Új Forrás - 2000. 4.sz.

 
VEKERDI LÁSZLÓ

Két Trianon között

Fülep Lajos levelezése II. III. IV. k.

4. rész*

"Fülep Lajos levelezésének IV. kötete az 1939-1944 közt küldött és kapott leveleket tartalmazza; a korábbi kötetekhez hasonlóan nem közli a hivatalos egyházi ügyekben írottakat, a kevéssé fontos tartalmú, vagy csak üdvözlő lapokat. A kötet szinte naptárszerű pontossággal a II. világháború éveit öleli fel, amely 1939 őszén tört ki, s országosan ugyan csak 1945 tavaszán ért véget, Zengővárkonyban azonban már 1944 végén befejeződött, s a kötet utolsó levelei azt a légüres teret érzékeltetik, amelyben az ott élők a közvetlen környezetet leszámítva minden kapcsolatukat elvesztették a külvilággal. A kötetben közölt utolsó levél nem is jutott el a címzett kezébe; évek múlva olvashatta csak el, amikor a levél írója hazatérve Szovjetunióbeli fogságából, egyik első találkozásukkor megmutatta Fülepnek." (17.)
   A II. Világháború végével ugyanolyan élesen elvált egymástól az azelőtt és az azután, mint az Első Világháborúéval. "Nemcsak az ország életében, hanem Fülep Lajos személyes sorsában, leveleiben tükröződő baráti kapcsolataiban is éles határvonalat jelentett, drámai veszteséget okozott. Több mint egy emberöltőn át tartó, baráti kapcsolata tört ketté, két hozzá legközelebb álló barátját vesztette el: Elek Artúrt és Kner Imrét."
   "Fülep Lajossal való hosszú éveken át tartó levelezésük az egyre sötétebbé váló kép tükröződése. Fülep Eleknek írt leveleiben baráti, testvéri együttérzését, aggodalmait fejezi ki, s anyagi ellátatlansága esetére családi otthonát ajánlja fel barátjának. Kner Imrének írt leveleiben az ő elszántságát, küzdőképességét igyekszik erősíteni, végső és általános kérdésekben való optimizmusát hangsúlyozva, ami - tekintve a természetéből fakadó és a közvetlen jövőt illető borúlátását, elkeseredettségét -, nem lehetett könynyű a számára, hiszen az igazmondást és barátja lelkierejének támogatását kellett egyeztetnie leveleiben." (17.)
   Sokan szerepelnek még a kötetben; a Bevezetés meg is említi röviden a gyakrabban előfordulókat. De FL levelezése Kner Imrével és Elek Artúrral jelöli ki mintegy "vezérkövületként" a kötet kereteit, és teremti meg a folytonosságot az előző kötettel. Mert túl a baráti felelősségvállalás demonstrálásán és a sötétülő kor tükrözésén - ami a többi levelekben is majdnem mindig feltűnik - a Fülep-Kner-Elek levelezésben megnyilvánul még valami más is, valami, amit nem lehet ilyen határozottan megfogalmazni. Ahogyan például folytatja, egész a tragikus végkifejletig, vitáját Knerrel a gazdaság jelentőségéről, s ahogyan végül váratlanul (az olvasónak mindenképpen, de tán önmagának is váratlanul) kristálytisztán megteremti, a gazdasággal szembeállítva, a művészet autonómiájának a tézisét; vagy ahogyan a Magyar Csillagról Elek Artúr szemét és fülét szinte magáéként használva alkotja meg a véleményét. Kicsit a Kerecsényi Zoltánnal folytatott levelezésére emlékeztet a második kötetből; a hajlíthatatlan, sőt makacs nagy lélek - mint boldogult úrfikorában Mme Gordigiani hatására - megnyílik. A változásra? A másikra? Vagy önmagára? A kérdés, minden további kérdés, kontingens: az éppen adott konkrét feltételektől függ. Talán épp azért tükrözi annyira híven a Fülep-Kner-Elek levelezés az egyre sötétülő kort. De bármiféle elvont összegezésnél többet mond akár még egynéhány idézet is.
