Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 2001. 9.sz.
 
BÉKÉS PÁL
Fikarcföldi veszedelem
- hangjáték -
  

szereplők: 
  

                XIII. Fikarc király
                Alma királykisasszony
                Fránya
                Vaktyúk
                Hírnök
                Nyalka lovag

                Pricc
                Pracc     sárkányok
                Prucc 
 
  

Lódobogás az Északi hegyfokon. 
NYALKA: Helyben vagyunk. Akármi legyek, ha ez itt nem egy sárkány. Már csak arról kell meggyőződnünk, hogy éppen ezt keressük-e. Hírnök! 
HÍRNÖK: Igen, Nyalka lovag. 
NYALKA: Számold meg a fejeit. 
HÍRNÖK: Így első pillantásra... háromfejű. 
NYALKA: Biztos? 
HÍRNÖK: Látod magad is. 
NYALKA: Ne feleselj! Az igazat megvallva sosem voltam valami jó számtanból. 
HÍRNÖK: De háromig csak el tudsz számolni! 
NYALKA: Hát... az egy és a kettő rendben, de a három?
Hiányoztam. Egyébként pedig nem matematika-korrepetálásra jöttem, hanem csatára! És nem bírom, ha leckéztetnek! Szóval biztos, hogy ez az? A Fikarcföldet sanyargató háromfejű? 
HÍRNÖK: Biztos. 
NYALKA: Helyes. Nem szeretnék tévedésből egy másikat felaprítani. Akkor munkára. Szépen odaállsz elé, bejelented, hogy támadok, én meg a bajszom hegyére tűzöm, és kész. Ebédre otthon is vagyunk. 
HÍRNÖK: Ne haragudj, hogy közbeszólok derék Nyalka, de a sárkány éppen bóbiskol, és ha szólunk neki, ha előre figyelmeztetjük... ez nem észszerű. 
NYALKA: De sportszerű! Minden ősöm szemtől szembe küzdött meg a sárkányokkal. 
HÍRNÖK: És mind úgy veszett oda. 
NYALKA: Én hagyományőrző lovag vagyok és nem lesilándzsás! Odamész! Szólsz! Punktum! 
HÍRNÖK: Ahogy parancsolod derék Nyalka... (a sárkányhoz) Üdvözlégy nagyhatalmú sárkány! 
PRICC: Nicsak. Fiúk, figyelem. 
PRACC: Mi van? 
PRUCC: Mit akarsz? 
PRICC: Látogatónk van. 
PRACC: Ez itt? 
HÍRNÖK: Nem! Nem én! Én csak hírnök vagyok! Csak bejelentem a látogatót! 
PRUCC: Mifélét? 
HÍRNÖK: Nagyhatalmú sárkány! Fikarcföld virága, országunk éke, birodalmunk legvitézebb vitéze, a hős Nyalka lovag teszi nálad tiszteletét! 
PRICC: És mit akar? 
HÍRNÖK: Hogy is mondjam... 
PRACC: Érthetően. 
HÍRNÖK: Szeretne felaprítani téged. 
PRUCC: Ne mondd. És hogy képzeli? 
HÍRNÖK: Levágja a fejeidet, a többit meg apró kockára. Ahogyan szokás. 
PRICC: Szegény. 
PRACC: És ez a derék lovag számolt azzal, hogy... 
HÍRNÖK: Számolni nem nagyon tud. 
NYALKA: Elég a szóból! Készülj a halálra satnya szörnyeteg! 
PRUCC: Fiúk, hogy ez milyen daliás! 
PRICC: Azt nem mondhatnánk, hogy sportszerűtlen. 
PRACC: De azt igen, hogy korszerűtlen. 
NYALKA: Rohaaaaam! (lódobogás) 
PRICC: Te jó ég, ez komolyan gondolja. 
PRACC: Nincs mit tenni fiúk. Szabály az szabály. 
PRUCC: Szegény feje. 
NYALKA: Rohaaaam! Jaaaj! 
Lódobogás, reccsenés, lassú csámcsogás. 
Csönd. 
Visszhangos trónterem. 
FRÁNYA: Felség, ez így nem mehet tovább! 
FIKARC: Tudom.  
FRÁNYA: Mert ha így megy tovább, akkor nincs tovább, és mindennek vége! 
FIKARC: Nekem mondod? 
FRÁNYA: Kinek mondjam felség?! 
FIKARC: Hallottam elégszer. Eljajongod naponta háromszor, reggel, délben, este, belefáradtam, ma vasárnap van, pihenni akarok. Rémüldözz valaki másnak. 
FRÁNYA: Mégiscsak te vagy a király, a birodalom bálványa, a messze földön híres XIII. Fikarc! 
FIKARC: És egy messze földön híres király nem lehet fáradt? Nem pihenhet legalább egy fikarcnyit? 
FRÁNYA: Ami azt illeti felség, ilyen vészterhes időkben a király dolga éppenséggel az... 
FIKARC: Hogy pihent elmével szálljon szembe a vésszel. A pihent elméhez pihenés szükségeltetik. Te ne tudnád Fránya, a penge-elméjű tanácsadó, a birodalom egyik legbölcsebb alattvalója? 
FRÁNYA: Egyik? Bocsánat felség, jól hallottam: az egyik? 
FIKARC: Jól hallottad. 
FRÁNYA: Megtudhatnám, ki a másik? 
FIKARC: Ott jön. 
FRÁNYA: Mit? A Vaktyúk? 
FIKARC: Kineveztem udvari tyúknak. Tehát tanácsadómnak. 
FRÁNYA: Ezt a vedlettet? Aki eddig a királyi baromfiudvarban kapirgált, és ott se tartották semmire? Kinevezted a Vaktyúkot?! 
VAKTYÚK: Semmi szükség rá, hogy apró testi hibámat ennyire hangsúlyozd. Ki így születik ki úgy. Ha látnálak, biztosan én is el tudnék rólad mondani ezt-azt, de már a hangod is elég ahhoz, hogy kijelenthessem: pökhendi fráter vagy!  
