MEZEI
OTTÓ
Bereznay
Péter naprajzai
Az 1975 óta Szentendrén élő festőművész, Bereznai Péter az utóbbi másfél évben készült kisméretű grafikai munkáinak együttesen a Naprajzok címet adta. Egy részük, az eredetileg Nap-ikon-nak nevezett, kilenc darabból álló sor látható volt keletkezésük helyén, Szegeden a ‘97-es művésztelep záró- kiállításán, majd ugyanezen év őszén a fővárosi Duna Galériában, legutóbb a szigetszentmiklósi Városi Galériában. Kettőt a vegyes technikával készült "rajzokból" közölt a művész addigi munkásságát tárgyaló művészettör- ténész, Novotny Tihamér ‘95-ben közreadott kiadványában. Az együttest, az eddigi oeuvre-n belüli elhelyezhetőségét tekintve, mindenképpen szerve- sen egészíti ki a művész által Halványfeketének nevezett nagyméretű kép- tárgy, amelyek nem csak korábbi munkássága legjava darabjai közé tar- toznak, hanem legújabb művei, lapjai vizuális és értelemszerű megközelí- téséhez is hasznos támpontul szolgálnak. A képtárgy fogalmán - esetleges félreértések elkerülése végett - nem egyszerűen konnotáció nélküli, funkcióját önmaga fizikai valóságában betöltő, legfeljebb különlegesen megmunkált és stilárisan kategorizálható objektum, tárgy értendő. Ezen túlmenően ugyanis a szó eredeti értelmében vett metafizikumot is magába rejtő, sűrítő, szellemi kisugárzású - jobb szó híján - tárgyra célszerű gondolni. Ilyen értelemben, de csakis ebben az értelemben képtárgyak a Naprajzok is. Képtárgyak és egyszersmind: jeltár- gyak. Eltekintve a hatvanas évek magyar festészetében meglevő formai előzményeiktől, újdonság ízük, amely Bereznai esetében a korábbiaktól különböző művészi probléma felvetését-megoldását (netán annak kezdeti lépéseit) jelenti, ennek a képtárgy, illetve jeltárgy fogalomnak képszerű értelmezésében keresendő. De mi is értetődjék a jeltárgy képszerű értelmezésén? Az a különben láthatóan műves megoldás, ahogyan Bereznai a falra helyezett "valami", mondjuk: mű egészét mindenestül egyetlen, egybetartozó egységnek fogja fel: keretestül és keretbe foglaltan, szó szoros értelemben ahhoz tartozóan, rajzostul. A keret lehet megszokott "szabvány" keret, vagy szakértelemmel megmunkált naprózsa (forgórózsa) formájú puhafa keret. Mindkét esetben nem egyszerűen "képkeretről", a művet fizikai környezetétől elkülönítő tárgyi jelzésről van szó, hanem - ha lehet így mondani - "jeltartozékról", de nem "jelfragmentumról", hiszen maga a keret is önálló jelként értel- meződik. Ez áll tehát a szabvány formájú, kivitelezésű keretekre is. A "mű" élete azonban mégiscsak a keretbe foglalt lapon - mondhatni - zajlik, még ha a kerettől nem is elkülöníthetően. (A keret lényegében két formát, két "alapjelet" ad ki: a derékszögű négyszöget és a naprózsát.) Ennek az "életnek" nem az önmagába feledkezett-temetkezett személyes- ség, az önmagába forduló, akár feszülten koncentráló individualitás az időleges fenntartója. Ez az "élet" nem tagadja-tagadhatja meg mindenfajta élet princípiumát, a megtartó mozgásét, de ez az itt természetesen csak látens mozgás egyetemes, ősi jeleket indukál. Ilyen alapjelek keletkezését, kibomlását, egyberendeződését, változatokká szerveződését követhetjük nyomon az egyes lapokon. Amit alkalmasint "jelfragmentumként" észlelünk, az is a szellemi-manuális folyamat záróakkordja, a végső alapjel irányába mutató mozdulat önálló életre gerjesztett szilánkja, kimunkált eleme. Ennyire biztosak lehetünk a dolgunkban? - kérdezhetjük némi szkep- szissel. Láthatóan, Bereznai jeltárgyai ugyanis bármennyire vizuális, kép- szerű egységet reprezentálnak, egy szüntelen kettősség a lételemük, létfor- májuk. Ezt a kettősséget fedi fel a mindenegyes jeltárgyban meglevő páros részjel, statikus és/vagy dinamikus helyzetű alapjel (négyszög és kör, együttesen vagy az előbbi kristályformációkra emlékeztető átmeneteivel); az a figurális művészetből ismert jelenség, amit úgy hívunk, hogy "kép a képben"; a síkszerűség és az illuzórikus térbeliség egyszer-egyszer tartóz- kodóan alkalmazott együttesen; mi több: (ha már a plasztikus képtárgy fogalmát is használtuk) a két- és háromdimenziós alakítás egymást kiegé- szítő közös jelenléte. Ezt a kettősséget folytonosan szem előtt tartó, úgy is mondhatjuk: bináris gondolkodás amennyire archaikus, úgyannyira napjaink létformáját, köznapi tevékenységét is meghatározó jelenség. Kimondhatjuk, végső so- ron ez a gondolkodás, ez a szellemi tevékenység találta meg a Naprajzokban a maga megfelelő, egyetemes érvényű képi (festői) jeleit. Ezt a rejtőzve megmutatkozó, lépésről lépésre kibontakozó, a képtárgy és a jeltárgy fogalmaival bújócska játékot űző gondolkodást szemlélteti tömör-tömény formában - hogy egy jelképes kulcsképre is utalás történjék - az a többihez hasonlóan cím nélküli grafika, amelynek - talán a művésznek sem visszatet- szően - a Maszkok elnevezést adhatjuk.
|