|
MÉSZÖLY
ÁGNES
Harry Péter és
a kupolákok (II.)
Hétpróbások
Dórának sikerült egy kicsit szerencsésebben
landolni, mint az előbb. A medence szélén álltak, alig láttak a gőztől,
Péter szemüvege teljesen bepárásodott.
- Hogy rejtőzhet
itt egy kupolák? - kérdezte Dóra - Hiszen napközben tele van a helység
fürdőzőkkel!
- Nap közben
a bal oldali, kisebb kupolában vagyok. - Bontakozott ki a ködből egy lefátyolozott
szemű alak. - Örülök, hogy hozzám jöttetek először. Gyertek, bemutatom
a feladatot!
- Ali! Ali
gyere elő!! - szólongatott valakit a kupolák - Kicsit várni kell, míg összeszedi
magát. Bezzeg mikor ideköltöztem! Nem volt nála kedélyesebb kísértet, lefogadom.
Minden kupolák engem irigyelt. Volt kivel beszélgetnem, még gondolat -
sakkot is játszottunk. Aztán egy éve vagy kettő, egy fürdővendég itt hagyott
egy újságot, amiben a nagy törökországi földrengésről meg az egyébként
is nehéz török gazdasági helyzetről írtak. Ali azóta vigasztalhatatlan,
ő, aki a legbüszkébb arra volt, hogy a hódító Nagy Szulejmán is az ősei
között van, most csak kesereg és kesereg, a török nép szégyenletes pusztulását
emlegeti, vagy jajgat kegyetlenül, vagy napokig nem is látom. Komolyan
aggódom érte, de nem tudok segíteni neki. Ez hát a ti feladatotok: rendbehozni
Ali nemzeti önérzetét. Nézzétek! Ott jön!
Egy turbános,
lógó orrú szellem lebegett feléjük.
- Szálem alaikum!
- köszöntötte őket elható hangon, - Szóval ti akartok engem megvigasztalni,
gyerekek? Nem lesz könnyű. Ne meséljetek török dicsőségekről, sikerekről,
ne a történelmet emlegessétek! Elegem van a múltból! Olyat mondjatok, vagy
inkább mutassatok, ami most történik!
Dóra és Péter
erősen gondolkoztak. Meglehetősen tanácstalanok voltak mindketten. Pétert
külön bosszantotta, hogy már az első próbánál ilyen tehetetlen, hiszen
hiába varázspálca, egy egész nemzetgazdaságot nem tud rendbevarázsolni.
Aztán dóra nagyot ugrott:
- Megvan!
Megvan! A meccs!!! El kéne vinni valahogy a meccsre!
- Miféle meccs?
- kérdezte Péter.
- Hát a Galatasaray
- Real Madrid! Ma játsszák az UEFA kupa döntőjének visszavágóját Isztambulban.
Már idegenben is 2:0-ra nyert a Galatasaray, ha ezt is megnyerik, örömünnep
lesz a városban!
- Micsoda
ötlet! Felkapjuk a csizmákat és egy negyedóra alatt ott vagyunk! Várj csak!
Hogy visszük magunkkal? Nem tud olyan gyorsan utánunk repülni, mint Lóránt,
És még az is lassú lenne, ha... Megvan! Elküldjük Lórántot ide a Gellérthegyre,
hogy keressen egy palackot. Hiszen a szellemek ideális szállítási módja
a palack!
Lóránt már
indult is. Három perc sem telt bele, mire visszatért egy enyhén kétes külsejű
félliteres kóláspalackkal.
Közben Dóra
lelkesen magyarázta Alinak a futballt, az UEFA-kupát és azt, hogy micsoda
fantasztikus siker várja ma este a török népet, hiszen ami jó a focinak,
az jó a nemzetnek is.
- Ezt mintha
már hallottan volna itt a fürdőben máskor is... - barátkozott meg egyre jobban
az utazás gondolatával Ali, bár a mocskos műanyagflakon nem igazán nyerte
el tetszését
- Nézd, barátom,
igazán nincs idejük most komfortosabbat keresni - nógatta a kupolák is,
mire Ali belebegett a palackba, és Péter rácsavarozta a tetőt.
- Hát akkor
induljatok! - búcsúzott a kupolák. Remélem egy boldog, büszke Alival tértek
vissza.
Dóra és Péter
megfogta egymás kezét. Péter dzsekijének belső zsebében lapult a palack.
- Mehetünk?
- kérdezte a fiú.
Dóra egy kissé
aggodalmasan bólintott.
- Akkor?
- Hippelehopp,
ott legyek ahol akarok, az isztambuli futballstadion lelátóján! - kiáltották.
- Lehetőleg
a török szurkolók között! - Tette hozzá Dóra
Két óra múlva kicsit megszeppenve tért
vissza a két gyerek. Lóránt és a kupolák már nagyon várták őket.
- Végre itt
vagytok - örvendezett a kupolák. - Mi van, - kérdezte megszeppent arcukat
látván - csak nem kaptak ki a törökök?
- Á, nyertek
3:1-re - mondta Péter.
- Nagy fiesta
volt. - tette hozzá lehangoltan Dóra
- Akkor?
- Hát...szóval
Ali nem jött vissza. Azt mondta, hogy soha halálában nem szórakozott ilyen
jól, és hogy te biztos megérted őt, hogy ott marad. A stadion kísértete
lesz ezután, és a vécékben ijesztgeti majd az ellenfél játékosait, meg
a bírókat... ne haragudj. Próbáltuk rávenni, hogy jöjjön vissza, de hajthatatlan
volt. Amikor meg a varázspálcámhoz nyúltam volna, eltűnt a tömegben. -a
két gyerek aggódva várta a kupolák válaszát.
- Nos, ha
nem jött vissza, akkor biztosan jól érzi magát, s akkor nekem sincs miért
sajnálnom őt. Lehet, hogy egy kicsit magányosabb leszek, dehát ilyen a
kupolák élete - ha ez annak minősül egyáltalán. Az igazat megvallva kicsit
idegesített is néha már...és sakkban is mindig ugyanazt a taktikát követte...