   1941. decemberében FL még a szokottnál is bővebb kalendárium-csomagot köszöni meg: "...hát ez meg? gondoltam, mikor mindennek egyre jobban szűkében vagyunk, honnan és miért ez a más, bővebb esztendőket meghaladó bőség? Csak mikor az évszámokat megnéztem, akkor értettem meg, hogy hát ez jubileumi ajándék. Hatvan évig dolgoztak és alkottak, s azért most nagyobb ajándékot adnak. Ez csak logikus." (184.) "Utánanéztem a naptárszétküldési jegyzékben - felel postafordultával Kner -, de nem küldtem többet, mint más években szoktam, csak egy írómappát is tétettem hozzá[...] Az írómappából 2200 drb készült az idén, a többi fajta naptárból 17-17.000 drb. És ezt bérmentve küldjük széjjel. Látja, most is ilyen gondjaim vannak, amikor egy non putarem esetére személyes tartalékom 0 és a cég adóssága rá van táblázva a magam és az öcsém lakóházára, tehát amim van, az azonnal megkapja a - előjelet, mihelyt történik velem valami. Félek, igaza lesz annak, aki - egy igen nagy vállalat vezérigazgatója - néhány hónap előtt azzal támadt rám, hogy én, mint olyan szakember, aki vagyok, mit keresek még itt s nem tudom-e, hogy igen csúnya végem lesz? Azt feleltem rá, hogy mégse bírok elmenni s ezt érzem ma is. Hozzá se tudnék fogni. Pedig amúgy személyileg igen-igen rossz sejtelmeim vannak magamat, családomat, jövőmet illetően. Ha emlékszik, tavaly egyszer egy kissé összevesztünk valamin. Most íme megmutattam egy kissé a másik oldalát is annak a bizonyos problémának. Pedig milyen sok oldala is van még ennek! A fene egye meg, de nehéz sokszor!..." (186.)
   FL-t kegyetlen fogtő-gyulladás kínozta, ezért néhány hetes késéssel válaszolt. "Pedig akkor rögtön írni akartam - felel 1942. I. 5-én -, mert levele nagyon jó kedvre derített - mikor azt olvastam, hogy »talán sikerül kiharcolnia« a naptárak ajándékozásához szükséges kellékeket, szóval oroszlánként harcol azért, hogy évente ezreket tudjon elajándékozni, mondhatom, soká kacagtam s még a levegő »állaga« is megváltozott körülöttem. Az egész érvelést is, persze, megértettem, és kitűnőnek találtam. Ezek után természetesen nem csodálnám, ha mint világtól elmaradt, vérszopó, destruktív zsidó kapitalistát a magasabb rendű új erkölcs nevében egy kicsit agyonütnék. Node nem jó az ördögöt falra festeni![...] Nem emlékszem, hogy tavaly valamin »összevesztünk«. Valami vitára emlékszem, de összeveszésre nem. Nagyon lényeges néhány dologban nem értünk ugyan egyet, de ez nem ok az összeveszésre." (195.) Kner elmagyarázza a naptárok szerepét: ahhoz, hogy az üzemet folytonosan foglalkoztatni tudja, mivel állandó jellegű visszatérő munkájuk nincsen, "meg kell tudni csinálni azt, hogy minden nap az országban szanaszét vagy 100 embernek eszébe jussunk és rendeljen valamit, ha csak 10-20-50 drb nyomtatványt is. Ezt meg is csináljuk. De a megrendelések áramlása olyan rapszodikus, hogy ezt kiegyenlíteni és termelési programmot rá felépíteni, elképzelhetetlenül nehéz és kockázatos." (203.) Ennek egyik, nem nagyon hatásos, eszköze a naptár és a mappa; erre is elmond Kner egy tanulságos kis történetet. Aztán rátér a lényegre: "Ami az összeveszésünket illeti: Ön tavaly nekem szemrehányást tett állítólagos szociális érzéketlenségemért, illetve nem személyesen nekem, hanem osztályomnak. Ilyesmikre céloztam, mint ez a naptárügy is, amikor azt jeleztem, hogy engem ilyen szemrehányás nem illethet. Persze, hogy sok dolgot másként látok és tartok helyesnek én, s másként kell, hogy lássa Ön. De a haladás helyes iránya éppen az lenne, ha mennél több jó szándékú ember elgondolásának eredője lenne. De hát hol vagyunk ettől? És a jószándékon túl van valami más is." Itt újra egy anekdota következik, azután az összegezés. "Vagyis: nem elég a szeretet és a jóindulat, a segíteni akarás, vannak dolgok, amikhez muszáj érteni, ha hozzá akar nyúlni az ember. S nagyon, nagyon sok dolog van, ami belülről másként néz ki, mint kívülről." (204.)
