IV. Bp.
1967. 332.
94 Az írók direktóriuma
és választmánya. Népszava, 1919. május 11. In: "Mindenki ujakra
készül..." IV. Bp. 1967. 336.
95 Vö. Ungvári Tamás:
Adalékok Babits Mihály pályakezdéséhez (1918-1919). Irodalomtörténeti
Közlemények, 1959/2. 244.
96 Az írók direktóriuma
és választmánya. Népszava, 1919. május 11. In: "Mindenki ujakra
készül..." IV. Bp. 1967. 336.
97 A Közoktatásügyi
Népbiztosság fogalmazványa Fülep Lajos kinevezéséről. In: "Mindenki
ujakra készül..." IV. Bp. 1967. 771.
98 József Farkas:
Gondolatok a Tanácsköztársaság irodalmáról II. Irodalomtörténeti Közlemények,
1959. 3-4. 371.
99 Dr. Szabó Tivadar:
Babits Mihály. Diákkultúra, 1919. okt. 20. In: Babits Mihály: "Itt
a halk és komoly beszéd ideje". Interjúk, nyilatkozatok, vallomások.
Szerk. Téglás János. Celldömölk, Pauz-Westermann Könyvkiadó Kft. 1997.
46.
100 Vö. A vádlott:
Babits Mihály. Dokumentumok, 1915-1920. Szerk. Téglás János. Bp.
Universitas Kiadó, 1996. 361.
101 Barabás Lóránd:
Az írói kataszter neglizsében. Az Ember, 1919. május 29. In: "Mindenki
ujakra készül..." IV. Bp. 1967. 391-392.
102 Révész Béla: Titkos
följegyzéseimből. Nyugat, 1923. 11-12. sz. 741-742.
103 Bíró távozásának
időpontját nem sikerült napra pontosan kiderítenem, de június 5-én már
Jászi Oszkárral ebédelt Bécsben. Vö. Jászi Oszkár naplója 1919-1923.
Bp. 2001. 38.
104 Barabás Lóránd:
A kataszteri szörnyszülött. Az Ember, 1919. június 12. In: "Mindenki
ujakra készül..." IV. Bp. 1967. 454-456.
105 Magyar Országos
Levéltár. VKM (a Párttörténeti Intézettől visszakapott iratok). Szellemi
Termékek Országos Tanácsa iratai. 1919. Írói Direktórium iratai. Szerződések.
106 Az Írói Direktórium
javaslata az írók rendszeres előleggel való ellátására, a könyvkiadási
és színdarab vásárlási honoráriumok követendő rendjére. In: "Mindenki
ujakra készül..." IV. Bp. 1967. 809-815.
107 Részletek a Sajtódirektórium
üléseinek jegyzőkönyvéből. In: "Mindenki ujakra készül..." IV. Bp.
1967. 797.
108 Fodor András:
Ezer este Fülep Lajossal. Bp. 1986. I. 630.
109 Részletek a Sajtódirektórium
üléseinek jegyzőkönyveiből. In: "Mindenki ujakra készül..." IV. Bp.
1967. 797.
110 József Farkas:
"Rohanunk a forradalomba". A magyar irodalom eszmélése 1914-1919.
Gondolat Kiadó. Bp. 1969. 245.
111 Fülep Lajos
levelezése II. Bp. 1992. 523.
112 Bölöni György:
Vörös Lobogó. In: Pirkadása a magyar égnek. Írók emlékezései
a magyar Tanácsköztársaságról. Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp. 1959. 42.
113 Az irónia nem
túlzott. Pogány egy időben komolyan fontolgatta, hogy megkoronáztatja magát.
114 Halasi Andor:
Előszó. In: Pirkadása a magyar égnek. Írók emlékezései a magyar
Tanácsköztársaságról. Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp. 1959. 18.
115 "Mindenki ujakra
készül..." IV. Bp. 1967. 1108.
116 Magyar Országos
Levéltár. VKM (a Párttörténeti Intézettől visszakapott iratok). Szellemi
Termékek Országos Tanácsa iratai. 1919. III. Az SZTOT szervezete.
117 A Szellemi Termelés
irányítására alakult bizottság jegyzőkönyve. In: "Mindenki ujakra készül..."
IV. Bp. 1967. 739-740. |
|