|
MÉSZÖLY
ÁGNES*
Harry Péter és
a kupolákok
Mínusz egyes kapu
- ...felhívjuk továbbá a Mínusz egyes
kapun át távozók kedves figyelmét, hogy a város közterületein TILOS bármiféle
varázstevékenységet folytatni, és lehetőség szerint kerülni kell a muglik
tevékenységeinek befolyásolását - recsegte a hangosbeszélőn egy kedélyes
hang.
- Ezt szeretem
Kavarty tanár úrban - mondta Péternek egy harmadéves - Nem problémázik
sokat. Bezzeg a múlt héten, fél órán keresztül hallgattuk Borzbarát Bernadett
nyavajgását a muglik tiszteletben tartásáról. Érted jön valaki?
- Nem, de
nem kell elvinni - hárította el a meg sem tett ajánlatot jó előre Péter
- Bebuszozok a városba, az éjszakát meg a Rozsdás Csapszegben töltöm... na
itt a Kapu. Menj csak előre, én ráérek.
A bőbeszédű
harmadévest nem kellett sokat bíztatni. Kicsörtetett a Mínusz Egyes Kapun,
és elvegyült a muglik nyüzsgésében.
A Mínusz Egyes
Kapu Pestfort, a budapesti varázslóiskola Kizárólagos Kijárata volt. Az
MMM (Magyar Mágusok Minisztériuma) a varázslóképző intézetet a könnyű megközelítés
és a zsúfoltság elkerülése végett a Ferihegyi Repülőtér belterületén helyezte
el. Az iskolából távozó varázslók és boszorkányok az említett kapun át
jutottak ki a mágiaszegény övezetekbe, ami több okból is praktikus volt:
egyrészt nem keltettek feltűnést még a legbizarrabb talárok sem (á, biztos
külföldi, legyintettek a muglik), másrészt a repteret övező mezőség ideális
volt hoppanálásra és zsupszkulcsok elhelyezésére.
- Harry Péter!
- mérte végig a kapu felé sétáló diákot egy kifogástalan stewardes - ruhába
öltözött boszorkány - Rendben van az eltávozási papírja? Van mugli pénze?
És buszjegye? Nehogy megint vízilóvá változtassa a BKV-ellenőrt! Tudja,
még egy gikszer, és repül, mint egy Tu-154-es...
- Az ilyeneknek
köszönheti minden boszorkány a rossz hírét- gondolta Péter. Nem szerette
Elbűvölő Elvirát, akinek a nevén kívül nem sok köze volt az elbűvöléshez.
Számmisztikát tanított, az ötödévesek legszárazabb tantárgyát, és humorból,
kedvességből nem sok szorult belé. Nem szerette a diákokat általában, Pétert
pedig különösen nem állhatta.
A fiú átsétált
a kapun, és elindult az útlevélvizsgálat felé Mint minden pestforti diáknak,
neki is szabályos útlevele volt - így csak havonta egyszer kellett felejtésátokkal
sújtani a ferihegyi határőröket. Amint kilépett az érkezési várócsarnokba,
meglátta Káplán nénit, legjobb pestforti barátjának anyukáját. Káplán Kálmán
szülei muglik voltak - a legkedvesebb és legviccesebb muglik, akiket Péter
valaha is ismert.
- Csókolom!
Mindjárt jön Kálmi - intett oda neki Péter - csak megint megszökött a Kalamajka.
- Szervusz,
Petikém! Biztos, hogy nem akarod nálunk tölteni a hétvégét?
- Biztos,
Jolánka néni. Elmegyek a Rozsdás Csapszegbe, és két nyugodt nap alatt megírom
az elmaradt házi dolgozataimat bájolásból meg mugliismeretből.
- Bevigyünk
a városba?
Ez csábító
ajánlat volt. Káplánék Renaultját Jolán néni úgy vezette, mintha folyton
a Párizs Dakar rali győzelme lenne a tét. Előzött, bevágott, bőgette a
motort, de mindezt hihetetlen biztonsággal és angyali mosolyokkal tette.
