|
Kovács Lajos
A felejtés emlékezete
Papp András A
feledés egyenletes növekedése című
novelláskötetéről
A kereszt háromdimenziós szerkezetét rajzolja újra az elsőkötetes novellista,
Papp András mélylélegzetű kisprózájában. Nem testes írások testes könyve
A feledés egyenletes növekedése, inkább a mikrotörténések nagyító
alatt szétszerelt rezdüléseinek és mikroorganizmusainak tárgyilagos, aprólékos
leírása, jegyző- könyvelése.
Háromágú, ezért háromféle megközelítést igényel
a kötet szerkezete. Három világos és arányos fejezete szakrális egységet
alkot, ugyanakkor e három tömb mássága is jól megfigyelhető. Három lendületvételét,
háromféleképpen hurkolt, mégis egybetartozó szövegkísérletét egyetlen célnak
rendeli alá a szerző: csaknem cselekménytelen, de nem eseménytelen történeteiben
boncolja a pillanat pikkelyei alatt rejtőzködő belső történésű, másik világunkat.
Azt, amelyikre figyelmünk általában nem terjed ki, azt nem képes így koncentrálni
- tehát azt, amit a megtörténttel egyszerre elkezdünk egyenletesen felejteni.
1.
Az első rész címe: Egymondatos történetek. A gyakorlott, tanult
olvasó unásig ismeri már a század nagy kísérleteinek eme változatát: indítsd
el munkádat nagy kezdőbetűvel, s egyetlen sodrásban dolgozva, a mű legvégén
helyezd el a pontot!
Önmagáért megismételni a bravúrt (a modoros
trükköt) kilencvenes éveinkben kinek jutna eszébe? Bizonyítani, hogy összefogott,
ami szétesett?
Papp András sem ezért teszi. Filozófiát, regénytörténeti
(örök) pillanatot eszel ki az ötlethez: megutaztatja a Búsképű lovagot
a semmiben (a búsképű lovag én vagyok), tudtára hozza, hogy az örökkévalóság
testébe került, azaz elért a valóság határára, ahol egyetlen mondattal
kell megírnia önmagát, hogy teljesítse titokzatos próbáját. Így születik
meg a Valóságképzelet: Képzeletvalóság kettőssége-egysége,
az ő Don Quijote-i Papp András-i lovagi tornájának színtere.
Ezzel vége is a mítoszvilágnak. Innen kezdve
már a mai valóság mikrovilága adja az egymondatos történések lebegéséhez
a közeget. Kóborlovag szerzőnk maga keresi a realitás szeleteiben a varázslat
elhomályosult képeit.
Legelőbb is saját kísérletével kell el/leszámolnia. Kávéházi ripacsként
győzködik arról, hogy a "feszültséget keltő, véget nem érő mondatok" micsoda
végleteket aktivizálnak a fuldoklás és fellélegzés, a szorongás és a megkönnyebbülés
végpontjain - amíg a profán semmibe nem ejti papírlapjait a tehetetlenség
ostoba törvénye (Oldalazó).
Remek szikevágás a Noémi pillanatképe,
amint a hétköznapi tisztálkodás lassuló mozdulatai már az erotikus folytatás
sejtéséig hullámzanak.
Minden magasztosság nélkül, de nem dísztelenül
mesteriek ezek a képkivágások, mert egyszerre statikusak és áttűnőek. Megakadt
pillanatfotók, valamilyen haladék perceit növelve, ránk bízva az elmozdulás
esélyének megítélését. Mint az Egyedül kettenben a gyógyszert bevenni
készülő magányos alak tétovasága, aki körül besűrűsödik a ma sötétsége,
a holnap bíztatása nélkül.
Filozófikus sejtések ébrednek a történetek
szereplőiben. A Vörös és fekete szerencsejátékosa szenvedésében,
aki ráébred, hogy tudatosan vállalja ezt a szen- vedést, amikor az asztal
mellett marad. A Felkiáltóban két ember elveszíti a közös csend
és szívverés örömét, mert a szív csendjében elfeledett beszéd hiánya meg-
kínozza őket. S ilyen morális tudathasadást idéz meg a Füstfaragó,
ahol narkotikus mámorában a józanság és épelméjűség valósághatárán ténfergő
ember saját gondo- latcsapdájában vergődik: csak a bolond nem ismeri el
bolondságát.
Papp András "hősei" menekülnek. A Hasonlóságban
a termékenység némi kis illúziójával áll szemben a tehetetlenség érzete.
A Híd mozilátogatóját kiűzi a néző- térről az illúziót otrombán
összetörő, papírgalacsint hajigáló tréfa. Az És a jövendő örök életet
önmegfigyelő szereplőjének - ez a legmozgalmasabb egymondatos tör- ténet
- a folyamat(osság) és szakadás ádventi mitikus pontján állva önmaga, csa-
ládja, kultúrája múltját kell értelmeznie: minden a várakozásnak van alárendelve.
Mindez lehetne boldogító, a hagyományok magját csíráztató szép várakozás,
ha nem tenné görcsössé az önbizalomvesztés. Mindnyájunk önbizalom- és kul-
túravesztése.
A novellafűzér zárójeles (Félmondat időről
és helyről) című végpontján a Föld, s vele minden idő csak úgy kap
mentséget, hogy forgása meglassul, átfordul, s kelet nyugattal lendületet
cserél.