   Az események és a napi gondok el-eltérítik őket vitájuktól, de Kner makacsul vissza-visszatér rá. "Valahogy vissza kell térni - írja 1942. IV. 17-én - az alapvető közgazdasági tényekhez. Az ember nem tud csinálni semmit, csak átalakítani tud[...] A társadalmat az tartja fenn, hogy az emberek munkájuk eredményét kicserélik és így hozzák létre a munkamegosztást. Vagyis magyarán: senkinek se lesz jobb azzal, hogy a másiknak rosszul megy a dolga. De ha a szomszédnak jól megy dolga, igényei vannak s azokat ki tudja elégíteni, akkor módot nyújt nekem arra, hogy ezeket az igényeket kielégíthessem." (226-227.) Ezt a reális közgazdasági szemléletet hiányolja Illyés és Veres Péter könyveiben. "Egy szó sincs ezekben a könyvekben arról, hogy ezek alatt az évek alatt a világ termelési rendszere változott meg teljesen és alapvetően és hogy a világ azért birkózik, hogy megtalálja azt a társadalmi és elosztási formát, amely mellett a gépek erőkifejtésének optimális lehetőségét lehet megtalálni az összesség számára." (225.) Utal a múlt századi honi gazdaságtörténeti és közgazdasági irodalomra, elsősorban Grünwald Béla könyvére. "És a könyv bevezetése idézi Carey mondását: »amely ország élelmiszert visz ki, exportálja országa termőföldjét és csakhamar kénytelen lesz embert is utánaküldeni«." "Végzetesnek érzem - összegzi fejtegetéseit -, hogy gazdasági és termelési kérdéseket érzelmi szemüvegen keresztül nézünk. Gustaf Cassel mondja »Socialismus oder Fortschritt« című izgalmasan érdekes könyvében, hogy minden érzelmi politika annak árt elsősorban, akinek használni szeretne." (226.) Csanak Dóra sorra azonosítja a hivatkozásokat; Casselhez hozzáfűzi: "Kner gyakran hivatkozik a könyvre, FL-nak is elküldte elolvasásra." (Ld. 1142/21.)
   "Levele nyomán - válaszol V. 5-én FL - azt hiszem, hogy mindenben egyetértünk, csak talán más sorrendben beszéltünk, s egyik se jutott el a mondanivalója végére. Én, legalább is, levelével mindenben egyetértek, mind nagyon okosnak, nagyon igaznak tartom, amit mond, azt a levelet százezerszám sokszorosítani kellene a Kner-nyomdában és terjeszteni. A különbség itt nem ratio és érzelem, szakértelem és dilettantizmus (nem is lehet, mert nem tartom magam gazdasági szakértőnek, itt a szó a gazdasági embert illeti meg, nem engem), hanem: az economia vagy az ember elsősége. Önnek az economia az első, nekem az ember s hogy mért, meg tudom okolni, nem érzelmekkel, hanem gazdasági okokkal, teljesen megmaradva a gazdasági érdekszférában. Mert az már nem tisztán economiai kérdés, hanem történelmi is, s ehhez joggal vélek szólhatni. Én nem hiszem, hogy a gazdaságnak az ember rovására kell vagy szabad válnia - ahol így van, ott baj van, s mivel az ember szükségletein nem lehet, a gazdaságon kell változtatni.
   Nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért - mondja Jézus, aki nagyon gyakorlati érzékű volt. Lám, amit a kivándorlás elkerülésének lehetőségéről, Szterényi elaborátumáról stb. ír, mind ugyanazt mondja: a gazdasági feltételek meglettek volna, felrúgták az emberit, s beledöglött a gazdaság is." Mindennek semmi köze a dilettantizmushoz és a paraszt-nosztalgiához; "a világ megállítása vagy visszafordítása lehetetlen, s lehetetlenről nem érdemes fecsegni. Inkább azt kell keresnünk, hogy annak a bonyolult világnak urai lehessünk, s úgy tudjuk berendezni, hogy mindenki emberhez méltóan élhessen benne, mert minden olyan rendszer, amelyik erre nem képes, méltó a gyehennára - gazdaságilag is csak rossz lehet, mert a forradalmat hordja magában, tehát a pusztítást. S az a legroszszabb üzlet." (236-237.) "Nem is kellene tán hangsúlyoznom - felel postafordultával Kner -, hogy nekem sem a gazdaság a fontos, hanem csak az ember és az ember a cél[...]
   Nem tudom még mindig elég világosan megmondani, amit gondolok, de megkísérlem. -
   Lám, hogy mi érzelmi és tisztességbeli dolgokra mindig annyit áldozhattunk, annak köszönhető, hogy az üzleti elgondolásaink reálisak voltak. Ezért volt miből. És hiába még oly jószívű is bármely kapitalista, vagy bármely politikai vagy gazdasági rendszer, ha nem vezeti dolgait kellő gazdasági érzékkel és helyes gazdasági törvények szerint, akkor csak rombolhat és nem építhet és csakhamar nem lesz abban a helyzetben, hogy adhasson. Vagyis előbb meg kell teremtenie annak a lehetőségét, hogy adhasson. Vagy még inkább: annak, hogy ne kelljen adnia. Mert nem adni kell, hanem mennél több embert abba a helyzetbe hozni, hogy maga teremthessen a maga számára lehetőségeket[...] Éppen az ember érdekében volna fontos a tiszta gazdasági élet megteremtése, amely megfelelőbb emberszelekciót hoz létre és ezért fokozza a milliók összefogott erejét, ahelyett, hogy elszívná azt." (237-239.)
