MILTÉNYI
TIBOR
Megjegyzések egy
Kosztolányi-kötethez
Lengyel András: Játék
és valóság közt
Lengyel András legújabb tanulmánykötetében
Kosztolányi világnézetének lényeges elemeit veszi górcső alá, illetve arra
keres válaszokat, vajon az író gondolatainak mi köze írásaihoz? Ez az életrajzi
motívumokra figyelő gondolkodástörténeti nézőpont a divatos kritikai stílusokhoz
képest - hermeneutika, dekonstrukció - visszaállítja jogaiba a művészet
valóságtükröző aspektusát. Természetesen nem a szocreál ideológia lapos,
hazug és rövidre zárt értelmezésében, hanem - ha jól értem - úgy, hogy
mivel az író filozófiája adott esetben jelentős mértékben meghatározta
a műveiben felépített fiktív világot, így voltaképpen az esztétikai olvasat
válhat pontosabbá a gondolati inspirációk rekonstruálásával. Véleményem
szerint ezzel a megközelítéssel az a probléma, hogy ugyan a művész gondolatai
természetesen bekerülnek a műveibe - ahogy magán- és közéleti konfliktusai,
transzcendens élményei, pszichológiai jellemzői, tradícióhoz való viszonya,
a "korszellem" érintése stb. -, de a műalkotásban ezek maradéktalanul az
esztétikai szféra részeivé válnak. Alapvető átalakuláson mennek tehát keresztül,
többnyire a művész számára is követhetetlen módon. A referenciális motívumok
emlékeztetnek ugyan ezek után is eredetükre, de az életvalóságból a műalkotás
fiktív valóságába átkerülvén új törvények szabják meg létüket immár. A
rossz művekből lehet csak rekonstruálni egy motívum eredeti összefüggéseit,
mivel itt tökéletlenül zajlott le az esztétikai metamorfózis: a közlések
privát közlések maradtak. A remekművek eltüntetik az elsődleges valóságot,
cserébe egy bámulatos másikat teremtenek.
Lengyel András Kosztolányi leveleit
különös figyelemmel kíséri, mivel e szövegtípusban véli felfedezni az író
külvilághoz való személyes, gondolati viszonyának legfontosabb dokumentumait.
Kosztolányi esetében azonban ez a közvetlenség mégsem nagyon működik, mivel
leveleiben egyfolytában társadalmi és nyelvi szerepeket vesz fel. Az utókorra
kacsintó "irodalmilevelezés" és naplóírás pátoszos és hiú ízléstelenségét
csak az intrikus, giccses, önimádó és árulkodó Kosztolányi ijesztő képe
múlja alul. Nekem bizony e levelezés alapján eszembe nem jutna a mester
műveit is kezembe venni, azt viszont végképp nem értem, hogy mire való
igyekezet egy nagy művész kicsinyes jellemhibáit rafinált "szerepjátékká"
stilizálni, ahogy Lengyel András teszi? Ha a pózolás és a mesterkéltség
valóban Kosztolányi világnézetének része volt - nem pedig szimpla személyiségzavar
- akkor talán épp ez a művészi hitvallássá fajuló emberi gyengeség is felelős
lehet azért, hogy az életmű az abszolút csúcspontok ellenére - Szegény
kisgyermek panaszai-ciklus, remekmívű novellák egész sora - meglehetősen
egyenetlen színvonalú.
Nietzsche filozófiájának Kosztolányira
gyakorolt hatását szintén a levelezés, illetve a vonatkozó publicisztika
elemzése felől közelíti meg Lengyel András. Nyilván nem véletlen, hogy
Kosztolányira épp egy ennyire "költői filozófus" gyakorolt nagy hatást.
Nietzsche gondolatai sokkal inkább poétikai helyiértékeiket tekintve működnek
igazából, mint kifejtett bölcseleti rendszerként. Azonban ha volt is ilyen
típusú, költői-nyelvi hatás, adatokkal ez nem támasztható alá. Kosztolányi
számára a szuverén egyéniség mindenek fölöttisége volt itt a döntő, valamint
a hagyományos értékek relativizálása. Vagyis Nietzsche nagyhatású paradoxonai
a hazugságról, mely igazság, vagy az erkölcs tagadásáról, mely erkölcsi
indíttatású tett. Gond csak ott van, hogy Nietzsche nemcsak radikálisan
megtagadta az úgynevezett kultúra ócska beidegződéseit, de nem átallott
felrajzolni egy szép új világot, ahol csupa szenvedélyes, hatalomittas,
paradoxonokra érzékeny zseni szaladgál, mint megannyi apró Nietzsche... Lehet,
hogy a világ úgy borzasztó ahogy van, de számomra ez a perspektíva semmivel
sem vígasztalóbb. Én már annyival is bőven megelégednék, hogy a kivételes
tehetségeknek ne kelljen föltétlenül éhen veszniük, és emellett még csinálhassák
is a dolgukat. Lengyel András interpretációjából nem világos, hogyan viszonyult
Kosztolányi Nietzsche ideologikus messianizmusához és fanatikus küldetéstudatához?
Mindahhoz tehát, ami miatt Adyt ama nevezetes cikkében - Az írástudatlanok
árulása, 1929 - oly súlyosan elmarasztalja. Tűrhetetlenül modoros,
közepes költőnek aposztrofálva halott kollégáját...
A másik fontos Kosztolányit ért hatás
- melyet több tanulmányban is érint Lengyel András - Freud pszichoanalízise.
Az emberi cselekedetek voltaképpeni motivációiként megjelölt tudattalan
olyan horderejű belátás volt az adott korban, ami méltán nevezhető paradigmatikus
fordulatnak. (Más kérdés, hogy mint gyógyító eljárás gyakorlatilag használhatatlan...)
Hogy azután e totális pszichológiai determinációt Kosztolányi hogyan egyeztette
össze a szuverén egyéniség képletével, az nem egészen világos. Következetes
és teljes azonban Lengyel András értelmezésében az Édes Anna gyilkosságának
pszichoanalitikai megindokolása a regényben. A freudi kategóriák segítségével
írja le a folyamatot, s ilyen módon kétségtelenül logikusnak tűnik e bonyolult
összefüggésrendszer. Igen ám, de ez a pszichoanalízis felől van elgondolva!
Ha "naívan" olvassuk a regényt, továbbra is inkább a gyilkosság indokolatlan
és irracionális volta a feltűnő. A mű tehát - valószínűleg függetlenül
még a szerző intenciójától is - továbbra sem "akarja" a pszichoanalitikus
közelítést, ellenkezőleg: azon művek egyik első változatának tűnik inkább,
melyek a fátumszerű katasztrófáknak való teljes emberi kiszolgáltatottságról
szólnak. (Pl. Hitchcock: Madarak, Spielberg: Párbaj stb.)
Végezetül még egy megjegyzés. Talán nem derült ki az eddigiekből, de Lengyel András könyvét igen jó munkának tartom, vagyis olyannak, amivel érdemes vitatkozni! Ami általában a vitákat illeti, szerintem nincs értelmetlenebb dolog magunkat számonkérni a másikon. Amikor azután hatalombeszéd is keveredik a dologba - mint szokott - akkor pedig vége mindennek. A vitának az a formája viszont, ahol vállaltan szubjektív véleményeket helyezünk egymás mellé szabad használatra - nos ez értelmes dolog. Fenti írásomban erre törekedtem. (Tiszatáj könyvek, Szeged 2000) |