|
BÉKÉS
PÁL
Fikarcföldi veszedelem
- hangjáték -
szereplők:
XIII. Fikarc király
Alma királykisasszony
Fránya
Vaktyúk
Hírnök
Nyalka lovag
Pricc
Pracc sárkányok
Prucc
Lódobogás az Északi hegyfokon.
NYALKA: Helyben vagyunk. Akármi legyek,
ha ez itt nem egy sárkány. Már csak arról kell meggyőződnünk, hogy éppen
ezt keressük-e. Hírnök!
HÍRNÖK: Igen, Nyalka lovag.
NYALKA: Számold meg a fejeit.
HÍRNÖK: Így első pillantásra... háromfejű.
NYALKA: Biztos?
HÍRNÖK: Látod magad is.
NYALKA: Ne feleselj! Az igazat megvallva
sosem voltam valami jó számtanból.
HÍRNÖK: De háromig csak el tudsz számolni!
NYALKA: Hát... az egy és a kettő rendben,
de a három?
Hiányoztam. Egyébként pedig nem matematika-korrepetálásra
jöttem, hanem csatára! És nem bírom, ha leckéztetnek! Szóval biztos, hogy
ez az? A Fikarcföldet sanyargató háromfejű?
HÍRNÖK: Biztos.
NYALKA: Helyes. Nem szeretnék tévedésből
egy másikat felaprítani. Akkor munkára. Szépen odaállsz elé, bejelented,
hogy támadok, én meg a bajszom hegyére tűzöm, és kész. Ebédre otthon is
vagyunk.
HÍRNÖK: Ne haragudj, hogy közbeszólok
derék Nyalka, de a sárkány éppen bóbiskol, és ha szólunk neki, ha előre
figyelmeztetjük... ez nem észszerű.
NYALKA: De sportszerű! Minden ősöm
szemtől szembe küzdött meg a sárkányokkal.
HÍRNÖK: És mind úgy veszett oda.
NYALKA: Én hagyományőrző lovag vagyok
és nem lesilándzsás! Odamész! Szólsz! Punktum!
HÍRNÖK: Ahogy parancsolod derék Nyalka...
(a sárkányhoz) Üdvözlégy nagyhatalmú sárkány!
PRICC: Nicsak. Fiúk, figyelem.
PRACC: Mi van?
PRUCC: Mit akarsz?
PRICC: Látogatónk van.
PRACC: Ez itt?
HÍRNÖK: Nem! Nem én! Én csak hírnök
vagyok! Csak bejelentem a látogatót!
PRUCC: Mifélét?
HÍRNÖK: Nagyhatalmú sárkány! Fikarcföld
virága, országunk éke, birodalmunk legvitézebb vitéze, a hős Nyalka lovag
teszi nálad tiszteletét!
PRICC: És mit akar?
HÍRNÖK: Hogy is mondjam...
PRACC: Érthetően.
HÍRNÖK: Szeretne felaprítani téged.
PRUCC: Ne mondd. És hogy képzeli?
HÍRNÖK: Levágja a fejeidet, a többit
meg apró kockára. Ahogyan szokás.
PRICC: Szegény.
PRACC: És ez a derék lovag számolt
azzal, hogy...
HÍRNÖK: Számolni nem nagyon tud.
NYALKA: Elég a szóból! Készülj a halálra
satnya szörnyeteg!
PRUCC: Fiúk, hogy ez milyen daliás!
PRICC: Azt nem mondhatnánk, hogy sportszerűtlen.
PRACC: De azt igen, hogy korszerűtlen.
NYALKA: Rohaaaaam! (lódobogás)
PRICC: Te jó ég, ez komolyan gondolja.
PRACC: Nincs mit tenni fiúk. Szabály
az szabály.
PRUCC: Szegény feje.
NYALKA: Rohaaaam! Jaaaj!
Lódobogás, reccsenés, lassú csámcsogás.
Csönd.
Visszhangos trónterem.
FRÁNYA: Felség, ez így nem mehet tovább!
FIKARC: Tudom.
FRÁNYA: Mert ha így megy tovább, akkor
nincs tovább, és mindennek vége!
FIKARC: Nekem mondod?
FRÁNYA: Kinek mondjam felség?!
FIKARC: Hallottam elégszer. Eljajongod
naponta háromszor, reggel, délben, este, belefáradtam, ma vasárnap van,
pihenni akarok. Rémüldözz valaki másnak.
FRÁNYA: Mégiscsak te vagy a király,
a birodalom bálványa, a messze földön híres XIII. Fikarc!
FIKARC: És egy messze földön híres
király nem lehet fáradt? Nem pihenhet legalább egy fikarcnyit?
FRÁNYA: Ami azt illeti felség, ilyen
vészterhes időkben a király dolga éppenséggel az...
FIKARC: Hogy pihent elmével szálljon
szembe a vésszel. A pihent elméhez pihenés szükségeltetik. Te ne tudnád
Fránya, a penge-elméjű tanácsadó, a birodalom egyik legbölcsebb alattvalója?
FRÁNYA: Egyik? Bocsánat felség, jól
hallottam: az egyik?
FIKARC: Jól hallottad.
FRÁNYA: Megtudhatnám, ki a másik?
FIKARC: Ott jön.
FRÁNYA: Mit? A Vaktyúk?
FIKARC: Kineveztem udvari tyúknak.
Tehát tanácsadómnak.
FRÁNYA: Ezt a vedlettet? Aki eddig
a királyi baromfiudvarban kapirgált, és ott se tartották semmire? Kinevezted
a Vaktyúkot?!
VAKTYÚK: Semmi szükség rá, hogy apró
testi hibámat ennyire hangsúlyozd. Ki így születik ki úgy. Ha látnálak,
biztosan én is el tudnék rólad mondani ezt-azt, de már a hangod is elég
ahhoz, hogy kijelenthessem: pökhendi fráter vagy!
FRÁNYA: Még hogy én? Na idefigyelj
te... Áh, egy szót sem vesztegetek rád. Felség, meg kell mondanom kerek
perec: a végveszélyben lévő birodalom minden egyes lakójának lesül a képéről
a bőr, ha kitudódik, hogy az országos veszedelem idején Fikarcföld királyának
tanácsadója egy vaktyúk!
