Szürke tussal fátylakat fest
a délután A téren
túl magukba húzódnak vissza
a verejtékező fák s
az árnyék a lusta
falakra alvad Vonalait veszti
lassan ami még látható
csak az akvárium óvakodik
elő s zöldes halvány
kis gomolyt görgetve mozdulatlan
lebeg Mind szertelenebb játékokba
kezd az egykedvű idő
a simára kopott kövekből
apró koponyákat formáz s
az áttetsző partra némafilmeket
vetít A mindig közönyösebb
egekre tárva levegőért kap
a belső lét erei
a feszített mennyezeten kimerednek
Gyorsan sötétül A megfakult
magányt már idegen fények
törik át a drapériákon
hideg poruk fémesen megrakódik
Várakozik a csend Ringatózva
közelít egy utcai világítótest
bebámészkodik s a tömör
fülledt zugokba pásztáz rejtélyeket
keres vagy csupán nyugalmat
Ám ekkor óriásira nőtt
aranyhal úszik középre s
az ágy üres szigetéről
nagyot és mélyet mordul
mintha elnyelni készülne mindent
Aztán felkacag a hűvös
selyemre aprópénzt hullat mit
is szeretnél Holddal remegő
lomha tükrön evezni át
s vissza súlytalan tudni
mind a két világot
Megrázkódik kint a hűtőgép
halk csengettyűszavára az éj
végképp aláomlik Felriaszt elalszom