|
Egy bokorról, egy
csalogányról, egy méhecskéről és két epigrammáról
Lukácsy Sándor irodalomtörténésszel
beszélget Móser Zoltán*
Most egy kicsit rendhagyó lesz műsorunk,
mert Petőfinek nem egyetlen soráról, hanem több soráról beszélgetünk Lukácsy
Sándor irodalomtörténésszel, aki Petőfi korának és magának Petőfi életének,
költészetének kiváló ismerője. Azért beszélhetünk több sorról, mert Lukácsy
Sándor egy olyan verset választott, amely összesen hat sorból - három mondatból
- áll. Ez egy alig ismert epigramma. A vers keltezése szerint Zugligeten
íródott, 1848. szeptember 8-án.
A bokor a viharhoz
Lassabban, haragos lelkek
testvére, vihar, hogy
Lombjaim árnyékát szét ne zilálja dühöd!
Szentegyház vagyok én, e fészek bennem az oltár,
És ezen oltárnak papja a kis csalogány.
Hadd dícsérje, ne bántsd, éneklésével az istent,
A természetet, a szent közös édesanyát.
- Ez a rövid vers, ez az epigramma
hasonlatok, metaforák láncolata, sőt a bokor szimbólum, a vihart én allegóriának
is mondanám itt e versben. Vajon miért ezt a verset választotta Lukácsy
Sándor?
- Azért ezt
választottam, mert szeretek új, kevéssé ismert dolgokkal előjönni, és ez
nem sokat emlegetett verse, mondjam így, remekműve Petőfinek. Elhangzott
az a szó, hogy epigramma. Igen, ez epigramma. Ősi műfaj a görög-latin antikvitásból
ered, már akkor megcsinálták az Antologia Graeca című nagy epigrammagyűjteményt,
aztán ezt utánozgatták későbbi századokban, lényegében mindmáig, vagy legalábbis
a múlt századig. Arra kell ügyelni, hogy az epigramma rövid vers, de nem
minden rövid vers epigramma. Például Petőfi a Felhők ciklusba írt
egy csomó rövid verset, de azok nem epigrammák. Epigramma többféle van,
de a legtöbbször az epigrammát úgy értelmezik, hogy az valami szurka-piszka.
Szóval valaminek az ironizálása, kifigurázása, támadás, bírálat, általában
az irodalmi vagy politikai élet köréből. Nálunk az epigrammának kezdete
és fénykora Kazinczyék kora volt, akkoriban egész epigramma köteteket adtak
ki, pl. maga Kazinczy, Tövisek és virágok címmel. Itt már mutatja
a tövis, hogy miről van szó. Valami bökdösésről, mint Terhes Sámuelnél
is, aki Szurony címmel adott ki epigramma-gyűjteményt. De sokat
írt Kisfaludy Károly is írókollégáiról, Vörösmarty úgyszintén. Ám nemcsak
ilyen szurka-piszka epigrammák vannak, hanem például olyan is, mint ez
a Petőfi-vers. Ebben a természetről van szó, ez lírai epigramma; ilyet
nagyon keveset írtak. Nálunk jóformán csak Petőfi meg Vörösmarty. Vörösmartytól
fölolvasok egy még rövidebb epigrammát, amely nem bokorról szól, hanem
a méhecskéről. És a tárgy különbsége ellenére mindjárt lehet látni, hogy
miről van szó ebben a két lírai, természeti epigrammában.
Méh
Hulló harmatnak szeretője
s a harmatos ágé,
Mézajakú kis raj nyugszom e rózsa megett.
Engem illatnak szédíte meg árja, csapongót,
S melyet nem sejték, a tövis éle megölt.
Tehát mind
a két epigrammában - Vörösmartyéban, és Petőfiében - a természet átszellemül,
élővé válik, emberiesül és emberi érzelmek kifejezésére kínálja magát.
