Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 2001. 9.sz.
 
MÉSZÖLY ÁGNES*
 
Harry Péter és a kupolákok
 
Mínusz egyes kapu 

- ...felhívjuk továbbá a Mínusz egyes kapun át távozók kedves figyelmét, hogy a város közterületein TILOS bármiféle varázstevékenységet folytatni, és lehetőség szerint kerülni kell a muglik tevékenységeinek befolyásolását - recsegte a hangosbeszélőn egy kedélyes hang. 
     - Ezt szeretem Kavarty tanár úrban - mondta Péternek egy harmadéves - Nem problémázik sokat. Bezzeg a múlt héten, fél órán keresztül hallgattuk Borzbarát Bernadett nyavajgását a muglik tiszteletben tartásáról. Érted jön valaki? 
     - Nem, de nem kell elvinni - hárította el a meg sem tett ajánlatot jó előre Péter - Bebuszozok a városba, az éjszakát meg a Rozsdás Csapszegben töltöm... na itt a Kapu. Menj csak előre, én ráérek. 
     A bőbeszédű harmadévest nem kellett sokat bíztatni. Kicsörtetett a Mínusz Egyes Kapun, és elvegyült a muglik nyüzsgésében. 
     A Mínusz Egyes Kapu Pestfort, a budapesti varázslóiskola Kizárólagos Kijárata volt. Az MMM (Magyar Mágusok Minisztériuma) a varázslóképző intézetet a könnyű megközelítés és a zsúfoltság elkerülése végett a Ferihegyi Repülőtér belterületén helyezte el. Az iskolából távozó varázslók és boszorkányok az említett kapun át jutottak ki a mágiaszegény övezetekbe, ami több okból is praktikus volt: egyrészt nem keltettek feltűnést még a legbizarrabb talárok sem (á, biztos külföldi, legyintettek a muglik), másrészt a repteret övező mezőség ideális volt hoppanálásra és zsupszkulcsok elhelyezésére. 
     - Harry Péter! - mérte végig a kapu felé sétáló diákot egy kifogástalan stewardes - ruhába öltözött boszorkány - Rendben van az eltávozási papírja? Van mugli pénze? És buszjegye? Nehogy megint vízilóvá változtassa a BKV-ellenőrt! Tudja, még egy gikszer, és repül, mint egy Tu-154-es... 
     - Az ilyeneknek köszönheti minden boszorkány a rossz hírét- gondolta Péter. Nem szerette Elbűvölő Elvirát, akinek a nevén kívül nem sok köze volt az elbűvöléshez. Számmisztikát tanított, az ötödévesek legszárazabb tantárgyát, és humorból, kedvességből nem sok szorult belé. Nem szerette a diákokat általában, Pétert pedig különösen nem állhatta. 
     A fiú átsétált a kapun, és elindult az útlevélvizsgálat felé Mint minden pestforti diáknak, neki is szabályos útlevele volt - így csak havonta egyszer kellett felejtésátokkal sújtani a ferihegyi határőröket. Amint kilépett az érkezési várócsarnokba, meglátta Káplán nénit, legjobb pestforti barátjának anyukáját. Káplán Kálmán szülei muglik voltak - a legkedvesebb és legviccesebb muglik, akiket Péter valaha is ismert.  
     - Csókolom! Mindjárt jön Kálmi - intett oda neki Péter - csak megint megszökött a Kalamajka. 
     - Szervusz, Petikém! Biztos, hogy nem akarod nálunk tölteni a hétvégét? 
     - Biztos, Jolánka néni. Elmegyek a Rozsdás Csapszegbe, és két nyugodt nap alatt megírom az elmaradt házi dolgozataimat bájolásból meg mugliismeretből. 
     - Bevigyünk a városba? 
     Ez csábító ajánlat volt. Káplánék Renaultját Jolán néni úgy vezette, mintha folyton a Párizs Dakar rali győzelme lenne a tét. Előzött, bevágott, bőgette a motort, de mindezt hihetetlen biztonsággal és angyali mosolyokkal tette. A szentségelő sofőröket a direkt erre a célra kifejlesztett bocs-én csak-egy-női-vezető-vagyok arccal szerelte le, és igazából soha nem veszélyeztetett senkit, legfeljebb a nagymenők túlzott önbizalmát. Ám Péter tudta, hogy a fuvar elfogadása egyet jelentene azzal, hogy ezen a hétvégén sem készülnek el azok a nyamvadt dolgozatok, hiszen Jolán néni meghívná ebédre (na, csak megebédelsz nálunk, aztán lesz még időd bőven, rád fér egy kis házi koszt), ő pedig menthetetlenül ott ragadna náluk vasárnap estig, hiszen Káplánék tele voltak azzal, ami neki a legjobban hiányzott: családi szeretettel. Most azonban szorították a határidők, úgy gondolta hát, legjobb lesz, ha az elején ellenáll a kísértésnek - később úgysem lenne képes rá. 
     - Köszönöm, megyek inkább busszal - válaszolt gyorsan - két perc múlva indul, szóval viszontlátásra... - indult a buszmegálló felé sietve. 
     Péter nagy örömére Jolán néni nem erőltette a dolgot tovább. Úgy gondolta, hogy általában jobb nem egrecíroztatni a gyerekeket; és ezért az alapelvért mind gyerekei, mind azok barátai alapvetően hálásak voltak. 
     - Aztán vigyázz az ellenőrrel! Inkább pandává változtasd, olyan még úgysincs az állatkertben! nevetett utána az asszony, aztán visszafordult az érkezési ajtó felé, várta tovább kedvenc legközépsőbb fiát. 
     Péternek most már futnia kellett a busz után. Szerencsére a vezető észrevette és megvárta őt. Ledobta magát egy ülésre, és egy ideig csak bámult ki az ablakon. Aztán összeszedte magát, és megpróbált a bájolástanra koncentrálni, vagy legalábbis megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy ez a hétvége a körmölés jegyében telik el. 
     Mert feltett szándéka volt, hogy azzal telik. 
  

