Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 2002. 4.sz.
 
CSEHY ZOLTÁN
 

Pacificus Maximus hecatelegiumából
 

Öregségéről

Vén vagyok, és girhes baglyoknak odúja a mellem,
hangom csak huhogás únt temetők rögein.
Izmom rámszáradt, sbőröm szaga undoritó lett,
gyönge kezem nem bír számhoz emelni kupát.
Fújtatok épp csak pár lépést megtéve az utcán,
bezzeg fújtattam, régen a nőcske fölött.
Úgy rezeg ócska kezem! Ha kamaszkölyök izzó
lába közé markol: kéjbe alél a fiú.
Zöld szemgödreimen már néz a halál bujasága;
meg-megcsillan még olykor a vágyakozás,
hogyha fedetlen mell, boka, csípő, farpofa rezzen:
megpezsdül vérem, és az ölem bizsereg.
Orrom akár az uborka, ha poshad el ősszel a kertben,
összeaszott húskürt, melyen a nátha zenél.
Szám, mint egy ásító trőnye: beh szerteizélte
annyi parázna beszéd, annyi poéta-rugam.
Hajlott hátam akár egy nyíl ha feszíti Ulysses,
már-már farkamat is számba kapom, ha megyek.
Farkam? Nincs is. Répa csupán, mit a kor fazekában
főzött lottyadtá annyi parázna szakács.
És a farom, mint egy gebe alfele, lábam akár egy
meggörbült fűszál, hogyha leszarja a ló.
Mért éljek még? Mért? csak az emlék élteti testem,
s ádáz mérgeivel hergeli szürke szivem.

 

Egy versfaragóra miután verseiben gyalázta

Ó, nyomorult nyomorék, mocsaras mocskos mocsadéka,
redves seggnyalizó, nyámnyila, nyafka köcsög,
nyákbarlang, nyálgép, fintorgó fing szagolója,
öszvér, kecskebak és mindnek a seggelika,
folyton bagzó nyúl csípája, görény mirigyén nőtt
bűzforrás, tocsogó, szertelövellt libafos,
egy csont-bőr buzi nyálának langyos fröcsögése,
ráncos apácaölek pálladozó vigyora,
durva Celaeno vagy, barbár nadrágba kisült háj,
pörsenet egy lósegg legközepén, ha szarik,
nyalka Hylas, aki elnyeli Alcides buzogányát,
posványos tópart rücske, ha perzsel a nap,
Medea kotyvasztmánya, a szent havi tömjén,
esküszegő, gyilkos, kurvapecér s rimarés,
kormos, vén elefánt szeretője, rohadt vizihulla,
kettényílt farránc, melybe a kecske hatol, ő
s Catamitus, a gallok lóürülékszagu szája,
friss vizeletkorttyal öblögetett fogazat,
híglelkű, jövevény, feketébb a halál vigyoránál,
bortböfögő utazó ingere, hogyha vizel,
szőrmók, taknyadozó orrmányon a legrühesebb lyuk,
hónod alatti bakok tág fenekében a nyák,
ó, te takonypástétom, a rühből lett vakarózás,
romlott hús, bikamony sütve, kimetszve előbb,
görcsök görcse, bolond boromissza, behorpadt
csókatojás, melyben zápul a csíra-madár.

 

Siena éke

Sok földet, tengert bebolyongott Ursula egykor,
s most Ithacája leend itt e sienai ház.
Egy herceg lángolt rég érte (sa hetvenen innen!)
Pisa derék tornyát látta a lába között.
Aztán egy nevelő művelte ki lelki világát,
rózsáskert-szívén egy kukacocska se járt.
Egy izmos lovagocska a lányt Nápolyba cipelte,
görbe hajó úszott langy kikötője felé.
Hogy tombolt a Vezuv! Fröcskölte a lángot a mennyig,
s napjában többször meztelen égre lövellt.
Pletykálták már-már, hogy a sátán is leteperte,
mígnem a püspöki rúd végre kiverte a bűnt!
Gall Jupiter tombolt, aranyat szórt Ursa ölébe,
persze, szegény Danaénk mit tehetett? Vele ment.
Ámde az ég aljas: rút pörsenetek busa bűzét
ontották hamarost lágy öle tág terei.
Kúrálgatta ezer gyógyász, orvos sa kuruzslók,
egy teutón doktor végre bevette szivét!
Németföld jegeit nem kedvelhette a toszkán,
folyton szomjuhozott: szopta a jégcsapokat.
Aztán Róma! Ahol ki-kivetkőztetget a hőség
annyi kezes dámát, sannyi a dús gatyapőc!
egy perverz állat szive lágyult látva a nőstényt,
s nem fenekelte előbb el, csak az aktus után.
Míg kikötözve feküdt étlen három napig egyszer,
és párszor becsinált: sorsa fölött meditált.
Végre azért szabadult, smert bőszen igérte, ha így lesz,
szende apácák közt űzi tovább az ipart.
Végül az oly hosszú szentleckéket nagyon unta,
s egy pénzeszsákot vett kezelésbe a szűz.
Oly finom, oly művelt, jaj, hány földet bebolyongott! -
zengi Siena - legyen példa a hölgyek előtt!

 

A néma Cristuláról

Cristula néma szegény, nyelvét elcsente a csóka,
tátog, bár hang nem jön ki az ajkai közt.
Néma? Ugyan! Nézd melle miként kiabálja:
"Markolj meg, s víganjátssz el a halmaimon!"
"Korbácsolj meg, nyelv!" rikkantja feléd az aranyló
mellbimbó, s ringón ringva szemezni se rest."
"Csókolgass végig!" fecserészi a lába, a selymes:
"Tépd le ruhám, mire vársz, nyámnyila, vesd a gatyád!"
"Kortyolgass!" rikkant pici köldöke mennyei kútja,
"csípj meg, nyalj" könyörög párban a popsicipó.
"Nyalj, mire vársz" csalogat pompás combjának a méze,
"Rajta, harpdálj meg" szól a nyak és a fül is.
"Izzíts föl sperzselj" nyöszörög buja kertje a kéjnek,
"ajtóm törd be mohón, dúld föl a kincseimet".
Cristula néma-e hát? Sose szólt még nő hevesebben!
Mit vacakolsz, gyere már, vagy köcsögölni akarsz?