Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 2000. 1.sz.
 
MÁNDY STEFÁNIA
 
az ember zenéje
 
az ember zenéje elhallgatott
menuhint már csak a csillagok -
az éteri minta mégis örök
fáj-e az úrnak
hogy lettünk halandó
míg átkéklik némely életen
ma is a maradandó
vonulnak sorsról sorsra éjszakák
a végből nyit megint egy végtelen
a mandarin tánca merre tör utat?
születve minden ember védtelen -
menj duinóba    hallgass hangokat
fenyves zúgása    ez volt az a szél
itt száll a szó    sodorja az időt
egy orpheuszt a kastély ránk hagyott
innen tudhatni hogy tágul a tér
a szó röpül fenn    örök madarak
innen tudhatni    még nem vagy halott:
röpülj új sávon égő ég alatt

 
 

nem tudni

ha meg vannak számlálva
carpe diem
honnan is tudja
egyhelyben állva
melyik nap lesz
utolsó álma
a hangszínek jelzik-e
a jövő zenéket
és ha hallja a sokféle kéket
és messzi odaát
egy sziklacsúcson az utolsó
hosszan kísérő oboát vagy
az egymással még versengő
hangszerek szűntelen muzsikáját
és feje felett a halkuló illatokat
a jázmint olajat a hársat akácot
tavasznyárősztél néki elrejtve
váratlan úgy fénylik
hiába teremtve
carpe diem
ezer nap    százezer -
az az egy
el lesz felejtve
ami eljön
az a nem tudni
milyen

 
 
 

csupa rom csupa omlás

 
ki tudna alkotni egészet
míg csupa töredék ez a lét
hangokban keresni zenédet
nagyobb és súlyosabb maga a tét

futni fölébe rezgő spirálon
feljutni akrobata se tud
csupa szín csupa hangmenedék
dacol hogy azért se inspiráljon
magadban keresd sorsod egét
kezedben a tarkaszép rubikkocka
csavarod forgatod nem sikerül
majd eljön a nap és örülni fogsz
ha kinn a rettentő bombazápor elül
nem repülnek már csak a lelkek
és a mindenek kínja tölt el belül
csupa rom csupa omlás a lét
csal távolról súgnak a berkek
egy hajdani majdani dajkamesét