FRÁNYA: Még hogy én? Na idefigyelj te... Áh, egy szót sem vesztegetek rád. Felség, meg kell mondanom kerek perec: a végveszélyben lévő birodalom minden egyes lakójának lesül a képéről a bőr, ha kitudódik, hogy az országos veszedelem idején Fikarcföld királyának tanácsadója egy vaktyúk! 
VAKTYÚK: Udvari tyúk! Most kaptam a kinevezést! Tessék megadni a kellő tiszteletet! 
FIKARC: Szégyelld magad, Fránya. A hiúság beszél belőled. Mert eddig egyedül töltötted be a tanácsadói posztot és most meg kell osztanod. 
FRÁNYA: Felség, már engedelmet... mit tudhat a világ dolgairól egy Vaktyúk? Miféle haszonnal járhat a birodalom számára egy ilyen elkapkodott döntés e sorsdöntő napokban? 
FIKARC: Szó sincs kapkodásról. Érett megfontolás után döntöttem. A Vaktyúk ugyanis, talán éppen apró testi hibája miatt messzire lát. Mármint képletesen. Tulajdonképpen látnok. 
FRÁNYA: Na ne. 
VAKTYÚK: Igenis az vagyok! Látnok. Madárjós tanfolyamot is végeztem. Csak a vizsgát nem tettem le, mert nem láttam a madarakat, amelyeknek a röptéből jósolnom kellett volna. De ez mit sem változtat a lényegen. 
FRÁNYA: Felség... utoljára kérlek! 
FIKARC: Nem gondoltam volna, hogy ennyire a szívedre veszed. De majd kihevered. Egy szó mint száz: Fránya a gyakorlati teendők legkiválóbb szakértője, a Vaktyúk a bölcs jövőbelátás záloga, átszellemült, magasröptű tyúk. Hibátlan tanácsadói testület. A torzsalkodást berekesztem. Térjünk a tárgyra. Számolj be a szemleút eredményéről. Milyen a helyzet odakint? 
FRÁNYA: Katasztrofális.  
FIKARC: Bővebben. 
FRÁNYA: Reménytelen. 
VAKTYÚK: Ez mindig ilyen bőbeszédű? 
FRÁNYA: Ne mondd rólam, hogy "ez", mert nem állok jót magamért! 
FIKARC: Elég. Ne kímélj, Fránya. 
FRÁNYA: Hát legyen. Felség, a Fikarcföldet sanyargató sárkány mely egy hónapja kapaszkodott fel a birodalom határán magasló Északi hegyfokra, kitart. Mintha gyökeret vert volna. Három rusnya fejét az égnek veti, sorra elkapkodja az Északi hegyfok fölött eliramló felhőket, melyeknek Fikarcföld mezői fölött kellene kibocsátaniuk magukból az esőt. Ám ő lenyeli mind, kiszopogatja belőlük a vizet, és egy tenyérnyi felhőcskét sem hagy bejutni földjeink fölé. Egy szó mint száz, iszik a nyavalyás, mint a gödény. Ennek következtében... (hüppög) Felség nem találok szavakat. 
VAKTYÚK: Azért csak próbálj. 
FRÁNYA: Aszály! Rettenetes aszály! Nincs ami enyhítené a forróságot, a nap perzsel, a föld szomjazik és repedezik, a mező kietlen, kisült, egy árva búzamag nem sok, annyi sem szökkent szárba, de oda az árpa a rozs, a köles és a kukorica is, a tavak kiszikkadnak, a folyamok, a folyók, a patakok, az erek elapadnak... 
VAKTYÚK: A csermelyek is? Csak a pontosság kedvéért. 
FRÁNYA: Azok is. 
FIKARC: Jaj. S a nép? Az istenadta nép? 
FRÁNYA: Ne is kérdezd felség. Tátognak mint a partra vetett hal, szenvednek, szomjaznak, szikkadnak, és - mi mást tehetnének? - asznak, egyre asznak. 
VAKTYÚK: Aszott népnek nincs jövője. 
FRÁNYA: Sőt nemcsak jövője, hanem hamarosan hazája sem, mert felperzselődik a kíméletlen napon...(elsírja magát) Uram tegyünk valamit! Én frontérzékeny vagyok! Nem bírom a klímaváltozást! 
VAKTYÚK: Milyen szép nagydarab ember, aztán milyen érzékeny. 
FRÁNYA: Gúnyolódol? 
VAKTYÚK: Eszembe sincs. Átérzem a helyzet komolyságát. Amióta ránkzúdult a szörnyű csapás, fölhagytam legfőbb foglalatosságommal... 
FRÁNYA: Na bumm, nem kapirgálsz. 
VAKTYÚK: Kapirgálás? Én szemet keresek. A Vaktyúk legszentebb feladata, hogy szemet keressen magának. Az a remény élteti, hogy egyszer talál! És én fölhagytam e létfontosságú foglalatossággal, és a birodalom megmentésének szenteltem minden erőmet.  
FIKARC: Számolj be, mit végeztél. 
VAKTYÚK: Élve felséged engedelmével, reggel összehívattam a Birodalmi Történelmi Tanácsot mivel az volt a meglátásom, hogy a történelem az élet tanítómestere és a múlt útmutatást adhat a jövőre nézvést. Rájuk parancsoltam: tanulmányozzák végig a korábbi Fikarcok életrajzát, hogy kikövetkeztessék: vajon az elődök mit tettek volna ilyen helyzetben? 
FRÁNYA: És? 
VAKTYÚK: Érdektelen badarságokkal traktáltak. Egyetlen egy figyelemre méltó adatra derült fény. Tudniillik IV. vagy Kecskeszakállú Fikarc főhadvezére véletlenségből egy vaktyúk volt, és szintén véletlenségből ekkor érte el a birodalom legnagyobb kiterjedését, mert a hiúzszemű hadvezér átlátott a szitán és egy huszáros rohammal leigázta a szomszédos Sanyarföldet... de ezt csak mellékesen jegyzem meg. 
FRÁNYA: A lényegre! 
VAKTYÚK: Nincs lényeg. A Fikarcházi dinasztia egész története során nem fordult elő akárcsak egyetlen ehhez hasonló eset sem. Apróságok persze adódtak: földrengés, sáskajárás, szökőár, bubópestis, megszállás, egyiptomi sötétség, testvéri segítségnyújtás, satöbbi, satöbbi, ahogy az már lenni szokott. De felhőfaló sárkány?!  