VAKTYÚK: Udvari tyúk! Most kaptam a
kinevezést! Tessék megadni a kellő tiszteletet!
FIKARC: Szégyelld magad, Fránya. A
hiúság beszél belőled. Mert eddig egyedül töltötted be a tanácsadói posztot
és most meg kell osztanod.
FRÁNYA: Felség, már engedelmet... mit
tudhat a világ dolgairól egy Vaktyúk? Miféle haszonnal járhat a birodalom
számára egy ilyen elkapkodott döntés e sorsdöntő napokban?
FIKARC: Szó sincs kapkodásról. Érett
megfontolás után döntöttem. A Vaktyúk ugyanis, talán éppen apró testi hibája
miatt messzire lát. Mármint képletesen. Tulajdonképpen látnok.
FRÁNYA: Na ne.
VAKTYÚK: Igenis az vagyok! Látnok.
Madárjós tanfolyamot is végeztem. Csak a vizsgát nem tettem le, mert nem
láttam a madarakat, amelyeknek a röptéből jósolnom kellett volna. De ez
mit sem változtat a lényegen.
FRÁNYA: Felség... utoljára kérlek!
FIKARC: Nem gondoltam volna, hogy ennyire
a szívedre veszed. De majd kihevered. Egy szó mint száz: Fránya a gyakorlati
teendők legkiválóbb szakértője, a Vaktyúk a bölcs jövőbelátás záloga, átszellemült,
magasröptű tyúk. Hibátlan tanácsadói testület. A torzsalkodást berekesztem.
Térjünk a tárgyra. Számolj be a szemleút eredményéről. Milyen a helyzet
odakint?
FRÁNYA: Katasztrofális.
FIKARC: Bővebben.
FRÁNYA: Reménytelen.
VAKTYÚK: Ez mindig ilyen bőbeszédű?
FRÁNYA: Ne mondd rólam, hogy "ez",
mert nem állok jót magamért!
FIKARC: Elég. Ne kímélj, Fránya.
FRÁNYA: Hát legyen. Felség, a Fikarcföldet
sanyargató sárkány mely egy hónapja kapaszkodott fel a birodalom határán
magasló Északi hegyfokra, kitart. Mintha gyökeret vert volna. Három rusnya
fejét az égnek veti, sorra elkapkodja az Északi hegyfok fölött eliramló
felhőket, melyeknek Fikarcföld mezői fölött kellene kibocsátaniuk magukból
az esőt. Ám ő lenyeli mind, kiszopogatja belőlük a vizet, és egy tenyérnyi
felhőcskét sem hagy bejutni földjeink fölé. Egy szó mint száz, iszik a
nyavalyás, mint a gödény. Ennek következtében... (hüppög) Felség
nem találok szavakat.
VAKTYÚK: Azért csak próbálj.
FRÁNYA: Aszály! Rettenetes aszály!
Nincs ami enyhítené a forróságot, a nap perzsel, a föld szomjazik és repedezik,
a mező kietlen, kisült, egy árva búzamag nem sok, annyi sem szökkent szárba,
de oda az árpa a rozs, a köles és a kukorica is, a tavak kiszikkadnak,
a folyamok, a folyók, a patakok, az erek elapadnak...
VAKTYÚK: A csermelyek is? Csak a pontosság
kedvéért.
FRÁNYA: Azok is.
FIKARC: Jaj. S a nép? Az istenadta
nép?
FRÁNYA: Ne is kérdezd felség. Tátognak
mint a partra vetett hal, szenvednek, szomjaznak, szikkadnak, és - mi mást
tehetnének? - asznak, egyre asznak.
VAKTYÚK: Aszott népnek nincs jövője.
FRÁNYA: Sőt nemcsak jövője, hanem hamarosan
hazája sem, mert felperzselődik a kíméletlen napon...(elsírja magát)
Uram tegyünk valamit! Én frontérzékeny vagyok! Nem bírom a klímaváltozást!
VAKTYÚK: Milyen szép nagydarab ember,
aztán milyen érzékeny.
FRÁNYA: Gúnyolódol?
VAKTYÚK: Eszembe sincs. Átérzem a helyzet
komolyságát. Amióta ránkzúdult a szörnyű csapás, fölhagytam legfőbb foglalatosságommal...
FRÁNYA: Na bumm, nem kapirgálsz.
VAKTYÚK: Kapirgálás? Én szemet keresek.
A Vaktyúk legszentebb feladata, hogy szemet keressen magának. Az a remény
élteti, hogy egyszer talál! És én fölhagytam e létfontosságú foglalatossággal,
és a birodalom megmentésének szenteltem minden erőmet.
FIKARC: Számolj be, mit végeztél.
VAKTYÚK: Élve felséged engedelmével,
reggel összehívattam a Birodalmi Történelmi Tanácsot mivel az volt a meglátásom,
hogy a történelem az élet tanítómestere és a múlt útmutatást adhat a jövőre
nézvést. Rájuk parancsoltam: tanulmányozzák végig a korábbi Fikarcok életrajzát,
hogy kikövetkeztessék: vajon az elődök mit tettek volna ilyen helyzetben?
FRÁNYA: És?
VAKTYÚK: Érdektelen badarságokkal traktáltak.
Egyetlen egy figyelemre méltó adatra derült fény. Tudniillik IV. vagy Kecskeszakállú
Fikarc főhadvezére véletlenségből egy vaktyúk volt, és szintén véletlenségből
ekkor érte el a birodalom legnagyobb kiterjedését, mert a hiúzszemű hadvezér
átlátott a szitán és egy huszáros rohammal leigázta a szomszédos Sanyarföldet...
de ezt csak mellékesen jegyzem meg.
FRÁNYA: A lényegre!
VAKTYÚK: Nincs lényeg. A Fikarcházi
dinasztia egész története során nem fordult elő akárcsak egyetlen ehhez
hasonló eset sem. Apróságok persze adódtak: földrengés, sáskajárás, szökőár,
bubópestis, megszállás, egyiptomi sötétség, testvéri segítségnyújtás, satöbbi,
satöbbi, ahogy az már lenni szokott. De felhőfaló sárkány?!