A Miénkitta Tér felé 

A busz tíz perc alatt berobogott vele a Kőbányai metróvégállomásig. A metró volt Péter kedvenc mugli járműve, persze Káplánék Renaultja után. Majdnem olyan gyors, mint a hoppanálás, és még a gyerekek is használhatják - gondolta, miközben kötelességtudóan érvényesítette a jegyét. A metrón volt bőven hely, leült, maga mellé tette tömött táskáját, és előkotorta bájitaltankönyvét. Hamarosan azzal a kötelességtudó, ám érdektelen arccal mélyedt bele, ami világszerte az unott diák jellemzője. 
     Már jócskán bent jártak az alagútban, amikor egy ismerős szó ütötte meg a fülét: 
     - Ne tessék haragudni, nem tetszik tudni véletlenül, merre van a Miénkitta Tér? - kérdezett egy korabeli lány egy idősödő urat. A kislány szemmel láthatólag mugli volt - ha nem az lett volna, nem kérdezősködik ostobán a metrón a Miénkitta Tér felől - főleg nem térképpel a kezében. A Miénkitta Tér ugyanis a budapesti mágus-városközpont volt, ugyanúgy, mint Londonban a Diagon Alley vagy Moszkvában a Ggyeeta Ulica, mindenféle bonyolult térmágia rejtette, és természetesen nem szerepelt a muglik térképein. 
     A lány azonban nemcsak mugli volt, hanem kétségbeesett is. "Azt mondták, hogy itt van Budapesten" - magyarázta az utasoknak, akik akárhogy is szerettek volna, nem tudtak segíteni neki. 
     A kocsiban ült egy fiatal, nagyorrú férfi is. "Öt az egyhez, hogy varázsló" - gondolta Péter, "Biztos segít majd a lánynak". Amikor a lány hozzá fordult, Péter kíváncsian figyelte, hogy fogja elmagyarázni a nagyorrú, hogy lehet eljutni a keresett helyre. 
     - Netessékharagudni - tesséksziveslennimegmondani - merretaláloma - Miénkittateret? - kérdezte a lány. Látszott rajta, hogy ezt ma már nagyon nem először kérdezi 
     - Azt szeretnéd tudni, mi - válaszolt csúfondáros hangon a nagyorrú. - Mind szeretnétek tudni... Mégis mit képzelsz tulajdonképpen? Kotródj a szemem elől, míg szépen vagyunk! 
     A lány haja tövéig elpirult, és mivel épp nyílt a metróajtó, kihátrált, megfordult és szaladni kezdett. 
     Péter, maga se tudta hogyan, utána. Csak azt tudta, hogy segíteni akar ennek a kétségbeesett muglinak. 
     Szaladt hát utána. Fel a mozgólépcsőn, át az aluljárón. Mire Péter felért a villamosmegállóba, a lány már fenn volt a villamoson. Épphogy fel tudott szállni ő is. A lány a csuklóban állt, kezében a gyűrött térkép, és könnyezett. Péternek viszont kezdett inába szállni a bátorsága. Egyrészt még sosem szólított le lányokat csak úgy, főleg nem muglikat, főleg nem idegeneket, főleg nem ilyen csinosakat. Másrészt a mágusvárosközpontok megközelíthetősége hétpecsétes titok volt minden városban a muglik előtt. Csak élet-halál fontosságú ügyben juthattak oda. 
     "De neki nagyon fontos lehet", gondolta Péter. Összeszedte minden bátorságát, és elindult a lány felé. Aki hirtelen elhatározta magát, és leugrott a villamosról, és mintha dróton húznák, vágtázott át a Blaha Lujza téren. Aztán ugyanolyan hirtelen megállt, lerogyott egy padra, és elkezdett sírni, mint a záporeső 
     Péter leült mellé. 
     - Tudok neked segíteni, de csak ha igazán fontos a dolog. Miért olyan fontos neked a Miénkitta Tér? 
     - Csak nem, te tudod hol van és segítenél, gyorsan, minden perc fontos, segítenem kell az öcsémen, induljunk arra a térre, azt mondták, hogy ott tudnak ellenvarázslatot... - kapaszkodott Péterbe a lány. 
     - Ellenvarázslatot? Mire? Ha azt akarod, hogy segítsek, el kell mondanod, miről van szó... 
     - A testvéremről...Ott lakunk, abban a kupolás házban - mutatott a lány az átellenben lévő házra. A legfölső emeleten. Én sem értem igazán, mi történt és hogyan, de hátha te tudsz segíteni Ugye, te közülük való vagy? 