   Mindig tudta ő, hogy egyet értenek, kezdi a válaszát FL. "Hogy menynyire így van, utolsó levele kitűnő - mindenképpen kitűnő - bizonyossága. Legjobban úgy válaszolhatnék rá, hogy a személyes vonatkozású sorait elhagyva, leírnám, aláírnám s elküldeném Magának - mert hát éppen ez az, amit én gondolok, s amit jobban megmondani nem tudnék.
   Azaz - én még valamit elhagynék: az érzelmi és tisztességbeli dolgok említését. Mert hogy a gazdaság nem érzelmi és tisztességbeli dolog, olyan tétel, sőt az Ön szavával élve, törvény, mint a »tiszta« gazdasági élet megteremtésének a szükségessége - a kettő tulajdonképpen egy -, s annyira magától értetődően ilyen, hogy róla én még csak nem is beszélnék. Annyira nem volt soha eszemben a kettőnek összekeverése..."
   "De semmi se változtat azon, hogy a gazdaság nem öncélú, mint a művészet. Magán kívül eső célja van, de azt önmagán belül kell néznie, vagyis olyannak lennie, hogy az a cél - minél több ember emberi megélhetése - benne megvalósulhasson. Természetes, hogy belül, hiszen valamiképpen mindenkinek »belül« volna a helye, mindenki beletartozik valamiképp. De ennek semmi köze a juttatáshoz, támogatáshoz, osztogatáshoz stb. Ellenkezőleg, olyannak kell lennie, hogy ilyesmire sor se kerülhessen. Ön azt mondja: ne kelljen adnia. Én még hozzátenném: ne is adhasson. A kell-t sehogyse ismerem el itt. Kiért kell? Caritasból? Ez a legnagyobb humbug.
   Azonban mindez azon se változtat, hogy mindennek, ami nem öncélú, valami mértékének kell lennie. Ezt a mértéket Ön is alkalmazza: »nem adni kell, hanem minél több embert abba a helyzetbe juttatni, hogy maga teremthessen a maga számára lehetőségeket«. Ennél én még sokkal kevesebbel is beérem: az emberi élet anyagi feltételeinek a megszervezésével. Mert az önállóság általánosításának lehetőségében nem hiszek. Az Ön formulája kizárja a kommunizmust, az enyém nem. De a dolog lényegében teljesen egyet értünk.
   A felelősség gondjában is, csak éppen itt is az az eltérés, hogy én, úgy látszik, előbbrevalónak tartom a közösségért, az egészért való felelősséget a részlegesnél. Ezért a gazdaság mértéke nálam még ezzel határozódik meg: »amelyikben teljesebben tud megvalósulni a közösségért való felelősség«. Aminek megint a gazdaság látja hasznát s alkalmas módja a »tiszta« gazdaság megteremtésének, törvényei megismerésének, tiszteletének, alkalmazásának. Csak az egészből lehet megérteni és helyére utalni a részlegest. Das Wahre ist das Ganze." (249-250.)
   "Most már látom, hogy nézeteink egyeznek - írja Kner, miután indokolta gazdasági nézeteinek újra meg újra barátja elé tárását -, legfeljebb a szavakban térünk el és abban az egy kérdésben, amelyet Ön megjelölt mostani levelében, de amely csak gyakorlati kérdés, bár döntő számomra. Majd talán kerül egyszer alkalom arra, hogy a részletkérdéseket megvilágítsam hosszabb beszélgetésekben, konkrét példákkal. Mert bizony, nagyon nagy bajok vannak. Az első világháború óta a kartelltörvény, a tisztességtelen versenyről szóló törvény és egész sor más törvény útján próbálták megtisztítani az üzleti életet. Már olyan szép és gazdag rendszabálygyűjtemény szabályozza a gazdasági életet, amilyenre a régi gazdasági életben nem is mertünk gondolni, legfeljebb vágytunk utána. És most látjuk, hogy mennyire igaza van az angol mondásnak, amely szerint »men, not measures« a fontos. És ember nincs, úgy látszik. Mert az üzleti erkölcs leromlása egyenesen katasztrofális. Olyan jelenségek vannak már régen az üzleti életben, amelyek lehetőségére régen gondolni sem lehetett. Nem tudom és nem akarom ezt fejtegetni. De határozottan meg merem állapítani, hogy szakmánk erkölcsi és technikai színvonala, nagyon kevés kivételtől eltekintve, katasztrofálisan süllyed. És nem látok kivezető utat ebből a helyzetből. Én magam és vállalatunk minden erejét megfeszítve küzd ez ellen és [...] inkább lemond az üzletről, mint hogy a nem tisztességes megoldást válassza. És erre naponta csúnyán ráfizet. És naponta kapja a bizonyítékok tömegét arra, hogy amikor más-más módszerrel oldja meg a konkrét kérdéseket, az mindig és mindenben a közösség rovására történik." (252.) És természetesen mindig a "Közösség" nevében; tehetnénk hozzá ma, de Kner nem élezi ki a "men" és a "Ganze" nem-teoretikusan többnyire ritkán feloldható ellentétét.