FIKARC: Egyetlen ötletet sem adtak? 
VAKTYÚK: Nem. 
FRÁNYA: Le kell váltani őket. 
VAKTYÚK: Megtörtént. Szélnek eresztettem a tanácsot, összehívattam az újat, délre leszerepeltek azok is. Kidobtam őket, de kiderült, hogy nincs több történelemtudó ember. Elfogytak. 
Kintről lábdobogás, Hírnök jő s pihegve szól. 
HÍRNÖK: Felség! Felség! Hírt hozok! 
FIKARC: Helyes. Szomjazunk a hírekre. 
HÍRNÖK: (piheg) Hát még én hogy szomjazom. 
FIKARC: Ne tedd próbára a türelmem derék hírnök. 
HÍRNÖK: Felség, elepedek. A nyelvem hozzátapad a szájpadomhoz... nem tudok beszélni... 
FIKARC: Ott a királyi dézsa. 
HÍRNÖK: Kösz... fels... (hörböl, szürcsöl) Felség!Gyászos hírt hozok! Megette! 
FIKARC: Kicsoda a micsodát? 
HÍRNÖK: A sárkány a lovagot! 
FRÁNYA: Így szokás. Szabály az szabály. 
FIKARC: Miféle lovagot evett meg a sárkány? 
HÍRNÖK: Nyalka vitézt! Abban a reményben, hogy ezzel megpuhítja leányod, a szépséges Alma királykisasszony szívét, aki háromszor is kikosarazta, nekirontott a felhőevő sárkánynak! Nekiszegezte kopjáját, rohamozott, a sárkány meg sutty! Lenyelte egyben. 
FRÁNYA: Szegény Nyalka. Az utolsó lovagunk volt, akinek egyáltalában eszébe ötlött ilyen hősies cselekedet. Bár az ilyen korszerűtlen megoldásoknak ma már semmi esélye. 
VAKTYÚK: Nem lehetett különösebben éles elméjű lovag. 
FIKARC: Nem azzal tűnt ki. Hanem a délceg nyalkaságával meg a vikszolt bajszával. Őszintén szólva nem kedveltem a pacsuliszagát. De ez már nem számít. Béke poraira.  
VAKTYÚK: Ha ilyen daliás lovag volt, miért kosarazta ki Alma királykisasszony? 
FIKARC: Az én lányom kikosaraz mindenkit. Ugráltatja, táncoltatja őket, cicázik velük egy kicsit, aztán zsupsz. Épp eleget fő a fejem miatta. Ideje lenne, hogy valaki móresre tanítsa, és elcsavarja azt a rátarti fejét. De ez most mellékes. 
HÍRNÖK: Nem egészen. 
FRÁNYA: Most nem Alma királykisasszony viselkedéséről van szó, hanem Fikarcföld virágzásáról vagy romlásáról! 
HÍRNÖK: Összefügg. Ugyanis a sárkány üzent, felség. 
VAKTYÚK: És ezt csak most mondod? 
FIKARC: Halljuk! Halljuk már!  
HÍRNÖK: Amint elfogyasztotta a lovagot, a sárkány hozzám fordult és én már azt hittem nekem is végem, lelkemben elbúcsúztam apámtól, anyámtól, feleségemtől, kicsiny gyermekeimtől, nemkülönben unokahúgaimtól és nővéreimtől, unokaöcséimtől és bátyáimtól, sőt, nem feledkeztem meg a sógoromról sem, aki egyébként köztünk szólva nagy gazember... 
FRÁNYA: Te vagy a gazember! Mit üzent a sárkány?! 
HÍRNÖK: Ja igen. Szóval a három feje közül az egyik felém fordult, mert kettő állandóan a felhőket falja, egy pedig olyan szóvivőféle, nem valami szép látvány, mondhatom, különösen, hogy a szája sarkában még ott fityegett a hős Nyalka vitéz kopjája... 
VAKTYÚK: Mit üzent?! 
HÍRNÖK: Már ott tartok. Épp azt mondom, hogy mit üzent. 
FIKARC: Kerékbe töretlek, ha nem bököd ki! 
HÍRNÖK: Bököm, felség, bököm! Azt üzente, csak egyetlen esetben hajlandó abbahagyni a felhőfalást, és eltávozni az Északi hegyfok tetejéről. Ha... 
FIKARC: Ha? 
HÍRNÖK: Oly nehezemre esik kimondani... 
FIKARC: Hol az udvari hóhér? 
HÍRNÖK: De azért erőt veszek magamon! Akkor távozik, ha hozzáadod feleségül Alma királykisasszonyt! 
FIKARC: Az én lányom?! Egy sárkány felesége?! Mindennek van határa. 
HÍRNÖK: Megmondtam felség. 
FIKARC: Nem dönthetek egyedül ilyen súlyos kérdésben.Össze kell hívnom a tanácsadóimat. 
FRÁNYA: Már össze vagyunk híva felség. 
FIKARC: Miért? 
VAKTYÚK: Mit miért? Mi vagyunk a tanácsadó testület. 
FIKARC: Igen-igen. Egészen összezavarodtam. Egyszóval... hallottátok. Mit tanácsoltok? 
FRÁNYA: Felség, bár a kérő nem olyan, mint amit elképzeltünk, de nem látok más kiutat. Fikarcföld érdekében: add hozzá. 
VAKTYÚK: Felség, bár a következmények súlyosak lesznek, de gondolj a fikarcbecsületre. A fikarc nem alkuszik! Nem olyan fajta. Ne add hozzá. 
FRÁNYA: Tedd meg! Mindenáron! 
VAKTYÚK: Ne tedd! Semmi áron! 
HÍRNÖK: Felség bár én csak egyszerű alattvaló vagyok, engedd meg, hogy gratuláljak a tanácsadóihoz.Nyugodtan hallgass rájuk. 
Siető léptek, zihálás - Fránya közelít a visszhangos folyosón. 
FRÁNYA: Alma királykisasszony! Felséges királykisasszony! Hol vagy? Kérlek bújj elő! Ne haragudj, hogy a lakosztályodba merészkedtem, de országos ügyről van szó! Alma! 
