Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1999. 3.sz.
 
Egy bokorról, egy csalogányról, egy méhecskéről és két epigrammáról
Lukácsy Sándor irodalomtörténésszel beszélget Móser Zoltán*
 

Most egy kicsit rendhagyó lesz műsorunk, mert Petőfinek nem egyetlen soráról, hanem több soráról beszélgetünk Lukácsy Sándor irodalomtörténésszel, aki Petőfi korának és magának Petőfi életének, költészetének kiváló ismerője. Azért beszélhetünk több sorról, mert Lukácsy Sándor egy olyan verset választott, amely összesen hat sorból - három mondatból - áll. Ez egy alig ismert epigramma. A vers keltezése szerint Zugligeten íródott, 1848. szeptember 8-án.
 

A bokor a viharhoz
Lassabban, haragos lelkek testvére, vihar, hogy
Lombjaim árnyékát szét ne zilálja dühöd!
Szentegyház vagyok én, e fészek bennem az oltár,
És ezen oltárnak papja a kis csalogány.
Hadd dícsérje, ne bántsd, éneklésével az istent,
A természetet, a szent közös édesanyát.

- Ez a rövid vers, ez az epigramma hasonlatok, metaforák láncolata, sőt a bokor szimbólum, a vihart én allegóriának is mondanám itt e versben. Vajon miért ezt a verset választotta Lukácsy Sándor?
     - Azért ezt választottam, mert szeretek új, kevéssé ismert dolgokkal előjönni, és ez nem sokat emlegetett verse, mondjam így, remekműve Petőfinek. Elhangzott az a szó, hogy epigramma. Igen, ez epigramma. Ősi műfaj a görög-latin antikvitásból ered, már akkor megcsinálták az Antologia Graeca című nagy epigrammagyűjteményt, aztán ezt utánozgatták későbbi századokban, lényegében mindmáig, vagy legalábbis a múlt századig. Arra kell ügyelni, hogy az epigramma rövid vers, de nem minden rövid vers epigramma. Például Petőfi a Felhők ciklusba írt egy csomó rövid verset, de azok nem epigrammák. Epigramma többféle van, de a legtöbbször az epigrammát úgy értelmezik, hogy az valami szurka-piszka. Szóval valaminek az ironizálása, kifigurázása, támadás, bírálat, általában az irodalmi vagy politikai élet köréből. Nálunk az epigrammának kezdete és fénykora Kazinczyék kora volt, akkoriban egész epigramma köteteket adtak ki, pl. maga Kazinczy, Tövisek és virágok címmel. Itt már mutatja a tövis, hogy miről van szó. Valami bökdösésről, mint Terhes Sámuelnél is, aki Szurony címmel adott ki epigramma-gyűjteményt. De sokat írt Kisfaludy Károly is írókollégáiról, Vörösmarty úgyszintén. Ám nemcsak ilyen szurka-piszka epigrammák vannak, hanem például olyan is, mint ez a Petőfi-vers. Ebben a természetről van szó, ez lírai epigramma; ilyet nagyon keveset írtak. Nálunk jóformán csak Petőfi meg Vörösmarty. Vörösmartytól fölolvasok egy még rövidebb epigrammát, amely nem bokorról szól, hanem a méhecskéről. És a tárgy különbsége ellenére mindjárt lehet látni, hogy miről van szó ebben a két lírai, természeti epigrammában.
 

Méh
Hulló harmatnak szeretője s a harmatos ágé,
    Mézajakú kis raj nyugszom e rózsa megett.
Engem illatnak szédíte meg árja, csapongót,
    S melyet nem sejték, a tövis éle megölt.

