Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1998. 1.sz.
HITES SÁNDOR
 
Barlang
 

Két fiatal képzőművész tárlata (volt) látható augusztus 30-tól a tatai vár egy sajátos atmoszférájú, mégis jobbára kihasználatlan kiállítótermében, a Török-kori bejáróban. A hódoltság kori védművekben megbújó Bejáró mai formájában leginkább barlangra emlékeztet. Reneszánsz hangulata, tágassága, boltíves mennyezete révén mégis lekerekítettnek ható zártsága, jól bevilágíthatósága, akusztikája miatt ideális kiállítóterem. A két Művész, Gaál József és Lévai Ádám, számos Elismerés és Díj nyertese (Barcsay-, sőt Munkácsy-díj), Barlang név alatt állí- tottak ki. A Művek ilyenformán a hely ismeretében, a terem adottságainak figyelembe vételével készültek. Hogy e sajátos tér lehetőségeit kihasználva - leginkább éppen itt érvényesülhessenek.
     A két Művész tehát barlangrajzokat készített egy olyan Barlang falára, amely egyúttal Bejáró is. Bejárat, amely átvezet egy "archaikus művészeti szférába". Hiszen azzal, hogy az Alkotások egymással hangsúlyozottan szembeállítva, a Barlang két oldalfalára kerültek, középütt egy kultikus tér jött létre. A Művek szembehelyezkedése felidézhet egyfajta tükörjátékot, a Szemlélőt az egymásra tekintő képek tükröztetésére késztetheti. E tükörjátékban a Látogató mozgástere egybeesik a tükör felületével. De úgy is tűnhet: a Művek nem annyira tükrözik, mint inkább árnyékolják egymást. A tükör síkja mentén elkülöníthetőek a fény és a sötétség felületei. Ebben az árnyjátékban Lévai grafikái és (szinte a barlangfalba olvadó) vakolatrajzai a világosságot, Gaál (leginkább kalligráfiákra emlékeztető) sematikus fekete alakjai az árnyékolást vetítik a tükör felületére. A két képsorozat egymás megfelelőiként tűnik elő a fény és a sötétség egybejátszó és mégis elkülönülő szféráiban. Mindezt már előzetesen várhatóvá tette az az eljárás, hogy a tárlatot beharangozó meghívón a két Művész a lap átellenes oldalán szerepelt. Egymás inverzeiként mutatkoztak: Lévai oldalán fehér alapon fekete szövegek s rajzok, míg Gaál fekete lapjára fehér ábrák kerültek.
     A kiállításon képeik ellentételező, együttes játéka a meg- formáltság tekintetében is érvényesül. Lévai finom vonal- vezetésű, aprólékos, "ritmusos kidolgozottságú" rajzait izgal- masan ellenpontozzák Gaál szándékosan elnagyolt, lecsupaszított alakjainak tömbszerűsége, homogenitása. Mindkét képsor bizo- nyos értelemben maszkokat jelenít meg, a Barlang fényeibe és árnyékaiba rejtőzködés Álarcait. Gaálnak az elsötétedésig dere- torizált képi világát előszeretettel értelmezik "belső árnyékok" nyomaiként, amely nyomokban a Látogató a tudattalan arche- tipikus rétegeit vélheti megvilágítani, illetve éppen ellenkezőleg: megsötétíteni. Lévai képei viszont azzal, hogy a Művész kala- páccsal szétverte, majd dróttal újra egybefogta a megrajzolt vakolatot, bizonyos tekintetben a tudat fénylő, de erőszakolt és széteséssel fenyegető rendjét példázzák.
     Szintén az árnyékolás változatait kereste, "a hasonlóság árnyéka" megpillanthatóságának esélyeit latolgatta a kiállítást megnyitó performance-felolvasásában a Művészek Barátja, a Szerző. (Néhány évvel ezelőtt rendezett már ezen a helyen Lévai szintén Jász Attila perfomance-ával egybekötött kiállítást, nagysikerűt, akkor Éjszaka címmel.) Ahogy Jász Attila gyertya- fény mellett előadott költői szövege lapról-lapra hamuvá vált, úgy lett egyre világosabb, hogy a sötétségben az árnyék éppen akkor világosodhat meg, ha elsötétül.
     A fény elsötétülésének és a sötétség megvilágosodásának egymást emésztő, rejtőzködő árnyjátékát azonban talán mégis az példázza a legszebben, hogy a kiállítás igen hamar felszámolta magát. A Szerző szövegének hamuját a lelkes Látogatók hordták szét nagy örömmel, a Művészek pedig szétpakolás után, hazafelé hurcolkodva, leejtették az egyik vakolattömböt, s az morzsákra porladt. A kiállítás néhány nap után bezárt, s nem láthatóak újabb munkák a Barlangban azóta sem.