ALMA: (Beszéd közben folytonosan rágicsál) Itt vagyok. 
FRÁNYA: Merre? Nem látlak. 
ALMA: A baldachinos ágyamban. Húzd félre a függönyt. 
FRÁNYA: Igenis. (félrehúzza, meghökken) Nahát. 
ALMA: Mi a baj? 
FRÁNYA: Semmi. Csak... kissé megváltoztál mióta utoljára láttalak. 
ALMA: Talán megfakult a szépségem? 
FRÁNYA: Dehogy. 
ALMA: Pedig volna rá okom. Elemészt a bánat amióta ránktört az aszály. Elmaradtak a kérőim. Pedig úgy megszoktam őket. Jutott egy minden hétre, előbb megtáncoltattam, aztán kikosaraztam őket... az ilyesmi elszórakoztatja az embert. Az utolsó Nyalka lovag volt, én még ilyen buta lovagot nem láttam. Egyetlen porcikám sem kívánta. Kikosaraztam, hogy csak úgy repült, de most már talán őt is elfogadnám, csak hogy újra legyen egy kérőm.  
FRÁNYA: Ő többé nem kér meg téged. 
ALMA: Úgy felhúzta az orrát? 
FRÁNYA: Harcba szállt és odalett. Más szóval hősi halált halt a fikarcbecsületért. Fölfalta a sárkány. 
ALMA: Óh. Rettenetesen sajnálom. Derék lovag volt. Igaz, hogy szörnyen festett a hegyesre vikszolt bajsza, és áradt belőle a pacsuliszag, és olyan buta volt, hogy annak hetedhét országban nem találni párját, de azért derék. Ha esetleg atyám hősi emlékművet kívánna állítani az emlékére én szívesen elmegyek az avatásra... És zokogok is... 
FRÁNYA: Remek ötlet felséges királykisasszony. Felvetem az udvari tanácsban. De most nem erről van szó. A derék Nyalka lovag kétség kívül inkább a küllemével keltett figyelmet és nem a szellemi képességeivel.... talán ezért rontott a sárkányra. Ugyanis épelméjű lovag a közelébe sem mer menni. A háromfejű felhőfaló legyőzhetetlen. 
ALMA: A sárkányok már csak ilyenek. (rágcsál) Kérsz egy kis csokoládét? 
FRÁNYA: Köszönöm, nem. Megbocsáss felséges királykisasszony, de talán te is jobban járnál, ha egy kicsit kevesebb csokoládét ennél... 
ALMA: Mi mást tehetnék? Halálra unom magam. Két szenvedélyem van, a kérők, meg a csokoládé. Amíg voltak kérőim, csak sárgarépát ettem, hogy karcsú legyek, most, hogy nincsenek, jöhet a csokoládé... biztos, hogy nem kérsz? Ez itt mézes-nugátos. 
FRÁNYA: Mondd... mikor néztél utoljára tükörbe? 
ALMA: Arra célzol, hogy kissé kigömbölyödtem? 
FRÁNYA: Talán... egy icipicit. 
ALMA: Sértegetsz? 
FRÁNYA: Hogyan vetemednék ilyesmire? Csak arra gondoltam, ha két szelet csokoládé között elfogyaszthatnál egy sárgarépát... hogy korábbi karcsúságod, mely előtt valamennyi szomszédos ország valamennyi lovagja meghajtotta a fejét visszatérjen, és... 
ALMA: Ha újra jönnek a kérők, majd lefogyok. 
FRÁNYA: De nem jönnek. 
ALMA: Előbb utóbb elunja a sárkány. 
FRÁNYA: Nem unja el. 
ALMA: Hát mit akar? 
FRÁNYA: Téged. 
ALMA: Felfalni? 
FRÁNYA: Feleségnek. 
ALMA: Egy sárkány! Micsoda ízléstelenség! Hogyan merészel?  
FRÁNYA: A sárkányok már csak ilyenek. 
ALMA: És atyám hadai? 
FRÁNYA: A katonák hazamentek, és családjuk körében fulladoznak a szárazságtól. 
ALMA: Valaki csak akad? Egy magányos hős?! 
FRÁNYA: Nyalka lovag volt az utolsó.  
ALMA: Akkor... mi lesz? Hősi halál? 
FRÁNYA: Nem hősi. Csak hő. Hőhalál. Szárazság, aszály, éhínség... rettentő fikarcvég. 
ALMA: Semmit nem lehet tenni? 
FRÁNYA: Szinte semmit. 
ALMA: Szinte? Vagyis valamit mégiscsak? 
FRÁNYA: Talán... egy lehetőség maradt... 
ALMA: Micsoda? 
FRÁNYA: Egyetlen ember van a világon aki megmentheti Fikarcföldet, csak egyvalaki érheti el, hogy ismét tejjel-mézzel folyó Kánaán legyen, mint a sárkányveszedelem előtt... 
ALMA: Ki az?! Ha kell a lába elé vetem magam és úgy könyörgök... 
FRÁNYA: Nem vetheted magad a lába elé, mert önmagad elé nem térdelhetsz.  
ALMA: Hogy én? 
FRÁNYA: Menj feleségül a sárkányhoz. 
ALMA: Hogy képzeled? Egy sárkányhoz? Hihetetlenül ronda. 
FRÁNYA: A sárkányok már csak ilyenek. 
ALMA: És biztosan büdös is. 
FRÁNYA: Nincs kizárva. Még senki sem szagolta közelről. 
ALMA: Ráadásul... 
FRÁNYA: Biztosan vannak még hibái. Egyikünk sem folttalan. Mindez nem változtat azon, hogy te vagy az egyetlen, aki megmentheted a birodalmat. Ha hozzámész, akkor a sárkány elvonul, és Fikarcföld mezőit langy eső öntözi újra, az élet visszatér a rendes kerékvágásba... 
ALMA: Csak én nem élvezhetem többé! 
FRÁNYA: De ha nem mész hozzá, akkor odaveszünk mindnyájan! 
ALMA: (nyög) Jaj istenem. De nehéz elszánnia magát az embernek a hősi halálra. 