- Tehát sikerült
a próba? Megadod a betűt? - kérdezte Dóra.
- Áá.
- Hogyhogy?
Miért nem??
- Jaj, dehogynem.
Mondom: Á Ezt a betűt kapjátok tőlem, és köszönöm, hogy segítettetek Alin.
De most már uzsgyi! Mindjárt tíz óra!
A két gyerek
hálálkodott egy sort a kupoláknak, majd megfogták egymás kezét - Dóra nehezen
viselte a száguldást a levegőben.
- Most hova?
- A Parlamentbe!
Kimondták
a varázsigét és egy szemvillanás alatt eltűntek. Lóránt szárnyával búcsút
intett a kupoláknak, és ő is elrepült az Országház felé.
- Na, végre hogy itt vagytok! Mentsétek
meg a fuldoklót, aki a hazugságok tengerén hányódik immáron hatvan éve!
- Hogy? -
lepődtek meg a parlamenti kupolák kissé teátrális bemutatkozásától a gyerekek.
- Jaj, de
nehéz a felfogásotok...Hát nem azért jöttetek, hogy segítsetek rajtam? Nem
tudjátok, hogy mi, kupolákok rendkívül érzékenyek vagyunk a negatív gondolatokra?
Szenvedünk a rosszakarattól, hazugságtól, tiszteletlenségtől...
Dóra kezdte
érteni, mitől érzi rosszul magát a kupolák a kupolaterem felső szomszédságában.
- És bár a
negatív gondolatok elszállnak, a nyomuk itt marad. Nézzetek körül! Teljesen
tele van a kupola szerkezete homállyal! Ez itt az anyaggá váló hazugság,
nyereségvágy és...
- És a jó
szándék? - kérdezte Dóra - Az is van azért néha, nem?
- Van persze
hogy van, bár lehetne több is, de a jó gondolatok könnyűek és elszállnak.
Csak a rosszak ragadnak fel ide. Tehát: takarítsátok ki a kupolámat, és
máris mondom a betűt.
- Seprű, lapát
kellene legalább - gondolkodott hangosan Dóra. - Az Oroszlán kocsmájából
hozhatnánk is...
- Hozunk bizony!
- kurjantott Péter. - De nem ám lapátot! Hanem Falókákat! Induljunk! Vagyis
küldjük inkább Lórántot. - Nézett az újabb utazás gondolatától cseppet
sem lelkes lányra szánakozva.
- Küldjük,
persze, de mi az a falóka?
- Egy mágikus
lény. Akkora, mint egy görény, és rossz gondolatokkal táplálkozik. Minden
máguskocsmában tartanak belőlük legalább egy párat- tudod, a kocsmát sokan
használják búfelejtőnek, aztán ezekkel tisztítják ki a helységek auráját.
Lefogadom, hogy a Grinzingiben is van néhány példány. Van tollad?
- Azt hittem,
nálad van...nem azt mondtad, az Oroszlánnál?
- Kieshetett
a meccsen...
- Sebaj, Lóránt
csak repüljön, én meg odaszólok, hogy küldje azokat az izéket. - mondta
Dóra és már hívta is Oroszlánt.
- Halló? Dóra
vagyok. Igen, eddig minden oké...nem, nem volt nagyon szomorú...Kellene valami
falóka vagy mi ....sok, nagyon sok, szinte tapintani lehet... jaj, az nagyon
jó lesz ... biztos fog neki örülni... köszi, viszhall!!
- Küld két
Falókát neked az Oroszlán! - fordult Dóra örömmel a kupolákhoz, míg Lóránt
lomha szárnycsapásokkal elrepült az Erzsébet híd felé - meg is tarthatod
őket, mert neki van másik kettő.
- Nagyszerű
lesz, ha meglesz, de hiszem, ha látom. Annyi szép ígéretet hallottam én
már ehelyt, hogy ugye nem haragszotok, ha csak akkor adom a betűt, ha itt
vannak azok az állatkák.
- Persze,
persze - mondta Péter. Nem akart alkudozni a fancsali kupolákkal.
Egy ideig
zavartan álldigáltak, aztán, mivel látták, hogy a kupoláknak esz ágában
sincs beszélgetni velük, leültek két gerendára.
- Ahhoz képest,
hogy a foci egy unalmas mugli játék, egész jók kiugráltad a zsebedből a
tolladat! - nézett Péterre kaján vigyorral a lány.
- Nem toll
volt, hanem penna! - morgott Péter. Aztán békülékenyebb hangon megjegyezte:
- Egyébként tényleg elég jó volt...de azért szívesen elvinnélek egy kviddics
- bajnokira, hogy legyen fogalmad arról, mi is az a csapatjáték.
Közben visszatért
Lóránt, karmai közt két szőrmókkal. A Falókák úgy néztek ki mint két kisnövésű,
angolkóros perzsamacska. Amint a bagoly letette őket szimatolni kezdtek,
majd nekiestek a homálynak és Dóra rögtön megértette, miért is az a nevük,
ami. Olyan mohón falták a rossz gondolatokat, hogy a kupolák, félretéve
savanyú tartózkodását, elégedetten kurjantott:
- Nagyszerű!
Hihetetlen! Már mondom is a betűt: S. S, mint siessetek! Vészesen fogy
az idő!
- Mi legyen
a következő?
- Menjünk
a Bazilikába!
- Hippelehopp,
ott legyek ahol akarok, legyek a bazilikai kupoláknál!
A Szent István
Bazilika kupolákjának életét a sárkányölő szent, György lovag keserítette
meg. Miután Dóra és Péter megérkezett, a kupolák rögvest a tárgyra tért.-
A bazilika területén található egy kép, melyből, ismeretlen okok miatt
folyton engedély nélkül eltávozik a nevezett személy. Általában a többi
képben bukkan fel, ahol a képek szereplőit elmélyülésükben és áhítatukban
hőstetteinek emlegetésével zavarja, pihenésüket - és az enyémet is - megakadályozza.
A nevezett személy a Bazilika nyitva tartását mindig helyén tölti, a lebukás
elkerülése végett. Az önök feladata tehát, hogy próbálják helyhez kötni
a csavargó szentet. Kérdés?