FIKARC: Egyetlen ötletet sem adtak?
VAKTYÚK: Nem.
FRÁNYA: Le kell váltani őket.
VAKTYÚK: Megtörtént. Szélnek eresztettem
a tanácsot, összehívattam az újat, délre leszerepeltek azok is. Kidobtam
őket, de kiderült, hogy nincs több történelemtudó ember. Elfogytak.
Kintről lábdobogás, Hírnök jő s
pihegve szól.
HÍRNÖK: Felség! Felség! Hírt hozok!
FIKARC: Helyes. Szomjazunk a hírekre.
HÍRNÖK: (piheg) Hát még én hogy szomjazom.
FIKARC: Ne tedd próbára a türelmem
derék hírnök.
HÍRNÖK: Felség, elepedek. A nyelvem
hozzátapad a szájpadomhoz... nem tudok beszélni...
FIKARC: Ott a királyi dézsa.
HÍRNÖK: Kösz... fels... (hörböl, szürcsöl)
Felség!Gyászos hírt hozok! Megette!
FIKARC: Kicsoda a micsodát?
HÍRNÖK: A sárkány a lovagot!
FRÁNYA: Így szokás. Szabály az szabály.
FIKARC: Miféle lovagot evett meg a
sárkány?
HÍRNÖK: Nyalka vitézt! Abban a reményben,
hogy ezzel megpuhítja leányod, a szépséges Alma királykisasszony szívét,
aki háromszor is kikosarazta, nekirontott a felhőevő sárkánynak! Nekiszegezte
kopjáját, rohamozott, a sárkány meg sutty! Lenyelte egyben.
FRÁNYA: Szegény Nyalka. Az utolsó lovagunk
volt, akinek egyáltalában eszébe ötlött ilyen hősies cselekedet. Bár az
ilyen korszerűtlen megoldásoknak ma már semmi esélye.
VAKTYÚK: Nem lehetett különösebben
éles elméjű lovag.
FIKARC: Nem azzal tűnt ki. Hanem a
délceg nyalkaságával meg a vikszolt bajszával. Őszintén szólva nem kedveltem
a pacsuliszagát. De ez már nem számít. Béke poraira.
VAKTYÚK: Ha ilyen daliás lovag volt,
miért kosarazta ki Alma királykisasszony?
FIKARC: Az én lányom kikosaraz mindenkit.
Ugráltatja, táncoltatja őket, cicázik velük egy kicsit, aztán zsupsz. Épp
eleget fő a fejem miatta. Ideje lenne, hogy valaki móresre tanítsa, és
elcsavarja azt a rátarti fejét. De ez most mellékes.
HÍRNÖK: Nem egészen.
FRÁNYA: Most nem Alma királykisasszony
viselkedéséről van szó, hanem Fikarcföld virágzásáról vagy romlásáról!
HÍRNÖK: Összefügg. Ugyanis a sárkány
üzent, felség.
VAKTYÚK: És ezt csak most mondod?
FIKARC: Halljuk! Halljuk már!
HÍRNÖK: Amint elfogyasztotta a lovagot,
a sárkány hozzám fordult és én már azt hittem nekem is végem, lelkemben
elbúcsúztam apámtól, anyámtól, feleségemtől, kicsiny gyermekeimtől, nemkülönben
unokahúgaimtól és nővéreimtől, unokaöcséimtől és bátyáimtól, sőt, nem feledkeztem
meg a sógoromról sem, aki egyébként köztünk szólva nagy gazember...
FRÁNYA: Te vagy a gazember! Mit üzent
a sárkány?!
HÍRNÖK: Ja igen. Szóval a három feje
közül az egyik felém fordult, mert kettő állandóan a felhőket falja, egy
pedig olyan szóvivőféle, nem valami szép látvány, mondhatom, különösen,
hogy a szája sarkában még ott fityegett a hős Nyalka vitéz kopjája...
VAKTYÚK: Mit üzent?!
HÍRNÖK: Már ott tartok. Épp azt mondom,
hogy mit üzent.
FIKARC: Kerékbe töretlek, ha nem bököd
ki!
HÍRNÖK: Bököm, felség, bököm! Azt üzente,
csak egyetlen esetben hajlandó abbahagyni a felhőfalást, és eltávozni az
Északi hegyfok tetejéről. Ha...
FIKARC: Ha?
HÍRNÖK: Oly nehezemre esik kimondani...
FIKARC: Hol az udvari hóhér?
HÍRNÖK: De azért erőt veszek magamon!
Akkor távozik, ha hozzáadod feleségül Alma királykisasszonyt!
FIKARC: Az én lányom?! Egy sárkány
felesége?! Mindennek van határa.
HÍRNÖK: Megmondtam felség.
FIKARC: Nem dönthetek egyedül ilyen
súlyos kérdésben.Össze kell hívnom a tanácsadóimat.
FRÁNYA: Már össze vagyunk híva felség.
FIKARC: Miért?
VAKTYÚK: Mit miért? Mi vagyunk a tanácsadó
testület.
FIKARC: Igen-igen. Egészen összezavarodtam.
Egyszóval... hallottátok. Mit tanácsoltok?
FRÁNYA: Felség, bár a kérő nem olyan,
mint amit elképzeltünk, de nem látok más kiutat. Fikarcföld érdekében:
add hozzá.
VAKTYÚK: Felség, bár a következmények
súlyosak lesznek, de gondolj a fikarcbecsületre. A fikarc nem alkuszik!
Nem olyan fajta. Ne add hozzá.
FRÁNYA: Tedd meg! Mindenáron!
VAKTYÚK: Ne tedd! Semmi áron!
HÍRNÖK: Felség bár én csak egyszerű
alattvaló vagyok, engedd meg, hogy gratuláljak a tanácsadóihoz.Nyugodtan
hallgass rájuk.
Siető léptek, zihálás - Fránya közelít
a visszhangos folyosón.
FRÁNYA: Alma királykisasszony! Felséges
királykisasszony! Hol vagy? Kérlek bújj elő! Ne haragudj, hogy a lakosztályodba
merészkedtem, de országos ügyről van szó! Alma!