     Tehát mind a két epigrammában - Vörösmartyéban, és Petőfiében - a természet átszellemül, élővé válik, emberiesül és emberi érzelmek kifejezésére kínálja magát. Valami szelídség, valami fenyegetettség jellemzi ezt a természetet, a bokrot, a fülemülét, amely elrejtőzik a bokorban és ott hangicsál, a méhet, amely döngicsél és ez is elbújik ott a rózsa mögött, de jön valami és elpusztítja ezt a természeti idillt, itt a méhecskét megöli a tövis, a Petőfi-versben bokrot, fülemülét, mindent - hacsak a kérés nem használ -, elpusztít a vihar. Ezek tehát furcsa, különös epigrammák, ritkaságok a magyar- és a világirodalomban. Odakintről talán Goethétől lehetne idézni effélét.
     - Beszéljünk az időpontról is...
     - Nagyon érdekes és nagyon fontos. 1848 szeptember elején vagyunk, minden bizonnyal akkor keletkezett ez az epigramma. A szabadságharc már éppen megkezdődött, a forradalom lezajlott, Petőfit sok keserűség, bántalom érte, kifütyülték stb., és elkeseredésében írta Az apostolt, egy képzelt merénylőről, akinek nem sikerül a királyt megölnie pisztolygolyójával, ezért aztán kivégzik a szájtáti, bamba tömeg részvétlensége mellett... szóval Petőfi az összes szorongását, rémületes érzéseit beleírta ebbe a nagyszerű epikus költeménybe, és ezt épp ekkor fejezte be, ‘48 nyár végén, szeptember elején. És akkor, hogy egy kicsit kiszusszantsa magát, elvonult egy hétre Zugligetbe, valami baráti házba befogadták, és ott morfondírozott azon, hogy mi is történt vele a nagyszerű forradalom, a márciusi napok óta. De mivel már a dühét, a sérelmeit kiírta, mondhatnám kitombolta Az apostolban, most megenyhült hangulata van és megírja a Hegyek között című költeményét. Hát ugye, Zugligetben üdül. Hegyek között című verse is nagyon szép, csöndes líra. És még tart az ihletéből, és lehet, hogy ugyanazon a napon, vagy ha nem, akkor másnap, megírja ezt az epigrammát, ott a természet ölén. Idilli napokat él. Igyekszik begyógyítani a sebeit. De tudja, hogy ez az idill fenyegetett. Jöhet a vihar, mint ahogy jött is.
     - Ezekről a sebekről is azért beszéljünk.
     - Egyebet ne mondjak, majdnem agyonverték a kampánykörútján. És amit nem szoktak emlegetni: kinek a jelenlétében kellett menekülnie az istenített nép fiai elől, mert azok mocskos spionnak mondták és agyon akarták verni? Ki volt jelen? Az állapotos felesége! Most képzeljünk el egy férjet. Egy ifjú férjet, aki ráadásul szerelmes a feleségébe, és ott előtte, az állapotos felesége jelenlétében megalázzák.
     - Egy férfinak ez borzasztó.
     - A politikusnak még borzasztóbb volt az, ami történt: hogy nem lehetett népképviselő. Ennek a forradalom utáni néhány hétnek, hónapnak a sérelmeit, gyötrelmeit, lelki válságát írta bele Az apostolba.
     - Néhány héttel ezelőtt volt az a "Vörösmarty-affér": ezt nem kell itt megemlíteni?
