|
WEHNER
TIBOR
Az önmagukat halálba
álmodó
alakok szobrásza
Török Richárd (1954-1993)
és Komárom-Esztergom megye
A kortárs magyar képzőművészet egyik
rendkívüli tehetséggel megáldott, tragikusan korán lezárult alkotóutat
bejárt szobrászá- nak életműve került néhány hétre ismét reflektorfénybe
a közel- múltban Budapest egyik reprezentatív, belvárosi kiállítóter- mében.
Az öt éve halott Török Richárd szobrászművész munkásságát 1998 januárjában
a Vigadó Galéria tárlata idézte fel összefoglaló igénnyel; érmeket, domborműveket,
kisplasztikákat, és életnagyságú, modell-szinten és maradandó anyagban
megvalósított kompozíciókat vonultatván fel. A rendezők gyönyörűen kivitelezett,
az életmű adatait teljességre törő szándékkal összegyűjtő és közreadó,
a kiállítást kísérő és dokumentáló katalógust - vagy inkább: a grafikus
Fodor Attila által tervezett reprezentatív albumot - jelentethettek meg,
amelyben reprodukálták a művész megbízásra készített, köztérre került,
monumentális alkotásait is. A kiállítás és a katalógus révén így árnyalt,
gazdagon részletezett Török Richárd-portré körvonalazódhatott a művész
munkásságát jól és kevésbé ismerő látogatók, érdeklődők számára egyaránt.
Az 1954-ben született, a Képzőművészeti Főiskolán Somogyi József keze alatt
felkészült szobrász számára alig több, mint egy évtized adatott meg az
oeuvre létrehozására. A nyolcvanas évtized során kibontakozó - a művész
1980-tól szerepelt műveivel kiállításokon, s első fontos megbízását 1984-ben
kapta -, mind erőteljesebbé, mind egyénibbé, karakteresebbé formálódó,
számos alkotással megrendítő magasságokba emelkedő szobrászi munkásság
1993 januárjában zárult le végérvényesen. Török Richárd pályafutását követve,
művészetét elemezve számos Komárom-Esztergom megyéhez kapcsoló szálat is
felfedezhetünk.
Az első -
kissé a bizonytalanságba vesző - kapcsolódási pontra egy újsághírben bukkanhatunk:
a Hétfői Hírek című lap 1984. február 20-i számában jelent meg a
művész Petőfi-síremlék című alkotásának - nagyméretű, 128x85x95
cm-es, lehunyt szemű költő-maszkjának - fotója az alábbi képaláírással:
"Derkovits-ösztöndíjasok kiállítása nyílt a hét végén az Ernst Múzeumban.
Huszonhét fiatal művész - köztük kilenc végzős - adott számot munkájáról.
Képünkön: a nívódíjjal jutalmazott Török Richárd Petőfi-szobra, amely a
tervek szerint Tatára kerül." Nos, a mű tatai elhelyezésével kapcsolatos
tervek - jóllehet meglehetősen komoly erőfeszítéseket tett ekkortájt a
város azért, hogy Petőfi-szoborral gazdagodjon a település - csak tervek
maradtak. A részletek - hogy miért hiúsult meg az elképzelés - nem ismeretesek.
Egy évvel később a kompozíció Münchenbe került, s megmagyarázhatatlan,
hogy ez a költő-idézés, ez a különös sugárzású Török Richárd-látomás Magyarországon
miért nem valósulhatott meg az elmúlt másfél évtizedben, maradandó anyagban.
A gipszváltozat rendelkezésre áll, s ismételt bronzba öntésére szerencsés
esetben, talán a közeljövőben kerülhet sor: a Petőfi Irodalmi Múzeumból
Magyar Irodalom Házává avanzsált budapesti, egykori Károlyi-palota kertjében,
közösségi térben lelhet végleges, állandó otthonra a kivitelezést biztosító
anyagi feltételek megteremtésének függvényében.
A második
Komárom-Esztergom megyéhez fűző mozzanat már konkrét, megvalósult műben
ölt testet. Török Richárd 1985-ben mintázta meg azt a 130x95 cm-es, bronzból
öntött domborművet, amely a tatabányai Súlyemelő Világkupa alkalmából készült
el. Az érzékenyen modellált kompozíción egy stilizált, harmonikus mozgásban
megragadott, könnyedséget és erőt egyszerre sugárzó, torzó jellegű test
jelenik meg. A sporthoz való vonzódás, a sportszeretet a szobrász családi
örökségeként értékelhető: az édesapa, Török Bódog kézilabda-edzőként dolgozott,
hosszú-hosszú évtizedekig válogatott szövetségi kapitányként működött.
Nem véletlen tehát, hogy a fiatal művész 1982-ben lendületes domborművet
komponált a kézilabda világbajnokság tiszteletére, s az sem, hogy egészalakos
szobrán, az 1984-es Mintázott ember című alkotáson, az önportrét
idéző alak csuklószorítót hordozó kezével teniszütőt emel magához. (A művész
halála után mutatta be a televízió azt az amatőr filmfelvételt, amelyen
a kamera Török Richárd befagyott folyón való korcsolyázását kísérte végig,
örökítette meg. A teljesség kedvéért regisztráljuk, hogy a szobrász nevét
ma már egy tenisz vándordíj-elnevezés is őrzi.)