Valami szelídség, valami fenyegetettség jellemzi ezt a természetet, a bokrot,
a fülemülét, amely elrejtőzik a bokorban és ott hangicsál, a méhet, amely
döngicsél és ez is elbújik ott a rózsa mögött, de jön valami és elpusztítja
ezt a természeti idillt, itt a méhecskét megöli a tövis, a Petőfi-versben
bokrot, fülemülét, mindent - hacsak a kérés nem használ -, elpusztít a
vihar. Ezek tehát furcsa, különös epigrammák, ritkaságok a magyar- és a
világirodalomban. Odakintről talán Goethétől lehetne idézni effélét.
- Beszéljünk
az időpontról is...
- Nagyon érdekes
és nagyon fontos. 1848 szeptember elején vagyunk, minden bizonnyal akkor
keletkezett ez az epigramma. A szabadságharc már éppen megkezdődött, a
forradalom lezajlott, Petőfit sok keserűség, bántalom érte, kifütyülték
stb., és elkeseredésében írta Az apostolt, egy képzelt merénylőről,
akinek nem sikerül a királyt megölnie pisztolygolyójával, ezért aztán kivégzik
a szájtáti, bamba tömeg részvétlensége mellett... szóval Petőfi az összes
szorongását, rémületes érzéseit beleírta ebbe a nagyszerű epikus költeménybe,
és ezt épp ekkor fejezte be, ‘48 nyár végén, szeptember elején. És akkor,
hogy egy kicsit kiszusszantsa magát, elvonult egy hétre Zugligetbe, valami
baráti házba befogadták, és ott morfondírozott azon, hogy mi is történt
vele a nagyszerű forradalom, a márciusi napok óta. De mivel már a dühét,
a sérelmeit kiírta, mondhatnám kitombolta Az apostolban, most megenyhült
hangulata van és megírja a Hegyek között című költeményét. Hát ugye,
Zugligetben üdül. Hegyek között című verse is nagyon szép, csöndes líra.
És még tart az ihletéből, és lehet, hogy ugyanazon a napon, vagy ha nem,
akkor másnap, megírja ezt az epigrammát, ott a természet ölén. Idilli napokat
él. Igyekszik begyógyítani a sebeit. De tudja, hogy ez az idill fenyegetett.
Jöhet a vihar, mint ahogy jött is.
- Ezekről
a sebekről is azért beszéljünk.
- Egyebet
ne mondjak, majdnem agyonverték a kampánykörútján. És amit nem szoktak
emlegetni: kinek a jelenlétében kellett menekülnie az istenített nép fiai
elől, mert azok mocskos spionnak mondták és agyon akarták verni? Ki volt
jelen? Az állapotos felesége! Most képzeljünk el egy férjet. Egy ifjú férjet,
aki ráadásul szerelmes a feleségébe, és ott előtte, az állapotos felesége
jelenlétében megalázzák.
- Egy férfinak
ez borzasztó.
- A politikusnak
még borzasztóbb volt az, ami történt: hogy nem lehetett népképviselő. Ennek
a forradalom utáni néhány hétnek, hónapnak a sérelmeit, gyötrelmeit, lelki
válságát írta bele Az apostolba.
- Néhány
héttel ezelőtt volt az a "Vörösmarty-affér": ezt nem kell itt megemlíteni?
