Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1998. 1.sz.
BORBÉLY SZILÁRD
 
 
[Nyelvkút]
 

Ma mit fogok csinálni az ismerős
szavakban rejtőző kérdésekkel?
Mit csinálok a napokkal, amelyek
visszatérnek hozzám? A nyelv napjaival,
a nyelv kútja, a szavak víztükre,
<száj, amely mindent elnyel? vagy
inkább szem, amely néz? szembenéz
visszatarthatatlan horizont a távolban,
hajók, amelyek átbuknak rajta.
A metaforák fölé hajló szomjas nyájak,
emberek, állatok, parti fák, füvek.
Mert ilyen egy nyelv. Hangok keresztezik.
Szavak, amelyek nem mozdulnak
a helyükről. Szóképek összesimuló
rendje. Kirakatok, kapubejárók, a járdára
kirakott hulladékgyűjtő. Valami
mindig kihull, végigcsorog a járdán,
nyomot hagy. Plasztikzsákokba csomagolni
mindent, vákuumfóliázni, meg más
ilyen. Amit nem nyálaz össze a nyelv,
azt mind össze kéne gyűjteni. Szétpakolni
az utcában ezeket a maradékokat,
sétálni, és a séta szólna: Ez most
ugyanaz az utca? Ha egy kávézóba
beülnél, az ugyanaz a kávézó? Vagy
egy kínai étterembe: A SÁRGA CSÁSZÁRHOZ.
A pincérek nem mozdulnak a helyükről.
Beleolvasnak újságokba. Elszívnak
egy cigarettát. Várakoznak. A szemük
víztükör, nem hajlik fölé semmi. Egy
ág megkarcolja az ablakot, az asztalon
üvegpohár, színes kavics. És néha egy tér.
Egy szobor zárt alakzata. Egy kút
halkan csobogó vize, amelyből nem iszik
senki. Csak néhány galamb a peremén,
ahogy újabb mondatok felé vezetnek
.