- Ön, izé,
katona? - kérdezte meglepetten Péter.
- Nem kérem,
én rendőrtiszt vagyok, azaz voltam. Egy veszélyes bűnöző üldözése közben
lettem kupolákká. Megjegyzem, az akció annyiban sikeres volt, hogy az elkövető
is kupolákká lett, így a ügyet részemről lezártnak tekintem. Kérdés?
A gyerekeknek
egyenlőre nem volt több kérdésük. Péter magyarázott Dórának:
- Valószínűleg
egy mágusfestményről van szó. A mágusfestményekről elkóborolnak a szereplők,
de tudok olyan varázslatot, ami maradásra kényszeríti őket. Csak vissza
kéne csalogatni valahogy...
Dóra a Rendőrkupolákhoz
fordult:
- Mit gondol,
hol lehet most? És mivel lehetne visszacsalni?
- Jelenleg
Szent Margit keretében tartózkodik, és fogalmam sincs, mivel lehetne visszahívni
onnan. Kedvenc időtöltése ugyanis saját hősiességének felemlegetése kellemes
fiatal hölgyek előtt.
- Csakugyan?
Akkor van egy ötletem - mondta Dóra, és sutyorogva magyarázott valamit
Péternek.
- Megmutatná
nekünk a keretet? - Kérte Péter a kupolákot. Az szívélyesen levezette őket
a templomba, és az egyik mellékhajóban megmutatta a keretet, melyben egy
lefejezett sárkány és egy lovag hűlt helye volt látható. Péter a varázspálcáját
kézbe véve elbújt egy oszlop mögött, Dóra pedig sikítozni kezdett:
- Segíítség!
Segííítség!! Feléledt! Rám vicsorog azzal a fertelmes szájával! Lovag !
Szent György lovag!
- Mi az? Mi
történt? Kit kell megmenteni?
- Én vagyok
az, Árpádházi Szent Erzsébet, a szomszéd képről. Feléledt a sárkány!! Mindjárt
elszökik a képről!!
- Megyek,
Felséges Asszony! - kiáltott a lovag, és abban a pillanatban már a keretben
is volt. Meglátta a levágott fejű dögöt, és nem értette a dolgot. Meglehetősen
bamba arccal bámult Szent Erzsébet képe felé. Péter ezt a pillanatot használta
ki:
- Technoch
- o’ rapido! - hangzott az ottmarasztalóátok, és a lovag már csak a szemeit
tudta felháborodottan forgatni. - G! G, mint gratulálok! Tökéletes terv,
pontos kivitelezés! És micsoda jó céllövő a fiatalember! Ha megunná a varázslószakmát,
csak szóljon! Van némi ismeretségem belügyi vonalon. - Kacsintott volna
Péterre a Rendőrkupolák, ha nem lett volna a szemén a pókhálófátyol - Nos,
siessenek, hisz egy óra múlt már, és még négy feladat hátra van.
Péter és Dóra
hálálkodott egy sort a kupoláknak, amit az röviden elhárított.
- Ugyan, mindannyian
azt szeretnénk, ha a kisgyerek hazakerülne. Végeztünk. Lelépni!
- Most hova?
- A böhöm
nagy állat csak az elefánt lehet. És az elefántháznak is van kupolája -
mondta Dóra.
- És ezek
szerint kupolákja is!
Meglepetésükre az elefántház kupolákját
az elefántház melletti padon találták.
- Öhmmm. Jó
estét... - köszöntötték zavartan. Aztán Dóra kifakadt: - Hogy képzeli,
hogy itt ül a padon? És ha meglátja valaki? Nem fél, hogy...
- Nyugalom,
kislány, lassan a testtel. - felelt kedvesen a kupolák. Negyven éve lakom
itt, az állatkertben. Minden éjjel kijövök a szabadba, mert képtelen vagyok
elviselni a bezártságot. Az éjjeliőr szokásait jól ismerem, és egyébként
is a szememen van a háló.
- Tényleg,
látnak valamit ettől a hálótól? - kérdezte Péter.
- Látunk annyit,
amennyi kell - felelte melankolikusan a kupolák. - No, de lássuk a feladatot.
Itt van ez a boldogtalan elefánt. Mióta megtudta, hogy a háza teteje Zsolnay
- porcelánnal van fedve , azóta Pécsre akar menni, a Zsolnay Múzeumba.
Minden éjjel sóhajtozik nekem... többek között ezért is ülök itt. Próbáltatok
már egy sóhajtozó elefánt mellett aludni?
- Tehát el
kell vinnetek őt Pécsre, meg visszahozni. Lehetőleg persze úgy, hogy a
rács meg a múzeum épségben maradjon.
- Nem nagy
szám - mondta Péter. Bement az elefánthoz, mondott neki néhány szót, majd
elővette a botját és egészen kicsivé varázsolta . Az elefánt kimászott
a rácsok között, és beugrott Péter zsebébe. Aztán a két gyerek egyszerre
kiáltotta:
- Hippelehopp,
ott legyek ahol akarok, a pécsi Zsolnay Múzeumban!
A múzeumban
Péter elővette az elefántot, és óvatosan a padlóra tette.
Egy órát kapsz,
hogy körülnézz. - mondták neki. Várj, kicsit nagyobbra varázsollak, hogy
felérd a tárolókat.
A körülbelül
egyméteres elefánt boldogan nézelődött a múzeumban, Péter és Dóra pedig
- kultúra ide vagy oda - leültek a földre, egymásnak vetették a hátukat
és pihentek.Már majdnem eltelt az egy óra, amikor iszonyatos csörömpölés
hallatszott, aztán megint, aztán szirénavijjogás... Rémülten futottak a
csörömpölés irányába. Az elefánt kétségbeesetten állt egy apróra tört padlóváza
és egy felborított tárló között. Egyik lábáról a másikra állt, az egész
állat egy agyra nőtt bocsánatkérés volt.
- Most mi
lesz? - kérdezte Dóra.