FRÁNYA: Halál? Dehogy. Hősi házasság... Lehet hogy idővel megkedveled a sárkányt és nem is találod olyan rondának. A kedvedért kölnit használ és nem lesz olyan kellemetlen szaga... Gondolj arra, hogy birodalomszerte hálával emlegetik majd a neved atyádtól kezdve a legutolsó vaktyúkig, és az utókor úgy nevez majd téged: Országmentő Szent Alma. 
ALMA: Ha nincs más megoldás... feláldozom magam. 
FRÁNYA: Köszönöm drága Alma királykisasszony! Hadd borulok a lábad elé és hadd köszönöm meg minden fikarc nevében... 
ALMA: Akkor... mondjuk a hét végén? 
FRÁNYA: Nem. 
ALMA: Holnap. 
FRÁNYA: Most rögtön. Minél hamarabb, annál jobb. 
ALMA: Hát... akkor viszek egy kis csokoládét és... 
FRÁNYA: Erre parancsolj. 
ALMA: (liheg szuszog, nyomakodik) Mennék én csak... (nyög, küzd) Nem férek ki! Nem férek ki az ajtón! 
FRÁNYA: Mondtam, hogy kicsit megváltoztál, de ennyire? Akkor légy szíves hátrafelé és leengedünk az ablakon kötéllel. 
ALMA: Nem megy! Beszorultam!  
FRÁNYA: Be ám... mint a dugó az üvegbe. Azonnal hozok egy csapat munkást és kibontunk az ajtókeretből. 
ALMA: És te hogy mész ki? Bent vagy a szobámban, az ajtóban meg én. 
FRÁNYA: Bízd csak rám. Majd az ablakon. 
ALMA: Vigyázz, magasan van! 
FRÁNYA: (zuhan) Vigyázooooook... 
Csámcsogás, szürcsölés - a sárkányfejek felhőt falnak az Északi hegyfokon. 
PRICC: Jó reggelt sárkányok! Ébresztő, föl! Létszámellenőrzés, névsorolvasás! Én kezdem: Pricc! 
PRACC: Pracc! 
PRUCC: Prucc! 
PRICC: Mind megvagyunk. Jelentést kérek. 
PRUCC: Jelentem, az éjszaka eseménytelenül telt. Hét felhő akart átosonni a hegyfok fölött, ezeket szép rendben leszedtem. 
PRACC: Jelentem, az éjszaka eseménytelenül telt, egy patak a lábunknál összegyűjtött néhány csepp vizet, ami lefutott volna a fikarc síkra, de én résen voltam, mind kiittam. 
PRICC: Helyes. Akkor most kérdezzetek engem. 
PRACC: Jelentést kérek. 
PRICC: Jelentem, jól aludtam. 
PRUCC: Lusta disznó. 
PRICC: Mit fortyogsz? Minden éjjel kettő dolgozik, egy pihen. Ma este te alszol. 
PRACC: Akkor majd te mondhatod, hogy lusta disznó. 
PRICC: Rémes alakok. Ha tehetném, úgy itthagynálak benneteket, de úgy! 
PRUCC: Azt hiszed nekem öröm, hogy egy ilyen fejjel osztozom ugyanazon a testen? 
PRACC: Testvéreim! Feleim! Illetve harmadaim!! A torzsalkodást fejezzük be, mielőtt belemelegednénk. Egy háromfejű sárkány egyszerűen nem engedheti meg magának a széthúzást! Belészakadunk. 
PRICC: Úgy van. A szakadár magatartás végzetes. 
PRUCC: Jó-jó. Nézzük mi a mai helyzet... kémleljünk csak előre. 
PRICC: Szikkadnak. 
PRACC: Sorvadnak. 
PRUCC: Asznak. 
PRICC: Nem bírhatják soká. 
PRACC: Rövidesen hozzánk adják a királylányt, hetedhét birodalom szépét. Az a Nyalka, akit tegnap felfaltunk, szintén a kérője volt. 
PRUCC: Nem csoda, hogy kikosarazta, nagyon kellemetlen fráter volt. Tetőtől talpig szőrös. És hogy szúrt a bajsza... 
PRICC: Figyelem, felhő! Balról, észak-északkelet felől! Közelít! 
PRACC: Én balról! 
PRUCC: Én jobbról! 
PRICC: Én alulról! 
PRACC: Most! 
Csámcsogás, szürcsölés. 
PRICC: De jól esett. 
PRUCC: Majd a huszadiknál, amikor már feszül a bendőnk a rengeteg esővíztől... 
PRACC: Ne sírj előre. 
PRICC: Én mindig aggódom, hogy valamelyiktől ránkjön az allergiás roham.  
PRACC: A víztől? 
PRUCC: Ki tudja honnan jönnek az esőfelhők? Ki tudja mi van az esővízben? Virágpor? Mosópor? Pírpor? 
PRICC: Az meg mi? A pírpor? 
PRACC: Mint a sütőpor. Csak azt sütéshez használják, a pírport meg pirításhoz. 
PRUCC: Észrevettétek, hogy mi mindenre lettünk allergiásak az utóbbi időben? 
Egyszerre sorolják. 
PRICC: A kovászos uborkára, a sült gesztenyére, a nyúlszőrre, a pocokirhára, a fagyöngyre, a varjas turbolyára... 
PRACC: A mosómedvefarokra, a vérehulló fecskefűre, a berzencebőrre, a rozsomákszagra, a borotvahabra... 
PRUCC: A venyigehajra, a pörzsölt olajra, a borzolt páfrányra, a morzsolt sáfrányra, a burkolt bánatbúra, a hurkolt hárfahúrra... 
EGYÜTT: Jaj. 
PRICC: Én a múltkor majd belepusztultam a tüsszögőrohamba. 
PRACC: Láttuk. 
PRUCC: Hát alig, mert patakzott a szemünkből a könny. 
PRICC: Pedig csak egyetlen pillantást vetettünk a hurkolt hárfahúrral csomózott borotvahabos mosómedvefarokra. 
PRACC: Rémes, hogy mi mindennek vagyunk kitéve. 
PRUCC: De mind közt a legrosszabb a gömballergia. 