     - Kik közül? 
     - Akiken látszott, hogy tudják, hol az a tér. Csak nem mondták el. Volt, amelyik sajnálkozott, volt, amelyik tagadta, meg olyan is volt, aki... 
     - Tudom, láttam a nagyorrút... 
     - Valami titkos társaság vagytok? Szabadkőművesek? Kommunisták? 
     - Nem egészen... - Péter gondolkozott, mit és mennyit áruljon el a lánynak. Aztán úgy gondolta, hogy keveset mond, de az igaz lesz. - Mágusfélék. Varázslók. A Miénkitta tér a mi belvárosunk. 
     - Akkor ott sok a varázsló? Oda kell vinned. Ott biztos vissza tudják varázsolni a tesómat! 
     - Valaki átváltoztatta? 
     - Nem is tudom. Szóval fönn lakunk a legfelső emeleten. Ma reggel anyáék lementek Zalába, mi meg ketten maradtunk a négyéves öcsémmel, azaz fél-öcsémmel, de ez egyáltalán nem fontos. Bundáskenyeret akartam neki reggelire csinálni, de nem tudtam, hogy kell-e a tojásba tejet keverni. Átszaladtam a Tyutyi nénihez megkérdezni. Ő a szomszédunk. A lakásaink között van egy vasajtó, vaslépcső visz fel a kupolába. Most nyitva volt az ajtó. Gondoltam, biztos a reklámot szerelik a tetőn... Szóval mire visszamentem, a Fecó már nem volt a lakásban. Na, ez felbitangolt a kupolába - gondoltam, és már mentem is utána. Ahogy felértem, elém állt egy furcsa, lefátyolozott szemű alak, és azt mondta, hogy ő egy kupolák, és véletlenül találkozott a kisfiúval, és ha szeretem azt a gyereket, akkor menjek rögtön a Miénkitta térre, talán ott tudnak segíteni. Mondtam neki, hogy azonnaladja vissza a tesómat, de azt mondta, hogy nem láthatom, mert akkor én is kupolák leszek, és lökdösött kifelé, hogy holnap délig hozzam a varázsvizet, mert különben nem láthatom többé az öcsémet. Szóval reggel óta járom a várost, és kérdezősködök, de tíz perce még úgy látszott, hogy egész életemben kérdezősködhetek... Te tudod, mik azok a kupolákok? - kérdezte végül a lány. 
     - Fogalmam sincs. De ha valahol, akkor a Miénkitta téren biztosan tudni fogja valaki. Gyerünk! 
     Kézenfogta a lányt, és lerohant vele a metróba. Amikor már a Deák tér felé közeledtek, jutott eszébe, hogy még a lány nevét se tudja. 
     - Péter vagyok. Harry Péter. 
     - Kolompár Dóra - mondta a lány, és elmosolyodott - Messze van az a tér? 
     - Á, dehogy. Innen, az Erzsébet térről nyílik. 
     - Na ne mondd... ide járok suliba - hitetlenkedett Dóra. - Nincs itt semmi extra városközpont, csak ez a szokásos! 
     - Na, majd akkor jól figyelj! 
     Már ott is voltak az Erzsébet téren. Péter a szökőkúthoz sietett, Dóra loholt utána. A kútnál Péter egy pálcát húzott elő a táskájából (Hú, biztos varázspálca, gondolta Dóra) és háromszor rákoppintott vele a délnek néző vizitündér orrára. A vizitündér megszólalt: 
     - Jó napot! A mai jelszó: Furulyázó Télapó, P;M. 
     - A francba, utálom a pacsicsacsikat - bosszankodott Péter - Gondolkozz te is! 
     - Pikulás Mikulás! - vágta rá azonnal Dóra, és a jelszóra a víz helyén egy aluljáró lépcsősora jelent meg 
     Lementek vagy harminc lépcsőfokot, aztán fel ugyanannyit, és ott, ahol Dóra eddigi ismeretei szerint a Nemzeti Gödörnek kellet volna lenni, egy nyüzsgő, különös boltokkal telezsúfolt macskaköves teret találtak. 
     - Ne bámészkodj! Gyerünk a Rozsdás Csapszegbe! - siettette Dórát Péter. 
     - Jó, megyek... fúú, azok ott baglyok vagy mik? 
     Péter nem is válaszolt, csak bevonszolta maga után egy füstös fogadóba Felmásztak a söntés melletti bárszékékre, Péter a mosogató mellett szöszölő nagydarab varázslóra mutatott: 
     - Ő Hosszúlépés. 
     - Ő tudja, kik a kupolákok? - kérdezte fojtott hangon Dóra. 
     - Hát, lehet, hogy tudja. De azt biztosan tudja, hogy ki az, aki segíthet nekünk. 
  