ALMA: (Beszéd közben folytonosan rágicsál)
Itt vagyok.
FRÁNYA: Merre? Nem látlak.
ALMA: A baldachinos ágyamban. Húzd
félre a függönyt.
FRÁNYA: Igenis. (félrehúzza, meghökken)
Nahát.
ALMA: Mi a baj?
FRÁNYA: Semmi. Csak... kissé megváltoztál
mióta utoljára láttalak.
ALMA: Talán megfakult a szépségem?
FRÁNYA: Dehogy.
ALMA: Pedig volna rá okom. Elemészt
a bánat amióta ránktört az aszály. Elmaradtak a kérőim. Pedig úgy megszoktam
őket. Jutott egy minden hétre, előbb megtáncoltattam, aztán kikosaraztam
őket... az ilyesmi elszórakoztatja az embert. Az utolsó Nyalka lovag volt,
én még ilyen buta lovagot nem láttam. Egyetlen porcikám sem kívánta. Kikosaraztam,
hogy csak úgy repült, de most már talán őt is elfogadnám, csak hogy újra
legyen egy kérőm.
FRÁNYA: Ő többé nem kér meg téged.
ALMA: Úgy felhúzta az orrát?
FRÁNYA: Harcba szállt és odalett. Más
szóval hősi halált halt a fikarcbecsületért. Fölfalta a sárkány.
ALMA: Óh. Rettenetesen sajnálom. Derék
lovag volt. Igaz, hogy szörnyen festett a hegyesre vikszolt bajsza, és
áradt belőle a pacsuliszag, és olyan buta volt, hogy annak hetedhét országban
nem találni párját, de azért derék. Ha esetleg atyám hősi emlékművet kívánna
állítani az emlékére én szívesen elmegyek az avatásra... És zokogok is...
FRÁNYA: Remek ötlet felséges királykisasszony.
Felvetem az udvari tanácsban. De most nem erről van szó. A derék Nyalka
lovag kétség kívül inkább a küllemével keltett figyelmet és nem a szellemi
képességeivel.... talán ezért rontott a sárkányra. Ugyanis épelméjű lovag
a közelébe sem mer menni. A háromfejű felhőfaló legyőzhetetlen.
ALMA: A sárkányok már csak ilyenek.
(rágcsál) Kérsz egy kis csokoládét?
FRÁNYA: Köszönöm, nem. Megbocsáss felséges
királykisasszony, de talán te is jobban járnál, ha egy kicsit kevesebb
csokoládét ennél...
ALMA: Mi mást tehetnék? Halálra unom
magam. Két szenvedélyem van, a kérők, meg a csokoládé. Amíg voltak kérőim,
csak sárgarépát ettem, hogy karcsú legyek, most, hogy nincsenek, jöhet
a csokoládé... biztos, hogy nem kérsz? Ez itt mézes-nugátos.
FRÁNYA: Mondd... mikor néztél utoljára
tükörbe?
ALMA: Arra célzol, hogy kissé kigömbölyödtem?
FRÁNYA: Talán... egy icipicit.
ALMA: Sértegetsz?
FRÁNYA: Hogyan vetemednék ilyesmire?
Csak arra gondoltam, ha két szelet csokoládé között elfogyaszthatnál egy
sárgarépát... hogy korábbi karcsúságod, mely előtt valamennyi szomszédos
ország valamennyi lovagja meghajtotta a fejét visszatérjen, és...
ALMA: Ha újra jönnek a kérők, majd
lefogyok.
FRÁNYA: De nem jönnek.
ALMA: Előbb utóbb elunja a sárkány.
FRÁNYA: Nem unja el.
ALMA: Hát mit akar?
FRÁNYA: Téged.
ALMA: Felfalni?
FRÁNYA: Feleségnek.
ALMA: Egy sárkány! Micsoda ízléstelenség!
Hogyan merészel?
FRÁNYA: A sárkányok már csak ilyenek.
ALMA: És atyám hadai?
FRÁNYA: A katonák hazamentek, és családjuk
körében fulladoznak a szárazságtól.
ALMA: Valaki csak akad? Egy magányos
hős?!
FRÁNYA: Nyalka lovag volt az utolsó.
ALMA: Akkor... mi lesz? Hősi halál?
FRÁNYA: Nem hősi. Csak hő. Hőhalál.
Szárazság, aszály, éhínség... rettentő fikarcvég.
ALMA: Semmit nem lehet tenni?
FRÁNYA: Szinte semmit.
ALMA: Szinte? Vagyis valamit mégiscsak?
FRÁNYA: Talán... egy lehetőség maradt...
ALMA: Micsoda?
FRÁNYA: Egyetlen ember van a világon
aki megmentheti Fikarcföldet, csak egyvalaki érheti el, hogy ismét tejjel-mézzel
folyó Kánaán legyen, mint a sárkányveszedelem előtt...
ALMA: Ki az?! Ha kell a lába elé vetem
magam és úgy könyörgök...
FRÁNYA: Nem vetheted magad a lába elé,
mert önmagad elé nem térdelhetsz.
ALMA: Hogy én?
FRÁNYA: Menj feleségül a sárkányhoz.
ALMA: Hogy képzeled? Egy sárkányhoz?
Hihetetlenül ronda.
FRÁNYA: A sárkányok már csak ilyenek.
ALMA: És biztosan büdös is.
FRÁNYA: Nincs kizárva. Még senki sem
szagolta közelről.
ALMA: Ráadásul...
FRÁNYA: Biztosan vannak még hibái.
Egyikünk sem folttalan. Mindez nem változtat azon, hogy te vagy az egyetlen,
aki megmentheted a birodalmat. Ha hozzámész, akkor a sárkány elvonul, és
Fikarcföld mezőit langy eső öntözi újra, az élet visszatér a rendes kerékvágásba...
ALMA: Csak én nem élvezhetem többé!
FRÁNYA: De ha nem mész hozzá, akkor
odaveszünk mindnyájan!
ALMA: (nyög) Jaj istenem. De
nehéz elszánnia magát az embernek a hősi halálra.
FRÁNYA: Halál? Dehogy. Hősi házasság...