   Maga és családja sorsáról tudósít azután, gyermekeiről. "Nagyon nehéz ma elérni magyar zsidó apának azt, hogy a gyereke tisztességes ember és jó magyar maradjon. Nekünk sikerült, de ezt sem kaptuk ingyen. Mindakettő kerüli a henye és laza megoldásokat, mind a ketten teljesítmény révén akarnak boldogulni az életben, nem tudom, nem rossz útravaló-e ez, mert aki intézményesen el van zárva az elől, hogy teljesítményt hozhasson létre, könnyen kerülhet kétségbeejtő örvénybe. Még se tudok mást adni nekik az útra, mint azt, amit adtam. A tisztességes és tiszta megoldások keresésének útját jelöltük ki nekik, a felelősséget és a magyar utat, vagyis az idetartozásnak azt az érzését, amellyel alkudni nem lehet. De hiszen olyan emberek számára, akiknek nyelv, környezet, táj, múlt azt jelenti, mint nekünk, nincs is más út, mert nem tudunk ezeknek a hatása alól menekülni." (253-254.)
   "Mi egy közös világnak megfogyott, s annál inkább egymásra utalt részei vagyunk - nyugtázza Kner hosszú beszámolóját FL -. De magában még ez se elég. »Közös« nem értékfogalom s nem indokolná ahhoz a világhoz való ragaszkodást, ahol a múlton való merőben szentimentális merengés annyira nincs jelen, mint, gondolom, egyikünkben sem. Ahhoz a világhoz csak azért érdemes és kell ragaszkodnunk, mert a - szerintem - mainál semmivel se kevésbé gyalázatos világban (ez a mai csak amannak a termése) a szellem és a lélek világa volt. Mannheim mondta itt nekem pár éve, hogy soha sehol se találta meg annak aequivalensét, ami a »vasárnapok« voltak. (259.)
   "Ma érkezett levele nagyon meghatott - válaszol 1942. VII. 10-én Kner -. Igaza van, nagy részben, abban, hogy régi emlékek kedvéért ragaszkodom Önhöz, de csak részben[...] Lehet, hogy Önhöz is ezek az emlékek és ez a honvágy hozott közel, de azóta kapcsolatunk más jelleget öltött. Kell az embernek valaki, akinek időnként beszámoljon, s akiről tudja, hogy külső sikereken túl a belső fejlődést, az erkölcsi célkitűzésekhez való hűséget is keresi. És olyan kevesen vannak ma, akik értik azt, amit csinálok. Ön számomra az a valaki, akinek időnként beszámolhatok s akinél most már egy hosszabb korszak eredményei vannak nyilvántartva. No meg, mint említettem már, Ön volt az első, akitől azt a bizonyos, termékeny, elindító pofont kaptam. Önnek tehát szinte kötelessége is az, hogy meghallgassa beszámolóimat. - Az évek folyamán megismertem gondolkozását és láttam, mennyire megvesztegethetetlenül kitart nézetei mellett, amelyeket csak belső fejlődés irányít és nem a múló divatok. Megengedheti magának ezt a függetlenséget, mert életformáját úgy építette ki, hogy ezt megtehesse. Ha tudná, milyen kevesen vannak ilyenek! - "
   Ugyanez elmondható Kner Imréről is; egyebek közt tán épp ez is kötötte egymáshoz őket. A következő két év levelezése azonban megmutatta, hogy milyen törékeny ez a függetlenség és milyen tragikusak a korlátai. Az egyre súlyosabb rendeletek egyre nagyobb gondok elé állították Kneréket. "Mint tán olvasta - írja 1942. X. 25-én -, számolnom kell azzal, hogy meg kell válnom a lakásomtól. Ezzel szinte megoldhatatlan problémák elé kerülünk, mert itt bérlakás nincsen." (281.) Néhány láda, az üzem folytatása szempontjából nélkülözhetetlen szakkönyveket és Kner-kiadványokat szeretne biztonságosan elhelyezni, tudna-e vállalni FL? "Küldhet amennyit csak akar", válaszolja FL; de úgy ítéli, hogy "azokból a nagyhangú fogadkozásokból nem lesz semmi." (294.) "Talán igaza van, s túl korai a gondoskodásom - válaszolja Kner -. De látom, hogy meg se tudom csinálni. Most alkalmam nyílik arra, hogy néhány ládát, kettőt-hármat egy előkelő közintézmény őrizetébe adjak." (296-297.) FL fenntartja az ajánlatát, Kner pedig teljes erejével dolgozik; a munkát megkönnyítendő küld közigazgatási űrlapjaiból FL-nak. "Azt írta egyszer, hogy miért kell nekem közigazgatási marhaságokkal foglalkozni. Hát íme, Önnek is kell. Hiába, gazdálkodás nélkül nem megy az élet, s mindenre kell valakinek gondjának lenni. Ez a magyar élet