A Kocsma és a vár 

- A szokásosat? - kérdezte a varázsló a pult mögül, majd Péter hümmentésére két nagy korsó illatozó, habos italt tett eléjük, majd alaposan végigmérte Dórát, és odavetette Péternek: 
     - Elhiszem, hogy imponálni akarsz a kisasszonynak, de mégse kéne idehozni, öhmm, nem közülünk valókat... 
     - Nem azért hoztam, hogy imponáljak neki! - mondta Péter - segítségre van szüksége. A testvérét elrabolta egy kupolák, vagy mi, és azt mondta neki, hogy itt talál segítséget, ha vissza akarja kapni. Tudsz valamit a kupolákokról? 
     - Nem túl sokat - felelt Hosszúlépés kissé megenyhülve, - Nem igazán mágusok ők... azt se tudom, használnak-e mágiát egyáltalán. Az Oroszlánt kéne megkérdeznetek, ő foglalkozik legtöbbet a muglifélékkel. 
     - Ő valami hős? - kérdezte Dóra. 
     - Meghiszem azt! - nevetett a csapos. - Mellesleg csapos, mint jómagam. Csak épp a muglik között. Még a Sötét Időkben kitalálta, hogy össze kell fognunk a muglikkal. Míg mások elrejtőztek, ő kiköltözött a városba, és nyitott egy kocsmát. Egyformán menedéket talált nála üldözött varázsló és mugli. Még a Sötét Úr is csínján bánt vele, nem nagyon mert vele ujjat húzni. Nem csodálom persze, mert bár egyszerű kocsmárosnak tűnik, olyan barátokkal büszkélkedhet, mint az angol Dumbledore professzor. Mindig nála száll meg, ha Budapesten jár. Az Oroszlán Kocsmáját a muglik Grinzingi borozó néven ismerik. Itt van nem messze, a Váci utcában. Keressétek meg, biztosan segít nektek - törölgette a pultot Hosszúlépés, míg Péter és Dóra lekászálódott a bárszékről - Hagyd a fizetést, Péter, két Fűszeres Korsó a cég ajándéka, a mágus-mugli barátság jegyében... 