A szentségelő sofőröket a direkt erre a célra kifejlesztett bocs-én csak-egy-női-vezető-vagyok
arccal szerelte le, és igazából soha nem veszélyeztetett senkit, legfeljebb
a nagymenők túlzott önbizalmát. Ám Péter tudta, hogy a fuvar elfogadása
egyet jelentene azzal, hogy ezen a hétvégén sem készülnek el azok a nyamvadt
dolgozatok, hiszen Jolán néni meghívná ebédre (na, csak megebédelsz nálunk,
aztán lesz még időd bőven, rád fér egy kis házi koszt), ő pedig menthetetlenül
ott ragadna náluk vasárnap estig, hiszen Káplánék tele voltak azzal, ami
neki a legjobban hiányzott: családi szeretettel. Most azonban szorították
a határidők, úgy gondolta hát, legjobb lesz, ha az elején ellenáll a kísértésnek
- később úgysem lenne képes rá.
- Köszönöm,
megyek inkább busszal - válaszolt gyorsan - két perc múlva indul, szóval
viszontlátásra... - indult a buszmegálló felé sietve.
Péter nagy
örömére Jolán néni nem erőltette a dolgot tovább. Úgy gondolta, hogy általában
jobb nem egrecíroztatni a gyerekeket; és ezért az alapelvért mind gyerekei,
mind azok barátai alapvetően hálásak voltak.
- Aztán vigyázz
az ellenőrrel! Inkább pandává változtasd, olyan még úgysincs az állatkertben!
nevetett utána az asszony, aztán visszafordult az érkezési ajtó felé, várta
tovább kedvenc legközépsőbb fiát.
Péternek most
már futnia kellett a busz után. Szerencsére a vezető észrevette és megvárta
őt. Ledobta magát egy ülésre, és egy ideig csak bámult ki az ablakon. Aztán
összeszedte magát, és megpróbált a bájolástanra koncentrálni, vagy legalábbis
megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy ez a hétvége a körmölés jegyében
telik el.
Mert feltett
szándéka volt, hogy azzal telik.
A Miénkitta Tér
felé
A busz tíz perc alatt berobogott vele
a Kőbányai metróvégállomásig. A metró volt Péter kedvenc mugli járműve,
persze Káplánék Renaultja után. Majdnem olyan gyors, mint a hoppanálás,
és még a gyerekek is használhatják - gondolta, miközben kötelességtudóan
érvényesítette a jegyét. A metrón volt bőven hely, leült, maga mellé tette
tömött táskáját, és előkotorta bájitaltankönyvét. Hamarosan azzal a kötelességtudó,
ám érdektelen arccal mélyedt bele, ami világszerte az unott diák jellemzője.
Már jócskán
bent jártak az alagútban, amikor egy ismerős szó ütötte meg a fülét:
- Ne tessék
haragudni, nem tetszik tudni véletlenül, merre van a Miénkitta Tér? - kérdezett
egy korabeli lány egy idősödő urat. A kislány szemmel láthatólag mugli
volt - ha nem az lett volna, nem kérdezősködik ostobán a metrón a Miénkitta
Tér felől - főleg nem térképpel a kezében. A Miénkitta Tér ugyanis a budapesti
mágus-városközpont volt, ugyanúgy, mint Londonban a Diagon Alley vagy Moszkvában
a Ggyeeta Ulica, mindenféle bonyolult térmágia rejtette, és természetesen
nem szerepelt a muglik térképein.
A lány azonban
nemcsak mugli volt, hanem kétségbeesett is. "Azt mondták, hogy itt van
Budapesten" - magyarázta az utasoknak, akik akárhogy is szerettek volna,
nem tudtak segíteni neki.
A kocsiban
ült egy fiatal, nagyorrú férfi is. "Öt az egyhez, hogy varázsló" - gondolta
Péter, "Biztos segít majd a lánynak". Amikor a lány hozzá fordult, Péter
kíváncsian figyelte, hogy fogja elmagyarázni a nagyorrú, hogy lehet eljutni
a keresett helyre.
- Netessékharagudni
- tesséksziveslennimegmondani - merretaláloma - Miénkittateret? - kérdezte
a lány. Látszott rajta, hogy ezt ma már nagyon nem először kérdezi
- Azt szeretnéd
tudni, mi - válaszolt csúfondáros hangon a nagyorrú. - Mind szeretnétek
tudni... Mégis mit képzelsz tulajdonképpen? Kotródj a szemem elől, míg szépen
vagyunk!
A lány haja
tövéig elpirult, és mivel épp nyílt a metróajtó, kihátrált, megfordult
és szaladni kezdett.
Péter, maga
se tudta hogyan, utána. Csak azt tudta, hogy segíteni akar ennek a kétségbeesett
muglinak.