egyik legfontosabb problémája." (326.) FL: "...hogy gazdálkodás nélkül nem megy az élet, azt, persze, gondolhatja, én is mindig tudtam, nem is ez ellen szoktam én káromkodni, hanem amiatt, hogy amit világosan, áttekinthetően, egyszerűen, mindenkinek érthetően lehetne, azt bonyolultan, bután, érthetetlenül kell csinálni rengeteg munkával[...] Közben köszönettel visszaküldtem Casselt. Nagyon okos, s mégse az, mert túlságosan kilóg a lóláb. Man markt die Absicht und wird verstimmt. Ilyen plaidoyerben a kapitalizmus mellett mégse lehet olyan »természetes« következményként kezelni azt, ami forradalmak nélkül - sajnos! - sose lett volna. Amit a gazdasági életről ír, mind igazság, de csak féligazság. A másik fele, bár úgy volna, de nem úgy van. S az már nem gazdasági elmélet, hanem historia." (339-340.) "Nagyon lehangolt és szomorú vagyok mostanában - írja Kner 1943. IV. 11-én -. A minőségért való harmincéves küzdelmemben egyre inkább magamra maradtam. A most megjelenő rengeteg könyv nemcsak tartalmilag selejtes, de nagy nyomdák is olyan munkát adnak ki a kezükből, hogy csak szörnyűködni lehet rajta. Itthon pedig látom az üzem folytonos, fokozatos, de gyorsuló tempójú leromlását és ami a legborzasztóbb, lelki egységének megbomlását is. Erről levélben nagyon nehéz írni, de ez még rosszabb a gépek leromlásánál, a betűk elkopásánál is." (369.) "A magam gondjai közt Maga, illetve Maguk is nagy gond nekem - válaszolja FL -, kedves barátom, az az abszurd természetem lévén, hogy nem szűnök meg a bőrömnél, úgy látszik, fene egye meg, nem szűnök meg sehol, nem tudok különbséget tenni az enyim és tied közt (azt hiszem, infantilizmusnak nevezik ezt a psychologusok), a más dolga az én dolgom, különösen, ha annak a másnak a dolga még közügy is - ha a Kner-cég családi beltagja lennék, akkor se keseríthetnének jobban a közlései, mint így. De mit tehet az ember? csak dühönghet, s én dühöngök is és káromkodom naphosszat annyit, amennyiből tíz kormány megeszesedne, ha be lehetne adni nekik. Így csak elpotyázódik, pedig nagy kár érte.
   Attól tartok, mégis Magának lesz igaza, aki ennek az őrületnek végét későbbre prognosticálta, mint én. A Maguk jövőjében azonban föltétlenül bízom[...] Pestre mennem, bár irtózom a helytől, most már muszáj, mert egyre nő a hozzám forduló ifjú filozófusok, költők, építészek stb. száma, akiket egész csodálatos, kifürkészhetetlen módon, mert hiszen elköltöztem a világból, valami egészséges ösztön titokzatosan felém irányít. Honnan veszik a címemet? S igen tehetségesek akadnak köztük! Van mégis valami, amit nem lehet elpusztítani." (374.) Kner azonnal válaszol: "...ha már felmegy Ön Pestre, lehetetlen volna, hogy leruccanjon Gyomára is? Azt meg tudom csinálni, ha lejön, hogy napi munkámat pár órára redukálom s együtt lehetünk." (379.) "El sem mondhatom - írja aztán a látogatás után 1943. V. 30-án -, milyen öröm volt mindnyájunknak látogatásod [...] Az az érzésem, hogy láthattál itt most valamit, ami két generáció 61 éves munkája során jött létre és sok tekintetben egyedül áll a világon, nemcsak Magyarországon. És az az érzésem, hogy ezt a valamit, ami egészen személyes dolgokon épült fel, a világ halálra ítélte. Kétszeresen örülök annak, hogy még valamennyire egydarabban láthattad, s ezért szerettem volna többet megmutatni belőle." (393-394.) "Ti úgy nőttetek - nyugtázza a látottakat FL VI. 22-én -, mint a fa, s ez az igazi. Mindenképpen jó tudni, hogy van még ilyen, nekem dupla öröm, hogy akik ilyenek, barátaim is. Visualis ember vagyok, mindent látok, a gondolatokat is, még a hangokat is. Titeket is látlak, egész külön, meg se tudom mondani, milyen élesen külön, mindnyájatokat együtt, széles margóval elválasztva a világtól, plasztikusan és a Magatok színében, mindig ugyanúgy. Egy darabban, egymásból növekedve." (402.) Kner elismeri, amit FL a családról és az üzemről írt. "Meg kell azonban értened, azt látva, amit itt láthattál, hogy az életformám lényege az, hogy magam határozhassak dolgaim felett