A Grinzingi borozó cseppet sem hasonlított semmiféle mágusvendéglátóipari üzemegységhez. Látszólag olyan volt, mint bármelyik kocsma a városban. Pedig ez volt a haladó mugli és varázslóifjúság kedvenc találkahelye. 
     Péter és Dóra ismét a bárpulthoz telepedett. A pult mögött éppen nem volt senki.  
     - Melyik lehet az Oroszlán? - kérdezte Dóra. 
     - Talán az ott, annál az asztalnál, ahol az a szép nő viccet mesél. 
     A helyiség hátsó részében egy nagyobb társaság hangoskodott. A figyelem központjában egy feltűnően csinos szőke nő volt. 
     - "... és engem? - kérdezi a másik" - hallotta a poént a két gyerek. 
     - Tudjátok, kétféle szőke nő van - mondta egy bozontos hajú férfi. - Az , amelyikről szól a vicc, meg az, amelyik lelkesen meséli! Egy pillanat, vendégek jöttek... 
     A bozontos a pult mögé ment és széles mosollyal köszöntötte Péteréket, majd a szőke nő felé intett: 
     - Tüneményes. Ha nem lenne ilyen okos, már rég feleségül vettem volna. Venném én így is, de esze ágában sincs hozzámjönni... mit adhatok? 
     - Két pohár narancslét...és némi segítséget. 
     - Milyen ügyben? 
     - Dóra testvérét elrabolta egy kupolák... 
     - Elrabolta? Nem hinném. A kupolákok a legjószándékúbb lények a világon. Szerencsétlen véletlenről lehet szó... 
     - Kik ezek a kupolákok? És mit akarnak a testvéremtől 
     - Nos - mondta az Oroszlán - a kupolákok egy szerencsétlen tévedés áldozatai. Élt egy nagyon okos, ámde kissé bogaras kémiatanár valamikor a századelőn. Feltett szándéka volt, hogy megjavítja az embereket. Pechjére kezébe került egy bájitaltankönyv, néhányat mindig találni mugli könyvtárakban. A könyv alapján készített egy főzetet, ami azt, aki megitta szeretetteljessé, és tökéletesen jóvá változtatta. A főzet lényege az volt, hogy a jóság úgy töltse el az embert, mint egy betegség. Semmi más nem maradhat benne, csak jó. A tanár - talán a korabeli spanyolnátha mintájára - úgy tervezte, hogy a jóság úgy terjed majd, mint egy járvány. Úgy készítette a bájitalt, hogy "látvány" útján terjedjen: ha valaki meglát egy elbájolt embert, maga is kerüljön a varázslat hatása alá. El is jött volna a szép új világ, ámde a tanár, aki, mondom, nem volt varázsló, így nem értett igazán a főzetekhez - egy ilyen bonyolult varázsital összeállítása még egy bájitaltantanárnak is becsületére válna -, több hibát is elkövetett. Az eredmény tragikus lett. Szegény ördög, miután megitta - magán próbálta ki természetesen - elkezdett átváltozni. A teste valószínűtlenné vált, de nem tűnt el teljesen. Olyan lett, mint valami félig ember, félig kísértet. A szeme viszont gyönyörű, mint a naplemente: narancssárga, bíborszín. A lelke megtelt jósággal, de még egy cserép virágot sem tudott megöntözni, egy doboz gyufát sem arrébb tenni furcsa megjelenési formájában. Szerencsétlenségére éppen akkor látogatta meg egy barátja, aki rányitotta az ajtót, és szintén azonnal elkezdett átváltozni - a varázsital járványokozó része tehát működött. Mindketten nagyon szenvedtek új formájukban, és elhatározták, hogy elrejtőznek az emberek elől. Mivel mozogni, olyanformán, mint egy kísértet, tudtak, felmentek a padlásra és elrejtőztek. Ám így is továbbterjedt a járvány. Egy tetőfedő és egy menekülő tolvaj lett a következő áldozat. Rájöttek közben, hogy nem bírják elviselni egymást, azaz főleg azt, hogy képtelenek segíteni egymáson. Mert nemcsak a fizikai erejük hiányzik. Jók, de nem türelmesek. Jók, de nem bátrak. Jók, de nem kitartóak. És mivel a padlás nem volt biztonságos, az éj leple alatt felköltöztek a jóval nehezebben megközelíthető kupolákba, mindenki külön-külön. Ekkor kezdték magukat kupolákoknak nevezni. De így sem szabadultak meg teljesen egymástól. Valami furcsa telepátia állandóan összeköti őket. Lassan beletörődtek a helyzetükbe. Rájöttek arra is, hogyha lefátyolozzák a szépséges szemüket, nem terjesztik tovább a kórt. Pókhálóból készítettek maguknak fátylat, ez a legsúlyosabb anyag, amit még meg tudnak emelni. De persze még így is fordultak elő "balesetek". Vagy tíz éve szereztünk tudomást róluk mi, mágusok. A minisztérium indított egy kutatást az ellenfőzet kikísérletezésére, de mindeddig semmi eredmény... 
     - Akkor mégsem tudnak segíteni? - vágott közbe Dóra. 
     - Nyugalom, ifjú hölgy - folytatta a csapos. - A minisztériumi kutatók tényleg nem jutottak semmire, de a főkupolák, a tanár, aki lelkiismeret furdalást érzett a többiek miatt így folyamatosan meditált a dolgon, állítólag rájött valamire. Nemrég küldött egy baglyot - a minisztérium nem hajlandó vele, dilettánssal együttműködni, én viszont tartom vele a kapcsolatot -, hogy van remény. Állítólag még nem teljesen átalakult embereken segíthet valaki, aki nagyon szereti őket. Abban egyeztünk meg, hogy ha valaki ismét elkapja a kupolákságot, és egy hozzátartozója keresi, nem rejtőznek el előle, mint eddig tették, hanem a Miénkitta térre küldik. Ott megegyeztem néhány barátommal, hogy kupolákügyben küldjenek hozzám minden érdeklődőt. 
     - Miért nem rögtön ebbe a borozóba? - kérdezte Dóra - el nem tudod képzelni, mennyire reménytelen vállalkozás egy normális embernek - bocs, úgy értem nem mágusnak megtalálni a Miénkitta teret. 
     - Mindennek megvan a maga oka. A főkupolák szerint valamiféle próbákat kell kiállni, ami egy muglinak egyedül biztos nem sikerülne. Ha viszont a mugli talál egy mágust, aki elvezeti a Miénkitta térre, akkor már, úgymond talált egy barátot, aki segít neki elvégezni a feladatokat. Nemde, Péter? 
     Péternek eszébe jutottak a dolgozatai, de amint Dórára nézett, rájött, hogy ez nem az a helyzet, amiben nemet lehet mondani, holmi házi feladatra hivatkozva. Így hát szaporán bólogatott. Oroszlán pedig folytatta: 
     - El kell mennetek a főkupolákhoz. Üzenek neki, hogy számítson rátok. Szükségetek lesz továbbá egy gyors közlekedési eszközre. Mivel Dóra, gondolom nem ért a seprűkhöz kölcsönadom a két pár Hétezermérföldes csizmámat. Hétezer mérföldet tehettek meg vele egyetlen éjszaka alatt. Elküldöm veletek Lórántot, a baglyomat, szükség lehet rá. Persze tarthatjuk a kapcsolatot mobiltelefonon is, gondolom Dóra, van telefonod... 
     - Persze, - mondta a lány, és elővett egy parányi mobilt a zsebéből - mondhatod a számot. 
     - Mágus létedre ilyeneket használsz? - kérdezte Péter majdnem felelősségre vonó hangon Oroszlánt. 
     - Tudod, nekem rengeteg mugli barátom van... - mentegetőzött az - meg aztán majd meglátod, micsoda kis hasznos ketyere ez! 
     Eközben Dóra bepötyögte Oroszlán számát, majd elgondolkodva azt kérdezte: 
     - Tudod, miféle próbákat kell kiállnunk? Sikerült már egyáltalán megcsinálni valakinek? 
     - Hát, ha jól számolom, ti vagytok az elsők, akik megpróbálják. Öt éve nem volt már kupolák-fertőzés, akkor pedig még nem volt semmilyen módszer a megmentésre. A főkupolák szűkszavú üzenete alapján úgy sejtem, valahogy bizonyítanotok kell a szereteteteket... 
     - Tudod, mit nem értek? - kérdezte Péter. - Miért nem ment Dórához oda a testvére, amikor kereste a kupolában? 
     - Mert az átváltozás állítólag valami furcsa, alvásszerű állapotban megy végbe. Szóval: előhozom a csizmákat, meg megbeszélem a dolgot Lóránttal. Csinálok néhány szendvicset is nektek. Egyetek addig egy pár gombás rántott palacsintát. Saját specialitásom, biztos ízleni fog. 