- Mindjárt
visszacsinálom! Csak előbb, pajtás, téged teszlek ártalmatlanná. - mondta
Péter az elefántnak, és újra tízcentissé varázsolta, aztán a romokra szegezte
a varázspálcát, és:
- Inversito!
A cserepek
kavarogtak egy darabig, aztán újra összeálltak. Péter épp azt akarta mondani,
hogy "na, mit szólsz", de ehelyett azt mondta:
- Bújjunk
el, itt a rendőrség!
Egy pillanat
alatt egy földi érő függöny mögött voltak. Péter azt mondta:
- Húzzuk el
a csíkot!
- Nem lehet!
- mondta Dóra - Az elefántot is bevarázsoltad a tárlóba!
Az elkövetkező
két és fél órát Péter és Dóra egy földig érő függöny mögött töltötték,
és hallgatták, hogy a nyomozók a riasztás okát és annak nyomait keresik.
Egyszer egy rendőrkutya megszaglászta őket, de mire a gazdáját riasztotta
volna, Péter ráküldött egy felejtésátkot. Az elefánt pedig próbált úgy
viselkedni a Tárlóban, mintha teljesen porcelánból lenne.
Két és fél
óra múltán a rendőrök és a teremőr megegyeztek abban, hogy biztosan a riasztó
hibásodott meg és elhagyták a múzeumot. A gyerekek kimásztak a függöny
mögül, Péter kivarázsolta az elefántot a tárlóból, és már hangzott is a
"hippelehopp".
Mire visszaértek
az Állatkertbe, már derengett az ég alja.
- Csak nem
történt valami baj? - kérdezte a kupolák.
- Csak baj
történt! - felelt Dóra. - Megmondaná a betűt? Rohannunk kéne... majd az elefánt
elmeséli, mi történt...
- Tőlem egy
"A" - t kaptok. Minden jót, sok sikert!
Megfogták
egymás kezét, és indultak tovább.
A Planetárium kupolákja a folyosón türelmetlenül
várta őket.
- Végre, végre
itt vagytok! Egy percig sem bírom tovább! Még egy kupolákhoz is méltatlan
a helyzet, amibe miattuk kerültem! Kénytelen voltam a kupolából átköltözni
a takarítószerrakár eldugott sarkába! Menjetek, és mondjátok meg nekik,
hogy azonnal hagyják abba!
- Mit? Kik?
- kérdezték a gyerekek, mikor végre szóhoz jutottak.
- A veszekedést,
ordibálást, acsarkodást, amit Castor és Pollux, azaz az Ikrek művelnek.
Amikor ugyanis az emberek kiteszik a lábukat a Planetáriumból, megelevenedik
az összes csillagkép. Beszélgettünk, elmélkedtünk éjhosszat. Aztán egyszer
az ikrek valami semmiségen összekaptak, és azótatőlük hangos éjjelenként
az épület. Amennyire szerették egymást előtte, annyira utálják most. Senki
sem tudja csillapítani őket. Még én jártam a legjobban a raktárral; a többiek
nem tudnak elmozdulni a helyükről, kénytelenek éjszámra őket hallgatni.
Figyeljetek csak!
Tényleg, ahogy
a kupolák elhallgatott, a nagyteremből gúnyos hangot hallottak.
- ...méghogy
Tündareosz..? Jól tudod, hogy ki volt az én apám!!
Dóra mélységesen
felháborodott. Ő, aki nem mindig volt mintatestvér, illetve mintaféltestvér,
soha nem csúfolódott Fecóval azon, hogy az ő apja csak egy atomfizikus.
A legjobb fej atomfizikus, aki csak létezik, de mégsem berepülő pilóta,
mint Apa volt! Berontott a terembe, felpattant a programozóasztalra, és
- ami önmagában sem volt kis teljesítmény - túlkiabálta az ikreket:
- Mi az hogy
az én apám ez meg az én apám az?? Nektek még sose mondta senki, hogy a
származás nem érdem, hanem állapot? Mit gondoltok, büszke most rátok bármelyiktek
apja? Az anyukátokról ne is beszéljünk! Szegény Léda! A szíve szakadna,
ha hallaná, mit művelnek a fiai. A görög hősök, példái az önfeláldozásnak
és a testvéri szeretetnek, mondhatom!! Megérdemelnétek,
hogy, hogy...örökre elválasszanak titeket!
A két hős
leesett állal nézte a hozzájuk képest pöttöm lányt. Sem életükben, sem
azóta soha nem mert velük senki így beszélni.
- Háát, izé...,
lehet, hogy tényleg nem szép, amit művelünk... - mondta Castor - én részemről
hajlandó lennék abbahagyni, ha Pollux bocsánatot kérne azért a... Azért a
sértésért.
- Miféle sértésért?
- kérdezte Dóra
- Háát, arra
már, ...szóval nem emlékszem.
- Bravó. Hetek
óta ordibáltok, megkeserítitek a lakótársaitok mindenéjeit, és már azt
sem tudjátok, miért!
- Én sem emlékszem
már, mit mondtam, de tudom, hogy csak viccnek szántam. De asszem nem volt
jó vicc. Szóval bocs.
A testvérek
megkönnyebbülten nyújtottak kezet egymásnak. Valószínűleg nekik is elegük
volt már magukból, de a fene nagy hősi büszkeségük nem engedte, hogy békejobbot
nyújtsanak. Az összes csillagkép és a kupolák örömujjongott ezerrel, Péter
meg odafordult Dórához:
- Ki se néztem
belőled, hogy ilyen mérges is tudsz lenni.
- Az apaszidásra
allergiás vagyok. Tudod, az én apám vadászpilóta volt, ötéves voltam, amikor...amikor
a baleset történt. Anya férje, a Gábor jó fej meg minden, majdnem olyan,
mintha a saját apám lenne. De tudod, hogy mondják a reklámban is: ami majdnem
az, az nem az.
Dórán látszott,
hogy nem sok kéne hozzá, hogy elsírja magát. Péter tudta, hogy ilyenkor
az a legjobb, ha nem vigasztalják az embert. Bátortalanul megsimogatta
a lány haját.- Gyere, kérjük el a betűt a kupoláktól!
