VILLÁNYI LÁSZLÓ
 
Egy másik szörny
 Jász Attilának és Lévai Ádámnak
 
 
 
"S ha elsuhan előttünk egy kívánatos arc, melyet
még  nem  ismerünk,  újabb  életek  nyílnak  meg,
amit élni szeretnénk. A lányok eltűnnek a sarkon,
és abban reménykedünk, hogy viszontlátjuk őket,
ábrándozunk, hogy sokkal többféle életet élhetünk,
mintsem hittük volna..."

                                         Marcel Proust
 

Mint az utóbbi időben mindig, lekéstem a vonatot, a buszról rossz megállóban szálltam le, tévelyegtem hát a tóparton,
iába vártak rám barátaim, nem láttam egy élő lelket, a
sirályok ijedten röppentek el a víz fölül, mintha attól fél-
nének, hogy beleszédülnek a tóba, s néhány percen belül
hajnal lett és alkony, nappal és éjszaka, amikor a vízből
iemelkedett egy lény, felvillantva száz és száz lány gyö-
nyörűséges arcvonását, mozdulatát, s már tudtam, erről a
itokról hallgattak barátaim, a tatai tó szörnyéről, aki nem
ánt le a mélybe, hanem őt viszik el bensőjükben a fiúk,
élységes mély hiányt teremtve ott, s megértettem barátaim
zomorúságát, mikor feltűnt egy szép lány, s ők képtelenek
voltak az ámulatra, mert egyszer rájuk tekintett a szörny, s e
rettenettől nincs megváltás, a sarkon hiába fordulnak be a
ányok, töredékes szépségük csupa fájdalom, hiszen abban a
néhány másodpercben száz és száz életet élhettünk, s év-
tizedek emlékeiből sem rakható össze ama egy.