Lehet hogy idővel megkedveled a sárkányt és nem is találod olyan rondának.
A kedvedért kölnit használ és nem lesz olyan kellemetlen szaga... Gondolj
arra, hogy birodalomszerte hálával emlegetik majd a neved atyádtól kezdve
a legutolsó vaktyúkig, és az utókor úgy nevez majd téged: Országmentő Szent
Alma.
ALMA: Ha nincs más megoldás... feláldozom
magam.
FRÁNYA: Köszönöm drága Alma királykisasszony!
Hadd borulok a lábad elé és hadd köszönöm meg minden fikarc nevében...
ALMA: Akkor... mondjuk a hét végén?
FRÁNYA: Nem.
ALMA: Holnap.
FRÁNYA: Most rögtön. Minél hamarabb,
annál jobb.
ALMA: Hát... akkor viszek egy kis csokoládét
és...
FRÁNYA: Erre parancsolj.
ALMA: (liheg szuszog, nyomakodik)
Mennék én csak... (nyög, küzd) Nem férek ki! Nem férek ki az ajtón!
FRÁNYA: Mondtam, hogy kicsit megváltoztál,
de ennyire? Akkor légy szíves hátrafelé és leengedünk az ablakon kötéllel.
ALMA: Nem megy! Beszorultam!
FRÁNYA: Be ám... mint a dugó az üvegbe.
Azonnal hozok egy csapat munkást és kibontunk az ajtókeretből.
ALMA: És te hogy mész ki? Bent vagy
a szobámban, az ajtóban meg én.
FRÁNYA: Bízd csak rám. Majd az ablakon.
ALMA: Vigyázz, magasan van!
FRÁNYA: (zuhan) Vigyázooooook...
Csámcsogás, szürcsölés - a sárkányfejek
felhőt falnak az Északi hegyfokon.
PRICC: Jó reggelt sárkányok! Ébresztő,
föl! Létszámellenőrzés, névsorolvasás! Én kezdem: Pricc!
PRACC: Pracc!
PRUCC: Prucc!
PRICC: Mind megvagyunk. Jelentést kérek.
PRUCC: Jelentem, az éjszaka eseménytelenül
telt. Hét felhő akart átosonni a hegyfok fölött, ezeket szép rendben leszedtem.
PRACC: Jelentem, az éjszaka eseménytelenül
telt, egy patak a lábunknál összegyűjtött néhány csepp vizet, ami lefutott
volna a fikarc síkra, de én résen voltam, mind kiittam.
PRICC: Helyes. Akkor most kérdezzetek
engem.
PRACC: Jelentést kérek.
PRICC: Jelentem, jól aludtam.
PRUCC: Lusta disznó.
PRICC: Mit fortyogsz? Minden éjjel
kettő dolgozik, egy pihen. Ma este te alszol.
PRACC: Akkor majd te mondhatod, hogy
lusta disznó.
PRICC: Rémes alakok. Ha tehetném, úgy
itthagynálak benneteket, de úgy!
PRUCC: Azt hiszed nekem öröm, hogy
egy ilyen fejjel osztozom ugyanazon a testen?
PRACC: Testvéreim! Feleim! Illetve
harmadaim!! A torzsalkodást fejezzük be, mielőtt belemelegednénk. Egy háromfejű
sárkány egyszerűen nem engedheti meg magának a széthúzást! Belészakadunk.
PRICC: Úgy van. A szakadár magatartás
végzetes.
PRUCC: Jó-jó. Nézzük mi a mai helyzet...
kémleljünk csak előre.
PRICC: Szikkadnak.
PRACC: Sorvadnak.
PRUCC: Asznak.
PRICC: Nem bírhatják soká.
PRACC: Rövidesen hozzánk adják a királylányt,
hetedhét birodalom szépét. Az a Nyalka, akit tegnap felfaltunk, szintén
a kérője volt.
PRUCC: Nem csoda, hogy kikosarazta,
nagyon kellemetlen fráter volt. Tetőtől talpig szőrös. És hogy szúrt a
bajsza...
PRICC: Figyelem, felhő! Balról, észak-északkelet
felől! Közelít!
PRACC: Én balról!
PRUCC: Én jobbról!
PRICC: Én alulról!
PRACC: Most!
Csámcsogás, szürcsölés.
PRICC: De jól esett.
PRUCC: Majd a huszadiknál, amikor már
feszül a bendőnk a rengeteg esővíztől...
PRACC: Ne sírj előre.
PRICC: Én mindig aggódom, hogy valamelyiktől
ránkjön az allergiás roham.
PRACC: A víztől?
PRUCC: Ki tudja honnan jönnek az esőfelhők?
Ki tudja mi van az esővízben? Virágpor? Mosópor? Pírpor?
PRICC: Az meg mi? A pírpor?
PRACC: Mint a sütőpor. Csak azt sütéshez
használják, a pírport meg pirításhoz.
PRUCC: Észrevettétek, hogy mi mindenre
lettünk allergiásak az utóbbi időben?
Egyszerre sorolják.
PRICC: A kovászos uborkára, a sült
gesztenyére, a nyúlszőrre, a pocokirhára, a fagyöngyre, a varjas turbolyára...
PRACC: A mosómedvefarokra, a vérehulló
fecskefűre, a berzencebőrre, a rozsomákszagra, a borotvahabra...
PRUCC: A venyigehajra, a pörzsölt olajra,
a borzolt páfrányra, a morzsolt sáfrányra, a burkolt bánatbúra, a hurkolt
hárfahúrra...
EGYÜTT: Jaj.
PRICC: Én a múltkor majd belepusztultam
a tüsszögőrohamba.
PRACC: Láttuk.
PRUCC: Hát alig, mert patakzott a szemünkből
a könny.
PRICC: Pedig csak egyetlen pillantást
vetettünk a hurkolt hárfahúrral csomózott borotvahabos mosómedvefarokra.
PRACC: Rémes, hogy mi mindennek vagyunk
kitéve.
PRUCC: De mind közt a legrosszabb a
gömballergia.
PRICC: Kibírhatatlan. Hogy amint megpillantunk
valami gömbszerűt, ránktör a rettenetes roham, a tüsszögés, a könnypatak,
a köhögés...