A kupolák
az általános örömünnep közepette majd megfeledkezett a gyerekekről. Hálálkodott
egy sort Dórának, sok sikert kívánt ő is, és egy K betűt adott nekik, majd
ismét csatlakozott a vigadalomhoz.
- És most?
- kérdezte Péter. - Bele kell húznunk, mindjárt fél hat. Milyen feladatok
vannak még?
- Hát van
a csillagvizsgáló, meg az a macska...
- Macska valami
dobozban...kinek a dobozában?
- Heisenbergnek.
- Az meg ki?
- Atomfizikus.
Volt egy gondolatkísérlete, ami magáról a kísérletezésről szólt. Azaz arról,
hogy ha kísérletezünk, már befolyásoljuk valahogy a valóságot...
- Honnan tudsz
te ilyeneket? - ámult Péter
- Á, nem nagy
szám...tudod, a Gábor atomfizikát tanít a Műegyetemen. Hogy én mekkora ökör
vagyok!! Eddig fogalmam se volt, hol keressük Heisenberg macskáját. Most
jut csak eszembe, hogy az egyetemen van egy atomreaktor, és annak is van
kupolája. Hol máshol lehetne , mint ott?
- Akkor? Mehetünk?
Az egyetemi atomlabor ismerős terep
volt Dórának. Sokszor járt már itt, a nevelőapja munkahelyén.
- Nem hittem
volna, hogy itt is vannak kupolákok. - súgta Péternek.
- Vannak bizony,
vagyunk mi már mindenfelé! - bújt elő a kupolák. - Rengeteg olyan helyen
is előfordulunk, ahol a kupola nem nyújt igazi védettséget. Hagyománytiszteletből
ragaszkodunk a kupolákhoz, azt hiszem. De térjünk a tárgyra!
A kupolák
nem véletlenül volt a reaktor kupolákja. Érthetően és sugárzó lelkesedéssel
magyarázta el Heisenberg gondolatkísérletét a macskával.
- ...szóval
mindaddig nem tudjuk, hogy szegény állat él-e, holt-e, míg ki nem nyitottuk
a dobozt. Nos, a múlt héten Schönhertz - kupa volt a villanykaros kollégiumban.
Tudjátok, ez három nap, amíg a meglett egyetemisták úgy viselkedhetnek,
mint az óvodások. Mindenféle feladatot kapnak, most pedig az volt az egyik
elmés feladat, hogy valósítsák meg a kísérletet a gyakorlatban. Az egyik
csapatnak ez sajnos túl jól sikerült. Tessék, nézzétek - mutatott a kupolák
egy papundekli dobozra, amire fura szerkentyűk voltak erősítve. - És most
jön a ti feladatotok: szedjétek ki a macskát, nemhogy élve, de úgy, hogy
ne is kockáztassátok az életét! Nem bátorításképpen mondom, de egy hete
ezen agyal az egész tanári kar...
- De hát ez
lehetetlen!! Éppen az a lényege az egésznek! Nem ér lehetetlen feladatot
adni! Méghogy jóságos kupolák! Direkt olyan feladatot ad, ami lehetetlen!
- méltatlankodott Dóra.- Ne sértegess. A kupolákok igenis jók, minden teremtményt
szeretnek. Az általános szeretet nem tesz különbséget macska és gyerek
között... - szabadkozott a kupolák.
Dóra morgott
valamit az egyetemes szeretetről. Aztán inkább gondolkodni kezdett:
- Amikor a
macskát bezárják, biztos, hogy él. Azt, hogy adott időn belül a sugárzó
anyag bocsát-e ki részecskét, tehát a macska megdöglik-e, csak akkor tudjuk
meg, ha kinyitjuk a dobozt. A sugárzó anyag csak akkor biztos, hogy nem
bocsát ki részecskét, ha az adott időintervallum nulla...
Péter közbevágott:
- Tudok egy
varázslatot, ami a tér bizonyos részében megállítja az időt. Ha megállítanánk
a dobozban az időt, amikor a macskát bezárják, biztosan nem szabadulna
el egy részecske sem a kísérlet folyamán. Csak sajnos...
- Csak sajnos?
- Dóra ismét kezdte elveszteni a már-már megtalált reményt.
- Sajnos ahhoz
vissza kéne menni az időben. És én azt, hát, még nem tanultam.
- És ha megkérnétek
valakit? - kérdezte a kupolák.
- Az szabályos?
- kérdeztek vissza.
- Hát... nem
kifejezetten... de nem akarom, hogy gonosznak tartsatok...nézett a kupolák
enyhe bűntudattal Dórára.
Dóra már tárcsázta
is Oroszlán számát, aki alig tíz perc múlva már meg is érkezett. Miután
elmondták a tervüket, Oroszlán elővett egy üvegcsét, a tartalmát egy kortyra
felhajtotta, és szó szerint atomjaira oszlott.
A következő
óra feszült várakozással telt. Péter és Dóra a fáradtságtól és az izgalomtól
még arra is képtelen volt, hogy beszélgessen. Péter elkezdett a reaktorhoz
tartozó irodákban kódorogni. Egyszer csak izgatottan hívta Dórát.
- Nézd, mit
találtam!
Egy asztalon
egy kisfiú és Dóra fényképe állt.
- Jé! Ez a
Gábor asztala! Nem is tudtam, hogy az én képem is kint van. Úgy látszik,
amikor tudja, hogy jövök, elteszi. De vajon miért?
- Biztos nem
akarja, hogy képmutatónak tartsd. - vélekedett Péter.
- Gyerekek!
Visszatért a varázsló! - Hívta őket a Dóra kiborulása óta feltűnően segítőkész
kupolák.
- Minden rendben.
- mondta az Oroszlán - Persze nem volt könnyű hozzáférni, de végül is sikerült.
Kivehetitek a macskát!
Péter kinyitotta
a dobozt, és a macska, aki kiváló egészségnek örvendett, lelkesen ugrott
az Oroszlán karjaiba.
- Ha nem baj,
elviszem magammal. Úgyis sok az egér a pincében, Lóránt nem bír velük...
apropó, hol van Lóránt?