A Tatabányára
került munka mellett 1987-ben önálló kiállítási kollekcióval is bemutatkozott
Török Richárd Komárom-Eszter- gom megyében: Tata városában. A Művelődési
Központ Szoborkertjében, ahol 1974 óta több-kevesebb rendszerességgel a
kortárs művészet számos alkotójának szobrászati együttese - mint Farkas
Ádámé, Holdas Györgyé, Csíkszentmihályi Róberté, Segesdi Györgyé, Borbás
Tiboré stb. - vendégeskedett, a katalógus tanúsága szerint az 1987-es év
nyári heteiben kilenc Török Richárd-mű kapott bemutatóteret. Szerepelt
a fentebb elemzett Petőfi-síremlék, az imperátor-gesztussal megformált
Oszlop című alkotás, megtekinthették az érdeklődők a Mintázott
embert valamint a Róma című domborművet is, továbbá a portrék
között Kosztolányi Dezső arcmását. A kiállítás emblémájává a plakáton
is reprodukált alkotás, az életnagyságú, a még napjainkban is gipszben
lévő, akkor frissen a műteremből kikerült Kútfigura vált. A tatai
kiállítás a nyolc önálló Török Richárd-fellépés sorában fontos állomásnak
bizonyult: az 1984-ben a budapesti Fészek Galériában bemutatkozó művész
egy évvel később a Műcsarnokban rendezett - Melocco Miklóssal és Körössényi
Tamással - emlékezetes, nagy közönségfigyelmet és kritikai visszhangot
keltő tárlatot, és e fővárosi fellépést követte a tatai válogatás bemutatása.
A tatai Szoborkert-kiállítás katalógusában lelhető meg a Műcsarnok-tárlat
megdöbbentő hatású interieur-fotója: középen a Dr. Kotlán-szobor áll -
amely 1987 óta az Állatorvostu- dományi Egyetem kertjében található -,
s a háttérben a két imperátor-oszloppal közrefogva, egy földhányáson fekszik
a Petőfi-síremlék hatalmas maszkja. A katalógus e forrásértékű fotó
mellett Fekete Tamás szobrászművész kortársi eszmefuttatását közölte, bevezető
gyanánt: "Török Richárd egyike a legtehetségesebb mai fiatal szobrászoknak.
Életkora nem követeli meg, sőt ellentmond annak, hogy megállapodott alkotónak
kiáltsam ki. A tehetség - mint titulus - ebben a korban sokat - a legtöbbet
- jelentheti, a még kitalálatlan, végtelen számú változatok lehetőségét.
Számomra legfontosabb és egyben leglényegesebb tulajdonsága, erénye, hogy
nem egyszerűen ábrázol, hanem megjelenít. Ha azt mondom, hogy zseniálisan
mintáz, elkoptatott frázisokat használok. Inkább úgy fogalmaznék, hogy
ördögien ügyes a szó nemes értelmében. Mindent tud amit a mintázásról tudni
lehet és mindezt használja is, néha már csak virtusból is. Hol tudatos,
hol ösztönös lendületével, vitalitásával saját arculatot teremtett, felismerhetetlen
formajegyekkel. Remélem ez a boszorkányos ügyesség át tud majd magasztosulni
a plasztikai bölcsesség szféráiba. Erre eddigi igen magas fokú működése
a biztosíték."
Török Richárd
Komárom-Esztergom megye regionális művészetének történetével eme néhány
ponton érintkező életműve a század utolsó harmadának, az ezredvég szobrászatának
különös, fontos értékeket hordozó és felmutató teljesítménye: ez a művész
az ezerszer kiürültnek és anakronisztikusnak kikiáltott figurativitás,
a figura-központú szobrászat klaszszikumig visszanyúló tradícióját tudatosan
vállalva alkotott friss szemléletű, újszerű, a korszak szellemiségével
együtthangzó szobrokat. Lehunyt szemek, tétova, félbemaradt mozdulatok,
a talapzatot szervesen a kompozícióba olvasztó megoldások, a figurát, a
fejet furcsán a környezetbe illesztő, szellemes és kifejező, formabontó
metódusok, bravúros anyagkezelés, hihetetlenül érzékeny mintázás, hallatlan
mélységeket sejtető, emocionális fűtöttség - talán ezek a legfontosabb,
a Török Richárd-plasztikát meghatározó - minden bizonnyal külső, az interpretáció
első síkján konstatálható - jegyek, jellemzők. Hippokratész, Szókratész,
Szent István, Leonardo, Mátyás király, Rákóczi Ferenc, Kölcsey Ferenc,
Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Liszt
Ferenc, Katona József, Móra Ferenc, Bartók Béla, Babits Mihály, József
Attila, Kosztolányi Dezső, Illyés Gyula, Pilinszky János, Latinovits Zoltán,
Jack Nicholson, Marlon Brando - a magyar és az egyetemes történelem, kultúra,
művészet meghatározó, kimagasló jelentőségű, zseniális személyiségeit idézi
meg. E szobrász arcképcsarnokában azonban nem a heroikus feladatvállalással
jellemzett, a harcot kitartón és a végletekig vívó, nem az elidegenedett,
felsőbbrendű hősök jelennek meg, hanem a lelki mélységekkel árnyalt, meditatív,
sorsukkal megadón szembenéző, a lét abszurditásaival és konfliktusaival
tehetetlenül szembesülő, sérülékeny, törékeny alakok.
Török Richárd
művei, szoboralakjai napjainkban már - idehaza és a nagyvilágban: Londonban,
New Yorkban, Canberrában, Münchenben, Moszkvában - szétszóródva leledzenek;
vagyis beteljesítik hivatásukat a gyűjteményekben, múzeumokban, intézményekben,
a belső és külső terekben: előcsarnokokban, ünnepi termekben, kertekben
és parkokban. Beszédes, szemléletes ezredvég-tanúkként öröklődnek az utókorra:
szép, komoly, lehunyt szemű, önmagukat halálba álmodó alakokban. |
|