|
Vasy Géza
A létezés peremén
Szükséges-e rögzíteni e rövid jegyzetekben
azt, hogy Gál Sándor szlovákiai magyar költő? Megkülönböztető sajátosság-e
az, hogy a költő szlovákiai? Ám rögtön adódik a következő kérdés: és az
megkülönböztet-e, hogy a költő magyar? Idézzük gyakran Pilinszkyt, aki
tiltakozott: ő nem katolikus költő, hanem költő és katolikus. Alkalmazva
esetünkre: Gál Sándor költő és szlovákiai magyar. Tehát egy nem éppen fényes
sorsú, kisebbségi helyzetű népcsoport tagja. De más-e kisebbségi magyarnak
lenni, mint általában magyarnak, anyaországinak. Nem próbáltam ki, de tudom,
hogy más. Hiába mondhatjuk tehát okkal azt, hogy a magyarság egészének
nem volt fényes a sorsa az évszázadok során, hiába mondhatjuk azt is, hogy
Európában "kisebbség" vagyunk ötszáz éve már, e kisebbségi helyzethez képest
jelent további terheket a nemzetiségi lét. S az ilyen sorsú ember - ha
művész - vagy úgy néz szembe létével, hogy magánügyének tekinti e vonatkozásokat,
vagy úgy, hogy művészi témává, gonddá teszi azokat. Az előbbit etikailag,
az utóbbit esztétikailag nehezebb vállalni. Ugyanis ha a művek nem vonatkoznak
a kisebbségi léthelyzetre, akkor az értelmiségi ember kitért egy kiáltó
feladat elől. Ha pedig felvállalja ezt a feladatot, akkor bravúrosan kénytelen
egyensúlyozni, hogy elkerülje az agitatív művészet, a túlpolitizálódás
manapság gyakran hangoztatott vádját. Gál Sándor ezen az utóbbi úton jár,
mégpedig sikerrel.
Még egy okát
gondolom annak, hogy az alkotó szlovákiai illetőségét hangsú- lyozni szükséges.
Valami érthetetlen fátum miatt ugyanis a régió magyar irodalmát a többiénél
mostohábban kezeli irodalmi közvéleményünk. A Hét évszázad magyar verseinek
legutóbbi, 1979-es kiadásában egyetlen egy ottani költő sem kapott helyet.
Nemrég jelent meg a Hét évszázad magyar költői című, hatalmas terjedelmű
gyűjtemény. Ebben már helyet kapott néhány szlovákiai magyar költő: két
lezárt életmű egy-egy verssel (Győry Dezső, Forbáth Imre), és Tőzsér Árpád
hét verssel. De más nem, Gál Sándor sem. Magyarázatot mást nem lehet erre
találni, mint a tudat vakfoltját. Hiába a néhány évvel ezelőtti József
Attila-díj, hiába tucatnyi versesköny? Még sincs hiába. Nem az alkotónak
kell szégyenkeznie, ő teszi a dolgát.
Igaz, miként
néhány éve egyik versének címében megjelölte helyzetét: A létezés peremén
él és alkot. Hajlamosak vagyunk arra, hogy élesen megkülönböztessük az
életet és a létet, az előbbit inkább csak félig tudatosnak, az utóbbit
az igazán tudatosnak tartva. Ennek alapján szokás beszélni az élet- vagy
élményköltészetről és a létköltészetről, az utóbbit tartva a huszadik századhoz
egyedül méltónak. Én úgy vélem ugyan, hogy minden mű méltó hozzánk, ha
hiteles és esztétikailag megformált, de azt is gondolom, hogy az igazi
teljesítmény azé a művészé, aki az életet és a létet összefüggő szervességében
képes alkotásaiban szemléletessé varázsolni. Módszertanilag valahogy úgy,
amiként ezt József Attila tette. Az a szint azóta is abszolút mérték sokak
számára.
Gál Sándor
is közéjük tartozik. A versekben szinte semmi rokonság, hacsak nem a szemléletben,
a poétikai elvekben. De hát ez a legtöbb és a legfontosabb. József Attila
még utolsó költői szavaival is remélt, többek közt azt, hogy "kifinomul
a kín". S fohászkodott:"szép jövőnk, nelégy ily sivár!" Az elképzelt jövő
szép nem lett, de sivár igen. Pedig ígéretekben nem volt hiány. Az emberiségnek
és a mind jobban atomizálódó egyes embernek ez az az egyszerre élet- és
léthelyzete, amely a peremre száműzöttséggel fejezhető ki, amely mindegyre
a fölöslegesség érzését és annak létfilozófiai tudatosítását gerjeszti
és követeli meg.
A huszadik
században továbbra is általános volt a felvilágosodás óta jellemző történelemben,
történetiségben gondolkodás. Felfokozottabbá vált a szép fejlődés- elv,
ugyanakkor megjelent annak ellentettjeként a rossz állandóságának, a remény-
elv értelmetlenségének tétele is. Az időélmény történetfilozófiai és ontológiai
vonatkozásaival is meghatározó eleme Gál Sándor lírájának. A gondolkodó
fő megéli és átgondolja mindkét elvet, s nem az egyik vagy a másik mellett
horgonyoz le, hanem kibékíthetetlen disszonanciájuk vonzásainak és taszításainak
körében formálja költői világát. Az Éden és a Golgota között
- hirdette egy kötetcím 1984- ben, s azóta is ez a helyzet jellemző.
Olyan állapot ez, amelynek dinamikája van, következetesképpen időbelisége
is, ugyanakkor mégis a zártság, a kijelölt út határozza meg. Az Éden a
kezdet,a Golgota a vég, az előbbi a boldogság, az utóbbi a halál, a feláldozódás
szimbóluma, s az emberi történelem a kiűzetéssel kezdődik, de a Golgotával
mégsem fejeződik be, mert ahhoz hozzárendelődik a reményelv is a feltámadással,
a megváltással. Ezek elvek, mítoszok, legnagyobb szimbólumaink, de tudjuk,
hogy valóságos életünk az anyagi védettség kisgyermekkori édenétől saját
halálunkig terjed. Ezt tudjuk, minden más sejtés lehet legfeljebb. Egy
új vers ezt így fejezi ki:"ott állsz a hívás igézetében /és nincs semmi
bizonyosság / csak az örök várakozás töviskoronája" (Kortárs, 1997.1.)
A disszonanciákkal
telített élet- és léthelyzetben az egyén másként vágyakozhat a harmóniára,
mint kiegyensúlyozottabb - vagy talán csak naivabb - korszakokban. Ezért
nincs számára Éden, ezért nem akar tovább látni a Golgotánál. Azaz akarna,
de nincsen rá módja. E bezárt világot többféleképpen fejezte már ki a modern
líra. Mint a világszemléletben, úgy a költői szerep felfogásában és a poétikai
eszközökben is a "között" állapota jellemzi Gál Sándor líráját. Objektivitás
és személyesség metszéspontján áll, egyedül és többszázezredmagával, a
jelen időmetszetében és "háromezer év lávalüktetésé"-ben. A hagyományosabb
élményköltészettől messzire eltávolodott, mégis minden munkájának élményfedezete
van. Az egyes vagy a többes szám első személyű megszólalás, a személytelenség,
a szerepvers ugyanazt a világot járja körül: az egésznek mutatkozni nem
akaró mégis-egészet. A nagyobb egészből kiszakítottnak mutatkozik gyakorta
a versbeszéd, a zaklatottság, a töredékesség hatja át a létezés peremének
sorsképletét az "Új Golgota" árnyékában, ahol és amikor a legnagyobb kérdés:
"van-é esély / a megmaradásra?" |
|