PRACC: Én akkor omlottam össze, amikor
kiderült, hogy nem labdázhatunk többé. Emlékeztek milyen jókat fejeltünk
valaha? De a labda sajnos gömb.
PRUCC: És amikor kiderült, hogy nincs
több szilvás gombóc? Mert a gombóc sajnos gömb.
PRICC: Gondoljátok, hogy ha megházasodunk,
kigyógyulunk?
PRACC: Azt nem tudom, de...
PRICC: Figyelem, felhő! Jobbról, dél-délnyugat
felől! Közelít!
PRACC: Én balról!
PRUCC: Én jobbról!
PRICC: Én alulról!
PRACC: Most!
Csámcsogás, szürcsölés.
Kopácsolás, csákánycsapások Alma lakosztályában.
ALMA: Óvatosan! Jaj!
HÍRNÖK: Mindjárt kiszabadulsz Alma
királykisasszony! A fikarcok közt futótűzként terjed a hír, hogy föláldozod
magad a birodalomért és akár az egész várat elhordják, csak hogy szabad
legyen az utad.
ALMA: Vigyázzatok! Csupa piszok lesz
a ruhám!
HÍRNÖK: Megmentőnk! Szépséges Alma!
Egy csapat lelkes munkás már a vár nagykapuját bontja!
ALMA: Talán bizony azon sem férek ki?
Mi?!
HÍRNÖK: Dehogynem... csak a biztonság
kedvéért... Futok és viszem a hírt, hadd tudja mindenki, micsoda boldogság
köszönt ránk!
Visszhangos trónterem.
VAKTYÚK: Felség! Az a hír járja, hogy
leányod, a szépséges Alma királykisasszony oda kívánja vetni magát a sárkánynak!
FIKARC: Hallottam magam is, mérhetetlenül
elbúsít a hír... mindazonáltal...
VAKTYÚK: Mindazonáltal?
FIKARC: A birodalom jelenlegi sanyarú
helyzetében nem látok más kiutat.
FRÁNYA: Nincs is felség. Bármilyen
lehangoló, ez az egyetlen megoldás.
VAKTYÚK: És a fikarcbecsület? Engedd
meg felség, hogy emlékeztesselek, a Fikarcok sorában, te vagy a XIII. és
tizenkét ősöd közül egyetlen egy sem hajolt meg semmiféle zsarolás előtt!
FIKARC: De egyik ősömnek sem kellett
szembenéznie felhőfaló sárkánynyal.
VAKTYÚK: Akkor is! A név kötelez! Fikarc
vagy vagy sem?
FRÁNYA: Fikarcnak fikarc vagyok, de
nem őrült.
FIKARC: Úgy van.
FRÁNYA: Vaknak kell lenni ahhoz, hogy
ne lássuk: végveszély fenyeget!
VAKTYÚK: Megint célozgatsz?
FRÁNYA: Nem célozgatok, hanem kimondom:
a vaktyúk nem látja át a helyzetet!
VAKTYÚK: Viszont tudja mit kíván a
becsület. Az egyenes gerinc!
FRÁNYA: Hogy egy tyúknak egyenes volna
a gerince? Már bocsánat...
VAKTYÚK: Felség, a palota előtt a végsőkig
elkeseredett fikarcok gyülekeznek, akik vezetésem alatt akár a legvégsőkig
is elmennek, hogy megmentsék a hont! Nemet mondunk a megalkuvásra, idegen
sárkányokat kiszolgálni nem vagyunk hajlandók!
FRÁNYA: És nekirontotok?
VAKTYÚK: Nem neki, hanem nektek! Akik
kiszolgáltatnátok a darázsderekú Alma királykisasszonyt!
FRÁNYA: Alma királykisasszony darázsdereka?!
Mondom, hogy az orráig sem lát!
VAKTYÚK: Elég a sértegetésből! A fikarcok
akár XIII. Fikarc megdöntése árán is megmentik Fikarcföldet.
FIKARC: Erről van szó. Lázadás.
VAKTYÚK: Nézz ki az ablakon felség!
Kintről tömeg moraja.
FIKARC: Feketéllik a mező a palota
előtt.
FRÁNYA: És ha megakadályozzátok, hogy
Alma királykisasszony feláldozza magát? Utána mi lesz? Mit lát a látnok?
VAKTYÚK: Dicsőség! Boldogság! Emelt
fej! Egyenes gerinc!
FRÁNYA: És aszály! És hőguta! A guta
megüt felség, hogy ezt a tyúkeszűt tanácsadóid sorába emelted!
VAKTYÚK: Én meg akarom menteni a lányodat
felség, ez a felfújt hólyag meg elveszejtené!
FRÁNYA: Én meg akarom menteni az országodat
felség, ez a tyúkeszű meg elveszejtené!
FIKARC: Mit is mondjak, istenem...
VAKTYÚK: Semmit! Késő! Fegyverbe! Fikarcok,
a síkra! (rikoltozva távolodik)
FRÁNYA: Felség, az utolsó pillanatban
vagyunk. Hadd akadályozzam meg, hogy alattvalóid a vesztükbe rohanjanak.
Igyekezni kell, mert a hőségben jobban terjed az őrület...
FIKARC: Cselekedj belátásod szerint
Fránya.
FRÁNYA: Fikarcok! Fegyverbe! Épelméjűek
utánam! (bömbölve távolodik)
Alma királykisasszony szuszogása a
hegyoldalban.
ALMA: Hadd szusszanok egyet. Nem gondoltam,
hogy ilyen magas az Északi hegyfok. Még sosem jártam itt.
HÍRNÖK: Én már tucatszor is felmásztam
a tetejére. Utoljára a derék Nyalka lovagot kísértem ide, az utolsó útjára.
ALMA: Ne is mondd. Úgy furdal miatta
a lelkiismeret. Miattunk áldozta fel magát... meg énértem.
HÍRNÖK: Hősnek hős, de... bolondságot
művelt. Nem volt szegénynek semmi esélye. A Vaktyúk tüzelte harcra. Láttam,
amikor rohamra indult, és láttam, milyen elvakult volt... Betegesen vakmerő.