     - Azt ki lehetett heverni. Az abból állt, hogy az országgyűlésben megszavazták, hogy a honvédezredek egy része német vezényszó alá kerüljön. Ez szakmai kérdés volt, Kossuth maga favorizálta. A hadügyminiszter azt mondta, a csatában rendnek kell lenni, ott nem lehet össze-vissza futkosni, és ahhoz a bevált, jó módszer kell, a német vezényszó. Majd aztán áttérnek a magyarra. Ezt a parlament nagy többsége megszavazta. Vörösmarty is, aki bejutott. Petőfi nem jutott be az országgyűlésbe, Vörösmarty bejutott. Igaz nem úgy, hogy őt választották, hanem egyik mandátumáról Kossuth Vörösmarty javára mondott le. Már ez is bosszantotta Petőfit. Jó, Vörösmarty nagy ember, szent ember, neki pártfogója volt korábban, segített rajta. De hát az ott ül, ő meg a karzatról nézheti, mit csinálnak a képviselők. Mit gondolsz: nézte a karzatról? Szerintem nem. Hát ilyen blamázst nem csinálhat, azonkívül nem volt karzat. Szóval: Petőfi és sokan mások nem értettek egyet ezzel a vezényleti nyelv-üggyel és amikor Petőfi látta - név szerinti szavazás volt, közzétették az újságokban, hogy ki hogyan szavazott - s amikor Petőfi azt olvasta, hogy Vörösmarty, az atyai barát is a többséggel szavazott, akkor nagyon dühös lett, verset írt ellene. Vörösmarty válaszolt, kölcsönösen sértegették egymást, de ez nem volt olyan lelki sérülés, mint ami Szabadszálláson meg egyáltalán már Pesten, a forradalom utáni napokban Petőfit sorozatosan érte. Tudniillik ez két nagy lélek volt. Titokban rivalizáltak. Ennek vannak apró, nem közismert jelei, de azért két nagy lélek: Vörösmarty és Petőfi kibékültek, és amikor Petőfi mint katona ide-oda kezdett kalandozni az országban, az asszonyt, meg a decemberben megszületett Zoltánkát valakire rá kellett bíznia. Kire bízza? Vörösmarty családjára, Vörösmartynéra. Ennyire kibékültek.
     - Térjünk vissza egy rövid ideig még az idézett vershez.
     - Ez a vers, ez a hat sor, ez a két disztichon sorpárból álló görög-latin versforma úgy szép, ahogyan van. Epigrammát lehet más versformában is írni, nemcsak disztichonban, de mivel ez antik eredetű műfaj, disztichonokban írták. Kazinczytól kezdve sokan írtak epigrammát, s elméleti irodalma is támadt. Bajza írt 1828-ban egy nagy tanulmányt az epigrammáról. Egy Pap Ignác nevű veszprémi tanár pedig egy poétikát, amelyben az volt a mániája, hogy minden költészeti műszót - amelyek általában görög-latinok, mint maga az epigramma is - megmagyarosított. Erről órákig lehetne beszélni. Most elég annyi, hogy az iróniára azt mondta, hogy fityma. Mert aki ironizál, az lefitymálja az irónia tárgyát. Az epigrammát is megmagyarosította, így hogy bökvers. És ez megmaradt. Az egyéb hóbortos ötletei persze nem kerültek be a köznyelvbe, de a bökvers igen. És ez is mutatja, hogy itt szurka-piszkáról van szó, kivéve a lírai epigrammáknál, mint amilyenek ezek a Petőfi és Vörösmarty versek.
     Ezt a költészettani tankönyvet Papp Ignác azért készítette, hogy ebből meg lehessen tanulni eposzt írni, epigrammát írni meg mindenfélét. Azt mondja: miképp tétetik a tárgy bökversre alkalmassá? Most tessék figyelni, most lehet tanulni! "A tárgy többféle tulajdoni összeszedetnek s egyesítetnek. Hogy a mindenikben rejlő bökversi erőegység összefolyván egy pontot alkothasson, mi tárgygócnak neveztetik. E tárgygócban van most az egész bökversi tárgynak ereje, érdeke egyesülve, e tárgygócnak kell a bökvers végén elcsattanni, s abból az összetömült, csípős szikrának kiömleni, s magát élénken éreztetni."
     Ez 1828-ban jelent meg, de nagy szerencsére - a jelek szerint - sem Vörösmarty, sem Petőfi nem ebből tanult meg epigrammát írni.
 

* A Petőfi rádió "Gordiusz" műsorában elhangzott beszélgetés bővített, szerkesztett változata. (A műsor szerkesztője: Gózon Ákos)