- Hű, őt aztán
jól elhagytuk!- Az Állatkertben még megvolt...
- Az Állatkertben?
Biztos ottmaradt a baglyoknál. Kitűnő madár a Lóránt, csak sajnos olyan
pletykás, mint egy vénasszony. De most már siessetek. Alig másfél órátok
maradt az utolsó feladatra.
- És a betű?
- kérdezte Dóra a kupolákot
- C. C, mint
cica.
Péter és Dóra
megfogták egymás kezét, és már mondták is a varázsigét:
- Hippelehopp,
ott legyek, ahol akarok, az Uránia Csillagvizsgáló kupolákjánál!
- Ez lesz a szerelmes kupolák. - mondta
Péter - Kíváncsi vagyok, mi lesz a kívánsága. Talán azt akarja, hogy hozunk
össze egy randevút neki a csillagképpel!
- Végül is
a Planetáriumban protekciónk van - nevetett Dóra - Nemrég pedig mintha
azt hallottam volna, hogy a kupolákok szeretete megkülönböztetés nélkül
áramlik szerteszét!
- Ha viccelődtök,
szóba se álljunk akár - hallatszott egy sértődött hang. Dórának most tűnt
csak fel, hogy eddig az összes kupolák férfiféle volt. Ez viszont kimondottan
asszonyforma. Péter nyomban illedelmesen bocsánatot kért, a kupolák pedig
kiengesztelődve folytatta:
- Nem én vagyok
szerelmes, hanem Gál úr, az egyik csillagász. Minden nap kora hajnalig
itt ül a számítógép előtt, és valami fórumon vagy min beszélget meg levelezik
ezzel a lánnyal. Még a rendes nevét se tudja, csak a számítógépeset: cassiopeia.
Csillagász létére nem csoda, hogy belehabarodott. Múlt héten már telefonon
is beszéltek. És az a lány ma délre idejön, megnézni a csillagvizsgálót
meg Tamáska, akarom mondani Gál úr munkahelyét, de ez a szegény fiú annyira
nem ért a nőkhöz, még annyi esze se volt, hogy egy kicsit kipofozza az
irodát... Én szívesen rendbe raknám, de tudjátok, nálunk kupolákoknál nem
megy az olyan könnyen. Na, ragadjatok seprűt - lapátot, aztán uccu!
Dóra már indult
volna a partvisért, Ám Péter megállította:
- Idefigyuzz!
A varázspálcával
nagy köröket írt le:
- Higénicus!
Csilivillusz! Fleuvericus!
- Ez igen!
- tapsolt elismerően a kupolák. Az iroda és az egész csillagvizsgáló ragyogott,
Tamáska, azaz Gál úr asztalán pedig egy hatalmas csokor rózsa illatozott,
átadásra készen.
- Az utolsó
betűtök egy "A". Induljatok vissza a főkupolákhoz! Siessetek, mindjárt
fél kilenc, és még a varázsszót is össze kell állítanotok!
A rendőr és a szőke
nő
Két perccel később már a Várban, a főkupoláknál
voltak. A vén kupolák szemmel láthatólag örült a viszontlátásnak.
- Pont időben
érkeztetek! És mindenki meg volt veletek elégedve. Nos, lássuk, milyen
betűket kaptatok?
Dóra elővette
a papírt, amire a betűket jegyezte.
- Á, S, G,
A, K, C, A.
- Nosza, alkossatok
belőle értelmes szót!
Nézték, nézték
a betűket majd egyszerre kiáltottak:
- Ágacska!
- mondta Péter.
- Kacagás!
- mondta Dóra.
- Én, szívem
szerint inkább Dóra szavát javasolnám - mondta a főkupolák. - Hozzátok
ide azt az üveget! Úgy, tekerjétek le a tetejét, igen, és suttogjátok bele
a varázsszót! Áhítatosan suttogták az üvegbe, hogy "kacagás", aztán, a
kupolák utasításait követve visszacsavarták a tetejét. és jól összerázták.
- Készen is
volnánk. Indulhattok a kisfiúhoz! Minden jót! Adjátok át üdvözletemet Oroszlán
barátomnak!
Dóra hálálkodott
egy sort a főkupoláknak, nagy örömében még egy puszit is nyomott oda, ahol
az arcát sejtette.
- Hippelehopp,
ott legyek, ahol akarok, legyek rögtön a Kisfecónál!
A Hétezermérföldes
csizma már repítette is őket. De az utazásnak fél másodpercen belül vége
szakadt. Péterék hatalmasat bucskázva értek földet a Tabán füvén.
- Jól vagy,
nem ütötted meg magad? - kérdezte Péter.
- Semmi bajom
- tápászkodott fel Dóra. - Mi a fene történhetett?
- Fogalmam
sincs. Gyere, próbáljuk meg újra.
Megint elmondták
a varázsigét, de semmi nem történt. Álltak az ormótlan csizmákban, meg
se moccantak. Dóra már tárcsázott is.
- Szia, én
vagyok, Dóra. Valami gáz van a csizmákkal, nem mozdulnak. ...Mi, lemerültek?...aha...
jó... bevisszük őket a borozóba.
- Azt mondta,
hogy lemerült bennük a delejakkumulátor. Szálljunk fel a buszra, és vigyük
vissza a Grinzngibe.
Lesétáltak
a 78-as megállójához, és várták a buszt. Közben Dóra azon gondolkodott,
vajon valóság-e az egész, vagy álmodik (eddig nemigen ért rá gondolkodni
ezen), Péter pedig azon, milyen kifogásokkal áll majd elő hétfőn a suliban,
mikor a házi feladatait kérik a tanárok.
