MEZEI OTTÓ 
 
    Bereznay Péter naprajzai
 
          
Az 1975 óta Szentendrén élő festőművész, Bereznai Péter az utóbbi másfél   
évben készült kisméretű grafikai munkáinak együttesen a Naprajzok címet   
adta. Egy részük, az eredetileg Nap-ikon-nak nevezett, kilenc darabból álló   
sor látható volt keletkezésük helyén, Szegeden a ‘97-es művésztelep záró-  
kiállításán, majd ugyanezen év őszén a fővárosi Duna Galériában, legutóbb  
a szigetszentmiklósi Városi Galériában. Kettőt a vegyes technikával készült   
"rajzokból" közölt a művész addigi munkásságát tárgyaló művészettör-  
ténész, Novotny Tihamér ‘95-ben közreadott kiadványában. Az együttest,   
az eddigi oeuvre-n belüli elhelyezhetőségét tekintve, mindenképpen szerve-  
sen egészíti ki a művész által Halványfeketének nevezett nagyméretű kép-  
tárgy, amelyek nem csak korábbi munkássága legjava darabjai közé tar-  
toznak, hanem legújabb művei, lapjai vizuális és értelemszerű megközelí-  
téséhez is hasznos támpontul szolgálnak.  
   A képtárgy fogalmán - esetleges félreértések elkerülése végett - nem   
egyszerűen konnotáció nélküli, funkcióját önmaga fizikai valóságában   
betöltő, legfeljebb különlegesen megmunkált és stilárisan kategorizálható   
objektum, tárgy értendő. Ezen túlmenően ugyanis a szó eredeti értelmében   
vett metafizikumot is magába rejtő, sűrítő, szellemi kisugárzású - jobb szó   
híján - tárgyra célszerű gondolni. Ilyen értelemben, de csakis ebben az   
értelemben képtárgyak a Naprajzok is. Képtárgyak és egyszersmind: jeltár-  
gyak. Eltekintve a hatvanas évek magyar festészetében meglevő formai   
előzményeiktől, újdonság ízük, amely Bereznai esetében a korábbiaktól   
különböző művészi probléma felvetését-megoldását (netán annak kezdeti   
lépéseit) jelenti, ennek a képtárgy, illetve jeltárgy fogalomnak képszerű   
értelmezésében keresendő.  
   De mi is értetődjék a jeltárgy képszerű értelmezésén? Az a különben   
láthatóan műves megoldás, ahogyan Bereznai a falra helyezett "valami",   
mondjuk: mű egészét mindenestül egyetlen, egybetartozó egységnek fogja   
fel: keretestül és keretbe foglaltan, szó szoros értelemben ahhoz tartozóan,   
rajzostul. A keret lehet megszokott "szabvány" keret, vagy szakértelemmel   
megmunkált naprózsa (forgórózsa) formájú puhafa keret. Mindkét esetben   
nem egyszerűen "képkeretről", a művet fizikai környezetétől elkülönítő   
tárgyi jelzésről van szó, hanem - ha lehet így mondani - "jeltartozékról",  
de nem "jelfragmentumról", hiszen maga a keret is önálló jelként értel-  
meződik. Ez áll tehát a szabvány formájú, kivitelezésű keretekre is.  
A "mű" élete azonban mégiscsak a keretbe foglalt lapon - mondhatni -   
zajlik, még ha a kerettől nem is elkülöníthetően. (A keret lényegében két   
formát, két "alapjelet" ad ki: a derékszögű négyszöget és a naprózsát.)  
Ennek az "életnek" nem az önmagába feledkezett-temetkezett személyes-  
ség, az önmagába forduló, akár feszülten koncentráló individualitás az   
időleges fenntartója. Ez az "élet" nem tagadja-tagadhatja meg mindenfajta   
élet princípiumát, a megtartó mozgásét, de ez az itt természetesen csak   
látens mozgás egyetemes, ősi jeleket indukál. Ilyen alapjelek keletkezését,   
kibomlását, egyberendeződését, változatokká szerveződését követhetjük   
nyomon az egyes lapokon. Amit alkalmasint "jelfragmentumként" észlelünk,   
az is a szellemi-manuális folyamat záróakkordja, a végső alapjel   
irányába mutató mozdulat önálló életre gerjesztett szilánkja, kimunkált   
eleme.   
   Ennyire biztosak lehetünk a dolgunkban? - kérdezhetjük némi szkep-  
szissel. Láthatóan, Bereznai jeltárgyai ugyanis bármennyire vizuális, kép-  
szerű egységet reprezentálnak, egy szüntelen kettősség a lételemük, létfor-  
májuk. Ezt a kettősséget fedi fel a mindenegyes jeltárgyban meglevő páros   
részjel, statikus és/vagy dinamikus helyzetű alapjel (négyszög és kör,   
együttesen vagy az előbbi kristályformációkra emlékeztető átmeneteivel);   
az a figurális művészetből ismert jelenség, amit úgy hívunk, hogy "kép a   
képben"; a síkszerűség és az illuzórikus térbeliség egyszer-egyszer tartóz-  
kodóan alkalmazott együttesen; mi több: (ha már a plasztikus képtárgy   
fogalmát is használtuk) a két- és háromdimenziós alakítás egymást kiegé-  
szítő közös jelenléte.   
   Ezt a kettősséget folytonosan szem előtt tartó, úgy is mondhatjuk:   
bináris gondolkodás amennyire archaikus, úgyannyira napjaink létformáját,   
köznapi tevékenységét is meghatározó jelenség. Kimondhatjuk, végső so-  
ron ez a gondolkodás, ez a szellemi tevékenység találta meg a Naprajzokban a maga megfelelő, egyetemes érvényű képi (festői) jeleit. Ezt a rejtőzve   
megmutatkozó, lépésről lépésre kibontakozó, a képtárgy és a jeltárgy   
fogalmaival bújócska játékot űző gondolkodást szemlélteti tömör-tömény   
formában - hogy egy jelképes kulcsképre is utalás történjék - az a többihez hasonlóan cím nélküli grafika, amelynek - talán a művésznek sem visszatet-  
szően - a Maszkok elnevezést adhatjuk.