|
KIBÉDI
VARGA ÁRON
330
Lobog a zászló, mint fényes strandon
a lángok.
Hangok és mozgások: ez a környezet.
Kirobban percenként, célbatalál
Aztán visszapattan, maga ellen fordul,
magát tépi, mint aki célt tévesztett.
Ez már a kezdet,
az amit robbantani szoktak a hajnali bányákban,
a fagyosszentek idején, az esti sorbanállások idején.
És akkor megtörténik az összecsapás, az önámítás.
Szavak szikráznak, érvek terülnek el, eszmék fulladoznak.
Gondolathullák: a köd csenevész töltelékei.
Marad a zene romja, a zaj érdes törmeléke.
Marad a füstölgő csatatér, a behorpadó emlék
és a befejezés iróniája. |
|