Mikor beértek
a borozóba, az Oroszlán két nagy bögre habos kávét tolt eléjük. Alaposan
megdicsérte őket, Dóra pedig vagy harmincszor elmondta, hogy "nagyon, nagyon
köszönöm". Visszaadták a Hétezermérföldeseket, és megsimogatták Lórántot,
aki időközben hazatért a rokonságtól. Búcsúzóul az Oroszlán megígértette
velük, hogy máskor is eljönnek. Aztán a szép délelőtti napsütésben kisétáltak
a Ferenciek terére. Felnéztek a Klotild - palota kupoláira, és sokatmondóan
összemosolyogtak. Aztán jött a 7-es busz, felszálltak és gondolataikba
merülve rázkolódtak a Blaha Lujza tér felé. Már a leszálláshoz készülődtek,
amikor egy mogorva hang hallatszott a hátuk mögül:
- Jegyeket,
bérleteket szíveskedjenek ellenőrzésre átadni.
Péterben meghűlt
a vér. Naná, hogy nem lyukasztott
- Mi már úgyis
leszállnánk! - próbálkozott.
- Ne higgyétek,
hogy ezzel megússzátok! - mosolygott vészjóslóan az ellenőr - Tudjátok
mit! Leszállunk együtt, aztán majd...megbeszéljük.
Ahogy a busz
ajtaja kinyílt, Péter oldalba lökte Dórát:
- Sipirc!
És már ugrottak
is, egyenest egy háromajtós - szekrénnyi rendőr karjaiba.
- Hová, hová
íly sietve? - kérdezte a rendőr valahonnan a magasból. Péterék szerencsétlenségére
az ellenőr válaszolt helyettük:
- Meg akartak
lépni a büntetés elől!
- Csakugyan?
No, hát a legjobb helyre szaladtatok! Mutassátok az igazolványotokat!
- Sajnos éppen
otthonfelejtettük... - magyarázkodott Péter
- És pénz
sincs sajnos nálunk - mondta Dóra - de bediktáljuk az adatainkat, és anyuék
majd befizetik a csekket.
- Ezzel az
ócska trükkel engem nem húztok a csőbe! - mordult rá az ellenőr. - Kétezer-hatszáz
forint a helyszíni birság, vagy mentek a biztos úrral az őrszobára.
- Talán van
nálam annyi... - mondta Péter, és a zsebe felé nyúlt. Tudta, hogy csak egy
ezres van a tárcájában, Igazából a varázspálcát akarta elővenni. De a rendőr
résen volt, és mielőtt Péter annyit mondhatott volna, "kukk", már a kezében
is volt a pálca.
- Erőszakot
alkalmaznánk hatósági közeg ellen? - vigyorgott csúfondárosan - ezzel a
botocskával akár fel is nyársalhatnál!
"És még mennyi
mindent csinálhatnék, lenne csak a kezemben" gondolta a fiú keserűen.
- Na, mi van
még a zsebeitekben, lássuk. Lássuk... nini, egy üveg pálinka... nem túlzás
ez egy kicsit? Hány évesek vagytok, tizenöt? Na, majd az őrszobán szépen
elbeszélgetünk a szüleitekkel.
Dóra már éppen
azon volt, hogy bármennyire is reménytelen nekiesik a rendőrnek, megpróbálja
elvenni az üveget és elszaladni, amikor egy csengő hang szólalt meg a hátuk
mögött
- Péterkém!
Megtaláltad a mutatópálcámat! jaj de ügyes vagy, köszönöm, szabad, Biztos,
Úr, köszönöm, a kedvenc mutatópálcám, tudjaKárpáti Hajnalka vagyok, a gyerekek
földrajztanárnője. - csicsergett a grinzingibeli szőke nő megállíthatatlanul,
közben kivette a meglepett rendőr kezéből a varázspálcát.
- Tudják,
a Margitszigeten voltunk tanulmányi kiránduláson, én meg elhagytam valahol
a mutatópálcámat. Olyan feledékeny vagyok időnként, hiába, öregszem ugye.
- fordult az ellenőrhöz
Az ellenőr
úgy bámulta a nőt, mint aki most lát effélét először életében. Bár, meg
kell hagyni, ilyen nőt még Pesten is ritkán látni.
- Magácska,
öreg?? - hebegte. - Ugyan, hova is gondol...mindannyian elfelejtünk időnként
ezt-azt, nem olyan nagy tragédia. Ő maga például elfelejtett pislogni,
olyan figyelmesen nézte a szőke nő dekoltázsát.
- Hát ti meg
valami rossz fát tettetek a tűzre? - kérdezte a nő a gyerekeket.
- Elfelejtettünk
lyukasztani - vigyorgott kajánul Péter.
- Ó, hát az,
ahogy az ellenőr úr is bölcsen megjegyezte, nem olyan nagy tragédia, ugye,
drága ellenőr úr - rebegtette bájosan a pilláit a nő.
Az ellenőr
zavartan motyogott valamit, és amire a nő felajánlotta, hogy kifizeti a
büntetést, már szó sem volt büntetésről. A nő pedig tovább csacsogott:
- Olyan szívesen
beszélgetnék még az urakkal, hisz olyan ritkán találni ilyen kedves, intelligens
embereket, de sietnünk kell az iskolába, úgy kértem el őket a testnevelő
kollégától, viszontlátásra, Biztos Úr, viszontlátásra, Kalauz Úr, gyertek,
gyerekek!
- Tanárnő,
a víz! - kezdett magához térni Dóra is.
- Ideadná
a vízmintánkat? - kapta ki a "tanárnő" a rendőr kezéből a pálinkásüveget.
Vegyelemezni visszük, margitszigeti termálvíz, de most már tényleg mennünk
kell, minden jót!
A szőke nő
kézen fogta a gyerekeket, és leviharzott velük az aluljáróba. Már Dóráék
kapualjában jártak a túloldalon, mikor a rendőr megszólalt:
- Álljunk
csak meg! Hiszen ma nincs is tanítás!
A varázsvíz
Legnagyobb meglepetésükre a kupolák
a vasajtóban várta őket.
- Csakhogy
itt vagytok! Hozzátok gyorsan a varázsvizet, már alig van benne ember!
Felrohantak
a kupolába. Kisfecó egy gerendán ült, maga elé meredt. A szeme pókhálóval
takarva.
- Már muszáj
voltam ráadni...Hajtotta le fejét a kupolák.