Szaladt hát
utána. Fel a mozgólépcsőn, át az aluljárón. Mire Péter felért a villamosmegállóba,
a lány már fenn volt a villamoson. Épphogy fel tudott szállni ő is. A lány
a csuklóban állt, kezében a gyűrött térkép, és könnyezett. Péternek viszont
kezdett inába szállni a bátorsága. Egyrészt még sosem szólított le lányokat
csak úgy, főleg nem muglikat, főleg nem idegeneket, főleg nem ilyen csinosakat.
Másrészt a mágusvárosközpontok megközelíthetősége hétpecsétes titok volt
minden városban a muglik előtt. Csak élet-halál fontosságú ügyben juthattak
oda.
"De neki nagyon
fontos lehet", gondolta Péter. Összeszedte minden bátorságát, és elindult
a lány felé. Aki hirtelen elhatározta magát, és leugrott a villamosról,
és mintha dróton húznák, vágtázott át a Blaha Lujza téren. Aztán ugyanolyan
hirtelen megállt, lerogyott egy padra, és elkezdett sírni, mint a záporeső
Péter leült
mellé.
- Tudok neked
segíteni, de csak ha igazán fontos a dolog. Miért olyan fontos neked a
Miénkitta Tér?
- Csak nem,
te tudod hol van és segítenél, gyorsan, minden perc fontos, segítenem kell
az öcsémen, induljunk arra a térre, azt mondták, hogy ott tudnak ellenvarázslatot...
- kapaszkodott Péterbe a lány.
- Ellenvarázslatot?
Mire? Ha azt akarod, hogy segítsek, el kell mondanod, miről van szó...
- A testvéremről...Ott
lakunk, abban a kupolás házban - mutatott a lány az átellenben lévő házra.
A legfölső emeleten. Én sem értem igazán, mi történt és hogyan, de hátha
te tudsz segíteni Ugye, te közülük való vagy?
- Kik közül?
- Akiken látszott,
hogy tudják, hol az a tér. Csak nem mondták el. Volt, amelyik sajnálkozott,
volt, amelyik tagadta, meg olyan is volt, aki...
- Tudom, láttam
a nagyorrút...
- Valami titkos
társaság vagytok? Szabadkőművesek? Kommunisták?
- Nem egészen...
- Péter gondolkozott, mit és mennyit áruljon el a lánynak. Aztán úgy gondolta,
hogy keveset mond, de az igaz lesz. - Mágusfélék. Varázslók. A Miénkitta
tér a mi belvárosunk.
- Akkor ott
sok a varázsló? Oda kell vinned. Ott biztos vissza tudják varázsolni a
tesómat!
- Valaki átváltoztatta?
- Nem is tudom.
Szóval fönn lakunk a legfelső emeleten. Ma reggel anyáék lementek Zalába,
mi meg ketten maradtunk a négyéves öcsémmel, azaz fél-öcsémmel, de ez egyáltalán
nem fontos. Bundáskenyeret akartam neki reggelire csinálni, de nem tudtam,
hogy kell-e a tojásba tejet keverni. Átszaladtam a Tyutyi nénihez megkérdezni.
Ő a szomszédunk. A lakásaink között van egy vasajtó, vaslépcső visz fel
a kupolába. Most nyitva volt az ajtó. Gondoltam, biztos a reklámot szerelik
a tetőn... Szóval mire visszamentem, a Fecó már nem volt a lakásban. Na,
ez felbitangolt a kupolába - gondoltam, és már mentem is utána. Ahogy felértem,
elém állt egy furcsa, lefátyolozott szemű alak, és azt mondta, hogy ő egy
kupolák, és véletlenül találkozott a kisfiúval, és ha szeretem azt a gyereket,
akkor menjek rögtön a Miénkitta térre, talán ott tudnak segíteni. Mondtam
neki, hogy azonnaladja vissza a tesómat, de azt mondta, hogy nem láthatom,
mert akkor én is kupolák leszek, és lökdösött kifelé, hogy holnap délig
hozzam a varázsvizet, mert különben nem láthatom többé az öcsémet. Szóval
reggel óta járom a várost, és kérdezősködök, de tíz perce még úgy látszott,
hogy egész életemben kérdezősködhetek... Te tudod, mik azok a kupolákok?
- kérdezte végül a lány.
