|
Elszakadás
Lányoddal a Tirrén-tenger partján
(Formanra is gondolva)
a láthatár legszélén lassan
eget
vizet
összevérez a nap
lányodat hívja a tenger
bokáját csókolgatja
körbefolyja a lábfejét
felszökken márvány térdéig
beles édeni két combja közé
s szerelmesen szólongatja
Latium nyelvén
de rád dühödten mordul
nadrágod szárát ráncigálja
rácsap lábikrádra
miközben lányodat nézed
ki a kezedbe kapaszkodott egykor
s kinek rossz álmait oly szívesen
álmodtad volna
szemedben lassan partot ér az alkony
az övében kéken lobog
a végtelenség
|
|