Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1998. 4.sz.
 
PINTÉR LAJOS
  

Anyám szemében 
 

Szegény anyám szemében
öltönyösen vonulok, hófehér
hajsátor a novemberi ég.
Anyám szemében simán,
könnyedén, szökellőn járok,
mint egy őz, mint
kertünkben az ősz.
Anyám ragyog, anyám örül.
Szegény anyám szemében
vonulok büszkén.
De a levegő megfagyott körül.
Ha akarná, ha látni
akarná, látná ő is,
jobban látná vaksi fiánál:
hogy a levegő megfagyott körül.
De ő behunyott szemmel nézi,
lehunyt pilláján vetíti belül
győztes, tündéri vonulásom.
Tél jön,
hajnalban már fagyott,
késsel: kézéllel szelem
a levegő fagyott tömbjeit,
ahogy a kertet járom.
S csak kutyám jön velem.

Jeget szór széjjel a szellő,
reszketnek, dideregnek
a szüretkor kinnfelejtett
szöllő-szemek.
Kicsi kosárral járhatsz.
Szedheted, böngészheted.
Nem lehet.
Maradjanak csak kint a kertben,
vesszenek, feketüljenek,
jelképnek tűnjenek:
éljenek, feketélljenek.
Anyám nem szereti borostám,
gyűrt ingem, pulóverem,
tépett farmerom nem szereti,
pöröl velem.
Futok el tőle, fut a kapun át
a lestyán, borostyán.
Csak szegény anyám szemében
vonulok öltönyösen,
szállok szépen,
mint a büszke vezérek.
Mint a politikusok. Mint a 
hivatalnokok:
öltönybe öltözött léggömbök,
kik pattognak a hivatal
létra-fokain le s föl.

Szegény anyám, ne sajnáld,
hogy közöttük én nem vonulok.
Ne sírj anyám,
majd én is tört fénybe öltözöm:
ha végül szemedbe költözöm.