PRICC: Kibírhatatlan. Hogy amint megpillantunk valami gömbszerűt, ránktör a rettenetes roham, a tüsszögés, a könnypatak, a köhögés... 
PRACC: Én akkor omlottam össze, amikor kiderült, hogy nem labdázhatunk többé. Emlékeztek milyen jókat fejeltünk valaha? De a labda sajnos gömb. 
PRUCC: És amikor kiderült, hogy nincs több szilvás gombóc? Mert a gombóc sajnos gömb. 
PRICC: Gondoljátok, hogy ha megházasodunk, kigyógyulunk? 
PRACC: Azt nem tudom, de... 
PRICC: Figyelem, felhő! Jobbról, dél-délnyugat felől! Közelít! 
PRACC: Én balról! 
PRUCC: Én jobbról! 
PRICC: Én alulról! 
PRACC: Most! 
Csámcsogás, szürcsölés. 
Kopácsolás, csákánycsapások Alma lakosztályában. 
ALMA: Óvatosan! Jaj! 
HÍRNÖK: Mindjárt kiszabadulsz Alma királykisasszony! A fikarcok közt futótűzként terjed a hír, hogy föláldozod magad a birodalomért és akár az egész várat elhordják, csak hogy szabad legyen az utad. 
ALMA: Vigyázzatok! Csupa piszok lesz a ruhám! 
HÍRNÖK: Megmentőnk! Szépséges Alma! Egy csapat lelkes munkás már a vár nagykapuját bontja! 
ALMA: Talán bizony azon sem férek ki? Mi?! 
HÍRNÖK: Dehogynem... csak a biztonság kedvéért... Futok és viszem a hírt, hadd tudja mindenki, micsoda boldogság köszönt ránk! 
Visszhangos trónterem. 
VAKTYÚK: Felség! Az a hír járja, hogy leányod, a szépséges Alma királykisasszony oda kívánja vetni magát a sárkánynak! 
FIKARC: Hallottam magam is, mérhetetlenül elbúsít a hír... mindazonáltal... 
VAKTYÚK: Mindazonáltal? 
FIKARC: A birodalom jelenlegi sanyarú helyzetében nem látok más kiutat. 
FRÁNYA: Nincs is felség. Bármilyen lehangoló, ez az egyetlen megoldás. 
VAKTYÚK: És a fikarcbecsület? Engedd meg felség, hogy emlékeztesselek, a Fikarcok sorában, te vagy a XIII. és tizenkét ősöd közül egyetlen egy sem hajolt meg semmiféle zsarolás előtt! 
FIKARC: De egyik ősömnek sem kellett szembenéznie felhőfaló sárkánynyal. 
VAKTYÚK: Akkor is! A név kötelez! Fikarc vagy vagy sem? 
FRÁNYA: Fikarcnak fikarc vagyok, de nem őrült. 
FIKARC: Úgy van. 
FRÁNYA: Vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne lássuk: végveszély fenyeget! 
VAKTYÚK: Megint célozgatsz? 
FRÁNYA: Nem célozgatok, hanem kimondom: a vaktyúk nem látja át a helyzetet! 
VAKTYÚK: Viszont tudja mit kíván a becsület. Az egyenes gerinc! 
FRÁNYA: Hogy egy tyúknak egyenes volna a gerince? Már bocsánat... 
VAKTYÚK: Felség, a palota előtt a végsőkig elkeseredett fikarcok gyülekeznek, akik vezetésem alatt akár a legvégsőkig is elmennek, hogy megmentsék a hont! Nemet mondunk a megalkuvásra, idegen sárkányokat kiszolgálni nem vagyunk hajlandók! 
FRÁNYA: És nekirontotok? 
VAKTYÚK: Nem neki, hanem nektek! Akik kiszolgáltatnátok a darázsderekú Alma királykisasszonyt! 
FRÁNYA: Alma királykisasszony darázsdereka?! Mondom, hogy az orráig sem lát! 
VAKTYÚK: Elég a sértegetésből! A fikarcok akár XIII. Fikarc megdöntése árán is megmentik Fikarcföldet. 
FIKARC: Erről van szó. Lázadás. 
VAKTYÚK: Nézz ki az ablakon felség! 
Kintről tömeg moraja. 
FIKARC: Feketéllik a mező a palota előtt. 
FRÁNYA: És ha megakadályozzátok, hogy Alma királykisasszony feláldozza magát? Utána mi lesz? Mit lát a látnok? 
VAKTYÚK: Dicsőség! Boldogság! Emelt fej! Egyenes gerinc! 
FRÁNYA: És aszály! És hőguta! A guta megüt felség, hogy ezt a tyúkeszűt tanácsadóid sorába emelted! 
VAKTYÚK: Én meg akarom menteni a lányodat felség, ez a felfújt hólyag meg elveszejtené! 
FRÁNYA: Én meg akarom menteni az országodat felség, ez a tyúkeszű meg elveszejtené! 
FIKARC: Mit is mondjak, istenem... 
VAKTYÚK: Semmit! Késő! Fegyverbe! Fikarcok, a síkra! (rikoltozva távolodik) 
FRÁNYA: Felség, az utolsó pillanatban vagyunk. Hadd akadályozzam meg, hogy alattvalóid a vesztükbe rohanjanak. Igyekezni kell, mert a hőségben jobban terjed az őrület... 
FIKARC: Cselekedj belátásod szerint Fránya. 
FRÁNYA: Fikarcok! Fegyverbe! Épelméjűek utánam! (bömbölve távolodik) 
Alma királykisasszony szuszogása a hegyoldalban. 
ALMA: Hadd szusszanok egyet. Nem gondoltam, hogy ilyen magas az Északi hegyfok. Még sosem jártam itt. 
HÍRNÖK: Én már tucatszor is felmásztam a tetejére. Utoljára a derék Nyalka lovagot kísértem ide, az utolsó útjára. 
ALMA: Ne is mondd. Úgy furdal miatta a lelkiismeret. Miattunk áldozta fel magát... meg énértem. 
HÍRNÖK: Hősnek hős, de... bolondságot művelt. Nem volt szegénynek semmi esélye. A Vaktyúk tüzelte harcra. Láttam, amikor rohamra indult, és láttam, milyen elvakult volt... Betegesen vakmerő. Veszedelmes jószág ez a Vaktyúk. 