Veszedelmes jószág ez a Vaktyúk.
ALMA: Szegény Nyalka. Ha hozzámegyek
a sárkányhoz, több lovag nem hull el az Északi hegyfokon... Induljunk.
(nyög) Jaj de meredek.
HÍRNÖK: Megtolhatlak felséges királykisasszony?
ALMA: Nem bánom. Guríts egy kicsit.
Hadak moraja, fegyvercsörgés, készülődés
a síkon.
VAKTYÚK: Félre az útból Fránya! A fikarcok
mögöttem állnak!
FRÁNYA: Ha látnál, akkor látnád, hogy
mögöttem többen állnak.
VAKTYÚK: Én tudom, hogy mi vagyunk
többen!
FRÁNYA: Hát... nagyjából fele-fele.
Meghasonlottak a fikarcok. Ezt érted el a kárálásoddal.
VAKTYÚK: Fikarcok! Akik veletek szemben
állnak, született hazaárulók valamennyien! Odahajítanák a királykisasszonyt
egy jöttment idegennek, egy nyavalyás háromfejű sárkánynak! Aki ilyesmire
vetemedik, nem érdemel kíméletet, és főleg nem érdemli a fikarc nevet!
FRÁNYA: Majd te mondod meg ki mit érdemel?!
VAKTYÚK: Hát ki más? Én mondom meg
ki a fikarc és ki nem! És ti nem vagytok azok! Meg kell akadályoznunk,
hogy a darázsderekú Almát elragadja a felhőfaló!
FRÁNYA: Barátaim! Ünnepeljétek és dicsőítsétek
az önfeláldozó Alma királykisasszonyt, aki hajlandó feleségül menni a felhőfalóhoz!
A kíméletlen támadó semmi áron nem hajlandó elvonulni az Északi hegyfokról,
és semmi áron nem hajlandó esőt engedni a fikarc síkság fölé, csak ha megkapja
amit akar, és nekünk, bármennyire is szánjuk királyunk leányát, nincs más
választásunk! Ha Alma királykisasszony - aki maga vállalkozott az áldozatra
- nem tenné meg ezt értünk, elepednénk mindannyian! Forduljatok vissza
derék fikarcok!
VAKTYÚK: Ne hallgassatok a gyáva sárkánypárti
megalkuvóra! Talán vesszen a becsület?
FRÁNYA: Talán vesszen az ország?
VAKTYÚK: Áruló!
FRÁNYA: Ne hallgassatok rá! Legyetek
belátók! Egy vaktyúk nem lehet belátó!
VAKTYÚK: Elég a szóból! Félre az útból!
FRÁNYA: Nem!
VAKTYÚK: Akkor beszéljenek a fegyverek!
FRÁNYA: Hú, hogy mit fognak mondani.
Kard ki kard!
Szürcsölés, csámcsogás az Északi hegyfokon.
PRICC: De jólesett.
PRACC: Neked még jólesnek a felhők?
Én halálosan unom őket.
PRUCC: Én is. Egy bárányfelhő még csak-csak,
de ezek a súlyos, vizes fellegek...
HÍRNÖK: (óvatosan) Üdvözlégy nagyhatalmú
sárkány...
PRICC: Nicsak. Végre valami ennivaló
a sok innivalóra...
PRACC: Nem láttuk mi ezt már valahol?
PRUCC: Ő kísérte a szőrös Nyalkát.
Rosszízű emlék.
HÍRNÖK: Óh, nagyhatalmú sárkány! XIII.
Fikarc hírnöke vagyok, és most örömhírt hoztam nektek...
PRICC: Ránk fér.
PRACC: Azt akarod mondani, hogy a következő
lovag nem lesz olyan ízetlen, mint Nyalka?
HÍRNÖK: Sokkal jobb hírt hozok. Boldogítót.
PRUCC: Ne csigázz.
HÍRNÖK: Teljesül kívánságod. XIII Fikarc
leánya, a szépséges Alma meghallgatta kérésedet és hozzád megy feleségül.
PRACC: Mi?
PRICC: Nem hiszek a fülemnek.
PRUCC: Feleim! Vagyis harmadaim! Eljött
a várva várt pillanat.
PRACC: Akkor most férj leszünk? Házassárkány?
PRICC: Hol vannak a csokornyakkendőink?
Ilyen alkalomra ünnepi öltözék dukál.
PRUCC: Várjunk. Hol a királykisasszony?
HÍRNÖK: A szépséges Alma?
PRACC: Jelzem a neve nem az igazi.
Alma. Ebben van valami gömbölyded.
PRICC: Ki ne mondd! Már a gömb szóra
is csikarja az orrom a tüsszögés.
PRACC: Csak úgy említettem. Ha a feleségünk
lesz, majd nevet változtat. Egyébként köztudott, hogy darázsderekú lányról
van szó.
PRUCC: Tehát? Hol van?
HÍRNÖK: A bokor mögött. Hívom is. Vagyis
tolom. Illetve gurítom.
PRICC: Gurítod?
PRACC: Hogy értve?
PRUCC: Miért?
HÍRNÖK: Alma királykisasszony, engedd
meg, hogy... de nehéz hegynek fel... mindjárt ott vagyunk a sárkány előtt...
ALMA: Üdvözlégy hódító sárkány.
PRICC: (döbbent) Te jó isten.
ALMA: Szóval te leszel a férjem.
PRACC: Hiszen ez a lány kerek. Sőt
gömbölyű.
ALMA: Meg kell mondanom: nem a szerelem
hozott ide, hanem a kényszer. De hazám és atyám érdekében... (szipog)
PRUCC: Mint egy gombóc!
ALMA: Feláldozom magam!
PRICC: Érzem ahogy jön! Jön!
HÍRNÖK: Már itt van.
PRACC: Nem a lány!
PRICC: A roham!
PRUCC: (tüsszent) A gömballergiás
roham! (tüsszent)
PRICC: Patakzik a könnyem!
PRACC: Nem kapok levegőt!
PRUCC: Segítség!
PRICC: Meneküljünk!
PRACC: És a feleségünk?
