Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 2001. 7.sz.
 
KELÉNYI BÉLA
 
Ake Nilsson naplójából
 
  

Ajiosz Nikolaosz 

Indulás előtt még mindenképpen fel akartunk menni ahhoz a domb tetején álló magányos házhoz, ami alulról nézve egyenesen a semmi kellős közepén állt, vagyis nem volt mögötte más, csak a tiszta, felhők nélküli kék ég, mögöttünk pedig a tiszta kékbe olvadó tenger, van kiadó szobája?, kérdeztem az unatkozó tulajtól, aki csak nagy sokára nyitotta ki az egyik lezárt spalettát az emeleten, habár tudtam, hogy semmiképpen nem maradhatunk, de abban reménykedtem, hogy visszajövünk, lerakjuk a csomagokat az egyik, a vakító napfény miatt elsötétített szobában, és reggel, amikor a tengerből megint az égbe zuhan a Nap, majd úgy érezzük, hogy megérkeztünk végre, otthon vagyunk. 

*

Tomnak 

"De ha sokáig bámulsz a tükörbe, mint egy túlvilágba, akkor körvonalaid eltünedeznek, és olyan leszel, mint egy láthatatlan ember: már nincs is mit nézned, a saját hiányoddá válsz, aki mindig is voltál..." - írtad válaszként, és mintha viszontláttam volna magam a hetvenes évekbeli fürdőszobában a tükör előtt, csak a szokásos dolgok vettek körül, és legelőször ezek is tűntek el körülöttem, a mindenféle tubusok, tégelyek, meg a fésű, a fogkefe és fogmosópohár, végül lassan, egészen lassan az arcomról is kezdtek leválni a legkülönbözőbb részek, először talán a haj, aztán a fülek, az orr, a száj és a már nem éppen hibátlan fogsorok, közben pedig az a különös zúgás erősödött fel, amit az ember mindig megpróbál lehalkítani, kitakarni, elnyomni a legkülönbözőbb zajokkal, mint például Szkrjabin etűdjei vagy a tévé szemétkészletéből adagolt hírek, szóval most ezt az örökösen lesbenálló zúgást hallgattam, és amikor már majdnem kitörölte az arc és a környezet utolsó darabkáit (még az alattunk lakó folytonos üvöltözését is), akkor hirtelen visszaállt minden, de mintha nem lett volna már tükör, a tükör előtti tér és arc sem, csupán a nézés, egy figyelemmel teli örökös nézés a szem mögött. 

*

M.-nek 

"A mi legbiztosabb bolygónk az ágy volt" - huszonnégy évvel ezelőtt, amikor először olvastam ezt a mondatot, akkor még nem tudhattam, hogy rád vonatkozik, és nem tudhattad te sem, hogy egy mondat, amit Cortázar harminckét évvel ezelőtt, a Föld-Madár évében írt le, vagy jelentetett meg, amikor megszülettél, az rólad szól majd, a mi történetünket mondja el, mert huszonnégy évvel korábban még egyáltalán nem gondoltam arra, hogy a mi legbiztosabb bolygónk az ágy lesz, és amikor egymáshoz érünk, akkor lassú táncba kezdenek körülöttünk mind az égitestek. 

*

"Büszke voltam a rongycsomóra, mert élt." 

                                                  (Elias Canetti) 

Nem volt más, csak egy aszfalton felejtett fekete batyú az Andrássy úton, előtte Jézust ábrázoló szentkép és a rádobált aprópénzek, nem volt más, csak egy fekete rongyokba csomagolt, elkoszolódott emberi roncs a reklámoszlop előtt, nem volt arc, kéz vagy láb, csak egy alaktalan fekete batyú, csak a belőle kiáradó néma könyörgés, hogy "vegyetek el, mert a tiétek vagyok!", vagy inkább, hogy "veletek vagyok!", és előtte Jézus hevert a porban aprópénzekkel megváltva, és amikor visszamentünk, hogy valamiképpen részt vegyünk ebben a jelenésben, már nem volt se batyú, se Jézus, se pénz, csak egy reklámoszlop volt a közömbös esti megvilágításban.