|
HITES
SÁNDOR
Barlang
Két fiatal képzőművész tárlata (volt)
látható augusztus 30-tól a tatai vár egy sajátos atmoszférájú, mégis jobbára
kihasználatlan kiállítótermében, a Török-kori bejáróban. A hódoltság kori
védművekben megbújó Bejáró mai formájában leginkább barlangra emlékeztet.
Reneszánsz hangulata, tágassága, boltíves mennyezete révén mégis lekerekítettnek
ható zártsága, jól bevilágíthatósága, akusztikája miatt ideális kiállítóterem.
A két Művész, Gaál József és Lévai Ádám, számos Elismerés és Díj nyertese
(Barcsay-, sőt Munkácsy-díj), Barlang név alatt állí- tottak ki.
A Művek ilyenformán a hely ismeretében, a terem adottságainak figyelembe
vételével készültek. Hogy e sajátos tér lehetőségeit kihasználva - leginkább
éppen itt érvényesülhessenek.
A két Művész
tehát barlangrajzokat készített egy olyan Barlang falára, amely egyúttal
Bejáró is. Bejárat, amely átvezet egy "archaikus művészeti szférába". Hiszen
azzal, hogy az Alkotások egymással hangsúlyozottan szembeállítva, a Barlang
két oldalfalára kerültek, középütt egy kultikus tér jött létre. A Művek
szembehelyezkedése felidézhet egyfajta tükörjátékot, a Szemlélőt az egymásra
tekintő képek tükröztetésére késztetheti. E tükörjátékban a Látogató mozgástere
egybeesik a tükör felületével. De úgy is tűnhet: a Művek nem annyira tükrözik,
mint inkább árnyékolják egymást. A tükör síkja mentén elkülöníthetőek a
fény és a sötétség felületei. Ebben az árnyjátékban Lévai grafikái és (szinte
a barlangfalba olvadó) vakolatrajzai a világosságot, Gaál (leginkább kalligráfiákra
emlékeztető) sematikus fekete alakjai az árnyékolást vetítik a tükör felületére.
A két képsorozat egymás megfelelőiként tűnik elő a fény és a sötétség egybejátszó
és mégis elkülönülő szféráiban. Mindezt már előzetesen várhatóvá tette
az az eljárás, hogy a tárlatot beharangozó meghívón a két Művész a lap
átellenes oldalán szerepelt. Egymás inverzeiként mutatkoztak: Lévai oldalán
fehér alapon fekete szövegek s rajzok, míg Gaál fekete lapjára fehér ábrák
kerültek.
A kiállításon
képeik ellentételező, együttes játéka a meg- formáltság tekintetében is
érvényesül. Lévai finom vonal- vezetésű, aprólékos, "ritmusos kidolgozottságú"
rajzait izgal- masan ellenpontozzák Gaál szándékosan elnagyolt, lecsupaszított
alakjainak tömbszerűsége, homogenitása. Mindkét képsor bizo- nyos értelemben
maszkokat jelenít meg, a Barlang fényeibe és árnyékaiba rejtőzködés Álarcait.
Gaálnak az elsötétedésig dere- torizált képi világát előszeretettel értelmezik
"belső árnyékok" nyomaiként, amely nyomokban a Látogató a tudattalan arche-
tipikus rétegeit vélheti megvilágítani, illetve éppen ellenkezőleg: megsötétíteni.
Lévai képei viszont azzal, hogy a Művész kala- páccsal szétverte, majd
dróttal újra egybefogta a megrajzolt vakolatot, bizonyos tekintetben a
tudat fénylő, de erőszakolt és széteséssel fenyegető rendjét példázzák.
Szintén az
árnyékolás változatait kereste, "a hasonlóság árnyéka" megpillanthatóságának
esélyeit latolgatta a kiállítást megnyitó performance-felolvasásában a
Művészek Barátja, a Szerző. (Néhány évvel ezelőtt rendezett már ezen a
helyen Lévai szintén Jász Attila perfomance-ával egybekötött kiállítást,
nagysikerűt, akkor Éjszaka címmel.) Ahogy Jász Attila gyertya- fény
mellett előadott költői szövege lapról-lapra hamuvá vált, úgy lett egyre
világosabb, hogy a sötétségben az árnyék éppen akkor világosodhat meg,
ha elsötétül.
A fény elsötétülésének
és a sötétség megvilágosodásának egymást emésztő, rejtőzködő árnyjátékát
azonban talán mégis az példázza a legszebben, hogy a kiállítás igen hamar
felszámolta magát. A Szerző szövegének hamuját a lelkes Látogatók hordták
szét nagy örömmel, a Művészek pedig szétpakolás után, hazafelé hurcolkodva,
leejtették az egyik vakolattömböt, s az morzsákra porladt. A kiállítás
néhány nap után bezárt, s nem láthatóak újabb munkák a Barlangban azóta
sem. |
|