s hogy ebben a felelősségben osztoznom nem lehet. Vagyis az én életformám az egyéni vállalkozással járó polgári életforma. Jól tudom, hogy a szociális igazságtalanságok jelen vannak itt is, az én életszínvonalam és az alkalmazottaim életszínvonala közötti nagy különbségben. Azt is tudom azonban, hogy erről milyen fokban tehetek én s mennyire felelős érte a miliő, nemcsak Gyomát értve ez alatt, hanem azokat a köz- és magánvonatkozású intézkedéseket és jelenségeket, amelyek a bérszínvonalat általában befolyásolják. Én magam az általános bérnívón csak igen-igen keveset változtathattam, de igyekeztem ezt azzal ellensúlyozni, hogy a legsúlyosabb válságok idején is megteremtettem, magántartalékolási lehetőségeim teljes elhanyagolásával, a munkaviszony állandóságát, hogy legalább a munkanélküliségtől megóvjam azokat, akikért felelős vagyok... Hosszú távra ugyanis az én 41 éves pályámon mindig az abszolút tisztesség bizonyult helyesnek és üzletileg megfelelőnek is -, csak mindig az volt a kérdés, hogy az ember meddig bírja." (406-407.) Kisvártatva pedig FL aggódó kérdésére megnyugtatólag írja: "A vállalat a község szempontjából olyan fontos, annyira benne van a köztudatban itt, hogy 75 család existenciájáról és a közület nagyon jelentős adóbevételéről van szó, hogy efféle lépéstől tartanunk nem kell. - Különben ilyen közjogi kérdésekben magunknak is tájékozva kell lennünk." (437.)
   Tán az idők átmeneti könnyebbedésére utal, hogy FL - szigorúan számla ellenében - névjegy nyomtatását kéri, KI mintákat küld, FL Cochin-féle betűket választ. "Mikor megküldtem Neked - kommentálja KI a választást - Radnóti Miklós nálam nyomtatott Meredek Út c. verseskönyvét, azt írtad, hogy nem tetszenek neked ezek a betűk, mert formájuk emlékeztet valamire, aminek illata Franciaországban mindenen érezhető. Nagyon jót mulattunk akkor ezen. Hát most pedig éppen ugyanerre a betűre hibáztál rá a minták között. Képzelheted, hogy Mihály fiammal mennyire derültünk ezen - anélkül persze, hogy ebből további következtetéseket kívántam volna levonni." (466.) FL nyomban válaszol: "Tévedésedet, mivel barátaimnak én szoktam védőügyvédük lenni, mostani surménage-odnak is rovására írtam azzal, hogy bizonyosan nem volt elég időd vagy rugalmasságod rögtön, kapásból megérteni a dolgot, ahogyan éppen Neked muszáj. Mert hát én magyarázzam Neked, tipográfia Nagymestere, hogy egy nyomtatott lapnak a karakterét nem a 8-10-20 betűnyi cím adja meg, hanem a masszív tükör?" (469.) S aztán hosszan, értekezésbe illő alapossággal magyarázza el a Cochin-betűk morfológiáját és névjegyre valóságát a könyvvel asszociálódott Bodonival szemben. Öt nap múlva küldi KI, 1944. I. 25-én a névjegyeket és a számlát. "Most olvastam el harmadszor leveledet, este, fáradtan, a napi robot után. Rengeteg volna az írnivaló, megtárgyalni való, dehát nem bírja az ember, mert ilyenkor tele a feje. Attól félek, hogy egyes dolgokat, amelyek tréfásnak voltak szánva, komolyan vettél." (473.) S aztán ő is kifejti, mesterségbeli tapasztalatait és személyes élményeit idézve fel, a Bodoni és a Cochin tipográfiáját.
   De az efféle baráti vitatkozás csak pillanatnyi pihenő a kegyetlen úton. "Valahogy egyre nehezebb lesz az idők járása felettem - írja KI 1944. II. 20-án -, s meg se tudom mondani konkrete, hogy miért. Csak egyre jobban érzem azt az adyi mondást, hogy »farkas esz meg, medve esz meg, de megesznek minket«. Ha elgondolom sorsom lehetséges fordulatait, azokat csak sötéten tudom látni." (483.) Felsorolja nagyon józanul a lehetőségeket, s azután összegez: "Én nem vagyok festő, vagy író, aki beülhetek az elefántcsonttoronyba, én iparos vagyok, aki szerszám apparátus, műhely, felszerelés nélkül tétlenségre vagyok kárhoztatva, ha ezt elveszítem, elvesztem magam is. De kerülhet az ország olyan helyzetbe, amelyben én elpusztítandó dúvad vagyok, akin példát kell statuálni, vagy másrészt ártalmas parazita, akit ki kell irtani. És harmadik eshetőséget már-már csak csoda teremthet." (484.)