Mire Oroszlán a két pár igencsak viseltes bakanccsal beállított, Péter és Dóra jó néhány rántott palacsintát eltüntetett. Megittak hozzá két nagy bögre teát, és míg Dóra a mellékhelyiségben időzött, a csapos kedélyesen ugratta Pétert malac szerencséje miatt. 
     - Húsz éve forgolódok a muglik között, és még sose kérte ilyen csinos kislány tőlem, hogy vigyem el a Miénkitta térre... 
     Péter kötelességtudóan szabadkozott egy keveset, de azzal ő is egyetértett, hogy ritka kedves lány a Dóra. 
     Mikor a lány csatlakozott a társasághoz, Oroszlán ismét komolyra fordította a szót. 
     - Itt vannak a Hétezermérföldes csizmák. Nem a legújabb divat, de hát a külcsínnél fontosabb a belbecs. Ha felveszitek, csak ki kell mondanotok azt a helyet, ahova menni akartok, és máris hétezer mérföld per órás sebességgel repültök felé. A varázsige se túl bonyolult: hippelehopp, ott legyek, ahol akarok, plusz a hely lehető legpontosabb megnevezése... Egyszerű és nagyszerű, nem? Megjegyzem, magyar találmány, Benedek Elek tanár úr fejlesztése. Szüksége is volt rá, amennyit Erdélyben utazott, mivel az ottani utak... Ha kérhetem, ne nagyon használjátok muglik szeme láttára. Ha még valami apróságra van szükségetek, küldjétek Lórántot... remélem penna és papír van nálatok. Péter, nálad van a pálcád, ugye? 
     - Nálam van, de nem hinném hogy hétfőn különösebben megdicsérnének, ha a Miénkitta tér területén kívül használnám. Tudod, hogy diákoknak nem ajánlott a mugli területeken a varázshasználat. 
     - Az iskola miatt ne aggódj. Tudod, Tűzrőlpattant tanárnő és Zalotay professzor jó barátom. Már tudnak a ma esti programodról, és mindkettentámogatásukról biztosítottak. Tűzrőlpattant tanárnő még mintha valami határidő-kedvezményt is emlegetett volna...De ideje indulnotok. A főkupolák már vár benneteket. A csizmákat csak a hídon vegyétek fel - azért nem árt kerülni a feltűnést. 
     - De hova kell mennünk? - kérdezték. 
     - Ja, még nem mondtam? A budai vár nagykupolájában lakik a főkupolák. Hát, ifjúság: fel, fel Budára! 