- Fogalmam
sincs. De ha valahol, akkor a Miénkitta téren biztosan tudni fogja valaki.
Gyerünk!
Kézenfogta
a lányt, és lerohant vele a metróba. Amikor már a Deák tér felé közeledtek,
jutott eszébe, hogy még a lány nevét se tudja.
- Péter vagyok.
Harry Péter.
- Kolompár
Dóra - mondta a lány, és elmosolyodott - Messze van az a tér?
- Á, dehogy.
Innen, az Erzsébet térről nyílik.
- Na ne mondd...
ide járok suliba - hitetlenkedett Dóra. - Nincs itt semmi extra városközpont,
csak ez a szokásos!
- Na, majd
akkor jól figyelj!
Már ott is
voltak az Erzsébet téren. Péter a szökőkúthoz sietett, Dóra loholt utána.
A kútnál Péter egy pálcát húzott elő a táskájából (Hú, biztos varázspálca,
gondolta Dóra) és háromszor rákoppintott vele a délnek néző vizitündér
orrára. A vizitündér megszólalt:
- Jó napot!
A mai jelszó: Furulyázó Télapó, P;M.
- A francba,
utálom a pacsicsacsikat - bosszankodott Péter - Gondolkozz te is!
- Pikulás
Mikulás! - vágta rá azonnal Dóra, és a jelszóra a víz helyén egy aluljáró
lépcsősora jelent meg
Lementek vagy
harminc lépcsőfokot, aztán fel ugyanannyit, és ott, ahol Dóra eddigi ismeretei
szerint a Nemzeti Gödörnek kellet volna lenni, egy nyüzsgő, különös boltokkal
telezsúfolt macskaköves teret találtak.
- Ne bámészkodj!
Gyerünk a Rozsdás Csapszegbe! - siettette Dórát Péter.
- Jó, megyek...
fúú, azok ott baglyok vagy mik?
Péter nem
is válaszolt, csak bevonszolta maga után egy füstös fogadóba Felmásztak
a söntés melletti bárszékékre, Péter a mosogató mellett szöszölő nagydarab
varázslóra mutatott:
- Ő Hosszúlépés.
- Ő tudja,
kik a kupolákok? - kérdezte fojtott hangon Dóra.
- Hát, lehet,
hogy tudja. De azt biztosan tudja, hogy ki az, aki segíthet nekünk.
A Kocsma és a vár
- A szokásosat? - kérdezte a varázsló
a pult mögül, majd Péter hümmentésére két nagy korsó illatozó, habos italt
tett eléjük, majd alaposan végigmérte Dórát, és odavetette Péternek:
- Elhiszem,
hogy imponálni akarsz a kisasszonynak, de mégse kéne idehozni, öhmm, nem
közülünk valókat...
- Nem azért
hoztam, hogy imponáljak neki! - mondta Péter - segítségre van szüksége.
A testvérét elrabolta egy kupolák, vagy mi, és azt mondta neki, hogy itt
talál segítséget, ha vissza akarja kapni. Tudsz valamit a kupolákokról?
- Nem túl
sokat - felelt Hosszúlépés kissé megenyhülve, - Nem igazán mágusok ők...
azt se tudom, használnak-e mágiát egyáltalán. Az Oroszlánt kéne megkérdeznetek,
ő foglalkozik legtöbbet a muglifélékkel.
- Ő valami
hős? - kérdezte Dóra.
- Meghiszem
azt! - nevetett a csapos. - Mellesleg csapos, mint jómagam. Csak épp a
muglik között. Még a Sötét Időkben kitalálta, hogy össze kell fognunk a
muglikkal. Míg mások elrejtőztek, ő kiköltözött a városba, és nyitott egy
kocsmát. Egyformán menedéket talált nála üldözött varázsló és mugli. Még
a Sötét Úr is csínján bánt vele, nem nagyon mert vele ujjat húzni. Nem
csodálom persze, mert bár egyszerű kocsmárosnak tűnik, olyan barátokkal
büszkélkedhet, mint az angol Dumbledore professzor. Mindig nála száll meg,
ha Budapesten jár. Az Oroszlán Kocsmáját a muglik Grinzingi borozó néven
ismerik. Itt van nem messze, a Váci utcában. Keressétek meg, biztosan segít
nektek - törölgette a pultot Hosszúlépés, míg Péter és Dóra lekászálódott
a bárszékről - Hagyd a fizetést, Péter, két Fűszeres Korsó a cég ajándéka,
a mágus-mugli barátság jegyében...