ALMA: Szegény Nyalka. Ha hozzámegyek a sárkányhoz, több lovag nem hull el az Északi hegyfokon... Induljunk. (nyög) Jaj de meredek. 
HÍRNÖK: Megtolhatlak felséges királykisasszony? 
ALMA: Nem bánom. Guríts egy kicsit. 
Hadak moraja, fegyvercsörgés, készülődés a síkon. 
VAKTYÚK: Félre az útból Fránya! A fikarcok mögöttem állnak! 
FRÁNYA: Ha látnál, akkor látnád, hogy mögöttem többen állnak. 
VAKTYÚK: Én tudom, hogy mi vagyunk többen! 
FRÁNYA: Hát... nagyjából fele-fele. Meghasonlottak a fikarcok. Ezt érted el a kárálásoddal. 
VAKTYÚK: Fikarcok! Akik veletek szemben állnak, született hazaárulók valamennyien! Odahajítanák a királykisasszonyt egy jöttment idegennek, egy nyavalyás háromfejű sárkánynak! Aki ilyesmire vetemedik, nem érdemel kíméletet, és főleg nem érdemli a fikarc nevet! 
FRÁNYA: Majd te mondod meg ki mit érdemel?! 
VAKTYÚK: Hát ki más? Én mondom meg ki a fikarc és ki nem! És ti nem vagytok azok! Meg kell akadályoznunk, hogy a darázsderekú Almát elragadja a felhőfaló! 
FRÁNYA: Barátaim! Ünnepeljétek és dicsőítsétek az önfeláldozó Alma királykisasszonyt, aki hajlandó feleségül menni a felhőfalóhoz! A kíméletlen támadó semmi áron nem hajlandó elvonulni az Északi hegyfokról, és semmi áron nem hajlandó esőt engedni a fikarc síkság fölé, csak ha megkapja amit akar, és nekünk, bármennyire is szánjuk királyunk leányát, nincs más választásunk! Ha Alma királykisasszony - aki maga vállalkozott az áldozatra - nem tenné meg ezt értünk, elepednénk mindannyian! Forduljatok vissza derék fikarcok! 
VAKTYÚK: Ne hallgassatok a gyáva sárkánypárti megalkuvóra! Talán vesszen a becsület? 
FRÁNYA: Talán vesszen az ország? 
VAKTYÚK: Áruló! 
FRÁNYA: Ne hallgassatok rá! Legyetek belátók! Egy vaktyúk nem lehet belátó! 
VAKTYÚK: Elég a szóból! Félre az útból! 
FRÁNYA: Nem! 
VAKTYÚK: Akkor beszéljenek a fegyverek! 
FRÁNYA: Hú, hogy mit fognak mondani. Kard ki kard! 
Szürcsölés, csámcsogás az Északi hegyfokon. 
PRICC: De jólesett. 
PRACC: Neked még jólesnek a felhők? Én halálosan unom őket. 
PRUCC: Én is. Egy bárányfelhő még csak-csak, de ezek a súlyos, vizes fellegek... 
HÍRNÖK: (óvatosan) Üdvözlégy nagyhatalmú sárkány... 
PRICC: Nicsak. Végre valami ennivaló a sok innivalóra... 
PRACC: Nem láttuk mi ezt már valahol? 
PRUCC: Ő kísérte a szőrös Nyalkát. Rosszízű emlék. 
HÍRNÖK: Óh, nagyhatalmú sárkány! XIII. Fikarc hírnöke vagyok, és most örömhírt hoztam nektek... 
PRICC: Ránk fér. 
PRACC: Azt akarod mondani, hogy a következő lovag nem lesz olyan ízetlen, mint Nyalka? 
HÍRNÖK: Sokkal jobb hírt hozok. Boldogítót. 
PRUCC: Ne csigázz. 
HÍRNÖK: Teljesül kívánságod. XIII Fikarc leánya, a szépséges Alma meghallgatta kérésedet és hozzád megy feleségül. 
PRACC: Mi? 
PRICC: Nem hiszek a fülemnek. 
PRUCC: Feleim! Vagyis harmadaim! Eljött a várva várt pillanat. 
PRACC: Akkor most férj leszünk? Házassárkány? 
PRICC: Hol vannak a csokornyakkendőink? Ilyen alkalomra ünnepi öltözék dukál. 
PRUCC: Várjunk. Hol a királykisasszony? 
HÍRNÖK: A szépséges Alma? 
PRACC: Jelzem a neve nem az igazi. Alma. Ebben van valami gömbölyded. 
PRICC: Ki ne mondd! Már a gömb szóra is csikarja az orrom a tüsszögés. 
PRACC: Csak úgy említettem. Ha a feleségünk lesz, majd nevet változtat. Egyébként köztudott, hogy darázsderekú lányról van szó. 
PRUCC: Tehát? Hol van? 
HÍRNÖK: A bokor mögött. Hívom is. Vagyis tolom. Illetve gurítom. 
PRICC: Gurítod? 
PRACC: Hogy értve? 
PRUCC: Miért? 
HÍRNÖK: Alma királykisasszony, engedd meg, hogy... de nehéz hegynek fel... mindjárt ott vagyunk a sárkány előtt... 
ALMA: Üdvözlégy hódító sárkány. 
PRICC: (döbbent) Te jó isten. 
ALMA: Szóval te leszel a férjem. 
PRACC: Hiszen ez a lány kerek. Sőt gömbölyű. 
ALMA: Meg kell mondanom: nem a szerelem hozott ide, hanem a kényszer. De hazám és atyám érdekében... (szipog) 
PRUCC: Mint egy gombóc! 
ALMA: Feláldozom magam! 
PRICC: Érzem ahogy jön! Jön! 
HÍRNÖK: Már itt van. 
PRACC: Nem a lány!  
PRICC: A roham! 
PRUCC: (tüsszent) A gömballergiás roham! (tüsszent) 
PRICC: Patakzik a könnyem! 
PRACC: Nem kapok levegőt! 
PRUCC: Segítség! 
PRICC: Meneküljünk! 
PRACC: És a feleségünk? 