Péter és Dóra egy hatalmas huppanással érkezett meg a vár kupolájába. Dóra olyan fehér volt, mint a fal, megviselte az utazás számára szokatlan módja.  
     - Még mindig jobb, mint hoppanálni! - bíztatta Péter. 
     - Az meg mi? - kérdezte Dóra, de Péternek már nem volt ideje válaszolni. Az egyik gerenda mögül egy furcsa, majdnem áttetsző, szürke alak lépett eléjük. A szemét pókhálófátyol takarta. 
     - Ti vagytok azok, a kisfiú rokonai, ugye? - suttogta, vagy inkább lehelte a szavakat. 
     - Én vagyok a testvére, illetve a féltestvére - válaszolt Dóra bátorságot színlelve. - Ő a barátom, Péter. Varázsló... 
     - Szükség is lesz a varázstudományára, neked meg az eszedre, és a szívedre. Rövid leszek, mert az idő sürget. Már biztosan elmondta nektek Oroszlán barátom, hogy a kupolákok jósága határtalan, hiányzik viszont belőlük a cselekvőképesség. Még magukon sem tudnak segíteni, nemhogy másokon. Nektek kell tehát segíteni rajtuk. Pontosabban hét kupolákon kell segítenetek, és ha segítettetek rajtuk, mindannyian adnak nektek egy betűt. A hét betűből összeáll - legalábbis remélem... 
     - Hogyhogy reméli? - vágott közbe Péter 
     - Úgy, hogy még sosem próbálta ki senki ezt a módszert gyakorlatban. De nyolcvan éve a kupolákok megszabadításának vagy meggyógyításának a módján töprengek, és ez az első használhatónak tűnő ötletem. Persze, segített benne újdonsült barátom is. 
     Péter már eddig is sejtette, hogy Oroszlán többet tud a dologról, mint amennyit mutatott. Nem ismert rajta kívül olyan varázslót, aki szóba állt volna egy önjelölt, botcsinálta mágussal. 
     - Nos, a hét betűből összeáll egy szó, amit bele kell suttognotok abba az üvegbe. - Mutatott egy sima kétdecis pálinkásüvegre - Most még egyszerű csapvíz van benne, de a varázsszó hatására varázsvízzé válik. Ha a kisfiú megissza, mielőtt teljesen kupolákká változik, megfordul a folyamat, és emberke lesz ismét. Most pedig figyeljetek! 
 