A Grinzingi borozó cseppet sem hasonlított
semmiféle mágusvendéglátóipari üzemegységhez. Látszólag olyan volt, mint
bármelyik kocsma a városban. Pedig ez volt a haladó mugli és varázslóifjúság
kedvenc találkahelye.
Péter és Dóra
ismét a bárpulthoz telepedett. A pult mögött éppen nem volt senki.
- Melyik lehet
az Oroszlán? - kérdezte Dóra.
- Talán az
ott, annál az asztalnál, ahol az a szép nő viccet mesél.
A helyiség
hátsó részében egy nagyobb társaság hangoskodott. A figyelem központjában
egy feltűnően csinos szőke nő volt.
- "... és engem?
- kérdezi a másik" - hallotta a poént a két gyerek.
- Tudjátok,
kétféle szőke nő van - mondta egy bozontos hajú férfi. - Az , amelyikről
szól a vicc, meg az, amelyik lelkesen meséli! Egy pillanat, vendégek jöttek...
A bozontos
a pult mögé ment és széles mosollyal köszöntötte Péteréket, majd a szőke
nő felé intett:
- Tüneményes.
Ha nem lenne ilyen okos, már rég feleségül vettem volna. Venném én így
is, de esze ágában sincs hozzámjönni... mit adhatok?
- Két pohár
narancslét...és némi segítséget.
- Milyen ügyben?
- Dóra testvérét
elrabolta egy kupolák...
- Elrabolta?
Nem hinném. A kupolákok a legjószándékúbb lények a világon. Szerencsétlen
véletlenről lehet szó...
- Kik ezek
a kupolákok? És mit akarnak a testvéremtől
- Nos - mondta
az Oroszlán - a kupolákok egy szerencsétlen tévedés áldozatai. Élt egy
nagyon okos, ámde kissé bogaras kémiatanár valamikor a századelőn. Feltett
szándéka volt, hogy megjavítja az embereket. Pechjére kezébe került egy
bájitaltankönyv, néhányat mindig találni mugli könyvtárakban. A könyv alapján
készített egy főzetet, ami azt, aki megitta szeretetteljessé, és tökéletesen
jóvá változtatta. A főzet lényege az volt, hogy a jóság úgy töltse el az
embert, mint egy betegség. Semmi más nem maradhat benne, csak jó. A tanár
- talán a korabeli spanyolnátha mintájára - úgy tervezte, hogy a jóság
úgy terjed majd, mint egy járvány. Úgy készítette a bájitalt, hogy "látvány"
útján terjedjen: ha valaki meglát egy elbájolt embert, maga is kerüljön
a varázslat hatása alá. El is jött volna a szép új világ, ámde a tanár,
aki, mondom, nem volt varázsló, így nem értett igazán a főzetekhez - egy
ilyen bonyolult varázsital összeállítása még egy bájitaltantanárnak is
becsületére válna -, több hibát is elkövetett. Az eredmény tragikus lett.
Szegény ördög, miután megitta - magán próbálta ki természetesen - elkezdett
átváltozni. A teste valószínűtlenné vált, de nem tűnt el teljesen. Olyan
lett, mint valami félig ember, félig kísértet. A szeme viszont gyönyörű,
mint a naplemente: narancssárga, bíborszín. A lelke megtelt jósággal, de
még egy cserép virágot sem tudott megöntözni, egy doboz gyufát sem arrébb
tenni furcsa megjelenési formájában. Szerencsétlenségére éppen akkor látogatta
meg egy barátja, aki rányitotta az ajtót, és szintén azonnal elkezdett
átváltozni - a varázsital járványokozó része tehát működött. Mindketten
nagyon szenvedtek új formájukban, és elhatározták, hogy elrejtőznek az
emberek elől. Mivel mozogni, olyanformán, mint egy kísértet, tudtak, felmentek
a padlásra és elrejtőztek. Ám így is továbbterjedt a járvány. Egy tetőfedő
és egy menekülő tolvaj lett a következő áldozat. Rájöttek közben, hogy
nem bírják elviselni egymást, azaz főleg azt, hogy képtelenek segíteni
egymáson. Mert nemcsak a fizikai erejük hiányzik. Jók, de nem türelmesek.