Dóra a gyerek
kezébe nyomta az üveget:
- Idd meg,
gyorsan, öcsi!!Kisfecó a szájához emelte az üveget, de kezeiben már nem
volt elég erő ahhoz, hogy megtartsa. Elejtette, a pálinkásüveg összetört
a betonon, és a varázsvíz szanaszét folyt. Péter dermedten állt, Dóra sikítozni
kezdett:
- Nem, ez
nem lehet, oda van minden, mi lesz veled öcsi, mit mondok anyuéknak, Péter,
Péter, varázsold vissza, Jaj, mi lesz a tesómmal! - és kétségbeesetten
ölelgette az öccsét.
- Az üveget
össze tudom forrasztani, de olyan varázslatot, amivel a vizet összeszedhetném,
nem tudok. - mondta a fiú csendesen. Dóra összeroskadt és zokogott. A szőke
nőnek ekkor eszébe jutott valami. Megrázta Dóra vállát és a szemébe nézett:
- Ugye ez
egy teljesen normális pálinkásüveg volt? - kérdezte. A lány bólintott.
- És teljesen
normális víz volt benne? - Újabb bólintás.
- Akkor most
szépen lemész a konyhátokba, és hozol egy pohár teljesen normális vizet.
Dóra, mint
egy alvajáró indult lefelé a vaslépcsőn. Félúton járhatott, mikor leesett
neki a tantusz.
- Tényleg!
A varázsszó a lényeg! - és rohant lefele.
- Zseniális
tetszik lenni! - mondta Péter.
- Zseniális
vagyok, vénasszony nem lesz szíves tegezni, vagy nyakonváglak, édes fiam.
- kacsintott a szőke nő. - Hajnalka vagyok. Tényleg Közben Dóra visszaért
a vízzel. Péterrel a pohár fölé hajoltak, és belesuttogták: "KACAGÁS".
Aztán Hajnalka elkérte tőlük a vizet, a már pehelykönnyű Kisfecót az ölébe
vette, és megitatta, ahogy a nagyon beteg kisgyerekeket szokás. Aztán felhajtotta
a pókhálófátylat, és halkan szólongatni kezdte a gyereket. Kisfecó kinyitotta
a szemét, és Dóra megnyugodva látta, hogy az éppolyan szép barna amilyen
volt.
- Aludnia
kéne - mondta Hajnalka - Menjünk, fektessük le aztán igyunk egy teát a
nagy ijedtségre.
Elindultak
lefelé. Dóra visszanézett a kupolákra, aki így szólt:
- Azt hiszem,
el kéne költöznöm... - és szomorúan integetett.
- Köszönöm.
- mondta Dóra és behúzta maga után az ajtót. Aztán újra kinyitotta.
- Kupolák,
hé, kupolák! Nincs kedved inni egy teát velünk? Illetve ott lenni, ahogy
teázunk?
Az északi szárny
Néhány órai alvás után Kisfecó újra
birtokában volt régi energiájának és rosszaságának. Folyamatosan Hajnalka
nyakán lógott, és alig hagyta anagyokat szóhoz jutni. Rövid kupoláksága
már nem volt neki több, mint egy rossz álom.
A kupolák
meglepően jó társaságnak bizonyult. Kiderült róla, hogy villanyszerelő
volt régen, és egyike a legrégebbi kupolákoknak. Rengeteget tudott a város
történetéről, és igen élvezetesen adta elő a régi dolgokat. Dórával megegyeztek,
hogy időnként meglátogatják egymást.
Három óra
felé Péter rémülten ugrott talpra.
- Magasságos
Kupolák! Egy óra múlva Pestfortban kell lennem!
- Elkísérünk
- ajánlotta Dóra
Így hát a
társaság szedelőzködni kezdett. A kupolák visszatért a kupolába, Hajnalka
pedig a Grinzingibe tartott, hogy beszámoljon a fejleményekről az Oroszlánnak.
- Kérdezhetek
tőled valamit? - Kérdezte búcsúzóul Péter - Honnan tudtad, hogy az új varázsvíz
hatni fog?
- Nem tudtam.
Csak azt tudtam, hogy nem holmi folyadék, hanem a cselekvő szeretet gyógyíthatja
meg a Fecót. Annak pedig a varázsszó is csak a jelképe volt...
Dóra és Péter Kisfecóval kibuszoztak
a reptérre. Útközben nagyokat hallgattak, az sem jutott el a tudatukig,
mit karattyol a kisfiú. A szabadtéri repülőmúzeumnál szálltak le. Bementek
a skanzenbe, ahol Kisfecó diadalmasan megostromolt és elfoglalt egy repülőkitoló
- autót.
- Hol van
itt az iskolátok? - kérdezte Dóra.
- Hát, megmutatni
nem tudom... olyan ez is mint a Miénkitta Tér. Ha a Tu-154-es északra néző
szárnyán belelépsz a levegőbe és kimondod a jelszót, a sulihoz vezető sétaúton
találod magad. De ez csak a bejárat, a kijárat a reptéren belül van. Hát,
mennem kell. Elkísértek?
- Aha.
Felmásztak
a Tu-154-esre, Péter az utastérben megnyomott egy , a többihez képest feltűnően
fényes stewardesshívó gombot, és egy hang azt mondta.
- Jelszó:
Török tisztviselőre utazó köztisztviselő, B;V.
- Jaj, már
megint pacsicsacsi!
- Bégre hajtó
végrehajtó. - Vágta rá Dóra. Vigyorogva összeölelkeztek.
- Akkor viszlát
jövő héten, az Oroszlánnál! - búcsúzott Péter, és kikászálódott a szárnyra.
- Viszlát!
- mondta Dóra, lement a szárny alá és figyelte, ahogy barátja belelép a
semmibe és eltűnik.
- Dócaaa,
gyele, nézzük meg a helikoffelt is!! - rángatta a dzsekijét Fecó.
- Megyek már!
- Aztán megtorpant és fülelt. Egy rikácsoló női hangot hallott.
- ...és nehogy
azt higgye, Harry Péter, hogy az iskolavezetés elnézi, hogy a mugli barátnőjével
kísérteti ki magát az Északi Szárnyra... |
|