Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1997. 4.sz.
 Defloráció
 
 
Csápjaival a tenger benyúlkál
sziklák réseibe, szitkozódva
kutat utánuk, de csak megtapadt
kagylókat talál. A vétkezők
már messze járnak. Vérfoltos
lepedőjük csattog a szélben.

Mindent látott. Most vigaszt keresve
járkál. Észre sem veszi, hogy vendég
csak itt, nem szereplő. A függönyrésen
át benéz: vörös és kék bogyók
a színpadon. Oly dús a nyár ma:
egyetlen roskadó asztal a vadon.

De ez a húsos virág már túlzás,
az ártatlanságból ennyit
elviselni már pokol. Markolni kezd
és tépni, ujjai közül kibuggyannak
a nedvek. S ha már a földre hulltak
a szirmok és bogyók, rájuk is tapos.

Baglyok most ti szólaljatok meg.
Túlvilági hangon rikoltsatok
valamit, amit senki sem ért meg.
De reszketni kezd tőle a gyomrunk,
s a döbbenettől kiöklendezzük
mind az emészthetetlen salakot.