Jók, de nem bátrak. Jók, de nem kitartóak. És mivel a padlás nem volt biztonságos,
az éj leple alatt felköltöztek a jóval nehezebben megközelíthető kupolákba,
mindenki külön-külön. Ekkor kezdték magukat kupolákoknak nevezni. De így
sem szabadultak meg teljesen egymástól. Valami furcsa telepátia állandóan
összeköti őket. Lassan beletörődtek a helyzetükbe. Rájöttek arra is, hogyha
lefátyolozzák a szépséges szemüket, nem terjesztik tovább a kórt. Pókhálóból
készítettek maguknak fátylat, ez a legsúlyosabb anyag, amit még meg tudnak
emelni. De persze még így is fordultak elő "balesetek". Vagy tíz éve szereztünk
tudomást róluk mi, mágusok. A minisztérium indított egy kutatást az ellenfőzet
kikísérletezésére, de mindeddig semmi eredmény...
- Akkor mégsem
tudnak segíteni? - vágott közbe Dóra.
- Nyugalom,
ifjú hölgy - folytatta a csapos. - A minisztériumi kutatók tényleg nem
jutottak semmire, de a főkupolák, a tanár, aki lelkiismeret furdalást érzett
a többiek miatt így folyamatosan meditált a dolgon, állítólag rájött valamire.
Nemrég küldött egy baglyot - a minisztérium nem hajlandó vele, dilettánssal
együttműködni, én viszont tartom vele a kapcsolatot -, hogy van remény.
Állítólag még nem teljesen átalakult embereken segíthet valaki, aki nagyon
szereti őket. Abban egyeztünk meg, hogy ha valaki ismét elkapja a kupolákságot,
és egy hozzátartozója keresi, nem rejtőznek el előle, mint eddig tették,
hanem a Miénkitta térre küldik. Ott megegyeztem néhány barátommal, hogy
kupolákügyben küldjenek hozzám minden érdeklődőt.
- Miért nem
rögtön ebbe a borozóba? - kérdezte Dóra - el nem tudod képzelni, mennyire
reménytelen vállalkozás egy normális embernek - bocs, úgy értem nem mágusnak
megtalálni a Miénkitta teret.
- Mindennek
megvan a maga oka. A főkupolák szerint valamiféle próbákat kell kiállni,
ami egy muglinak egyedül biztos nem sikerülne. Ha viszont a mugli talál
egy mágust, aki elvezeti a Miénkitta térre, akkor már, úgymond talált egy
barátot, aki segít neki elvégezni a feladatokat. Nemde, Péter?
Péternek eszébe
jutottak a dolgozatai, de amint Dórára nézett, rájött, hogy ez nem az a
helyzet, amiben nemet lehet mondani, holmi házi feladatra hivatkozva. Így
hát szaporán bólogatott. Oroszlán pedig folytatta:
- El kell
mennetek a főkupolákhoz. Üzenek neki, hogy számítson rátok. Szükségetek
lesz továbbá egy gyors közlekedési eszközre. Mivel Dóra, gondolom nem ért
a seprűkhöz kölcsönadom a két pár Hétezermérföldes csizmámat. Hétezer mérföldet
tehettek meg vele egyetlen éjszaka alatt. Elküldöm veletek Lórántot, a
baglyomat, szükség lehet rá. Persze tarthatjuk a kapcsolatot mobiltelefonon
is, gondolom Dóra, van telefonod...
- Persze,
- mondta a lány, és elővett egy parányi mobilt a zsebéből - mondhatod a
számot.
- Mágus létedre
ilyeneket használsz? - kérdezte Péter majdnem felelősségre vonó hangon
Oroszlánt.
- Tudod, nekem
rengeteg mugli barátom van... - mentegetőzött az - meg aztán majd meglátod,
micsoda kis hasznos ketyere ez!
Eközben Dóra
bepötyögte Oroszlán számát, majd elgondolkodva azt kérdezte:
- Tudod, miféle
próbákat kell kiállnunk? Sikerült már egyáltalán megcsinálni valakinek?
- Hát, ha
jól számolom, ti vagytok az elsők, akik megpróbálják. Öt éve nem volt már
kupolák-fertőzés, akkor pedig még nem volt semmilyen módszer a megmentésre.
A főkupolák szűkszavú üzenete alapján úgy sejtem, valahogy bizonyítanotok
kell a szereteteteket...
- Tudod, mit
nem értek? - kérdezte Péter. - Miért nem ment Dórához oda a testvére, amikor
kereste a kupolában?
