|
Wehner Tibor
"Újra meg újra"*
Ady Endre bús tatabányai szobrának történetével
végigkísérhető közelmúltunk viszontagságos, és oly kevés reménnyel kecsegtető
három évtizede; jellegzetes helyi színek, és az általánosságokba emelkedő
tanulságok összpontosulnak e szoborsorsban.
Az első, e
műhöz kapcsolódó, Melocco Miklós-alkotta Ady-szoborvázlat megszületésének
éve: 1968. Talán nem véletlen az egybeesés a dicsőséges csehszlovákiai
henger beindításával, de lehet, hogy mintegy utólag magyarázhatjuk csak
az alakidézést jellemző lemondó, letargikus hangvételt a történelmi orvtámadással.
Ezután nyolc hosszú, tanácsta- lanságokkal átszőtt, szélmalomharcokkal
foglalatoskodó esztendő kellett ahhoz, hogy monumentális formában, maradandó
anyag- ban megvalósulhasson a mű. Ez a késlekedés, ez a visszatartás, ez
a maszatolás mintha a magyar közállapotokra általánosan is jellemző lett
volna ez idő tájt.
Szombathely,
Nyíregyháza, Salgótarján is jelentkezett a Melocco-Adyért a hetvenes évek
első felében, de aztán valamiképpen mégis Tatabánya avathatta fel a véglegessé
alakított alkotást 1976-ban; gyönyörű környezetben, a Népház melletti park
tavának földnyelvén, egy kis szomorúfűzfa alatt. Ám a város képtelen volt
a szobrot befogadni. Néhány év alatt összetörték, szétrombolták, és ezért
a mű évekre visszavonulásra kényszerült a köz eme kies teréről. Ez is a
honi barbár közállapotok hű tükre. 1986-ban aztán a városközpont parkjában
kínáltatik fel újra a helyreállított kompozíció a primitív szoborrongálók
martaléka gyanánt. A számítás bevált, nem kellett sokáig várni: csak egy-két
év nyilvánosság adatott meg számára, s a rendszerváltásnak nevezett évtizedfordulós
időszak már ismét a raktárban köszöntött a kőpoétára, e korszakos jelentőségű
alkotásra. Újabb hét-nyolc esztendő elteltével, újabb központi, állami
áldozatvállalás eredményeként, Melocco Miklós újrateremtő munkálkodásának
köszönhetően ismét átadhatja a szobrot a város értő és érző polgárainak
- vagy potenciális vandálainak; a szobrot, amely húsz éves fennállása alatt
hosszabb ideig volt összetörten raktárban, mint tündökölt közösségi térben.
De az is jelenségértékű: nem sokan keresték, nem sokaknak hiányzott.
Talán azért,
mert ez csak egy műalkotás. Mert ez csak egy magyarországi költőidézés.
A magyar Ady-megjelenítések egyik legfontosabb műtárgya. Fontos mozzanat,
hogy itt egy tradíció továbbépítéséről lenne szó: Melocco Miklós Adyja
ahhoz az ábrázolás-, illetve megjelenítéssorhoz illeszkedik, amely még
a költő életében indult, s amely hiátusok és aktívabb időszakok váltakozásával
napjainkig ível. Ady, az elvadult magyar ugar poétája most újra közöttünk
lehet itt, az elvadult magyar ugaron. Talán megadja szoborteste számára
a sors, hogy Tatabánya panelrengetegében közöttünk is maradhat.
* Elhangzott 1997. június
5-én Tatabányán, a Stúdium téren, Melocco Miklós Ady-szobrának újraavatásán. |
|