A jóságos kupolákok lelkét eszi bánat
Mindig, mikor valamilyen szenvedést találnak
és hiába szeretnének segíteni bárkin
nincsen hozzá tehetségük és ez nekik már kín
Segíts hát a kupoláknak, segíts, hogy segítsen
Szeretet és okos elme utadon repítsen.

Gágogóknak zsivajától nincsen nyugta egynek -
Miért is lett kupolákja hangos Parlamentnek.

Keress modern kupolát a kies népligetben,
Egy hiába békítene, acsarkodnak ketten.

Fenn a csillagvizsgálóban sóhajtozva várja
egy bús úr, hogy Cassiopeia legyen a párja.

Dolgoztasd az agyvelődet, ne játszd meg a csacskát
Heisenbergnek dobozából szedd elő a macskát.

Pécsi porcelánra vágyik egy böhöm nagy állat
Nyugodttá a kupolák csak túra után válhat.

Ön bizalmát elveszté a török fürdő bégje
Holtan hona hírét-nevét ugyan hogyan védje?

Ámult kiáltás töri a bazilika csendjét
mert a háromfejű rémnek nem lelik a szentjét.

S hogyha minden kupolákon segítettél, sorba
Megkapod a varázsvizet, s futhatsz haza, Dorka.

     - Versnek nem a legtökéletesebb, de benne van minden, ami fontos. Értesítem a kupolákokat az érkezésetekről, így nem történhet, hogy is mondjam, baleset. 
     - Úgy érti, hogy nem válhatunk mi is kupolákká? 
     - Úgy - bólintott a főkupolák. - Nézzük csak... most van 8 óra. Tizenhárom órát kaptok a feladatok elvégzésére. Holnap reggel kilencre kell itt lennetek a betűkkel. Akkor kitaláljátok a varázsszót, és délig bőven lesz még időtök megitatni a varázsvizet a kisgyerekkel. 
     - A sorrend fontos? - kérdezte Péter - Úgy értem, olyan sorrendben kell csinálni a feladatokat, ahogy a versben van? 
     - Nem, ahogy tetszik, a sorrend tetszőleges. De egy feladattal csak egyszer próbálkozhattok. 
     - Induljunk már! - türelmetlenkedett Dóra - Kezdjük a török fürdővel! Az itt van egy ugrásra, és legalább nem kell ezt a szörnyű csizmát használni. 
     - Kezdhetjük a török fürdővel, de a csizmát mindenképpen használni kell - mondta Péter. - Ugyanis hármunk közül csak Lórántnak van szárnya, én meg nem szívesen másznék ki a szellőzőnyíláson mindenféle varázssegítség nélkül... 
     - Igaza van Péternek - Helyeselt a főkupolák. - Húzd csak vissza a csizmát, kislányom, és induljatok. Sok szerencsét kívánok! 
     - Dóra visszacibálta edzőcipőjére a Hétezermérföldes csizmát, majd odaállt Péter mellé, és együtt mondták a varázsigét: 
     - Hippelehopp, ott legyek ahol akarok: a török fürdő kupolákjánál! 
 
 
                        (Folytatás a következő számunkban)
  

 * Az írás az UHU Internetes Könyváruház Harry Péter Budapesten című pályázatának egyik díjnyertes műve. A többi döntőbe jutott írást e-bookban olvashatják az Uhu-n (www.uhu.hu).