PRUCC: Mit kezdjünk egy ilyen feleséggel?
PRACC: Meneküljön ki merre lát!
PRICC: Jó vicc, nem látok semmit!
PRUCC: Utánam! Vagyis előre!
PRACC: Futáááás!
Dübörögve távolodva tüsszögnek, majd
csend.
ALMA: Nahát.
HÍRNÖK: Alma királykisasszony! Csoda
történt! Elfutott előled!
ALMA: Ilyen... riasztó vagyok?
HÍRNÖK: Megmenekült a birodalom, és
megmenekültél te is!
ALMA: Ilyen kövér lettem?
HÍRNÖK: Odanézz Alma! A felhők! Az
Északi hegyfok fölött beúsznak a síkság fölé! Fekete felhők! Esőt hoznak!
Újra lesz víz Fikarcföldön.
ALMA: Én már egy sárkánynak sem kellek?
HÍRNÖK: Áldani fogják a neved, amíg
élsz és azon is túl! Csodatévő királylány!
ALMA: Oda jutottam, hogy egy rusnya
sárkány meglát és visítva elfut előlem?
HÍRNÖK: Ne sírj! Hazagurítalak atyádhoz.
Harci robaj, a síkságon seregek rohannak
egymás felé.
VAKTYÚK: Roham!
FRÁNYA: Roham!
VAKTYÚK: Kendermagjuk se maradjon az
árulóknak!
FRÁNYA: Térítsétek észre őket!
Eső sustorgása, a seregek robaja lassul,
halkul.
FRÁNYA: Mi ez?
VAKTYÚK: Sírhatsz Fránya, sírhatsz!
Érzem, hogy a könnyeid ráhullanak a tarajomra!
FRÁNYA: Eső... Nem hiszek a szememnek!
VAKTYÚK: Annak ne is higgy. Az csak
becsap.
FRÁNYA: Fellegek a síkság fölött! És
zuhog! Zuhog az eső!
Örömujjongás, hurrázás.
VAKTYÚK: Egyszóval a királykisasszony
hozzáment a sárkányhoz és az elvonult! Hazaárulók! Idegen sárkány kezére
játszottátok Almát.
FRÁNYA: Jön! Ott jön Alma!
HÍRNÖK: A sárkány megszökött! Három
fejét vesztve menekült! És már messze jár, messze túl a határon!
FRÁNYA: Fikarcföld újra tejjel-mézzel
folyó Kánaán lesz, és megmenekült a szégyentől Alma is!
VAKTYÚK: De miért szökött el?
HÍRNÖK: Megfutott a királykisasszony
elől.
VAKTYÚK: Mégis miért?
HÍRNÖK: Mert...
ALMA: (fojtottan) Hallgass. El ne mondd,
mert nem viszel több hírt sehová!
HÍRNÖK: A királykisasszony merészen
elé toppant és azt mondta: távozz rusnya sárkány!
FRÁNYA: Erre távozott?
HÍRNÖK: Még azt is mondta: Hu!
VAKTYÚK: Hu?!
HÍRNÖK: Nem mindegy miért ment el,
ha egyszer elment? Fő, hogy nincs és nem is lesz többé!
FIKARC: Édes leányom! Most hozták a
palotába az örömhírt! Boldogságom! Kincsem! Hadd öleljelek meg! (nyög)
Elég nehéz körülérni téged, de egy atyának semmi sem lehetetlen!
ALMA: Papa. Papa, én annyira szégyenlem
magam... hogy olyan hiú voltam, és amikor nem jöttek a kérőim, annyira elhagytam
magam és hogy ilyen vagyok...
FIKARC: Te így is az én lányom vagy.
ALMA: Lefogyok papa. Már ma délután
elkezdek ugrókötelezni. Három bundában. Ólomövvel a derekamon. És addig
ugrálok, amíg ismét darázsderekam lesz. Megint büszke lehetsz rám. És nem
csak a derekam miatt. Ha újra jönnek a kérők... Szépen fogok bánni velük.
FIKARC: El is várom tőled. De csak
holnap kezded a fogyókúrát. Ma még hatalmas lakomát csapunk! Mindenki a
vendégem! Az egész birodalom! Az összes fikarc!
VAKTYÚK: Te jó isten.
FIKARC: Hallgass. Leszerepeltél egyszer
és mindenkorra. Kíshíján háborúba sodortál mindannyiunkat a hepciáskodásoddal.
Méghozzá polgárháborúba, ahol fikarc a fikarcnak farkasa.
VAKTYÚK: Felség... én ráléptem valamire.
Furcsa a formája, úgy érzem a lábammal. Találtam valamit. Egész testemben
reszketek.... felség
én egy szemet találtam. Most mosta
ki a földből az eső! Én ezt a helyére teszem, és... igen... Látok!
MIND: Szemet talált a Vaktyúk! (hullámozva
visszhangzik végig a birodalmon) A vaktyúk szemet talált!
VAKTYÚK: Életem legboldogabb napja!
Látva látok!
FIKARC: Akkor azt is látod, hogy miért
zárlak ki az Udvari Tanácsból.
VAKTYÚK: Igen felség.
FIKARC: És hogy miért fosztalak meg
Udvari Tyúk címedtől.
VAKTYÚK: Igen felség.
FIKARC: És azt is látod, hogy pirulok
amiért egyáltalán kineveztelek, amiért hagytam magam a kotkodácsolásodtól
elvakítani?
VAKTYÚK: Igen felség.
FIKARC: Vendégül látom egész népemet!
Ünnepeljük a birodalom menekvését és leányom menyegzőjét...
FRÁNYA: Felség, nincs menyegző. Éppen
annak örülünk.
FIKARC: Pardon. Tényleg. Mostantól,
- mint eddig is - te vagy Udvari Tanácsom egyetlen tagja, nemes Fránya
lovag.
FRÁNYA: Lovag?
FIKARC: Úgy bizony. Lovag.
FRÁNYA: Köszönöm felség.
FIKARC: Ez a legkevesebb. Tehát ünnepeljük
meg... mit is... Lányom új életének kezdetét! A palotába!
MIND: A palotába!
Zuhog az eső, folyik a dínom-dánom |
|