PRUCC: Mit kezdjünk egy ilyen feleséggel? 
PRACC: Meneküljön ki merre lát! 
PRICC: Jó vicc, nem látok semmit! 
PRUCC: Utánam! Vagyis előre! 
PRACC: Futáááás! 
Dübörögve távolodva tüsszögnek, majd csend. 
ALMA: Nahát.  
HÍRNÖK: Alma királykisasszony! Csoda történt! Elfutott előled! 
ALMA: Ilyen... riasztó vagyok? 
HÍRNÖK: Megmenekült a birodalom, és megmenekültél te is! 
ALMA: Ilyen kövér lettem? 
HÍRNÖK: Odanézz Alma! A felhők! Az Északi hegyfok fölött beúsznak a síkság fölé! Fekete felhők! Esőt hoznak! Újra lesz víz Fikarcföldön. 
ALMA: Én már egy sárkánynak sem kellek? 
HÍRNÖK: Áldani fogják a neved, amíg élsz és azon is túl! Csodatévő királylány! 
ALMA: Oda jutottam, hogy egy rusnya sárkány meglát és visítva elfut előlem? 
HÍRNÖK: Ne sírj! Hazagurítalak atyádhoz. 
Harci robaj, a síkságon seregek rohannak egymás felé. 
VAKTYÚK: Roham! 
FRÁNYA: Roham! 
VAKTYÚK: Kendermagjuk se maradjon az árulóknak! 
FRÁNYA: Térítsétek észre őket! 
Eső sustorgása, a seregek robaja lassul, halkul. 
FRÁNYA: Mi ez? 
VAKTYÚK: Sírhatsz Fránya, sírhatsz! Érzem, hogy a könnyeid ráhullanak a tarajomra! 
FRÁNYA: Eső... Nem hiszek a szememnek! 
VAKTYÚK: Annak ne is higgy. Az csak becsap. 
FRÁNYA: Fellegek a síkság fölött! És zuhog! Zuhog az eső! 
Örömujjongás, hurrázás. 
VAKTYÚK: Egyszóval a királykisasszony hozzáment a sárkányhoz és az elvonult! Hazaárulók! Idegen sárkány kezére játszottátok Almát. 
FRÁNYA: Jön! Ott jön Alma! 
HÍRNÖK: A sárkány megszökött! Három fejét vesztve menekült! És már messze jár, messze túl a határon! 
FRÁNYA: Fikarcföld újra tejjel-mézzel folyó Kánaán lesz, és megmenekült a szégyentől Alma is! 
VAKTYÚK: De miért szökött el? 
HÍRNÖK: Megfutott a királykisasszony elől. 
VAKTYÚK: Mégis miért? 
HÍRNÖK: Mert... 
ALMA: (fojtottan) Hallgass. El ne mondd, mert nem viszel több hírt sehová! 
HÍRNÖK: A királykisasszony merészen elé toppant és azt mondta: távozz rusnya sárkány! 
FRÁNYA: Erre távozott? 
HÍRNÖK: Még azt is mondta: Hu! 
VAKTYÚK: Hu?! 
HÍRNÖK: Nem mindegy miért ment el, ha egyszer elment? Fő, hogy nincs és nem is lesz többé! 
FIKARC: Édes leányom! Most hozták a palotába az örömhírt! Boldogságom! Kincsem! Hadd öleljelek meg! (nyög) Elég nehéz körülérni téged, de egy atyának semmi sem lehetetlen! 
ALMA: Papa. Papa, én annyira szégyenlem magam... hogy olyan hiú voltam, és amikor nem jöttek a kérőim, annyira elhagytam magam és hogy ilyen vagyok... 
FIKARC: Te így is az én lányom vagy. 
ALMA: Lefogyok papa. Már ma délután elkezdek ugrókötelezni. Három bundában. Ólomövvel a derekamon. És addig ugrálok, amíg ismét darázsderekam lesz. Megint büszke lehetsz rám. És nem csak a derekam miatt. Ha újra jönnek a kérők... Szépen fogok bánni velük. 
FIKARC: El is várom tőled. De csak holnap kezded a fogyókúrát. Ma még hatalmas lakomát csapunk! Mindenki a vendégem! Az egész birodalom! Az összes fikarc! 
VAKTYÚK: Te jó isten. 
FIKARC: Hallgass. Leszerepeltél egyszer és mindenkorra. Kíshíján háborúba sodortál mindannyiunkat a hepciáskodásoddal. Méghozzá polgárháborúba, ahol fikarc a fikarcnak farkasa. 
VAKTYÚK: Felség... én ráléptem valamire. Furcsa a formája, úgy érzem a lábammal. Találtam valamit. Egész testemben reszketek.... felség 
én egy szemet találtam. Most mosta ki a földből az eső! Én ezt a helyére teszem, és... igen... Látok! 
MIND: Szemet talált a Vaktyúk! (hullámozva visszhangzik végig a birodalmon) A vaktyúk szemet talált! 
VAKTYÚK: Életem legboldogabb napja! Látva látok! 
FIKARC: Akkor azt is látod, hogy miért zárlak ki az Udvari Tanácsból. 
VAKTYÚK: Igen felség. 
FIKARC: És hogy miért fosztalak meg Udvari Tyúk címedtől. 
VAKTYÚK: Igen felség. 
FIKARC: És azt is látod, hogy pirulok amiért egyáltalán kineveztelek, amiért hagytam magam a kotkodácsolásodtól elvakítani? 
VAKTYÚK: Igen felség. 
FIKARC: Vendégül látom egész népemet! Ünnepeljük a birodalom menekvését és leányom menyegzőjét... 
FRÁNYA: Felség, nincs menyegző. Éppen annak örülünk. 
FIKARC: Pardon. Tényleg. Mostantól, - mint eddig is - te vagy Udvari Tanácsom egyetlen tagja, nemes Fránya lovag. 
FRÁNYA: Lovag? 
FIKARC: Úgy bizony. Lovag. 
FRÁNYA: Köszönöm felség. 
FIKARC: Ez a legkevesebb. Tehát ünnepeljük meg... mit is... Lányom új életének kezdetét! A palotába! 
MIND: A palotába! 
Zuhog az eső, folyik a dínom-dánom