|
Hajó
Lassan elfogy mindenünk,
a készletek kimerülnek.
A zsákok alján még van némi
liszt, a hordókban büdös hal.
Most még tart az undor,
hogy ezt együk, de tudom,
ahogy majd felgyorsul a kifejlet:
hirtelen mindenből kifutunk.
Vizünk az éppenséggel van elég,
úgyhogy nem szomjan halunk.
És a jég háta is megtart hajóstul.
A lassú bomlásnak kiárad derűje.
A feltörő szeretet hangján
valaki énekelni kezd. A többiek
- ki tudja, hallják-e őt egyáltalán -
csak szöszmötölnek.
S egy másik, mint akit villámként talál
a megoldás - a jégtáblára lép.
Ne tekintsék ezt Berryman-utalásnak -
nincs hozzá semmi közöm.
Egy biztos, mi nem követjük szegényt.
Csak figyeljük, míg el nem tűnik
a szemünk elől. Az ének elhal,
a piszmogás folytatódik.
Még egyszer felmérjük,
mink is van voltaképp.
Aztán, aki tud, olvas, csak
ne kelljen a másik szemébe nézni.
|
|