Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 2001. 8.sz.
 
MILTÉNYI TIBOR
Megjegyzések egy Kosztolányi-kötethez
Lengyel András: Játék és valóság közt
 
1.

Lengyel András legújabb tanulmánykötetében Kosztolányi világnézetének lényeges elemeit veszi górcső alá, illetve arra keres válaszokat, vajon az író gondolatainak mi köze írásaihoz? Ez az életrajzi motívumokra figyelő gondolkodástörténeti nézőpont a divatos kritikai stílusokhoz képest - hermeneutika, dekonstrukció - visszaállítja jogaiba a művészet valóságtükröző aspektusát. Természetesen nem a szocreál ideológia lapos, hazug és rövidre zárt értelmezésében, hanem - ha jól értem - úgy, hogy mivel az író filozófiája adott esetben jelentős mértékben meghatározta a műveiben felépített fiktív világot, így voltaképpen az esztétikai olvasat válhat pontosabbá a gondolati inspirációk rekonstruálásával. Véleményem szerint ezzel a megközelítéssel az a probléma, hogy ugyan a művész gondolatai természetesen bekerülnek a műveibe - ahogy magán- és közéleti konfliktusai, transzcendens élményei, pszichológiai jellemzői, tradícióhoz való viszonya, a "korszellem" érintése stb. -, de a műalkotásban ezek maradéktalanul az esztétikai szféra részeivé válnak. Alapvető átalakuláson mennek tehát keresztül, többnyire a művész számára is követhetetlen módon. A referenciális motívumok emlékeztetnek ugyan ezek után is eredetükre, de az életvalóságból a műalkotás fiktív valóságába átkerülvén új törvények szabják meg létüket immár. A rossz művekből lehet csak rekonstruálni egy motívum eredeti összefüggéseit, mivel itt tökéletlenül zajlott le az esztétikai metamorfózis: a közlések privát közlések maradtak. A remekművek eltüntetik az elsődleges valóságot, cserébe egy bámulatos másikat teremtenek.
 

2.

Lengyel András Kosztolányi leveleit különös figyelemmel kíséri, mivel e szövegtípusban véli felfedezni az író külvilághoz való személyes, gondolati viszonyának legfontosabb dokumentumait. Kosztolányi esetében azonban ez a közvetlenség mégsem nagyon működik, mivel leveleiben egyfolytában társadalmi és nyelvi szerepeket vesz fel. Az utókorra kacsintó "irodalmilevelezés" és naplóírás pátoszos és hiú ízléstelenségét csak az intrikus, giccses, önimádó és árulkodó Kosztolányi ijesztő képe múlja alul. Nekem bizony e levelezés alapján eszembe nem jutna a mester műveit is kezembe venni, azt viszont végképp nem értem, hogy mire való igyekezet egy nagy művész kicsinyes jellemhibáit rafinált "szerepjátékká" stilizálni, ahogy Lengyel András teszi? Ha a pózolás és a mesterkéltség valóban Kosztolányi világnézetének része volt - nem pedig szimpla személyiségzavar - akkor talán épp ez a művészi hitvallássá fajuló emberi gyengeség is felelős lehet azért, hogy az életmű az abszolút csúcspontok ellenére - Szegény kisgyermek panaszai-ciklus, remekmívű novellák egész sora - meglehetősen egyenetlen színvonalú.
 

3.

Nietzsche filozófiájának Kosztolányira gyakorolt hatását szintén a levelezés, illetve a vonatkozó publicisztika elemzése felől közelíti meg Lengyel András. Nyilván nem véletlen, hogy Kosztolányira épp egy ennyire "költői filozófus" gyakorolt nagy hatást. Nietzsche gondolatai sokkal inkább poétikai helyiértékeiket tekintve működnek igazából, mint kifejtett bölcseleti rendszerként. Azonban ha volt is ilyen típusú, költői-nyelvi hatás, adatokkal ez nem támasztható alá. Kosztolányi számára a szuverén egyéniség mindenek fölöttisége volt itt a döntő, valamint a hagyományos értékek relativizálása. Vagyis Nietzsche nagyhatású paradoxonai a hazugságról, mely igazság, vagy az erkölcs tagadásáról, mely erkölcsi indíttatású tett. Gond csak ott van, hogy Nietzsche nemcsak radikálisan megtagadta az úgynevezett kultúra ócska beidegződéseit, de nem átallott felrajzolni egy szép új világot, ahol csupa szenvedélyes, hatalomittas, paradoxonokra érzékeny zseni szaladgál, mint megannyi apró Nietzsche... Lehet, hogy a világ úgy borzasztó ahogy van, de számomra ez a perspektíva semmivel sem vígasztalóbb. Én már annyival is bőven megelégednék, hogy a kivételes tehetségeknek ne kelljen föltétlenül éhen veszniük, és emellett még csinálhassák is a dolgukat. Lengyel András interpretációjából nem világos, hogyan viszonyult Kosztolányi Nietzsche ideologikus messianizmusához és fanatikus küldetéstudatához? Mindahhoz tehát, ami miatt Adyt ama nevezetes cikkében - Az írástudatlanok árulása, 1929 - oly súlyosan elmarasztalja. Tűrhetetlenül modoros, közepes költőnek aposztrofálva halott kollégáját... 
  

4.

A másik fontos Kosztolányit ért hatás - melyet több tanulmányban is érint Lengyel András - Freud pszichoanalízise. Az emberi cselekedetek voltaképpeni motivációiként megjelölt tudattalan olyan horderejű belátás volt az adott korban, ami méltán nevezhető paradigmatikus fordulatnak. (Más kérdés, hogy mint gyógyító eljárás gyakorlatilag használhatatlan...) Hogy azután e totális pszichológiai determinációt Kosztolányi hogyan egyeztette össze a szuverén egyéniség képletével, az nem egészen világos. Következetes és teljes azonban Lengyel András értelmezésében az Édes Anna gyilkosságának pszichoanalitikai megindokolása a regényben. A freudi kategóriák segítségével írja le a folyamatot, s ilyen módon kétségtelenül logikusnak tűnik e bonyolult összefüggésrendszer. Igen ám, de ez a pszichoanalízis felől van elgondolva! Ha "naívan" olvassuk a regényt, továbbra is inkább a gyilkosság indokolatlan és irracionális volta a feltűnő. A mű tehát - valószínűleg függetlenül még a szerző intenciójától is - továbbra sem "akarja" a pszichoanalitikus közelítést, ellenkezőleg: azon művek egyik első változatának tűnik inkább, melyek a fátumszerű katasztrófáknak való teljes emberi kiszolgáltatottságról szólnak. (Pl. Hitchcock: Madarak, Spielberg: Párbaj stb.) 
 

5.

Végezetül még egy megjegyzés. Talán nem derült ki az eddigiekből, de Lengyel András könyvét igen jó munkának tartom, vagyis olyannak, amivel érdemes vitatkozni! Ami általában a vitákat illeti, szerintem nincs értelmetlenebb dolog magunkat számonkérni a másikon. Amikor azután hatalombeszéd is keveredik a dologba - mint szokott - akkor pedig vége mindennek. A vitának az a formája viszont, ahol vállaltan szubjektív véleményeket helyezünk egymás mellé szabad használatra - nos ez értelmes dolog. Fenti írásomban erre törekedtem. (Tiszatáj könyvek, Szeged 2000)