- Mert az
átváltozás állítólag valami furcsa, alvásszerű állapotban megy végbe. Szóval:
előhozom a csizmákat, meg megbeszélem a dolgot Lóránttal. Csinálok néhány
szendvicset is nektek. Egyetek addig egy pár gombás rántott palacsintát.
Saját specialitásom, biztos ízleni fog.
Mire Oroszlán a két pár igencsak viseltes
bakanccsal beállított, Péter és Dóra jó néhány rántott palacsintát eltüntetett.
Megittak hozzá két nagy bögre teát, és míg Dóra a mellékhelyiségben időzött,
a csapos kedélyesen ugratta Pétert malac szerencséje miatt.
- Húsz éve
forgolódok a muglik között, és még sose kérte ilyen csinos kislány tőlem,
hogy vigyem el a Miénkitta térre...
Péter kötelességtudóan
szabadkozott egy keveset, de azzal ő is egyetértett, hogy ritka kedves
lány a Dóra.
Mikor a lány
csatlakozott a társasághoz, Oroszlán ismét komolyra fordította a szót.
- Itt vannak
a Hétezermérföldes csizmák. Nem a legújabb divat, de hát a külcsínnél fontosabb
a belbecs. Ha felveszitek, csak ki kell mondanotok azt a helyet, ahova
menni akartok, és máris hétezer mérföld per órás sebességgel repültök felé.
A varázsige se túl bonyolult: hippelehopp, ott legyek, ahol akarok, plusz
a hely lehető legpontosabb megnevezése... Egyszerű és nagyszerű, nem? Megjegyzem,
magyar találmány, Benedek Elek tanár úr fejlesztése. Szüksége is volt rá,
amennyit Erdélyben utazott, mivel az ottani utak... Ha kérhetem, ne nagyon
használjátok muglik szeme láttára. Ha még valami apróságra van szükségetek,
küldjétek Lórántot... remélem penna és papír van nálatok. Péter, nálad van
a pálcád, ugye?
- Nálam van,
de nem hinném hogy hétfőn különösebben megdicsérnének, ha a Miénkitta tér
területén kívül használnám. Tudod, hogy diákoknak nem ajánlott a mugli
területeken a varázshasználat.
- Az iskola
miatt ne aggódj. Tudod, Tűzrőlpattant tanárnő és Zalotay professzor jó
barátom. Már tudnak a ma esti programodról, és mindkettentámogatásukról
biztosítottak. Tűzrőlpattant tanárnő még mintha valami határidő-kedvezményt
is emlegetett volna...De ideje indulnotok. A főkupolák már vár benneteket.
A csizmákat csak a hídon vegyétek fel - azért nem árt kerülni a feltűnést.
- De hova
kell mennünk? - kérdezték.
- Ja, még
nem mondtam? A budai vár nagykupolájában lakik a főkupolák. Hát, ifjúság:
fel, fel Budára!
Péter és Dóra egy hatalmas huppanással
érkezett meg a vár kupolájába. Dóra olyan fehér volt, mint a fal, megviselte
az utazás számára szokatlan módja.
- Még mindig
jobb, mint hoppanálni! - bíztatta Péter.
- Az meg mi?
- kérdezte Dóra, de Péternek már nem volt ideje válaszolni. Az egyik gerenda
mögül egy furcsa, majdnem áttetsző, szürke alak lépett eléjük. A szemét
pókhálófátyol takarta.
- Ti vagytok
azok, a kisfiú rokonai, ugye? - suttogta, vagy inkább lehelte a szavakat.
- Én vagyok
a testvére, illetve a féltestvére - válaszolt Dóra bátorságot színlelve.
- Ő a barátom, Péter. Varázsló...
- Szükség
is lesz a varázstudományára, neked meg az eszedre, és a szívedre. Rövid
leszek, mert az idő sürget. Már biztosan elmondta nektek Oroszlán barátom,
hogy a kupolákok jósága határtalan, hiányzik viszont belőlük a cselekvőképesség.
Még magukon sem tudnak segíteni, nemhogy másokon. Nektek kell tehát segíteni
rajtuk. Pontosabban hét kupolákon kell segítenetek, és ha segítettetek
rajtuk, mindannyian adnak nektek egy betűt. A hét betűből összeáll - legalábbis
remélem...