   FL, 1944. II. 28.: "A »példaképen feláldoztatás«-nak, azt hiszem, éppen az ellenkezőjére fog fordulni a sors. Olyan idő jöhet, s ez a valószínűbb, amikor Titeket zászlóként fognak lobogtatni, annak bizonyságául, hogy lám, itt mekkora a kultúra és az emberség. Nem állítom, hogy így lesz, mert minden történhet és mindennek az ellenkezője, mégis, a Kner-céget olyan intézménynek tartom, amelyik minden veszedelem és felfordulás közt fenn fog maradni." (488.)
   Kner 1944. III. 5-én újból, részletesen beszámol napi gondjairól és küzdelmeiről, mesterségbeli tapasztalataival kiegészítve. Aztán összegez: "Már Weis István megírta a mai magyar társadalomról szóló könyvében, hogy a zsidóság kitöltötte a társadalom épületében azokat a hézagokat, amelyeket a középosztály üresen hagyott. Most meg pláne úgy kell éreznem, mint ha a §§§§§ hézagaiban élnék, úgy amint azt az Egészség című hivatalos folyóirat múltkori számában a svábbogárról mutatta ki egy rajz, ábrázolván őt két deszka között a repedésben.
   A hozzám legközelebb álló keresztény barátaim nem akarják és nem képesek megérteni, mit jelent az, majdnem 25 éve így élni. Azt hiszem, Te vagy az egyetlen közülük, aki magad is megérted ezt, mert hiszen Te egy önkéntes elvonultságban töltötted el ezeket a soha vissza nem térő és vissza nem adható esztendőket. -
   De térjünk át a magánbajokról a közbajokra. Nem tudom, miért, de egyre jobban rémít és rettegtet az ország sorsa. Azt hiszem, az a csoda, amelyik eddig megtartotta az országot, nem tart örökké, sajnos. Én úgy látom, hogy a háború vége még messze van." (494.) FL, 1944. III. 20.: "Te, természetesen, érzed, én inkább látom, bár, mint talán már írtam, a más állapotát ugyanúgy átélem, mint a magamét, s gyakran jobban aggaszt, mint a magamé. De ezt nem jól mondtam, a magamét már át se élem, és nem aggaszt - úgy kellene mondanom: ahogy az emberek a magukét szoktál élni s érte aggódni. Én teljes désinteressement-ben vagyok magam iránt, mintha magamhoz semmi közöm nem volna. Éppen azért tudok tökéletesen objectiv lenni, de hiába revideálom újra meg újra, hogy a meglevő és még eljövendő nagy bajokon kívül a Titeket elnyeléssel fenyegető veszedelem hírével kielégítselek, seholse találom a horoszkópodon. Az én horoszkópjaim pedig eddig be szoktak válni. Nagyon szeretném is, ha a veszedelem felől megnyugodnál; elég a baj, s elég sok energia kell a birkózáshoz anélkül is. [...] Értesültetek arról, hogy Pécset vasárnap megszállták szövetségeseink? Pestről bizonyosan tudtok. Mi lesz most?" (517-518.)
   KI, 1944. III. 25.: "Innen nem írhatok semmi különöset, csak amit a lapokból tudunk. Rádiónk nincs, azt rég elvették. Újságot napok óta nem kapok, s ma reggel egyértelműen megállapítottuk mind a négyen, hogy két nap óta úgy alszunk, mint a tej, mert nem tudunk semmiről semmit. De ez alatt a felszín alatt bizony nagyon nagy bennünk a belső nyugtalanság. Nem lehet elválasztani semmiféle sorsot a közöstől." (522.)
Kner Imréné, 1944. IV. 15.: "Nagyon szomorúan közlöm, hogy az én édes Uram 10 nap óta internálva van. Teljesen érthetetlen előttünk, miért történt az egész..." (535.)
   Kner Imréné, V. 14.: "Új cím: Sárvár. Toloncház. - Közben elköltöztem régi otthonomból. Mindent könnyen viseltem, mert azt hittem, Ő jól van. Ez az újabb dolog nagyon lesújtott. - Most nem tudok többet írni, leltár, gondok stb." (556.)
   FL élete - amennyiben az életet elsősorban belső faktorok határozzák meg - barátjáéval párhuzamosan, ám sorsa merőben másként alakult ezekben a rettenetes esztendőkben.

* Az első három részt januári, februári és márciusi számunkban közöltük.(A szerk.)