- Azt ki lehetett
heverni. Az abból állt, hogy az országgyűlésben megszavazták, hogy a honvédezredek
egy része német vezényszó alá kerüljön. Ez szakmai kérdés volt, Kossuth
maga favorizálta. A hadügyminiszter azt mondta, a csatában rendnek kell
lenni, ott nem lehet össze-vissza futkosni, és ahhoz a bevált, jó módszer
kell, a német vezényszó. Majd aztán áttérnek a magyarra. Ezt a parlament
nagy többsége megszavazta. Vörösmarty is, aki bejutott. Petőfi nem jutott
be az országgyűlésbe, Vörösmarty bejutott. Igaz nem úgy, hogy őt választották,
hanem egyik mandátumáról Kossuth Vörösmarty javára mondott le. Már ez is
bosszantotta Petőfit. Jó, Vörösmarty nagy ember, szent ember, neki pártfogója
volt korábban, segített rajta. De hát az ott ül, ő meg a karzatról nézheti,
mit csinálnak a képviselők. Mit gondolsz: nézte a karzatról? Szerintem
nem. Hát ilyen blamázst nem csinálhat, azonkívül nem volt karzat. Szóval:
Petőfi és sokan mások nem értettek egyet ezzel a vezényleti nyelv-üggyel
és amikor Petőfi látta - név szerinti szavazás volt, közzétették az újságokban,
hogy ki hogyan szavazott - s amikor Petőfi azt olvasta, hogy Vörösmarty,
az atyai barát is a többséggel szavazott, akkor nagyon dühös lett, verset
írt ellene. Vörösmarty válaszolt, kölcsönösen sértegették egymást, de ez
nem volt olyan lelki sérülés, mint ami Szabadszálláson meg egyáltalán már
Pesten, a forradalom utáni napokban Petőfit sorozatosan érte. Tudniillik
ez két nagy lélek volt. Titokban rivalizáltak. Ennek vannak apró, nem közismert
jelei, de azért két nagy lélek: Vörösmarty és Petőfi kibékültek, és amikor
Petőfi mint katona ide-oda kezdett kalandozni az országban, az asszonyt,
meg a decemberben megszületett Zoltánkát valakire rá kellett bíznia. Kire
bízza? Vörösmarty családjára, Vörösmartynéra. Ennyire kibékültek.
- Térjünk
vissza egy rövid ideig még az idézett vershez.
- Ez a vers,
ez a hat sor, ez a két disztichon sorpárból álló görög-latin versforma
úgy szép, ahogyan van. Epigrammát lehet más versformában is írni, nemcsak
disztichonban, de mivel ez antik eredetű műfaj, disztichonokban írták.
Kazinczytól kezdve sokan írtak epigrammát, s elméleti irodalma is támadt.
Bajza írt 1828-ban egy nagy tanulmányt az epigrammáról. Egy Pap Ignác nevű
veszprémi tanár pedig egy poétikát, amelyben az volt a mániája, hogy minden
költészeti műszót - amelyek általában görög-latinok, mint maga az epigramma
is - megmagyarosított. Erről órákig lehetne beszélni. Most elég annyi,
hogy az iróniára azt mondta, hogy fityma. Mert aki ironizál, az lefitymálja
az irónia tárgyát. Az epigrammát is megmagyarosította, így hogy bökvers.
És ez megmaradt. Az egyéb hóbortos ötletei persze nem kerültek be a köznyelvbe,
de a bökvers igen. És ez is mutatja, hogy itt szurka-piszkáról van szó,
kivéve a lírai epigrammáknál, mint amilyenek ezek a Petőfi és Vörösmarty
versek.
Ezt a költészettani
tankönyvet Papp Ignác azért készítette, hogy ebből meg lehessen tanulni
eposzt írni, epigrammát írni meg mindenfélét. Azt mondja: miképp tétetik
a tárgy bökversre alkalmassá? Most tessék figyelni, most lehet tanulni!
"A tárgy többféle tulajdoni összeszedetnek s egyesítetnek. Hogy a mindenikben
rejlő bökversi erőegység összefolyván egy pontot alkothasson, mi tárgygócnak
neveztetik. E tárgygócban van most az egész bökversi tárgynak ereje, érdeke
egyesülve, e tárgygócnak kell a bökvers végén elcsattanni, s abból az összetömült,
csípős szikrának kiömleni, s magát élénken éreztetni."
Ez 1828-ban
jelent meg, de nagy szerencsére - a jelek szerint - sem Vörösmarty, sem
Petőfi nem ebből tanult meg epigrammát írni.
* A Petőfi rádió "Gordiusz"
műsorában elhangzott beszélgetés bővített, szerkesztett változata. (A műsor
szerkesztője: Gózon Ákos) |
|