A kereszt bal szárnyán így véreznek ki az
egymondatos történetek.
2.
Középen - második fejezet - megidézzük a megváltás misztériumát.
A könyvszerkezet sajátos számmisztikája kétszeresen
bonyolult a mértani kö- zéppontban. E középső fejezetben - A magasztalás
napja - a novellák száma is három, elhelyezkedése szimmetrikus.
Az egyik oldalon - az Innen élve ki nem
jutsz című novellában - egy szökés két szereplője, két megfertőzött
lelkületű fiatalember menekül, át a határon. Gyerek- koruk minden álmát,
élményét átitatta a partizánnosztalgia és ügynökromantika, menekülésük
logikáját is Stirlitz és Klotz kapitány irányítja. Az egyik menekülő szemével
és agyával éljük meg az éjszakai megvilágosodást: "...mintha egy befejezetlen
képből kellene kilépnünk [...] Szökés attól a valakitől, akit sohase tudunk
elfogadni, szökés ahhoz a valakihez, akit alig ismerünk." Élő generációk
sokkja ez ma is. A történet pedig talányos rejtvényként marad félbe, mielőtt
befejeződne.
A középső, minden értelemben kulcsnovella,
az Égigérő fa a megváltás keresztfájának kalandos-regényes útikönyve
a Golgotáig, a kereszthalálig A vargabetűk logikátlanul is következetesen
őrzik a minisztériumot. A legendát alkotók "emlékezetük hiányosságai fölé
hidat emelnek képze- letükkel". Pilátus sem tehet mást, mint a holttest
legendáját szolgálja, amikor így gondolkodik: "Nem a föld (nyelte el),
hanem az ég."
S aztán a fejezet harmadik darabjaként folytatódik
- immár a másik szökésben lévő főszereplő elmondásában - a határsértés,
sőt a visszaszökés története A hely megtalálásában. Papp András
szerint "minden visszatérésnek van egy sajátos problematikája, mivel azt
hisszük, ugyanoda érkezünk meg, ahonnan elindultunk, noha távollétünkkel
az ottani jelenlétünk hiányával valamit észrevétlenül elveszítünk a helyből
..."
Ez a filozófia visszavezet az üldözők karmai
közé. Ebben a közegben "határ van, amit nem lehet kinyitni, bezárni, csak
őrizni lehet". S a keresztszerkezet jobb oldalán mindez így kell, hogy
végződjön: "A szökés a rettegés és a remény kritikája."
A felmagasztalt kereszt két oldalán a fizikai
és szellemi latorság gondolatát véljük hát felfedezni? A szökés: az örökkévalóság
és a mulandóság határát érintő mozdulat - ahogyan az egymondatos történetek
várakozása vagy menekülése is volt az első fejezetben.
3.
A harmadik fejezetcím, a Többmondatos történetek három novellája
sem kínál több eseményt vagy vigaszt az előbbieknél. Szerkezetileg itt
az első két írás fonódik össze egymás színe- és fonákjaként (Azon az
éjszakán, Égve hagytad a folyosón a villanyt). Egy kihűlő kapcsolat
tragikusnak induló lezárását követhetjük nyomon az első elbeszélésben,
ahol éppen egymás túlzott ismerete és tisztelete bénítja a még lehetséges
közeledést. A klasszikus verssort idéző, válásra utaló második novella-
cím történetében már a tragédiától távolódó-távolító ostoba félreértésről,
egy ku- ruzsló méregként eladott hamis tablettájáról pironkodik a "koncentrált
figyelem". Nem tudjuk hát megélni tragédiáinkat sem, nevetségesek vagyunk
a saját szemünkben is eltörpült érzelmeinkkel.
A feltételesség kivételes mosolya magányos
opusz ebben a kötetben. Meglehet: ez a legérettebb darab is egyben. Már-már
egy másik könyv, egy másfajta szer- kezet szárnydarabja. Lazán kötődő eleme
ennek is a szabadulás vágya: ezúttal a műszakváltáskor részegen talált
másik embertől. "Úgy akarok szabadulni, mintha nem is akarnék..." A váltás
jelentését, értelmét változtatja meg ez az éjszaka. A megszabadulás utáni
pillanat az, amely mindent átrendez. Az emberi kapcsolatok kopott felületei
alatt, a megkapart védőrétegtől többé nem takarva, a feledés repedezettségében
és mozaikszerűségében is elénk türemkednek a remény ment- ségei: talán
mégsem a megszabadulás vágya bennünk a legelemibb ösztön. Talán van, lesz
újra váltás.
Papp András mélylélegzésű, a mélyben súlyosan,
ezért lassan áramló meséket hajt a felszínre. Érzékeny, számunkra már alig
érinthető belső történéseket a fe- ledés megőrzött emlékeiből. Aprólékos
gonddal szerkesztett mikrogolgotája a belső monológok nyelvi, de nem gondolati
parttalanságában, láncszerűen fűzött, de nem kuszálódó szövegkötésében
formálódik erőteljes, tehetséges művé, kötetté. Érett, várakozást keltő,
nyelvünk termékeny gazdaságát megmutatni tudó elsőkötetes írót avatott
a Széphalom Könyvműhely Tótágas sorozata. |
|