- Hogyhogy
reméli? - vágott közbe Péter
- Úgy, hogy
még sosem próbálta ki senki ezt a módszert gyakorlatban. De nyolcvan éve
a kupolákok megszabadításának vagy meggyógyításának a módján töprengek,
és ez az első használhatónak tűnő ötletem. Persze, segített benne újdonsült
barátom is.
Péter már
eddig is sejtette, hogy Oroszlán többet tud a dologról, mint amennyit mutatott.
Nem ismert rajta kívül olyan varázslót, aki szóba állt volna egy önjelölt,
botcsinálta mágussal.
- Nos, a hét
betűből összeáll egy szó, amit bele kell suttognotok abba az üvegbe. -
Mutatott egy sima kétdecis pálinkásüvegre - Most még egyszerű csapvíz van
benne, de a varázsszó hatására varázsvízzé válik. Ha a kisfiú megissza,
mielőtt teljesen kupolákká változik, megfordul a folyamat, és emberke lesz
ismét. Most pedig figyeljetek!
A jóságos kupolákok lelkét
eszi bánat
Mindig, mikor valamilyen szenvedést
találnak
és hiába szeretnének segíteni bárkin
nincsen hozzá tehetségük és ez nekik
már kín
Segíts hát a kupoláknak, segíts,
hogy segítsen
Szeretet és okos elme utadon repítsen.
Gágogóknak zsivajától nincsen nyugta
egynek -
Miért is lett kupolákja hangos Parlamentnek.
Keress modern kupolát a kies népligetben,
Egy hiába békítene, acsarkodnak
ketten.
Fenn a csillagvizsgálóban sóhajtozva
várja
egy bús úr, hogy Cassiopeia legyen
a párja.
Dolgoztasd az agyvelődet, ne játszd
meg a csacskát
Heisenbergnek dobozából szedd elő
a macskát.
Pécsi porcelánra vágyik egy böhöm
nagy állat
Nyugodttá a kupolák csak túra után
válhat.
Ön bizalmát elveszté a török fürdő
bégje
Holtan hona hírét-nevét ugyan hogyan
védje?
Ámult kiáltás töri a bazilika csendjét
mert a háromfejű rémnek nem lelik
a szentjét.
S hogyha minden kupolákon segítettél,
sorba
Megkapod a varázsvizet, s futhatsz
haza, Dorka.
- Versnek nem
a legtökéletesebb, de benne van minden, ami fontos. Értesítem a kupolákokat
az érkezésetekről, így nem történhet, hogy is mondjam, baleset.
- Úgy érti,
hogy nem válhatunk mi is kupolákká?
- Úgy - bólintott
a főkupolák. - Nézzük csak... most van 8 óra. Tizenhárom órát kaptok a feladatok
elvégzésére. Holnap reggel kilencre kell itt lennetek a betűkkel. Akkor
kitaláljátok a varázsszót, és délig bőven lesz még időtök megitatni a varázsvizet
a kisgyerekkel.
- A sorrend
fontos? - kérdezte Péter - Úgy értem, olyan sorrendben kell csinálni a
feladatokat, ahogy a versben van?
- Nem, ahogy
tetszik, a sorrend tetszőleges. De egy feladattal csak egyszer próbálkozhattok.
- Induljunk
már! - türelmetlenkedett Dóra - Kezdjük a török fürdővel! Az itt van egy
ugrásra, és legalább nem kell ezt a szörnyű csizmát használni.
- Kezdhetjük
a török fürdővel, de a csizmát mindenképpen használni kell - mondta Péter.
- Ugyanis hármunk közül csak Lórántnak van szárnya, én meg nem szívesen
másznék ki a szellőzőnyíláson mindenféle varázssegítség nélkül...
- Igaza van
Péternek - Helyeselt a főkupolák. - Húzd csak vissza a csizmát, kislányom,
és induljatok. Sok szerencsét kívánok!
- Dóra visszacibálta
edzőcipőjére a Hétezermérföldes csizmát, majd odaállt Péter mellé, és együtt
mondták a varázsigét:
- Hippelehopp,
ott legyek ahol akarok: a török fürdő kupolákjánál!
(Folytatás a következő számunkban)
* Az írás az UHU
Internetes Könyváruház Harry Péter Budapesten című pályázatának egyik díjnyertes
műve. A többi döntőbe jutott írást e-bookban olvashatják az Uhu-n (www.uhu.hu). |
|